szemszög: Jungkook
terjedelem: ~2100 szó
dátum: 2020.01.19.

- Ha akarod, elkísérlek órára - ajánlom fel Jiminnek, miután kisírta magát a földön kuporogva.

- Órára...? - motyogja kiégett tekintettel, mintha így a sírás után üres lenne legbelül. Úgy tűnik, nem igazán van kedve meg ereje órára menni...

- Vagy elmehetnénk valahova csak mi ketten! - csúszik ki a számon, mire gondolatban fejbekúrom magam egy kalapáccsal. Hogy lehetek ilyen hülye?? Rögtön az elején elijesztem a nyomulásommal, mikor barátnője van? Még nem is tudja, hogy hamarosan meleg lesz.

Csodálkozva rám néz és pár másodpercig nem mond semmit, ezért úgy érzem, ki kell találnom valamit, hogy kimagyarázzam magam. Azonban mielőtt megpróbálnám menteni a menthetőt, megszólal:

- Mármint hová?

A hangsúlya tétova, azaz nincs felháborodva. Szerencsére még nem sejti, hogy bejön nekem és záros határidőn belül behatolok a komfortzónájába.

- Hát... - gondolkodom el egy pillanatra. Hova vihetném, ami elég meggyőző, hogy kitárja előttem kapuit? Esetleg mutassam meg neki az elásott holttesteket egy romantikus erdei séta keretei közt? - Elmehetnénk az erőbe járni egyet.

Járni. Most először érzem azt, hogy nem csak buzivá akarok varázsolni egy fiút, hanem járni akarok vele. Méghozzá sokáig. Az erdő pedig elég meghitt hely tud lenni egy randihoz, még ha hulláktól porhanyós is a föld és ropognak a csontok a lábunk alatt. A lényeg, hogy ne lássa meg őket.

Pár tétova pislogás után újra begubózik kissé, szemeit levéve rólam, úgy motyogja a választ:

- Egy erdei kirándulás túl sokáig tartana. Én nem lóghatok annyit... és amúgy se szabad odamennünk.

- Azt majd én elintézem - kottyantom el magam, mire ezúttal tökön ütöm magam egy furkósbottal a fejemben. Nem árulhatok el neki mindent, ami tönkretenné a tervem, az istenit! - Amúgy se mehetsz be órára ennyi késéssel! Semmi értelme, csak feldühítenéd a tanárod.

- Ms Kwon nem olyan... - motyogja halkan, én meg elbűvölve nézem telt ajkait és szomorú tekintetét. Kezdek rohadtul belezúgni - Nem hiszem, hogy megalázna az osztály előtt, csak beírná a késésem... esetleg igazolatlant, ha rossz kedve van. Viszont nem akarom, hogy a teremben mindenki bámuljon a kisírt, felpuffadt szemeim miatt.

- Nem puffadt fel - mondom teljesen megbabonázva bámulva csillogó látószervét, mire kissé csodálkozva néz bamba fejemre és megint rájövök, hogy baromira el fogom cseszni így. Egyelőre nem tudhatja, hogy mit tervezek, amihez kell az ő feneke és az én nemességem - De egy kicsit látszik, úgyhogy tényleg ne menj órára. Annyi szemétláda van itt, hogy biztos kipécéznének maguknak. Inkább menjünk!

Azzal felállok és a kezemet nyújtom neki, amit csak néz ahelyett, hogy elfogadná és hagyná magát felsegíteni. Olyan kis tétova, mintha mindennap bántanák... és a teremben látottak alapján ez valószínűleg így is van.

- Hogy értetted, hogy elintézed? - kérdezi végül, mire sóhajtok egyet, hogy időt nyerjek és kigondolhassak valamiféle magyarázatot.

- Úgy, hogy simán el tudom csenni a sulidokitól a pecsétjét, amivel igazolást lehet hamisítani. Neked is csinálok egyet, csak menjünk, mert rossz nézni, hogy itt szomorkodsz a földön kuporogva.

- Jó... - egyezik bele végre, mire a szívem örömtáncot lejt a mellkasomban, de akkor vadul csak meg igazán, amikor Jimin keze belecsusszan a tenyerembe. Ahogy megérzem érintését, azt akarom, hogy örökké tartson a pillanat és rettegek, hogy el kell engednem. Egyszerűen képtelen vagyok visszafogni magam, így miközben felhúzom, úgy csinálok, mintha elveszíteném az egyensúlyom és megbotlok, majd szépen ráesek a fiúra. Azzal azonban nem számoltam, hogy rohadtul mögötte van egy fémszekrény és ahogy nekiestem, jobban meglöktem, mint kellett volna, így...

