szemszög: Jungkook
terjedelem: ~ 1800 szó
dátum: 2020.02.08.

Jimin kis testét ölelgetve ülök az ágyon, enyhén ringató mozdulatokkal csitítgatva, hogy könnyebben megnyugodjon. A kezdetben elég keserves sírása immáron szipogássá szelídült, azonban nekem eszem ágában sincs elengednem őt. A karjaimban fog elaludni és kész.

Talán kissé önző vagyok, de úgy érzem, bőven megérte elintézni a csajt, mivel az lett a szakítós üzenet eredménye, hogy Jimin a karjaim közt sírdogál. Tudom, akár bűntudatom is lehetne... de nincs.

Lehet, hogy még nem is vagyok szerelmes ebbe a betegeskedő fiúba, csak nagyon vonzódom hozzá és kizárólag magamnak akarom őt. De ebből még simán kialakulhat valami más. Az első igazi szerelmem lesz... Hiszen ennyire még sosem akartam senkit megvédeni és megszerezni. Másmilyen érzés volt, mikor megláttam őt. Ő nem ugyanaz a helyes fiúcska, akit csupán meleggé akarok toszni, aztán útjára engedni.

- Nem lesz semmi baj, Jimin - mondom ismét a kissé közhelyes szöveget, miközben simizem a hátát, ami már nem remeg. Talán tényleg eléggé hozzánőtt az a csaj... de akkor is el fogja felejteni és ebben segítségére lesz szolgálatkész eres ezredesem.

- Ezt már mondtad - motyogja teljesen kiégve, miután elapadtak könnyei.

- Tudom, de tényleg így van. Nincs szükséged egy olyan nőszemélyre, aki megcsal, amiért pillanatnyilag beteg vagy.

Valójában semmilyen nőre sincs szükséged... sőt, senkire sincs, kivéve persze engem.

- De teljesen igaza van és ez... fáj - nyögi ki elcsukló hangon, mintha bármelyik pillanatban folytathatná a sírást, így jobban magamhoz húzom és élvezetteljesen beszippantom az illatát. Olyan finom, hogy szinte elbódít... ah, Jiminie, muszáj megetetned!

- Sajnálom - csúszik ki a számon, mivel tudom, hogy kicsit messzire mentem, mikor az okokat taglaltam az üzenetben.

- Nem kell. Nem a te hibád - sóhajt tehetetlenül, mire én csak lapítok, mint szar a gazban.

Kis idő után kezd egyenletessé válni a légzése és egyre jobban nekem dől, miközben simogatom. Nagyon lassan, óvatosan hátradőlök, hogy rajtam feküdhessen. Legszívesebben én feküdnék rá, de arra valószínűleg felébredne... viszont így is nekiér a farkamnak, ahogy testemnek nyomódik. Kezd felmelegedni a bőröm, én meg behunyom szemeim és mélyeket lélegezve az illatából, engedem magamnak, hogy beinduljak rá. Annyira jó érzés, hogy mire észhez térek, már lüktet a pöcsöm, mégis képtelen vagyok elengedni őt. Uralkodnom kell magamon egy kicsit...

Éberen fekszem Jimin habkönnyű teste alatt, amíg ő édesen szuszog, majd pár órával később, az éjszaka közepén felébred. Kész erőpróba volt ennyi ideig visszafogni a faszom a mocorgástól, de sikerült és ez a lényeg. Azonban egy kis puhatolózás nem árthat...

- Felébredtél? - súgom egész halkan, mire hümmög egyet, majd kissé zavartan folytatja:

- Bocsi, hogy bealudtam rajtad... biztos kényelmetlen volt neked.

- Ugyan, semmi gond. Bármikor alhatsz így, ha neked kényelmes és jobban érzed magad tőle - buzdítom a későbbi buzulásra - Csak ne sírj többet! Olyan sokat szenvedsz...

