szemszög: Jungkook
terjedelem: ~4500 szó
dátum: 2020.02.29.

Amíg várok Jiminre, nagyon lassú tempóban mozgatom a kezem hosszomon, hogy le ne lankadjak. Nagyjából tíz perc múlva tér vissza, amit csak azért tudok, mert közben a telefonomon olvastam a híreket. Amúgy egy örökkévalóságnak tűnt, mire végre visszaért.

- Bocsi, itt vagyok – mondja papucsát lerúgva az ajtóban, majd leteszi az asztalra a forró vizet és a fiókból elővesz egy teafiltert, mivel nekünk csak ritkán csinálnak teát, de akkor se ilyen fancy mentás zöldet.

- Siess azzal a teaivással, mert nem akarom, hogy elmenjen a kedvem és éhes maradj!

- Okés – mondja már bele is kortyolva, de elfintorodva kiölti nyelvét – Basszus, ez forró!

Mélyet lélegzem és reménykedem, hogy nem égette meg nagyon a nyelvét. Na nem, mintha annyira használni akarná a közeljövőben...

- Jól vagy? – kérdezem, mire bólint:

- Igen. Csak kell pár perc.

Tovább olvasgatom a híreket a telómon, amíg Jimin várja, hogy hűljön a tea. Valami vírusról írnak benne, valamint a jegesmedvék kannibalizmusáról. Olvasás közben néha rárántok, hogy ne aludjon el, de elég fura ilyen hírekre verni.

Egyszercsak meghallom, hogy Jimin leteszi a poharát az asztalra, így ránézek, de persze lesüti a szemét.

- Kész vagy? – kérdezem együttérzőn, mivel tudom, hogy ideges – Lehet máskor is, ha nem vagy olyan éhes.

- De, az vagyok... - mondja, majd rámnéz végre és egész eltökéltnek tűnik – Kezdjük!

Kicsit olyan, mintha kellett volna neki egy bátorító feles, mielőtt megcsinálja. Csak ő nem felest iszik, hanem zöldteát...

Lefekszik az ágyra és felém fordulva szemembe néz tőle nem megszokott bátorsággal. Azért látom, hogy még ideges, mert mélyeket lélegezve próbálja lenyugtatni magát. Kicsit úgy csinál, mintha össze kéne szednie minden erejét, mielőtt elrohan egy szatír elől, de nem baj.

Ismét elkezdem csapdosni a farkam, közben a szemébe nézek és összevont szemöldökéből sejtem, hogy ő is koncentrál. Tényleg igyekszik rám összpontosítani és nem zavarba jönni, miközben én résnyire nyitott szemmel nézek rá s hagyom, hogy egyre erotikusabbá váljon arckifejezésem. Hadd jöjjön végre rá, hogy tetszem neki.

A kellemes érzésnek hála sóhajtozom, persze csak halkan, hogy a folyosón ne hallják. Ez az élvezkedésem Jiminnek szól. Hallom, ahogy nagyokat nyel és látszik rajta, hogy nehezen összepontosít a zavara miatt, de nagyon erőlködik, mert remeg és úgy tűnik, le is izzadt kissé. Sajnos azonban minden kínlódás ellenére nem tud táplálkozni. Hiába koncentrál, hiába van előtte, amit ennie kéne...

Ekkor hirtelen leesik, hogy mi lehet a baj. Annyira biztosra vettem, hogy ugyanazt eszi, mint én, de mi van, ha csak valami nagyon hasonlót...?

- Várjunk – mondom még a faszverést is abbahagyva, mire Jimin a nagy összpontosításból való kiszakítás miatt kissé hátrahőköl – Mi van, ha így nem is működik...?

- Mármint... hogy? – értetlenkedik a kis aranyos. Nem fog neki tetszeni az elméletem...