- Áú! - jajdul fel a csattanás után, mivel nekem hála rendesen bekúrta a kicsi kobakját. Elfintorodom, majd kétségbeesetten nézek rá, miközben rajta tehénkedem. Persze, ez most balul sült el, de még mindig lehetne rosszabb. Mondjuk ha nem feküdhetnék ezen a szépséges fiún éppen.

- Jajj, Jimin! Annyira sajnálom, nem így akartam... - szabadkozom kihasználva az alkalmat, hogy a fejével van elfoglalva és még nem tűnt fel neki, hogy gyakorlatilag letepertem. Szegény fájdalmas arcot vág, úgyhogy biztos nem volt kellemes - Kérsz fájdalomcsillapítót?

- Nem kell - mondja kicsit feljebb tornázva magát, miközben a fejét simogatja, mire én is vele mozdulok.

- Az jó, mert nincs nálam.

Épp próbál felülni fájdalmas arccal tapogatva fejét, én meg négykézláb helyezkedem el tőle alig pár centire. Két kezemmel bekerítem, szinte a szekrényeknek nyomva, egyik lábammal pedig lábai közt térdelek. Csukva van a szeme, ahogy fintorog a fájdalomtól, én meg sutyiba egyre közelítek az arca felé, miközben azon gondolkodom, hogyan tudnék egy csókot balesetnek álcázni.

Azonban mielőtt még közelebb jutnék telt ajkaihoz, kinyitja a szemét és döbbenten néz rám. Persze, végülis indokolatlanul közel vagyok és éppen le akarom smárolni...

- Bocsi, csak van itt valami - mondom egész halkan, majd kezemmel „oké"-t mutatva letörlöm a hüvelykujjammal a nemlétező valamit Jimin szájának szegletéből. Ajkai elnyílnak, ahogy megérintem és egész konkrétan megrebben a farkam a gyönyörű arcától. A szemei kikerekednek és csillognak, az arca mintha enyhén rózsaszínes árnyalatot venne fel, ajkai pedig hívogatóan nyitva állnak előttem. Egy pillanatra összezárom szemem, mert ha most nem fogom vissza magam, akkor itt helyben meg fogom...

- Há' már buzi is vagy, Park? - üvölt valaki a hátam mögül tönkretéve az idilli pillanatot, mire dühösen felé fordulok. Valami tulok az, átvágva az erdő és az iskola közötti füves részen, egyenesen felénk tartva. Ezek szerint nem csak nekem van elásni valóm az erdőben - Én mindig tudtam, hogy az a csaj csak álca! Csak a buzik sírnak, ha finoman meglegyintik őket!

- Ki ez? - kérdezem Jimintől az egyre közeledő, kiabáló majmot nézve összehúzott szemmel.

- Lee Changsun - mondja ki a nevet félve és látom rajta, hogy nem túl szép emlékek kötik ehhez a faszhoz...

- Bántott téged?? - kérdezem Jiminre nézve komolyan, mire egy pillanatra félrepillant, majd gyanúsan csillogó szemekkel bólint egy aprót. Az a fájdalom az arcán összetöri a szívem... én pedig ezt a Changsun gyereket fogom mindjárt összetörni.

Mire visszafordulok a gecifejű felé, már csak pár méterre van tőlünk és undorítóan vigyorogva, nagy lendülettel közeledik. Végtelen rosszindulat süt a vadbarom vigyorából, de hamarosan nem lesz olyan jó a kedve.

Felállok és ökölbe szorítom kezem, majd két lendületes lépéssel bezárom a köztünk lévő távolságot és dühömet szabadjára eresztve, vicsorogva húzok be a hülye gyereknek egyet, mire jajongva, vérző pofával elterül a földön.

- Áu, bassza meg! - vinnyogja az arcát tapogatva, ahol bemostam neki, majd halálra váltan nézi a vért a kezén és pechére oldalára gurul, miközben előadja a hattyú halálát. Nem számít rá, hogy lerúgom a veséjét, így ismét felkiált, ezúttal hangosabban, én pedig szívem szerint megölném itt helyben, amiért bántotta Jimint. Egymás után rúgok belé, teljesen elveszítve a kontrollt, miközben magamra is dühös vagyok, amiért nem vettem észre Jimint hamarabb. Megvédhettem volna...

