szemszög: Jungkook
terjedelem: ~2700 szó
dátum: 2020.01.26.

- Ez a te szobád? - döbben le Jimin a nagy, eredetileg öt fős szoba láttán, melyben két egyszemélyes ágy van összetolva, hogy jól elférjek - Ez hatalmas!

Nemsoká valami másra is ezt a jelzőt fogod használni... és ugyanígy el lesz tátva a szád, amikor megmutatom neked.

Igen, a fürdőkádra gondoltam.

- Aha. Tetszik? - kérdezem újdonsült szobatársam kevéske cuccát letéve a földre, majd becsukom az ajtót magunk mögött.

- Hogy a francba ne tetszene? - kérdez vissza még mindig csodálkozó fejjel. Olyan gyermekien ártatlan, hogy megmosolyogtat az arckifejezése - Hogy szereztél ekkora szobát??

- Hát... jókor voltam jó helyen - fejezem be a mondatot mosolyogva, de belül kissé feszült vagyok. Nem tudhatja meg...

- Szerettem volna én is ott lenni - mosolyog a „jó hely"-re célozgatván, aztán megakad a szeme az összetolt ágyakon és kissé furán forgatja körbe-körbe a fejét. Nem, Jiminie... itt bizony nincs több ágy.

- Most már ott vagy.

De még jobb helyed lenne a karjaimban...

- Igaz - mosolyodik el feltűnően idegesen nézve az ágyat. Szívem szerint hagynám, hogy magától nyögje ki, amit mondani akar, mert úgyse merne „pofátlankodni" az én barlangomban, de akkor gyanús lennék. Két fiú nem akarhat egy ágyban aludni csak úgy.

- Ha akarod, átrendezhetem az egész szobát, hogy kényelmesebb legyen neked - ajánlom fel barátságosan mosolyogva, közben magamban imádkozom, hogy a visszafogottsága és az alacsony önértékelése nemet mondasson vele. Hiszen direkt úgy fogalmaztam, hogy érezze: ez az én szobám és a sérült lába miatt egyedül kéne tologatnom a nehéz bútorokat, mindezt egy „vendég" kedvéért.

- Ömm... - tapasztja egyik kezét a könyökére nagyon zavartan, és látom, hogy nehezére esik a dolog. Ezek szerint tényleg külön ágyban akar aludni... egyelőre - É-én... nem akarok kényelmetlenséget okozni neked... Majd segítek áthozni az ágyam, ha jobban lesz a lábam, addig meg alszom a földön.

- Ugyan már! - legyintek jókedvűen - Miért aludnál a földön? Elférünk az ágyban ketten. Ideiglenesen kibírjuk, nem?

- D-de - nyögi ki még mindig a könyökét tapogatva a kis aranyos. Nyelnem kell egy nagyot, ahogy arra gondolok, hogy máris egy ágyban fogunk aludni.

- Aztán majd idehozzuk az ágyadat és akkor ketten rendezzük át a szobát - mosolygok tovább azt az aprócska tényt elhallgatva, hogy ilyen bútor elhordások nincsenek itt engedélyezve. Ez katolikus bentlakásos iskola, nem lomtalanítás.

- Ühüm - hümmögi még mindig zavartan, aztán felnéz rám - Majd meghúzom magam. Észre se fogod venni, hogy itt vagyok!

- Ne húzd meg magad! - válaszolok arra gondolva, hogy az én tisztem lesz meghúzni őt - Örülök, hogy itt vagy! Jó lesz egy szobában lenni és összebarátkozni.

Erre végre ő is elmosolyodik:

- Én is örülök, hogy szerezhetek egy új barátot és nagyon köszönöm!

- Szívesen. Na de mutasd a lábad! - csapom össze kezeim, mire láthatóan megint kényelmetlenül kezdi érezni magát - Úgyis meglátnám előbb-utóbb most, hogy szobatársak vagyunk... és én nem fogok mondani senkinek semmit. Bízhatsz bennem.

Erre nagyot sóhajt, majd bociszemekkel rám néz:

- Nem fogsz kinevetni?

- Dehogy foglak!

- ...és nem ítélsz el? - aggodalmaskodik tovább, mire szívemre teszem a kezem:

- Esküszöm, hogy nem foglak elítélni!

- Jó... akkor... - mondja lehajolva, majd elkezdi feltűrni a nadrágja szárát, de elveszíti az egyensúlyát és ha nem kapnám el, elesne.

Így viszont pár másodpercig egész közelről nézhetem az arcát hős megmentőként. Éljenek a gyilkos reflexeim.

