Egy kis szösszenet...

Amikor a tél beköszönt Párizsba...

Csendesen hull a hó a művészetek városára. Az égen már sötét, de a sok karácsonyi égő, világos kirakat és utcalámpa szinte nappali világosságot varázsol a házak közé.
Az utcák zsúfoltak. A csomagokkal felpakolt szülők és az izgatott gyerekek, vidáman, a havas járdákon csúszkálva, igyekeznek az otthonaik felé. Az utcasarkon egy piros ruhás, nagy szakállú, kedves arcú Mikulás osztogatja a szebbnél szebb, titokzatos csomagokat mindenkinek. Nem messze egy kis kórus énekeli a legszebb karácsonyi dalokat. Páran meg is állnak, hogy hallgassák őket.
Az utcákon, a szél mézeskalács, fenyő és forralt bor illatát hozza magával.
Az egyik kis utcában, egy kis bolt cégérére egy csokor fagyöngyöt akasztottak. Egy lány és egy fiú áll alatta. A lány vörösödő arccal elfordul, és szőke fürtjeit a füle mögé söpri. A fiú arcán is megjelenik egy gyenge pír. Ő is összezavarodik egy kicsit.
Végignéz a szőke, zavartan csillogó szemű lányon, és nem bírja ki mosolygás nélkül. Megöleli, majd ajkaik lassan közeledni kezdenek egymáshoz...
Csend, béke és szeretet. Ezek lengik át, nem csak Párizst, hanem az egész világot. Valami közeleg. Valami, ami megváltoztatja az embereket. Valami, amire a mindenki vár.
Ez a valami, pedig a karácsony...

Legyen még ilyesmi?