- Jungkook, hagyd! - szólal meg jóképű kiszemeltem a hátam mögül, mire leállok, de nem mozdulok a földön fekvő elől, így sürgetőbben folytatja - Mennünk kell! Meghallják, hogy kiabál...

Lihegve, vicsorogva nézem a rohadékot a földön, ő meg csak nyivákol és a lábát fogja, amibe jókorát rúgtam. Nem szeretném, ha Jimint előállítanák egy verekedés miatt, így én is jobbnak látom szedni a sátorfánkat.

- Ha még egyszer bántod Jimint vagy csak csúnyán nézel rá, megöllek, te szarházi! - fröcsögöm agresszívan a földön fekvőnek - És erről egy szót se, értve vagyok?!

Erre csak ijedten bólint, én meg a láthatóan megilletődött kiszemeltem lapockájára téve kezem elkezdem tolni őt sajnos még nem úgy, ahogy szeretném, csak el a helyszínről. Szerencsére nem lát meg senki, miközben lelépünk a tetthelyről, majd bedobjuk a szekrényembe a cuccunkat, így észrevétlenül eljutunk a fák közé. Szeretem, hogy egy ilyen helyen van az iskola... olyan békés, hogy mindig segít lehiggadnom, miután elintéztem valakit.

Kis ideig szótlanul igyekszünk egyre beljebb a fák közé. Ahogy lenyugszom, arra gondolok, hogy ezt most lehet, elbasztam. Ha Jimin megijedt tőlem, az gáz... általában ennél jobban irányítom a tetteim mások előtt, de most totálisan átmentem brutál üzemmódba. Van ebben a gyönyörű fiúban valami, ami miatt annyira meg akarom védeni, hogy bármire képes lennék érte, így pedig képtelen vagyok irányítani magam.

Annyira elgondolkozom, hogy észre sem veszem, merrefelé megyünk. A lábaim automatikusan a rejtekhelyem irányába visznek... pedig nem kéne lebuktatnom magam, hogy ribik hulláit ástam el az erdőben.

- Gyere, inkább menjünk arra! - fogom meg Jimin kezét, mire csodálkozva néz rám, én meg igyekszem minél kevésbé feltűnően megsimizni puha bőrét az ujjammal - Erre egy idő után nagyon besűrűsödik és nehéz lesz menni.

- Akartam is kérdezni, hogy ismered-e az erdőt - mondja szerencsére nem undorodva, amiért fogdosom a kezét, de nem akarok lebukni, így fájó szívvel ugyan, de elengedem - Nehogy eltévedjünk.

- Igen, valamennyire ismerem - mondom inkább nem reklámozva, hogy jobban tudom, melyik fa hol van ebben a rengetegben, mint hogy melyik ér hol dagad ki a farkamon, mikor feláll.

- Köszönöm.

Odakapom a fejem a fiúra, mivel hirtelen azt hiszem, kihallatszott, amire gondoltam és már hálás az eres farkamért, holott még nem is volt alkalmam bemutatni neki.

- Mit is...?

- Azt, hogy megvédtél - válaszol olyan halkan, hogy a madarak hangos pofázásától alig hallom.

- Szívesen, máskor is - könnyebbülök meg, amiért nem ijesztettem el a durvaságommal - Sajnálom, ha túlzásba estem...

- Igazából legbelül örültem, hogy durva voltál vele, mert sokat bántott - mondja elgondolkodva, én meg azon tűnődöm, hogyan iktathatnám ki a srácot anélkül, hogy ez az édes teremtés rájönne, hogy gyilkos vagyok - Kicsit azt vártam, hogy a kínja végre felfedi előttem az érzést, amivel táplálkoznom kéne, de nem. Semmit sem éreztem, úgyhogy a szüleim tévedtek.

- Miben tévedtek? - kérdezem értetlenül, miközben lassan sétálunk a fák között, néha elhajolva egy-egy ág elől - Várj... úgy érted, ennyi idősen még nem tudod, mit kéne enned??

Erre csak tragikusan kiégett tekintettel rám néz és nekem leesik, hogy mitől tűnik ennyire sebezhetőnek és gyengének. Ez a fiú születése óta éhezik...

- Fogalmam sincs róla - tárja szét kezét és hangján hallom, mennyire kilátástalannak érzi a jövőjét - A szüleim azért küldtek ide, mert azt hitték, valami borzalmas érzés tudna csak táplálni, mint például mások haldoklása vagy megkínzása... de utóbbi már ki van lőve. Igaz, nem én kínoztam, de azén hibámból fájt neki és ha a nekem szükséges érzelemhez hasonló van a közelemben, már éreznem kéne valamit...