- Hát, tegnap ugye nem érezted, hogy tudnál enni, amíg nem... forrtunk egybe – fogalmazok árnyaltan, de így is elpirul a kis édes – Ha azt ennéd, amit én, akkor mindenképp érezned kellett volna, hogy ilyen lehetőséged van, hiszen én is izgatott voltam és élveztem.

- De... ittam. Meg sokáig nem jutottam táplálékhoz... lehet, hogy emiatt nem tudtam előre megérezni, hogy kajaközelben vagyok.

- Nem, ezektől nem lehet – vetem el az ötletét – Az a pár pohár bor nem tudja teljesen eltompítani az ilyen alapvető ösztönöket. Főleg nem ennyi éhezés után. Emlékezz, mennyire hirtelen jött az az erős érzés, hogy ehetsz!

- ...igaz – vallja be láthatóan visszagondolva a pillanatra, mikor farkamnak hála megvilágosodott.

- Tehát egy másik érzés lesz az, más magyarázat nincs – mondom kissé beharapva ajkam a gondolatra, hogy mi következik most. Remélhetőleg elég éhes ahhoz, hogy kedve legyen kísérletezgetni...

- De mégis mi? – vonja össze szemöldökét zavartan. Szegénykémnek egyelőre nehezére esik ilyesmiről beszélni, de majd mellettem megedződik. Hehe.

- Talán csak akkor tudsz táplálkozni, ha te nyújtod a szexuális örömöt másoknak... - bököm ki végre az elméletem, mire kikerekednek szemei. Erre nem számítottál, mi, Jiminie...?

- Ki van zárva – motyogja még mindig ledöbbenve – Olyan érzés nincs is...

- Talán csak nincs rá szavunk. De a családtagjaid táplálkozásából kiindulva jó esély van rá – próbálom alátámasztani érveimet, hátha még ma megragadja a faszo... a lehetőséget – Önzetlenség, nagylelkűség, öröm, elégedettség, szerelem, odaadás... Mi is volt még?

- Gyengédség, együttérzés... - gondolkodik el, majd kiböki az utolsót is és látom rajta, hogy kezd igazat adni nekem – És önfeláldozás.

- Na hát ezek szerint két fő érzelem a jellemző a családodban – vonom le a következtetéseket nagyon okosan – Egyik az önzetlenség és társai, másik pedig a szerelem-gyengédség-öröm kombó. Tehát egy próbát megérne, amit javasolok.

- Mit javasolsz...? – nyögi ki rózsaszínes orcákkal, én meg igyekszem nem elvigyorodni.

- Hát... ajándékozz meg szexuális örömökkel – mondom kis kezét óvatosan kemény farkamhoz húzva, mire lenéz és el is húzná a pracliját, ha engedném neki. De persze vasmarokkal fogom.

- Ne... - tiltakozik félénken, de nem engedik neki:

- Csak teszteljük le! Ha ez kell ahhoz, hogy egyél, megér egy próbát, nem?

Erre csak nagy szemekkel szuggerál, aztán nyel egyet, végül behunyja szemét és óvatosan megfogja kemény farkam. El nem tudom mondani, mennyire jó érzés már csak ez a laza fogás is, hiszen tőle kapom. Azonnal rámjön a nyöghetnék, de egyelőre még tartom magam, csak én is behunyom szemem a kellemes érzésre.

- A-azt hiszem... - szólal meg Jimin dadogva, mire ránézek, de még mindig összeszorítja szemeit, orcái pedig jóval pirosabbak, mint eddig – Működik.

- Na ugye! – mondom elégedetten, ő pedig elkezdi lassan mozgatni kezét szépséges testrészemen, mire eluralkodik rajtam a gyönyör és kicsúszik egy jóleső sóhaj. Oh, Jiminie... ez baszott jó.

- Nagyon éhes vagyok – nyögi édesen, miközben látom az arcán, hogy koncentrál és meg is érzem, hogy elkezdett táplálkozni.

- Akkor egyél!