- Amíg ilyen szerencsétlen vagyok, biztos sokat fogok sírni... - motyogja elgondolkodva, de szerencsére nem mozdul, így továbbra is élvezhetem a szívem környékén feje megnyugtató súlyát.

- Miért vagy szerencsétlen? - próbálom a tárgyra terelni.

- Hát, például az éhezés miatt.

Bingó, Jiminie...

- Már én is elég régen ettem - hozom fel a témát megpróbálva fáradt, szomorú hangot megütni - Mármint nem csak rendes kaját, hanem ami a lelkemnek kéne... azt az érzelmet.

- Úgy érted... oh - nyögi ki zavartan és határozottan érezni lehet, hogy feszültté vált. Én is az vagyok, a farkam meg pláne, úgyhogy akár lazíthatnánk is együtt...

- Rég voltam már valakivel - konkretizálom a probléma forrását sóhajtva - Nem is tudom, mit kéne tennem...

- Talán össze kéne jönnöd egy lánnyal - mondja ki a soha hallani nem kívánt szavakat, mire csalódottan megforgatom a szemem. Ha elmondanám neki, hogy a fiúkat szeretem, gyanússá válnék a szemében és lehetetlen lenne véghez vinnem a tervem pár napon belül...

- Hát, nem tudom. Olyan hisztisek tudnak lenni - vázolom a temérdek probléma közül a legegyszerűbbet - Szerinted nincs velük túl sok baj?

- Dehogy nincs - válaszol mélységesen elkeseredetten és csalódottan, ami engem ez esetben reménnyel tölt el - Ők minden baj forrásai.

- Na ugye! - emelem fel kissé hangom a hirtelen rámtörő lelkesedéstől, de aztán igyekszem nyugodtabban folytatni - Annyit csalódtam bennük és olyan kiállhatatlanok, hogy nehéz így rávennem magam a táplálkozásra.

- Pedig valahogy muszáj lesz.

Erre lemászik rólam, mielőtt tovább álmodozhatnék, hogy olyanokra gondol, mint én. Összezúzza az álmaimat...

- Hát de ha nincs egy normális lány se, hogyan táplálkozzak? - teszem fel a kérdést abban reménykedve, hogy valami olyasmit válaszol, amit hallani akarok.

- Biztos vannak normális lányok, csak eddig még nem mutatták meg magukat nekünk - jelenti ki, miközben ajkához emeli a poharát, hogy igyon egy kis vizet. Félhomály van, így nem aggódom nagyon, hogy meglátja, ahogy forgatom a szemem válaszul mondandójára.

- Hát akkor elég rendesen elbújtak előlünk...

- Attól, hogy van már rossz tapasztalatod, nem szabad feladnod- mondja bizakodva, mire csak döbbenten pislogok magam elé - Mindketten meg fogjuk találni a megfelelő lányt, aki majd boldogságot hoz az életünkbe.

Hajaj, Jiminie... ezek szerint kénytelen leszek radikális eszközökhöz folyamodni. Megint.

xXx

Jimin szemszöge_

Ahogy a sötétben követem Jungkookot, azt kívánom, bárcsak ne mentem volna bele ebbe az egészbe, ugyanis a gyomrom fel-alá liftezik. Nagyon rossz érzésem van.

- Biztos, hogy nem fogunk lebukni?? - suttogom az idegesnél is idegesebben, mire az előttem sunnyogó visszafordul és halkan hadarni kezd:

- Persze, hogy nem! Amúgy is mindjárt ott vagyunk. Ez az egyetlen módja, hogy ne bukj meg, emlékszel?

Tehetetlenül lehunyom szemem és befogom a szám. Igaza van. Semmit sem tehetek.