- Szerintem ki van zárva, hogy neked valami ilyesmi érzés kéne - jelentem ki szilárd meggyőződéssel - Nem csak azért, mert most érezted volna, hogy errefelé kell tapogatóznod, hanem a jellemed miatt is.

- Miért, milyen a jellemem? Nem is igazán ismersz, Jungkook - mutat rá, mire zavartan igyekszem ezt megcáfolni, hiszen egy idegenben nem fog megbízni és akkor meglehetősen nehéz lesz kötözés nélkül szexelni vele:

- Annyit tudok, hogy jó ember vagy. Az itteni söpredékhez képest te olyan vagy, mint Jézus.

Reméljük, Jézusnak voltak ferde hajlamai.

- Nem tudom... - bizonytalanodik el, mire szembefordulok vele:

- De én tudom! Segíteni fogok neked megtalálni az érzelmet, amire szükséged van. Biztosan valami nagyon ritka érzés, ha még hasonlóval se találkoztál, de én támogatni foglak.

- Ömm...

- Meg se próbálj lebeszélni róla! Addig le se fogsz tudni vakarni magadról, amíg meg nem találjuk és jól be nem laksz belőle!

- Jungkook...

- Ez nem játék, Jimin! Pár éven belül bele is halhatsz!

- JUNGKOOK! - emeli fel hangját a hátam mögé mutatva sápadtan, mire megfordulok tengelyem körül és noha kissé megfogott a nap, most én is kifehéredek, mint Michael Jackson.

Egy nagy, szőrös vaddisznó áll tőlünk nem messze, egyenesen felénk fordulva. Ilyen közelről még nem láttam ilyet, de nem pánikolok be nagyon, hiszen a farkam is nagy meg szőrös, mégsem harap, ha megsimizem.

Kissé berogyasztom a lábaim és lassan kiteszem kezeim oldalra, mintegy védelmezve Jimint, ha mégis megindulna felénk az állat. Úgy tudom, csak akkor támad, ha veszélyben érzi a kicsinyeit, úgyhogy talán ha óvatosan elaraszolunk innen, nem lesz gond.

- Jól van, semmi baj, csak ne hangoskodj és ne tegyél hirtelen mozdulatokat, mert... - kezdem halkan, amikoris félbeszakít valami hangos és hirtelen. Ugyanis Jimin bepánikolva, torkaszakadtából üvöltve elkezd rohanni. A vaddisznó csak egy másodpercig néz tétován (gondolom, megirigyelte a vékony fiú elefántokat megszégyenítő csörtetését), aztán nekilódul és nincs mit tenni, rohannom kell.

Jimin elmehetne operaénekesnek, olyan magas hangok jönnek ki belőle, miközben fut. A helyzet azonban elég veszélyes, így nem sok lehetőségünk van. Ha nem mászunk fel egy fára, lehet, hogy kárt tesz bennünk a vaddisznó és miután láttam A visszatérő című filmet, nem igazán vágyom egy állattámadásra. Meg amúgy se.

- Rohanj! - üvöltöm a kicsivel előttem kocogó Jiminnek, mivel láthatóan elfáradt, hiszen lelassult és már nincs ereje kislányosan sikítani.

Azonban sajnos pont az ellenkezőjét érem el a kiáltásommal, mert a fiú hátranéz és azon nyomban megborul.

- Áu! - kiált fel a földön fetrengve - A lábam!

- Fel tudsz állni? - kérdezem mellé érve, majd hátranézek és egyre idegesebb vagyok, mert a dög már nagyon közel van hozzánk, a hangja pedig kezd megijeszteni.

- Nem tudom... - válaszol bizonytalanul, mire felkapom és karjaimban cipelem, úgy rohanok tovább. Fiúhoz képest nagyon könnyű, de azért mégis lelassít a többletsúly a futásban, a vaddisznó meg mindjárt utolér, úgyhogy nincs más lehetőségem. Meg kell kockáztatnom a lebukás veszélyét és a búvóhelyemre kell vinnem Jimint, hogy túléljük.

Remélhetőleg elég mélyre vannak elásva a lányok, különben nem a vaddisznó lesz az egyetlen meglepetés ma.

Köszönöm, hogy elolvastad!♥️

Ez a rész már kevésbé volt uncsi, mint az első kettő, úgyhogy talán kivételesen nem altattam el minden olvasót, aki idáig kibírta...xd