Próbálom egyenletesen venni a levegőt, de egyre nehezebben megy. Jimin begyorsít a kezével és mivel érzi: hogyan tetszik nekem igazán, úgy is csinálja annak érdekében, hogy ehessen. Nem tehet róla, hogy megőrjít; ez egy ösztön, ami irányítja az éhhalál elkerülése végett. Egyre csodásabb érzés és egyre kevésbé tudom tartani magam, így végül nyögni, sőt, izzadni kezdek. Bárcsak megcsókolna közben! Vagy legalább megérinthetném én is...

Érzem, ahogy Jimin eszik, teljesen belemerülve, egyre mohóbbá válva. Megtalálta a tempót, amit a legjobban élvezek, a technikája pedig az ösztönnek hála alig pár perc alatt tökéletessé csiszolódik. Legalább olyan jól tudja, hogy miképpen szeretem, mint én... és nem fog leállni, amíg ki nem fogy a tartályomból az élvezet. Szerencsére.

Nagyokat nyelek, miközben megérinti a makkom és ahogy feltűnik neki, hogy növekszik az élvezetem, elkezdi stimulálni érzékeny csúcsom. Hamar rááll mindkét keze a megfelelő technikára: egyik kezével jólesőn veri nekem, a másik tenyerét pedig körbe-körbe mozgatja makkomon. Olyan régóta várok a kielégülésre, hogy elcseppenek a kétkezi munkától.

Jimin éhsége ideiglenes kiiktatja a szégyenérzetét, ami eddig visszatartotta, így gyors tempóban kényezteti benedvesedett pöcsöm, nekem meg egyre nehezebb levegőhöz jutnom. Szenvedek, mint a rosseb, de ez a legédesebb kín a világon. Halkan nyögve nézem Jimin arcát, aki egyszerre koncentrál a kényeztetésemre és élvezi, hogy habzsolhat. Annyira meg akarom csókolni, mint még soha senkit...

Mikor megérzem, hogy mindjárt átbillenek, eluralkodik rajtam a vágyam és megragadom Jimin tarkóját, majd magam felé tolom fejét, de még idejében leállok, így csak belenyögök arcába, miközben elélvezek szorgos kezeitől. Lihegek és nyögök, de ő is kiad néhány élvezetre utaló hangot, miközben lakmározik. Mialatt lecseng az orgazmusom, összekeveredik a lélegzetünk, persze én nehezebben kapok levegőt, mint ő. Még mindig fogom a tarkóját és azt kívánom, bárcsak ő is meg akarna csókolni, de tudom, hogy nem akarja és csak idő előtt elijeszteném magamtól. Egyelőre abban a hitben akar élni, hogy nem meleg és mivel olyan személy akarok lenni, akiben megbízik, nem tudhatja meg, hogy hazudtam neki és én az vagyok... Tudja csak úgy, hogy miatta leszek szép szál búza.

Így lihegünk még egy kicsit, amikoris elfogy a táplálék és Jimin az oldaláról a hátára dől. A plafont nézve sóhajt egyet, de olyan édesen, hogy belepirulok, pedig egyáltalán nem szokásom az ilyesmi. Ez az elégedett, jóllakott, törékeny, cukormázas édes kis sóhaj teljesen elbűvöl és letaglóz. Annyira, hogy képtelen vagyok megszólalni, csak megpróbálok nem ránézni, hogy eltereljem gondolataim és arcom visszanyerje eredeti színét, mielőtt szobatársam észrevenné.

Zavartan hátamra dőlök én is, majd az éjjeliszekrényről elveszek egy zsepit és megtörlöm a pöcsöm, hogy elpakolhassam. Odanyújtok egy zsebkendőt Jiminnek is, hátha ragacsos lett a keze. Elfogadja és megtörli finom kis kacsóit, melyik az imént még rajtam munkálkodtak, én pedig lopva odapillantok ágyékára, mert kíváncsi vagyok.