- Jól vagy? - kérdezem romantikus filmekbe illően, a karjaimban tartva őt.

- Igen... - mondja nem kicsit megszeppenve, pirosas fejjel, mintha ő is tartaná magát a szerepéhez.

Most kéne azt mondanom neki, hogy „El kéne engedjelek...", mire ő azt mondaná, hogy „Igen, el kéne...", aztán smaciznánk és ja.

De mivel egyértelműen túl korai lenne egy ilyen húzás és nem akarom, hogy elmeneküljön előlem, inkább segítek neki talpra állni, aztán odasántikálni az ágyhoz.

Mikor leültetem a matracra és elhelyezkedem mellette, még mindig látszik, hogy zavarban van. Valahogy mindig magabiztosabb vagyok, ha zavarban van az, akivel beszélek, úgyhogy most is eléggé nyugodt vagyok.

- Szabad? - kérdezem a lábáért nyúlva, közben felnézve arcára, ő meg elfordítja fejét és szégyenlősen szája elé kapja laza ökölbe szorított kezét.

- I-igen.

Elmosolyodom az édes reakciója miatt. Annyira aranyos, hogy legszívesebben most rögtön leteperném és ölelgetném meg puszilgatnám, aztán megcsikizném, míg ki nem folyik a könnye abból a gyönyörű szeméből.

Felemelem és ölembe teszem a lábát, majd lassan feltűröm naciját, így előbukkan fehér bőre, ami nem olyan szőrös, pedig azt hittem, azért szégyelli. Szőr helyett viszont van más. Vágások...

- Hogy kerültek ezek ide? - kérdezem a sebeket nézve, kissé megrökönyödve, mert elég sok van belőlük és nem éppen ártalmatlan kis karcolások. Ami azt illeti, pirosak és néhány egészen frissnek tűnik.

Nem mond semmit, inkább még jobban elfordul, szinte kicsavarodik, csak ne kelljen rám néznie, így kis idő után újra megszólalok:

- Vagdosod magad?

- Tudtam, hogy ilyen leszel... - motyogja alig hallhatóan és sejtem, hogy a sírás határán áll. Megint. Ami nem jó, mert nem akarom folyton sírni látni.

- Milyen? - kérdezem elővéve a legbarátságosabb, leggyengédebb hangom, amit kábé sose szoktam használni.

- Elítélsz...

- Dehogy ítéllek! - tagadom azonnal - Én támogatlak és segíteni fogok mindenben, de egyet meg kell ígérned.

- Mit?

- Hogy nem bántod magad többet - mondom kezét megfogva és reménykedve, hogy ezzel nem buktatom le magam, azaz nem tudja meg: kőbuzi vagyok és igencsak meg szeretném hágni.

- ...oké - mondja ki végül egy kis habozás után, miközben lenéz kezeinkre. Leesik, hogy talán ez már árulkodó egy kicsit, úgyhogy elengedem és tettetett jókedvvel rámosolygok, mint egy ártalmatlan barát, aki véletlenül se szeretné leteperni:

- Akkor ezt megbeszéltük!

xXx

- Merre voltál ilyenkor? - kérdezi Jimin kíváncsian, de nem szemrehányóan. Persze én azt se bánnám, ha számonkérne, mint a párját...

- Átkértem magam az osztályodba - jelentem ki az új órarendemet és néhány könyvet az asztalra dobva - Így mindig meg tudlak védeni.

Jimin láthatóan ledöbben, de aztán összeszedi magát és megszólal:

- Ezt... igazán nem kellett volna.

- Ugyan, semmiség - legyintek ismét magamra öltve barátságos mosolyom, majd az ágyon ülő fiú szeme láttára elkezdek átöltözni edzős ruciba - Most már barátok vagyunk, úgyhogy ez a legkevesebb. Amúgy is szívesen csinálom.

Amíg a pólómat veszem át, nem mond semmit, én pedig szándékosan elhúzom és látványossá teszem a dolgot, hátha elkezd feléledni benne a rejtett meleg énje. A fejem felett húzom át a ruhadarabot, megfeszítve izmaimat, majd, mintha elakadna a fejem valamiben, szarozok egy kicsit. Most van alkalma a hasizmaimat lopva meglesni, mivel a fejem a póló fogságában van, de nagyon remélem, hogy a csend azt jelzi: figyel.

