szemszög: Jungkook
terjedelem: ~2500 szó
dátum: 2020.02.02.

Miután elbúcsúztam Jimintől, nem sok lelkesedéssel indulok órára. Jobb lenne vele maradni, mivel egyre éhesebb vagyok... de ahhoz, hogy a nője helyébe kerülhessek és közösen táplálkozhassunk, előbb el kell távolítanom a ribancot.

Ahogy belépek a terembe, DonaTaeát keresem szemeimmel és hamar meg is találom. Szerencsére neki is itt lesz órája.

Mögé ülök és nézem, ahogy viháncolva beszélget a barátnőivel olyan hangerővel, hogy legszívesebben fülön szúrnám magam. Inkább megsüketülnék, csak ezt ne kelljen hallgatnom...

A telefonját akarom megszerezni, mert szükségem lesz rá a tervemhez. Az említett tárgy végig az asztalán pihen, de sokan vannak körülöttünk, így nem tudom megszerezni. Egész órán a mobilt szuggerálom, de az valahogy nem akar bepattanni a táskámba.

Óra végén aztán a kisebb zűrzavart kihasználva egy gyors mozdulattal előrenyúlok, azonban vissza is rántom kezem, mert a lány a telefonját keresi kezével. Ez nem az én napom...

- Akkor tesi után megyek az udvarra és talizunk - köszön el a lány intve egyet a barátnőinek, mire feltűnésmentesen követni kezdem. Nekem ugyan nem tesim lesz, de ez egy jó alkalom, hogy elcsórjam a mobilját.

Megvárom, míg bemennek a nőstények átvedleni, aztán közelebb megyek az öltözőhöz. Odalopózom az ajtóhoz és halkan kiveszem a kulcsot a zárból, hogy ne tudják bezárni maguk után és ismét elrejtőzöm. Végül elindulnak órára, az utolsó lány pedig kis ideig értetlenkedik a zárnál gondolom, a kulcsot keresve, de aztán becsengetnek és sietve elindul. Tiszta a terep.

Körülnézek, aztán belopózom a lányok öltözőjébe, ahol sikerül beazonosítanom DonaTaea táskáját és elkezdek kutakodni benne. A sok szirszar közt végül megtalálom a telót, így zsebre teszem azt, illetve lefotózom az órarendjét, amire szerencsére a termeket is felvéste. Mintha csak nekem akart volna segíteni.

Már indulnék kifelé, amikoris közelgő lépteket hallok, így ijedten elbújok a vécébe. Csak nehogy bejöjjenek, baszd ki...

- Fogalmam sincs, hova keverhette el az előző osztály a kulcsokat - mondja az egyik női tesi tanár - Nagy szerencséjük, hogy van pótkulcsom!

- Igen, tanárnő - helyesel gondolom az utolsóként kijött kiscsaj, én meg már bánom, hogy nem ütöttem le - Nem lenne jó, ha eltűnne valami, amíg órán vagyunk.

Ekkor hallom, ahogy rám zárják az ajtót, így fellélegezhetek, hogy nem fognak bejönni. Kicsit nehéz lett volna megmagyarázni, hogy mi a faszt csinálok a lányok öltözőjében úgy, hogy ráadásul nem is tesim lesz...

Amikor úgy hallom, elmentek, kinyitom az ajtót a kulccsal és lelépek.

Ebédszünetben elindulok a titkárság irányába, ahol a listát tartják, amin név szerint fel van tüntetve, melyik diák melyik szobában lakik. Megvárom, amíg kimegy ebédszünetre a nő, aztán bemegyek.

Rutinosan nyitom ki a fiókot, ahol a névsort tartják. Mivel rohadt sokan vannak az iskolában, nem kevés ideig tart megkeresni a két nevet, azaz DonaTaea-t és a Jimint bántalmazó Changsunt, így idegesen pillantgatok az ajtó felé, de szerencsére még időben megtalálom, amit keresek. Ezután már csak a két szobához tartozó pótkulcsokat csórom el a fém dobozból, amiket majd később visszacsempészek.

Isteni szerencse, hogy a sulititkár pont leszarja a diákok tulajdonát, így bassza bezárni az ajtót. Persze a saját cuccát sose hagyná itt elzáratlanul.