Nem áll neki.

Rövid, csalódott rángást produkál arcom, hiszen ha meleg és tetszem neki, már állhatna... de próbálom annak betudni, hogy az evésre koncentrált. Végülis nem is látta az arcom, miközben élveztem kézimunkáját, mert csukva volt a szeme.

De azért a kígyóm simogatása eltölthette volna egy kis izgalommal...

Végül aztán megtöröm a hosszúra nyúlt csendet:

- Jóllaktál?

- Nem...

Ezek szerint még kelleni fog jó pár alkalom... van még esélyem elbűvölni a nyögéseimmel. Csakhogy nem lehetek túl hangos, nehogy odakint is hallják.

- Akkor majd eszel még kicsit később – mondom a farkam feltöltődési idejére gondolva.

- Köszönöm – hálálkodik lehajtott fejjel.

- Nincs mit! Én is köszönöm – válaszolok direkt vidám hangnemet megütve, nehogy megint bedepizzen a szégyenérzet miatt. Szerencsére rám is néz, majd barátságos arckifejezésemet látva ő is halványan elmosolyodik.

Hirtelen megszólal a hangosbemondó, ami minden szobába be van szerelve, de rohadt nagy a hangja, úgyhogy mindketten megugrunk ültünkben:

- Figyelem, figyelem! Minden diák fáradjon a tornaterembe rendkívüli tájékoztatóra tíz percen belül! Ismétlem: minden diák a tornaterembe tíz percen belül!

A nagynénim hamar végez a bejelentéssel, miután a szart is kiijesztette belőlünk. Esküszöm, fel fogok mászni a hangosbemondóhoz és lehalkítom, vagy talán inkább kikapcsolom. Ilyen hangerő mellett úgyis hallanánk a szomszéd szobából is, hogy mit akarnak bejelenteni...

- Mi lehet ez? – kérdezi Jimin, hiszen mióta ő itt van, nem is nagyon mondtak be semmit. Meg a konténerekben nincs is ilyen; ott csak a folyosón szól a bejelentés.

- Nem tudom, de hamarosan megtudjuk – mondom ki a nyilvánvalót – Ne késsünk, mert aki nem ér oda, azt év végéig szopatják.

- Oh, oké – tápászkodik fel, majd kimegy a mosdóba és kezet mos, én pedig követem példáját.

A folyosón csapatosan igyekszik minden diák kifelé, a tornateremhez. Mikor odaérünk a bejárathoz, az osztályfőnökünk már vár a névsorral és kihúzza a nevünket, hogy tudják: kik értek már oda. Leülünk a kissé tömött lelátóra, azon tűnődve, mi lehet a gyűlés oka. A diákok folyamatosan jönnek befelé, de egy idő után egyre kevesebben érkeznek. Nem is csoda, hiszen a tíz perc már bőven letelt, de gondolom, nem ért ide mindenki, hiszen a nagynénim még a mikrofon mellett várakozik. Aki késik, baszhatja, mert bekarikázzák a nevét a listán és év végéig szopatni fogják.

Jimin eléggé elveszettnek tűnik és úgy látom, feszélyezi a tömeg. Magától lendül a karom, hogy megfogjam a kezét, de aztán leesik, hogy furán nézne meg amúgy is tömeg vesz körül, így végül csak „barátilag" ráteszem kezem a vállára:

- Jól vagy?

- Aha – mondja rám nézve – Csak kicsit sokan vagyunk és... nem tudom, fura.

- Nem szereted a zárt tereket meg a tömeget?

- Nem nagyon – vonogatja vállát, mire elmosolyodom és biztatóan megszólalok:

- Senki se szereti. De attól még minden rendben van.

- Persze – bólint egy aprót, majd a diri felé fordul, így én is azt teszem, közben leengedem a kezem Jiminről. Persze nem vagyok rest mintegy „véletlenül" végigsimítani a hátán, miközben mögé helyezem kezem.