Aztán persze sikerül átverekednem magam az anyagon, egész hirtelen, így pont rá tudok mosolyogni a „minden rendben, barátom" fejemmel, ő meg elfordítja kobakját és zavartan bizergálni kezdi a könyv lapjait, amit jöttömig olvasott. Elégedett vagyok? Igen. De még mennyire.

Viszont annak már nem örülök, hogy ezután nem nézi, ahogy átöltözöm, mivel az alsómon keresztül jól láthatta volna, hogy van minek dudorodni odalent. Na mindegy, legközelebb alul kezdem a vetkőzést.

- Akkor köszönöm - böki ki jóval később, mikor már teljesen átöltöztem és nekiálltam bemelegíteni.

- Mondom, semmiség.

Elkezdek fekvőtámaszokat csinálni, mivel ezt tartom a legférfiasabb gyakorlatnak, amin csorgathatja a nyálát kis szobatársam. Igazából a combizmaimra is sokat szoktam edzeni, de azt valahogy femininebbnek érzem... de talán a guggolás is megteszi, ha olyan rövid meg laza a nadrág illetve az alsó, hogy kilóg az ékességem és rákacsint a célszemélyre.

Mikor már annyi fekvőtámaszt megcsináltam, hogy látványosan leizzadtam, abbahagyom és fújok egyet, majd lekapom a pólóm és legyezgetni kezdem magam. Szerencsére az izzadtságom a legtöbb ázsiaihoz hasonlóan nem szokott büdös lenni, ellenben jó sok van belőle, így ha elég keményen dolgozom, csillogni fognak a kockáim. Tovább edzek, közben Jimin próbálja lekötni magát a könyvvel, de időről-időre felém pillant.

Mikor találkozik a pillantásunk, zavarba jön és pár másodperc gondolkodás után sikerül kitalálnia egy kérdést:

- Mindennap szoktál edzeni?

- Ighen - hagyom abba a gyakorlatot kissé lihegve, szándékosan szexizve előtte az izzadt testemmel és arcomba lógó, nedves hajtincseimmel - Általában.

- Az jó - motyogja visszanézve a könyvre, amiben az elmúlt húsz perc alatt nem lapozott. Most vagy azért van zavarban, mert nem szokta meg a nudizást, vagy tényleg van esélyem nála erőszak nélkül bevágódni.

- Akarsz te is... - kezdem nem feltétlen ugyanezekre a gyakorlatokra gondolva testedzés gyanánt, mire lemondóan megrázza a fejét:

- Nem, sajnos az egészségi állapotom miatt nem nagyon bírom a tornát.

- Oh, sajnálom - mondom arra gondolva, hogy a huzamosabb éhezés tényleg rombolja és erőtlenné teszi a szervezetet - De meg fogjuk találni az érzelmet, amit enned kell, ezt megígérem.

Igazából már most van egy-két tippem, hogy mi kéne neked...

- Köszi - néz rá arcomra mosolyogva, de véletlen lejjebb téved a tekintete, így zavartan elkapja a fejét.

Ennélfogva nincs más választásom, mint jó sok esélyt nyújtani neki a pironkodásra, így elnyújtott edzésbe fogok, ami megmozgatja egész felsőtestemet. Jimin nagyon igyekszik elfoglalni magát, így néha megszólítom olyanokkal, hogy „majd elhozom a házit", meg hasonlók, csak hogy kénytelen legyen ránézni izzadt habtestemre. Minden alkalommal látni vélem a megilletődöttséget rajta, így egyre inkább a következő lépésen gondolkodom.

Mire nyújtani kezdek, már körvonalazódik bennem egy újabb ötlet, amivel közelebb kerülhetek hozzá, a picsa meg távolabb. Nem kell rögtön eltűnnie... előbb feketítsük szépen be. Rosszul bánik Jiminnel és ezt neki is észre kell vennie.

Edzés után beszambázom a mosdóba, majd, miután megfürödtem, szépen a derekam köré tekerek egy törülközőt és felkészítem magam a hibernációra, ugyanis a szobában azért nincs olyan meleg, hogy nedves, majdnem mezítelen testtel legyek huzamosabb ideig. Amikor egyedül voltam, mindig igyekeztem felöltözni a fürdéstől meleg mosdóban, mert nem volt kedvem megfagyni a hűvös szobában vizes testtel, de most ugye áldozatokat kell hoznom a cél érdekében, így kilépek a szobába nedves hajamat lazán törölgetve. Először most is eltakarom arcom a törcsivel, mert már megtanultam, hogy Jimin félénk és úgy szeret nézni, ha azt hiszi, nem tudok róla, de aztán hirtelen ránézek, így lelepleződik.