Az ebédszünet második felében megkeresem DonaTaeát, majd követem és megvárom, míg leválik a csürhéről, egyedül indulva órára. Mikor utolérem, magamra erőltetek egy barátságos mosolyt és leszólítom:

- DonaTaea?

- Igen? Ismerlek? - kérdezi összehúzott szemmel, láthatóan azon gondolkodva, honnan lehetek ismerős neki. Nyilvánvalóan a tegnapi nap már túl távoli neki ahhoz, hogy emlékezzen...

- Jeon Jeongguk vagyok, Jimin barátja - hajolok meg nem túl formálisan - Hívj csak Jungkooknak!

- Oh...oké - mondja kicsit értetlen fejjel, mivel egy buta liba - Te meg hívj csak... DonaTaeának.

Micsoda észlény...

- Rendben - egyezek bele kényszerítve magam, hogy ne forgassam a szemem - Jimin mondta, hogy nem tud elérni téged.

- Igen, eltűnt a mobilom - fújtat idegesen félrenézve - Valaki tutira ellopta.

- Az szívás. Na de Jimin kérte: adjam át, hogy suli után menj a konténeréhez.

- Nem mondta, hogy minek? - kérdezi nagyokat pislogva, én meg örülök, hogy a kiszemeltem még azt se mondta el a csajnak, hogy elköltözött. Így még könnyebb.

- Gondolom, beszélgetni akar veled - rántok vállat, mintha nem lenne fontos - Jut eszembe... nem tudod, kik szokták szekálni?

- Mármint megverni? - kérdezi úgy, mintha ez természetes lenne, ami miatt legszívesebben szemközt köpném, de ehelyett csak bólintok egyet - Csak Lee Changsunról tudok.

- Oké, kösz - mondom órámra nézve, majd sietve elindulok, mintha késésben lennék - Mennem kell, szia!

- Szia... - köszön el kissé tétovázva, mintha akarna még valamit mondani, de nem maradok ott megvárni, míg kinyögi. Egyrészt nem érdekel a picsa, másrészt meg nem akarom, hogy sokan lássanak vele, mivel nemsoká eltűnik.

Persze nem tanórára sietek, hanem a két célpont szobáiba. Ilyenkor senki sincs erre, max az a kevéske beteg, akik valamiért kaptak felmentést a tanórák látogatása alól. A lányok épületében kicsit parázom, de senki nem vesz észre a kihalt folyosókon, így kis hallgatózás után óvatosan elfordítom a kulcsot a zárban.

A szobában az egyik ágy mellé van dobva DonaTaea tegnapi ruhája és néhány könyve rajta a nevével, így tudom, hogy az az övé. Az ágya alatt találok egy utazótáskát is, amivel idejött. Senki se hozhat sok csomagot, így nincs nehéz dolgom, mikor összepakolok. DonaTaea ízlése elég kirívó a sok virágmintás szarral, így könnyű felismerni a szekrényben az ő részét, de ha véletlen elteszem egy szobatársa néhány cuccát, az se baj. Max azt hiszik, meglopta őket. Itt amúgy se bízik senki senkiben, mivel tele van kiskorú bűnözővel az intézmény.

Ezen a vonalon maradva végül, mikor találok egy kis készpénzt egy másik ágy mellett az éjjeliszekrényen, azt is elteszem. Hadd utálják a ribancot, amiért meglopta őket!

Egyetlen problémám, hogy a fürdőben a fogkefék közül nem tudom, melyik az övé, így csak imádkozom, hogy legyen a ronda pink az, amit végül elteszek. A kencéi az ágya melletti éjjeliszekrényében voltak, így legalább azt nem kell válogatnom.

Mikor összepakoltam, sietve Jimin volt konténerébe viszem a cuccokat, majd Changsun szobájához megyek. Eddig minden simán ment, így kissé elbízom magam és nem fülelek elég ideig, csak bedugom a zárba a kulcsot és a kilincsre nyomom kezem. Az ajtó nyikorogva kinyílik, pedig el se forgattam...

