"Samantha szemszöge"

Leértem a konyhába, hol teljes sötétség uralkodott, azt hittem egyedül vagyok, majd halottam egy hangot a raktából, mintha valami leesett volna..

-Bazdmeg, ha felébred valaki mèg meg is verlek!-üvölti suttogva Cam, bakker esti zabatime van, hogy felejthettem el, csaptam homlokon magam.

-Jolvanna, hozd a cuccot és menjünk!-ez Dave hangja... hirtelen nem jutott eszembe hova bujjak, ha Cam meglát tuti felhivja Aidet ő meg idejön. Szuper...

Elbújtam egy pad alá azonban tudtam, hogy észre fognak venni

-Sam? Te mit keresel itt?-szól hozzám Cam.

-Semmit-válaszolok halkan.

-Aid téged keres mindenhol, engem is felhívott.

-Ne, légyszives. Ne szóljatok se neki, se apának. Egyedül szeretnék lenni, kérlek-veszem könyörgőre a figurát, hátha beválik a fiuknál.

-Te is tudod, hogy Aid megöl, ha nem szólunk neki-ült le mellék Cam, s húzott közelebb magához.

-Legalább holnap estig-bújok hozzá, vicces mert Cam hatalmas és hozzá képest egy törpe vagyok.

-Jolvan, de mivel jöttél? Hogy kerülsz ide?-bombáz a kérdésekkel a másik fiu.

-Motorral, kint van hátul az erdőben-motyogom az óriás mellkasába-Van valami értelmes kaja hátul?-térek át egy másik témára.

-Van, ittvan nálam a táskában pár dolog.

-Menjünk fel mielött észrevesznek jó?-enged el Cam, de én még mindig szorítom, mert nem akarom, hogy lássak tényleg össze vagyok törve.-Felvigyelek törpe?-kócolja össze, már alapból kócos hajam, mire elkezdek bólogatni. Cam könnyen felemelt, majd halkan megindultunk felfelé.-Bejössz hozzánk?-suttogja az ajtó elött nekem.

-Nem, tegyél le menjetek, csak kaját adjatok.-ráztam meg a fejem, s engedtem el a fiut.

-Raid elfoglalta az ágyam, mert tegnap eltörte az övét így átküldtek hozzátok.-tett le, s vette el a táskát Davetől, választásom nem volt, vagyis lett volna, de kellett valaki akivel tudok beszélgetni és köztünk marad.

Betessékelt a szobámba, mire én levágódtam az ágyamba, tudtam előre, hogy hosszú lesz ez az éjszaka, hisz Cam úgysem fog addig békénhagyni, amíg nem a vállán bőgve fogok elaludni.

Cam leült Aid ágyára, majd kivett egy sendwich-et, s odadobta nekem, amit félretettem, hisz nincsen étvágyam.

-Egyél Sam-vándorol át mellém, s kezembe nyomja az ételt.-Nem hagylak addig békén, míg legalább a felét meg nem etted.

Lassan kibontom majd elkezdek enni, Cam addig elmegy zuhanyozni.
Szegénynek holnap edzése lesz, most mégis velem foglalkozik, hajnali fél kettőkor. Mire visszatért én már megettem a kajámat, így megfogtam a pizsim, ami Aid egyik polója, s bevonultam a fürdőbe. Csak beálltam a zuhany alá és elkezdtem magamrafolyatni a forró vizet, ami már majdnem égetett.

Nem tudom mennyi idő tellhetett el, de azt vettem észre, hogy a könnyeim megállíthatatlanul folynak, s már-már keservesen zokogok, remélem elég hangos a zuhany, s Cam nem hallja. Leültem a földre, nekitámaszkodtam a csempének, s úgy sírtam tovább. Gondolatok ezrei cikáztak a fejemben, de egyiknek sem volt értelme.

-Sam, ha nem jössz ki két percen belül bemegyek.-kezd el kiabálni és kopogni Camerom.
Elzárom a csapot, veszek egy nagy levegőt, majd válaszolok

-Minden rendben, mingyárt készen vagyok.-ordítom ki neki.

-Ebben a mondatban elmondtad életed két legnagyobb hazugságát.-hagyja abba a kopogást, majd felnevet.