A megfázásom olyan szinten elhúzódott, hogy teljesen leromlott az állapotom és végül még az az utálatos iskolaorvos is azt javasolta, hogy maradjak ágyban egy ideig. Pár napból pár hét lett, hiszen DonaTaea elég csúnyán hagyott el és a sírás miatt kialakult láz nem igazán volt gyenge immunrendszerem segítségére. Most pedig ott tartok, hogy több tárgyból is meg fogok bukni, ha nem sikerül a vizsga, ami az év végi jegyre totálisan rányomja bélyegét. Amúgy is szarul állok a rosszindulatúbb tanárok által tanított tárgyakból, de ha ez a vizsga egyes lesz, nekem annyi. A szüleim előre megmondták, hogy ha bukom, kivesznek az iskolából, mivel pénzbe kerülök nekik. Hagynák, hogy menjek, amerre akarok, hiszen már nem vagyok tanköteles... és a hatóságok mindezt tétlenül néznék csak azért, mert korcs vagyok, aki szégyent hoz a szüleire és ártalmas a társadalomra nézve.

Minden bizonnyal extra gyorsan megdöglenék az utcán a gyenge szervezetemmel, tehát a bukás egyenlő a halállal. Ami mondjuk amúgy is be fog következni, de talán valamivel később, mintha csövesként kéne élnem...

Jungkook korábban már ellopott a tanáriból megoldásokat a vizsgákra és most ugyan semmiből se áll bukásra, felajánlotta, hogy belopóz velem ide és segít nekem lemásolni a megoldókulcsokat. Rendes tőle, hogy mindenben segítségemre van, de sajnos az én idegeim nincsenek kötélből, mint az övéi, így vele ellentétben én mindjárt agyvérzést kapok.

Eljutunk a tanáriig, aminek ajtaját Jungkook könnyedén kinyitja, így döbbenten odasúgom neki:

- Hogyhogy nem volt bezárva...??

- Nem mindig zárják be - súg vissza, majd besunnyog, én meg vonakodva ugyan, de követem. Ezen a ponton már nem tudom, hogy az idegtől nem látok-e tisztán, vagy tényleg feltűnően könnyen be lehet jutni. Egy zárt ajtóval se találkoztunk, pedig itt vannak a megoldások, amin sok diák jövője múlik.

Bár Jungkook azt mondta, mások nem is tudják, hogy itt tartják a megoldásokat. Talán akkor ezért nem őrzik annyira.

Mély levegőt veszek és szaggatottan fújom ki, megpróbálva magam lenyugtatni egy kicsit. Ha továbbra is így fog remegni a kezem, akkor csak nehezebb lesz elintézni az egészet. Semmi értelme idegeskedni.

Odaérünk egy fiókhoz, ami már be van zárva, de tapasztalt szobatársam azt is tudja, hol a kulcs, így csak odasétál a falhoz és leakasztja róla. Nem kicsit csodálkozom, amiért ilyen laza, de gondolom, sokszor csinált már ilyet, ezért nem izzad, mint egy ló... vagy mint én.

Visszajön mellém, kinyitja a fiókot, majd elkezd turkálni a lapok közt, én meg világítok neki a telefonom zseblámpájával. Ha megtalálja a mi osztályunk vizsgamegoldásait, már csak le kell fénymásolnunk őket és megtanulni meg puskát gyártani belőlük. Én mondjuk inkább megtanulom nagyjából, mert tuti elbénáznám és csak lebuknék a puskázással...

- Megvan! - mondja Jungkook elégedetten, miközben egy köteg papírt húz elő a fiókból, mire megörülök, de aztán lefagy a tököm a lidércnyomástól. Ugyanis hirtelen világosság terem a tanáriban és meghallok egy hangot, amit nagyon nem szerettem volna:

- Mégis mit jelentsen ez?!

Csak állunk földbegyökerezett lábakkal, teljesen mozdulatlanul. Én az igazgatónőt bámulom tátott szájjal, könnyes szemmel, a gyomrom pedig olyan szinten kezd el liftezni, hogy szó szerint úgy érzem: mindjárt elokádom magam. Megremegek, az ájulás kerülget, mégse kapcsol ki az agyam, így csak még rosszabb. Jobb lenne, ha most halnék meg infarktusban, nem pedig hosszas szenvedés után az utcán, miután kidobtak innen. Pedig most pont ez következik... mivel ahogy belépett az igazgató, az én sorsom megpecsételődött.