Megáll bennem az ütő, ahogy lassan feltárul előttem az összevert fiú látványa. Velem szemben fekszik az ágyon és kezében a telefonjával, döbbenten bámul vissza rám. Nem értem, miért nem gondoltam arra, hogy ilyen összevert pofával esetleg kiírja az iskolaorvos pár napra...

- Te...! - mondja rémülten bámulva, én meg rájövök, hogy gyorsan kell cselekednem, így belépek és becsukom az ajtót magam mögött.

- Igen, én - lépek hozzá közelebb, mire leejti a telót és remegve próbál arrébb kúszni - Nyugi, csak beszélgetni jöttem.

Felkapom az éjjeliszekrényen lévő kislámpát és egy gyors mozdulattal kirántom a konnektorból, mire hebegni-habogni kezd:

- S-se... segítség...

Azonban túl halkra sikeredik a rémült segélykérés, így fejbe tudom csapni a lámpával anélkül, hogy akár csak kiáltott volna egyet.

Elterül, a feje még a matracról is lelóg. Ez egy gyáva balfasz. Nem is értem, hogy képzelte, hogy büntetlenül bánthatja Jimint.

Végül úgy döntök, az lesz a legtisztább, ha megfojtom a lámpa zsinórjával. Magunkra zárom az ajtót, biztos, ami biztos, aztán fogást keresek a zsinóron és a nyaka köré tekerem szépen. Elkezdem fojtogatni, amire felébred, így küzd egy kis ideig, azaz kalimpál és fura hangot ad ki, mint általában a fulladozó ember. Vicsorogva húzom a zsinórt, a lámpára azért vigyázva, nehogy baja essen, mert nem akarok nyomokat hagyni.

Szerencsére nem szakad el, mivel áldozatom nem sokat küzd; gyenge a tegnapi veréstől és az iménti ütéstől. Végzek a feladattal és a lámpának kutya baja, így visszateszem a helyére szépen. Letörölném az ujjlenyomatom, ha nem szarná telibe a rendőrség, hogy mi történik velünk, korcsokkal, de így nem izgat.

Sóhajtva elrendezem a testet, mintha betakarózva aludna, ha esetleg visszajönne egy szobatársa, de így, óra közben kétlem, hogy így lenne. Megpaskolom a hulla arcát, aztán elmosolyodom, hisz végülis így jobb volt, mintha meg kellett volna keresnem őt. Minden fasza.

A táskájában megtalálom a szekrénykulcsát, így megkeresem a bilétán lévő számot a folyosón és sutyiba kinyitom. Azonban könyveken kívül nincs semmi a cuccai közt, így ezt hagyom is. Talán majd a csinibabának lesz pár szájfénye, amit sose hagyna itt önszántából, így ha elintéztem, az ő szekrényét is át fogom nézni, de ebből most nem kell semmi.

A mosodába érve eltolom a szennyestartó kocsit, amibe a koszos ágyneműt szoktuk dobni. Ha meglátna valaki, csak azt mondanám, én szedem össze a szennyest ma.

Szerencsére nem botlom bele senkibe, míg visszaérek a szobába. Összepakolom az ágyán heverő ruhákat, ami ritka az itteni szigorú szabályok miatt. Viszonylagos rendet kell tartani, mert néhanapján a felügyelőtanár körülnéz a szobákban és ha disznóólat lát, komoly büntetést szab ki. Épp ezért általában egy helyre pakolják a saját cuccaikat a diákok. Hiszen ha az ő térfelükön rend van, csak a másik diák területén nincs, akkor őket kevésbé basszák meg.

A szekrényben rend van, kivéve egy sort, így az ott talált ruhákat pakolom el. A többiek rendet tartottak az ágyuk körül, csak ez az egy paraszt nem, így reménykedem, hogy ez az ő cucca.

A fürdőben a fogkefét hasonlóképp választom ki: kis vacilálás után elteszem a legundorítóbbat. Remélhetőleg ez az agyonhasznált az övé.

Felemelem a nehéz dögöt, aztán beteszem a kocsiba őt is meg a táskáját is, végül eltakarom felülről néhány törölközővel. A könyveket itt hagyom, hiszen minek kéne az már neki? Végülis elszökött DonaTaeával...