-Ez igaz, de akkorsincs semmi bajom.

-Sajnálom, de nem tudok hinni neked, jelen pillanatban. Kapsz öt percet, hogy kigyere.

Nem válaszoltam, csak lassan felkeltem, majd megtörölköztem. Odaálltam a tükör elé, mire a várt állapotba láttam meg magam. Hatalmas vörös szemek és vizes kócos haj.
Felhúztam a pólom és a rövidgatyám, majd kimentem, majd levágódtam az ágyamra.

-Idejössz vagy menjek én?-kérdezi Cam, mire én csak nyögtem eggyet.-Jó, akkor jövök én.-mondja, majd levágódik az ágyamra.

-Ugye nem szóltál Aidnek?-nézek rá, mire megrázza nemlegesen a fejét, de számomra nem volt túl meggyőző.-Dallas, ne bassz fel-szóltam rá erősebb hangnemben.

-Nem szóltam neki, de ha legközelebb felhív, megmondom, hogy itt vagy. Nincs mese-Veszi elő a telefonját a zsebéből, majd leteszi a kisasztalra.

-Nem ebben egyeztünk meg.-nézek egyre mérgesebben az óriásra.

-Dave válaszolt a kérésedre én nem mondtam semmit sem.-rántja meg a vállát.

-Most épp nagyon utállak Dallas.-vágom hozzá a párnámat.

-Neharagudj, de nem akarok rosszat magamnak, ígyis le fog baszni mindkettőnket te is tudod.-sóhajt egyet és visszateszi a párnám a helyére.-Gyere ide törpe-tárja ki hatalmas mancsait, mire hozzábújok.-Aiden nagyon ki van borulva miattad ugye tudod?

-Igen. Felhivtam, hogy jól vagyok.-motyogtam a mellkasába. Cameron az egyetlen a táborban, aki mindent tud rólam, kivéve az esetet Adammel. Másképp nézne rám, ha megtudná, mi történt akkor, ez pedig egyátalán nem hiányzik.

-Igen, tudom. Elmondta, de ezzel mégjobban kiakasztottad.-Cam folytatta volna a mondokáját, de megszakította a telefon csörgése.

"Balfaszi szomszéd" hív... ez Aiden.

-Ne, kérlek.-néztem rá könnyes szemekkel.

Cam nem válszolt, csak felvette és a füléhez emelete a telefont.

-Neharagudj, hogy hajnali kettőkor hívlak, de muszáj beszélnem valakivel.-kéttségbeesettnek hallatszott a bátyám hangja.
—Semmi baj, fent vagyok. Mondjad.
-Annyira félek, hogy valami baja esett, egyszerűen nem hiszem el, hogy ennyire önfejű.
—Samatha nem hülye, tuti jól van csak magányra van szüksége.
-Akkorse tünjön el így. Nagyon kivagyok miatta, apa meg főleg, már a Scott apját is felhívta.
—Figyelj Aid. Ne akadj ki, de - kivertem Cameron kezéből a telefont, majd amint elértem kinyomtam.

-Samatha Roberts, mit képzelsz, szegény Emilynek baja is eshetett volna.-kezd el velem kiabálni, mivel imádja a telefonját amit elnevezett Emilynek.-Nem fogod fel. A rendőrség is téged keres.

-Nem érdekel.-amint ezt kimondtam, újra csörög a telefonja-Ha elmondod neki, hogy ittvagyok, fogom magam és eltűnök.-néztem mélyen a fiú szemébe. Aki felkapta a telefont.

-Tudsz valmit Samről?
—Igen. - amint ezt kimondta én fogtam magam és felálltam az ágyról és a szekrényhez léptem.
- Ottvan a veled most?
—Igen-Cam felkelt az ágyról, a telefonját pedig a a zsebébe csúsztatva odasétált hozzám. -Te is tudod, hogy innèt nem jutsz ki - nyugodt hangnemben szól hozzám

-Honnét veszed? - fordulok felé, miközben felveszem a pulcsimat, ekkor veszem észre, milyen közel áll hozzám. Ha nem lép hátrébb nem tudok elmenni mellőle.