- Még jó meleg a fürdő - szólalok meg, hogy ismét rám kelljen néznie, mivel az imént visszakapta tekintetét az előtte lévő könyvre. Kissé csalódott vagyok, mivel nem látom, hogy piros lenne az arca, pedig miatta fagyoskodok - Ha akarod, segítek bemenni a mosdóba, hogy le tudj zuhanyozni. Vagy készíthetek neked egy fürdőt.

Sőt, meg is mosom a hátad és ha már ott vagyok, lejjebb is segédkezhetek...

- Á, nem kell, köszi... - mondja fel se nézve a könyvből, pedig az csak irodalom, ha jól látom. Hogy lehet az érdekesebb annál a látványnál, ami akkor fogadná, ha idenézne? - Zuhanyozni szoktam, de azt a pár lépést én is meg tudom tenni.

- Biztos? Meg ne csússz a vizes padlón, mert nem kéne ráesni a sérült lábadra! - figyelmeztetem arra várva, hogy idepillant végre, de nem teszi.

- Biztos. Köszi!

Még állok pár másodpercig, de baszik megajándékozni egy pillantással, így odasétálok a szekrényhez és kiszedek belőle egy alsót, közben elmosolyodom a most következő tettem miatt.

Jiminnek háttal állva leteszem az alsót az asztalra, majd a derekam köré tekert törülközővel babrálva teljesen lemeztelenítem magam és a törcsit a szék háttámlájára teszem. Izmos fenekemet premierplánban látja, de ha jól sejtem, oldalról a kobrám is befigyel. Ekkor hirtelen meghallok egy puffanást, majd egy fájdalomra utaló hangot, így egy szál faszban Jimin felé fordulok.

- Jól vagy?? - kérdezem aggódva, de belül nevetek, amiért annyira meghökkent izmos, pucér testem látványától, hogy leesett az ágyról. Odasietek hozzá, közben csak úgy lobog a faszom a szélben.

- I-ig... - kezdi összeszorított szemmel, miközben a lábát fogja, de aztán kinyitja szemét és egyenesen a farkamra néz, az arcán látható fájdalom pedig előbb döbbenetté, majd lányos zavarrá válik. Most megkapom az imént hiányolt vörös orcákat, mivel ahogy megpillantja ékességem, a feje szinte felgyullad. Látom, ahogy ellepi arca minden szegletét a vér, mintha tűz terjedne és porig égetne mindent. Remélhetőleg a képzelt heteroszexualitását is felégeti...

Sajnos azonban nagyon hamar észhez tér és eltakarja szemét, meg el is fordul, mint egy szeplőtelen apáca. Még valami fura hangot is kiad, mintha megint beütötte volna valamijét, így megérintem a karját és megkérdezem:

- Minden rendben? Nem fáj a...

- Minden oké! - vág a szavamba sietve, majd megpróbál úgy feltápászkodni, hogy kezével takarja szemét és a másik irányba fordul.

Ilyen szégyenlős reakcióra még én sem számítottam.

- Ne segítsek...? - kérdezem lassan követve, miközben botladozva beszerencsétlenkedi magát a fürdőbe.

- Nem kell! - mondja elég sietősen és a szokottnál hangosabb, vékonyabb hangon, majd gyorsan becsukja maga mögött az ajtót. Csodálkozva nézek utána, ajkamon halvány mosollyal, majd megremegek, mivel kissé régóta álldogálok vizesen a hűvös szobában.

- Biztos ne segítsek? Ha megint beütötted a lábad... - kezdem, de sietve kiszól a fürdőből:

- Biztos!!

- Hát jó - emelem fel kezeim védekezőn, mintha látná, majd megtörülközöm és felöltözök végre. A hajamat viszont nem tudom megszárítani, mert Jimin sokáig tököl a fürdőben.

Először csak a csapot ereszti meg, később viszont hallom, hogy zuhanyozik, aztán csend, én viszont már nem akarok sokat várni, mert vizes a hajam. Hiába tekerem fel maxra a radiátort, ebben a szaros épületben éppen basznak fűteni, úgyhogy muszáj beszólnom Jiminnek:

- Ki tudnád adni a hajszárítót, légyszi?

Kis idő után jön a válasz:

- Pe-persze!

Motoszkálás hallatszik, majd megint csend, végül egy tüsszentés.

- Minden oké? - kérdezem már tényleg aggódva. Talán ennyire megijesztette a fenevad a lábam közt...? Oké, elég nagy, de azért na.