Mivel a kocsi kissé nehéz lett és kevés már benne a hely, úgy döntök, inkább külön viszem a csajt. Alaposan körülnézek, aztán betolom az erdőbe a kocsit és sietve elrejtem a hullát a cuccaival együtt a szokásosnál közelebb, persze csak ideiglenesen. Talán az odúból is elviszem majd a régebbieket, mert Jimin már tud róluk... és majd ha szóba kerül, azt mondom: a zsaruk kiásták és elvitték őket.

Sietve, ámde óvatosan térek vissza az iskola területére, betolva a kocsit Jimin volt konténerébe. Az egész napom erre az ügyre megy el, de komolyan... ezek szerint mégis kell írnom magamnak egy igazolást mára. De hát a jó ügyért megéri áldozatot hozni.

Megpróbálok belenézni a ribi telójába, de persze nem ismeri fel az arcom, így végül Jiminnel chatelek egy kicsit a saját mobilommal. Egyelőre kicsit szégyenlős a közelemben, de nemsoká nem lesz velem távolságtartó... már tényleg éhes vagyok, úgyhogy sokáig úgyse bírom ki. Ha nem adja magát könnyen, bevetem a tervem és eszek belőle máshogy. Legalább ő is jobban lesz - már ha jól gondolom, hogy milyen érzelmet kell ennie.

Kezemben az övemmel várom a nőt, aki természetesen késik. Miért is érne oda egy találkára egy ostoba tyúk idejében...? Pedig ha elsőként ért volna ide, mikor még nem mászkáltak a konténerek közt az itt lakó fiúk, kisebb lett volna a kockázat. Most viszont oda kell figyelnem, hogy mindenképp halk legyek, így leteszem a telefonját az ágy végébe. Ha meglátja, hogy üres a konténer, gyanút foghat, de ha feltűnik neki a telefonja, biztos beljebb tipeg, én meg akkor be tudom csukni az ajtót és gyorsan megfojtom, ahogy Changsunt is.

Már majdnem becsengetnek a nyolcadik órára, ami a pipinek ma nincs is, mikor végre meghallom a jellegzetes kopogást. Persze, hogy mindennap magassarkúban kell tipegni... talán még tesire is abban menne, ha lehetne. Még jó, hogy ide nem lehet sok holmit hozni helyszűke miatt, mert így is körülményes volt elpakolni a szarjait.

Az ajtó mögé állok, kezemben biztosan fogva az övet, amivel majd megfojtom a kis kurvát.

- ...Jimin? - szólítja a fiút, aki láthatóan nincs itt. Kis ideig csak áll az ajtóban, nem jön beljebb, így nem tudom, mihez kezdjek. Ha nem jön be eléggé, nem tudom becsukni az ajtót...

Valószínűleg meglátja a telefonját, mert végül elindul felé, így gyorsan be tudom csukni végre a nyílászárót, amit sajnos meghall. Megfordul, mielőtt nyaka köré kerülne az övem és vicsorgó fejemet döbbenten nézve sikolyra nyitja ajkait, így gyorsan kell kapcsolnom. Tysont megszégyenítő ütést akartam bevinni neki, de ehelyett Mr Beanhez tudnám hasonlítani a bénázásom, mivel elhajolt és csak súrolta az öklöm. Felidegesedem, amiért ez a ribanc nem adja magát könnyen és az ágyon végigfutva már az ajtó felé siet. Nem szabadulhat ki, mivel azonnal lebuknék, ezért enyhén szólva megugrik az adrenalin szintem. Rávetem magam, így leesünk a matracról és birkózva gurulunk a falig, amikor beletépek a hajába, ő meg felsikkant. Rajta fekszem, így gyorsan el tudom hallgattatni: hajánál fogva felemelem a fejét, majd egymás után többször beleverem a földbe, így elájul.

- Huh! - fújom ki magam az ájult picsán ülve. Ki hitte volna, hogy ilyen stresszes lesz elbánni vele? De legalább nem sikított végig... valószínűleg azt az egy sikkantást nem hallották meg. Legalábbis nagyon remélem.

Észrevétlenül kell elintéznem és mivel Jimin úgy tudja, ma nyolc órám van, egy óra múlva a szobánkban kéne lennem... persze mondhatom, hogy korepen voltam.