-Szerinted hagylak elmenni? - húzza fel a szemöldökét.

-Reménykedem benne - rántom meg a vállam és hipersebességgel az ajtó felé kezdenék futni, de egyet sem sikerült lépnem, mivel Cam karonragadott és visszarántott, minek következtében izmos mellkasának csapódom, másodpercek alatt szoros ölelésbe vonja törékeny testem, minek hatására, azonnal megerednek a könnyeim.
A telefont a füléhez emeli, s tovább folytatja a beszélgetést a testvéremmel.

— Ittvan velem, minden oké.
-Mi a francért nem voltál képes szólni ember? Odamegyek.
— Épp ezért nem szóltam. Sam egyedül akar lenni, nekemse szabadna szólnom. Ne gyere ide.
- De odamegyek, nem érdekel mit mondasz.

Kikászálódtam Cam öleléséből és elvettem Camtől a telefonját.
~Légyszives ne gyere ide Aid. Jól vagyok csak egyedül szeretnék lenni egy kicsit.
- Sam, az egész rendőrörs téged keres, legközelebb ezt mond, ne tünj el.
~ Oké. De akkorse gyere ide, se te, se apa. Nem akarom, hogy körülugraljatok, ezért jöttem ide.
- Ez nem így megy. Haza kell jönnöd.
~ Nem megyek sehova. Cameronon és Daven kívül senki nem tudja, hogy ittvagyok. Bent fogok maradni a szobában és pihenni, Cam pedig hoz majd fel nekem kaját. Pont. Te meg szépen otthonmaradsz és segítesz Adamnek.
-Honnét tudsz te erről?
~ Az az én dolgom, tartsd tiszteletben a kérésemet légyszives, irok neked majd minden nap, hogy jol vagyok rendben?
- Nekem igen, ha minden nap felhívsz és ha Cam ott van veled, de apával neked kell beszélned. Kapcsold vissza a telefonod. Megmondom apának és holnap reggel felhív téged.
~ Rendben. Köszönöm és sajnálom Aid.
- Feküdj le aludni. Szeretlek, szia.

Ezzel ki is nyomta a telefont. Haragszik rám nem is kicsit, de nyomós oka van rá és teljesen megértem miatta.
Visszaadtam a telefont a tulajdonosának, és visszabújtam az óriás ölelésébe.

-Azt mondta, minden nap beszélünk és velem kell lenned, vagy különben idejön.-motyogom Cameronnak.-Velem leszel?-nézek fel rá

-Persze, de edzésre nekem le kell mennem-ad egy puszit a homlokomra.

Köztünk ezek a gesztusok teljesen megszokottak. Egyikünk sem szerelmes a másikba, de szeretjük egymást. Nem vagyunk együtt, de ami köztünk van az már nem barátság, viszont nem is szerelem. Soha nem volt arról szó, hogy mi összejövünk vagy valami bármi komoly legyen köztünk.

-Aludjak veled?-kérdezi miután bekuporodtam az ágyamba. Ez is megszokott volt köztünk. Sokat aludtunk együtt, holott a tábor szabályzata tiltja, viszont eddig egyszer nem buktunk le.

-Uhum-kezedek hevesen bólogatni, mire befekszik mellém, amitől majdnem leesek az ágyról.-Azért ne lökj le a saját ágyamról légyszives-csapkodom meg a mellkasát, mire elkezd nevetni.

-Bújj ide és elférünk - húz közel magához és kapok mégegy puszit a hajamba-Jóéjt törpe!

-Joéjszakát kedves óriás!

Becsukom a szemem, próbálok aludni, de nem megy. A könnyeim is megeredtek, így némán sírok Cameron ölelésében. Nem szeretném felébreszteni a fiút, mivel pár óra múlva edzése lesz és igyis miattam volt ennyit fent.

-Fordulj ide nyugodtan, tudom, hogy fent vagy - morogja a hajamba. Megfordulok és hozzábújok, fejemet a mellkasára teszem és átölelem izmos hasát. Könnyeim még mindig megállíthatatlanul folynak. - Sírj nyugodtan, csak én vagyok itt, nem lesz baj.-puszilgatja a fejem és simogatja a hátamat, amíg el nem alszom.