- Ömm... Jungkook? - szólít meg, én pedig szívem mélyén reménykedem, hogy szerelmet vall nekem, vagy ilyesmi.

- Igen? - kérdezem érdeklődve.

- Be tudnál adni nekem pár ruhát? - kérdezi zavartan - Nem hoztam be.

Hát, nem éppen egy szerelmi vallomás, de nemsoká még akár az is lehet.

- Persze! - mondom gyorsan kivéve a szekrényből a nemrég bepakolt kevés kis cuccai közül egy pólót, egy alsógatyát meg egy melegítőt, holott nagy a kísértés, hogy nadrágot ne kapjon. Odaviszem az ajtóhoz, amit résnyire nyit, én pedig óvatosan beadom a cuccait kényszerítve magam, hogy ne nézzek be - Sajnálom, nem tudtam, hogy ennyire szégyenlős vagy. Nem akartalak zavarba hozni.

Legalábbis nem annyira, hogy leess az ágyról.

- Semmi gond! - mondja a ruháit elvéve, a hajszárítót meg kiadva nekem, aztán ismét tüsszent egyet, mivel már egy ideje vizesen toporog odabent. Bár, törölköző volt bent, szóval valószínűleg csak meztelenül toporgott... Huh, na jó, nem álmodozunk, mert ha kijön, el kell számolnom az álló dákómmal.

Megint bennmarad egy ideig, én meg az ágyon próbálgatom a pózokat, hogy milyen testhelyzetben várjam. Oldalamon fekve, könyökölve támasztva fejem, a fürdőajtót figyelvén? Háton fekve, hogy könnyebb legyen az ölemben elképzelnie magát? Vagy esetleg hason fekve, hogy rálátása legyen izmos seggemre, melyet szabadon fogdoshatna, miközben benne mozgok...?

Talán kicsit előrehaladtam.

Végül csak simán nekidőlök az ágytámlának döntött párnának és félig ülő helyzetben fogom a telefont, mintha végig nyomogattam volna. Végülis így is az ölembe tud ülni, ha nagyon akar. Mondjuk a szűzies félénksége miatt kétlem, hogy megtenné, de ki tudja.

Pont időben helyezkedem el, mert nyílik a fürdő ajtaja. Ránézek a teljesen felöltözött Jiminre, aki kerüli tekintetem és alig mer leülni az ágy szélére, így elő kell vennem legillemtudóbb énem.

- Ne haragudj, amiért... - gondolkodom el egy pillanatra, hogy hogyan is mondjuk szebben, hogy „egy szál faszban rohangáltam előtted és megijesztettelek a pitonommal" - Kellemetlen helyzetbe hoztalak.

Ha létezne olyan tantárgy, hogy „virágnyelv", én biztosan jelest érdemelnék belőle.

- Nem hoztál kellemetlen helyzetbe - füllenti még mindig nekem háttal ülve.

- De nem kellett volna... csak tudod sokáig nem volt szobatársam, meg amikor volt, akkor se szégyellte magát senki - kamuzok most én egy kicsit, mivel mások előtt azért nem flangáltam tök pucéran. Egy alsót mindig felvettem, mivel eme szépség látványát a lábaim közt csak egy szépséges szobatárs érdemelheti ki, a többi bumburnyák nem - A közös fürdőben is sokszor meztelenül flangálnak, szóval nem tudtam, hogy neked ez ennyire kellemetlen... de amikor kérted, hogy adjak be ruhát, végre leesett. Tényleg sajnálom.

- Semmi gond - mondja végre felém fordulva - Nem te tehetsz róla, hogy ilyen vagyok...

Mivel láthatóan elszomorodik, amiért ő „ilyen", nekem is rossz érzésem támad. Talán kicsit messzire mentem így első nap...?

Á, nem. Nem baj az, ha látja az árut.

- Én szeretem, hogy ilyen vagy - mondom mosolyogva, mire láthatóan meglepődik - Szimpatikus vagy. A legjobb barátod akarok lenni.

Ha „legjobb barát" alatt azt a személyt értjük, aki kizárólagos hatalmat gyakorol a feneked felett.

- Tekintve, hogy nem nagyon vannak barátaim... máris az vagy - mondja végre jobb kedvvel, így örülhetek a fejemnek, hogy nem hagytam neki, hogy bedepizzen és áttérhetek a következő pontra feladataim listáján.

Azaz arra, hogy miként mászhatnék rá éjjel az ágyban, hogy ne legyenek teljesen egyértelműek a szándékaim.

Köszönöm, hogy elolvastad!