Nekem végem van.

- Igazgatónő, mi csak... - kezdi Jungkook a tétova magyarázást, de persze a középkorú hölgy nagyon jól tudja, hogy mit akarhatunk a megoldókulccsal. Csípőre tett kézzel felnéz a plafonra és röviden felnevet, mintha olyan vicces lenne, hogy kidobhat innen minket.

- Maguk csak mi? Meg akarták öntözni a növényeket?

- Valahogy úgy... - nyögi be Jungkook, mire lesütöm a döbbenettől tágra nyílt szemem. Hogy lehet ekkora lélekjelenléte, vagy inkább ekkora szája ebben a végzetes szituációban? Én tuti, hogy nem tudnék most megszólalni.

- Gyalázatos! - fakad ki a nő - Tudtam, hogy maguk elkorcsosultak, de azt nem, hogy ilyen aljas módszerekhez folyamodnak és semmibe veszik az iskola katolikus szellemiségét azok után, hogy engedélyeztem a költözést meg az osztálycserét. Azt hittem, érdemes segítenem maguknak Park állapota miatt, de már látom, hogy hiba volt. Még jó, hogy ma sokáig dolgoztam és tetten érhettem magukat, koszos gazemberek!

Összezárom szemeim, ahogy elönt a megbánás. Ha megpróbáltam volna valahogy bepótolni a tananyag egy részét... és pont olyan feladatokat kapok, amiket véletlen tudok, na meg a pontokat is rendesen megadják, talán...

Nos, valószínűleg akkor se sikerült volna. Így viszont a becsületem is oda, a szüleim pedig megbizonyosodhatnak afelől, hogy tényleg egy elfajzott korcs vagyok, aki nem érdemel együttérzést.

- Mit fog velünk tenni? - szólal meg Jungkook dacosan ahelyett, hogy szégyellné magát, mint én - Kirúg?

- Ó, nem. Ennél sokkalta jobbat találtam ki maguknak - Vigyorodik el az igazgató, amitől felgyűrődik ráncos, száraz bőre és olyan, mintha megrepedne, amitől ijesztő látványt nyújt - Az utcánál vannak sokkalta rosszabb helyek is. Például a pokol.

Most esik csak igazán le az állam, hiszen a gonosz vigyor nem sejtet semmi jót. Kezére nézve keresem a fegyvert, de semmit nem látok nála. Vajon most meg akar ölni...??

Hátrálok két lépést, mire Jungkooknak ütközöm, aki láthatóan sokkal jobban bírja a stresszt, mint én. Ha nekem ugrik a nő, remélem, a szobatársam leszedi rólam...

- Hogy érti ezt...? - kérdezi a nőtől vontatottan, én meg legszívesebben elbújnék mögé, mint egy gyáva nyúl. A tanárok gyűlölnek minket és folyton kegyetlenkednek, így könnyen lehet, hogy tényleg megpróbál majd megölni a diri... és közben még azt is hiszi, hogy jót tesz, mert megszabadítja a világot tőlünk, a veszett korcsoktól.

- Úgy, hogy gondoskodom róla: egyenes útjuk legyen a pokolba - mondja rémisztő hangsúllyal, kissé mint egy vallási fanatikus- Azt pedig csak úgy garantálhatom, ha Isten ellen való vétket követnek el. Azaz eretnek korcsokhoz méltóan fajtalankodnak egymással.

hát erre nem számítottatok, mi? xd

Köszönöm, hogy elolvastátok!♥️
Sajnálom, hogy most többet kellett várni, de volt egy kis gondom és ha stresszelek, nem nagyon tudok írni. 😅