Nagynénimnek súg valamit a fülébe a sulititkár, mire ő bólint és odasétál a mikrofonhoz, hogy beleszóljon:

- Kollégák, diákok! Nemrég jött a hír, hogy Lobogókuki városában, azaz alig ezer kilométerre innen felütötte a fejét a karikagyűrű-vírus. Legfőbb tünete, hogy a beteg attól fél: leesik a karikagyűrű az ujjáról, azaz rendkívül lusta lesz.

Itt tart egy kis hatásszünetet, amit jól is tesz, hiszen a diákok rémülten egymásra néznek, ijedten sugdolózni kezdenek és valaki el is ájul.

Miután hordágyon kivitték az ájultakat, az igazgatónő folytatja:

- Bizony, ennek már a fele se tréfa. Legalább tíz ember megbetegedett és ebből egy fél már majdnem meg is halt! De ha túl is éljük, a szövődmények között akár krónikus köhögés is előfordulhat, főleg tanítási napokon, amennyiben még tankötelezett az érintett.

Ekkor odalép hozzá az iskolatitkár és ismét a fülébe súg, így a nagynénim kijavítja magát:

- Helyesbítek: az iskolában dolgozóknál is jelentkezhet ez a veszélyes szövődmény, így mindannyian érintettek vagyunk!

Erre az egyik, eddig a felmosónyélre támaszkodó takarítónő is elterül a földön, így futólépésben megközelíti jókora testét az előbbi két férfi tanár és őt is megpróbálják hordágyra helyezni, azonban képtelenek felemelni a súlya miatt. A diri egy ideig nézi a szerencsétlenkedésüket, de aztán legyint és folytatja:

- Aggodalomra nincs ok, de pánikra annál inkább. Nem akarok megijeszteni senki, de érdemes lenne lezárni a függőben lévő ügyeiket, ha van olyanjuk...

- Én felmondok! – kiabálja be az énektanár és már megy is kifelé, mire a nagynénim utánaszól:

- De mi lesz a három hónapos felmondási idővel...?

- Pereljen be! Mit számít, ha úgyis mind meghalunk? – teszi fel a költői kérdést, miközben kisiet a tornateremből. Ha elég gyorsan vezet ahhoz, hogy felcsavarodjon egy oszlopra és meghaljon, talán még megúszhatja a vírust a mázlista.

- Elnézést, de súlyvesztéssel nem jár a betegség véletlen? – kérdezi az egyik férfitanár, aki társával egy ideje már az elhízott takkernő felemelésével kínlódik, sikertelenül.

Erre felemeli a fejét az ájult hölgy és rondán néz a faszira:

- A kurva anyádat!

- Kérem! Ha egyelőre nincs szüksége oxigénmaszkra, akkor próbáljon felállni, hogy jusson elég hely az eddig nulla számú fertőzöttnek, mert egy órán belül dupla ennyien lesznek! Köszönöm – mondja a suli vezetője a higiéniai menedzserünknek, mire az nagy nehezen felkászálódik és a két pasas segítségével sikeresen eljut egy székig, hogy kifújhassa magát – Na szóval. A kór elméletileg még nem ért ide, de bizonyára mégis itt van, mert olyan nincs, hogy nincs itt. Úgyhogy szükségesek lesznek bizonyos óvintézkedések. Először is: mindenkinél legyen legalább hat darab rózsaszín elefántos kézfertőtlenítő és három darab fck69 típusú gázálarc biztos, ami biztos.

- Elnézést – kiált oda az egyik csaj pánikolva, s ahogy feláll, mindenki más is megmozdul egy pillanatra, mivel ha valaki elkezd futni, nekünk is kell. Ez a túlélés alapvető szabálya, úgyhogy én is megfeszítem izmaim és megragadom Jimin kezét, hogy ha kell, az elsők közt futhassunk ki a teremből, el a vírus elől, valahova egy tengeralattjáróra.