Mély levegőt veszek, majd a nyaka köré tekerem az övet és elkezdem fojtogatni, amire felébred. Megforgatom a szemem, mert abban reménykedtem, csendesen fog meghalni, de persze muszáj volt megébrednie.

Rajta tehénkedem, így csak kapálózni tud, mást nem nagyon. Beletérdelek a hátába, belepasszírozva felsőtestét a földbe, közben olyan erősen húzom hátra a fejét a nyaka köré tekert övvel, ahogy csak bírom. Vicsorogva fojtogatom, ő meg csapkod a kezeivel és még belém is sarkal a lábával, így feljebb kell másznom rajta. Nagyon küzd, de én meg nagyon utálom őt, amiért taperálta Jimint, ráadásul kinevettette az osztály előtt, így nem hagyom, hogy sokáig húzza. Erősen megrántom az övet, de annyit csapkod meg rugdos, hogy inkább ismét beleverem a földbe a fejét, míg el nem ernyed. Egyszerűen nem akar megdögleni...

Végül ismét nekiállok a fojtogatásnak és ezúttal a fejére mért ütéseknek hála nem mozog, így pár perc után elengedem és ellenőrzöm a pulzusát. Meghalt.

Feltápászkodom és gondterhelten sóhajtok egyet. Fasz kivan ezzel a nővel.

Kiveszem a táskájából a kis kulcsot, megkeresem a szekrényét a folyosón és néhány szemetét elteszem, mintha magával vitte volna. Ezután felnyitom a telefonját az ujjlenyomatával és írok egy üzenetet Jiminnek:

Bébi!

Így hívta Jimint, ugye...? Olyan undorító ez a nő, hogy kiráz a hideg, ahogy megpróbálok a fejével gondolkodni.

Nem tudok sokáig magyarázkodni, mert ma lépünk Changsunnal.

Jó lesz ez, vagy túl tárgyilagos...?

Tudod, nem nevettél szinte semmin... Changsun viszont csupa vidámság. Sajnálom, hogy nem mondtam el korábban, de nem akartalak megbántani. Ami köztünk van, az különleges... ő egy igazi férfi. Nem beteg, nem gyenge...

Talán ez már sok? Mindegy, maradhat. Legalább meggyűlöli a csajt és megvigasztalhatom.

De tudnod kell, hogy nem a te hibád. Biztosan találni fogsz valakit, aki szeret és sokkal jobban illik hozzád.

Mondjuk, azt a helyes szobatársadat, Jungkookot... picsába, hogy ezt nem írhatom bele!

A legjobbakat kívánom neked és sajnálom, hogy nem illettél bele az én rózsaszín, vidám világomba. Csók és puszi,

Taequila.

Utóirat, vagy mi a csuda: ezen a számon már nem fogsz tudni elérni, Nyuszó.

Átolvasom a chat üzit és elgondolkodom, hogy jó lesz-e, majd elküldöm és kikapcsolom a telót. Beteszem a cuccai közé a szennyestartó kocsiba, majd magát a testet is, aztán eltolom a kinti tárolóhoz, aminek pár deszkája hiányzik, így most is könnyen bemászom, hogy kiszedhessem az ásót. Azt is bebaszom a kocsiba, aztán megvárom, míg tiszta a levegő és futólépésben áttolom a kiskocsit az udvaron, be az erdőbe. Fényes nappal kissé gáz ezt csinálni, mert ha meglátnak, nehéz lenne kimagyarázni... de hát a szerelem nevében cselekszem.

Út közben összeszedem Changsunt, majd új rejtekhelyre viszem őt meg a csajt, illetve a régebbi, már-már szagos hullákat is exhumálom és bedobom a szép friss gödörbe, amit kemény munkával ástam. Az biztos, hogy a gyilkolás után elpakolni nem könnyű. Hát még, ha vért is kéne takarítanom...!

Mikor mindenkit elkapartam, fáradtan tolom visszafelé a kocsit és lemosom róla a sarat. Ásó a helyén, kulcsok a dobozban, testek a földben... már csak Jiminnek kéne a helyére kerülnie. Azaz a karjaimba, lehetőleg meztelenül.

Köszi, hogy elolvastad!

Bocsi, ha elcsesztem benne valamit vagy kicsit lapos lett xd