- Igen? – kérdezi a diri.

- Nekem csak kiscsibés kézfertőtlenítőm van, az nem hatásos a karikagyűrű-vírus ellen??

- Az sajnos nem használ – ingatja a fejét kedvenc családtagom – Meg amúgy sem működik, ha nincs legalább hat darab nálunk: egy a jobb zsebünkben, egy a bal zsebünkben, egy szívünknél (ez lehet melltartóban vagy fiúknál belső zsebben), egy a párnánk alatt, egy a zokninkba dugva és egy az ánuszunkba felnyomva vésztartaléknak. Illetve jó, ha van kettő az unokatestvérünknél, aki nekünk őrzi, de ha kell, bizony elhasználja a túlélés érdekében.

- Az unokatestvéremnél van, nálam is van hat, de mind kiscsibés... - mondja a csaj egyre nagyobb pánikkal hangjában, majd összerogy és beletép a hajába – Mindegyik kiscsibés! Mindegyik... mindegyik...

Erre a diri int egyet a két férfi tanárnak, akik már elindultak az idegállapotba' lévő diáklány felé és megragadják mindkét karját, úgy vezetik ki a hisztérikusan kiabáló lányt.

- A pánik érthető és szükséges is, azonban aggodalomra semmi ok – intézi szavait a diáksereghez a diri – Mindenki, aki produkálja a lustaságra emlékeztető tünetet, vagy akármilyen tünetet, az jelentkezzen az iskolaorvosnál, aki késlekedés nélkül megméri a cipőtalpjának hosszát, hogy megtudjuk, mennyire súlyos a helyzet. Mellesleg a cipőre ragadt koszmennyiségből az általunk felvett asztrológus ki tudja következtetni, hogy ötven, száz vagy ezer embert fertőzött-e meg a vírushordozó és hogy abból hányat kell lepuffantani, mivel már tünetmentesen is halálra vannak ítélve.

Egy srác jelentkezik, akivel korábban dugtam, de habzott a farka, így elhúzom a számat az emlékre. Nagynénim azonban mit sem sejtve felszólítja:

- Igen?

- Nekem csak orvosi maszkom van, mert a gázálarcom a tisztítóban maradt. Az is jó??

- NEM!! – kiált fel hirtelen a diri őrülten, mire mind összerezzenünk, beleértve engem is – AZ NEM JÓ SEMMIRE! És amúgy is az a tanári karnak kell, hogy tudjanak miben dolgozni. Add oda szépen az összeset!

A két faszi tanár meg is indul felé fenyegető arccal, mire a habzófaszú gyanakodva hátrálni kezd:

- Nem...

Erre a diri int a férfiaknak, akik kergetni kezdik Beteg-lifeget és el is kapják, majd elhurcolják.

- Na ugye, hogy itt a vírus? – mutat rá a diri amolyan „én megmondtam" fejjel – Máris ilyen lassú és lomha!

- Mind veszélyben vagyunk! – üvölt fel egy fiú, akit szintén megdugtam, de ő már előttem is buzi volt. Mondandójához fel is áll, így ismét mindenki futásra kész, de aztán nagynénim leinti a srácot, így a nép a seggén marad:

- Alapból csak azoknál okoz igazán súlyos tüneteket, akik még soha nem láttak melegpornót.

- Akkor túléli – súgom oda Jiminnek, aki félve néz rám.

Szerintem ő még nem látott egyet se...

- Na, akkor rátérhetünk a beszállításra – jelenti ki az igazgató, mire közbeszól ezúttal az egyik tanárnő:

- Beszállítás?? De hiszen bármi jön be az iskolába, az fertőzött lehet!! Azonnal légmentesen le kell zárni az intézményt és minden tanárra védőfelszerelést kell adni!!

- És velünk mi lesz? – hőbörög egy fiú, mire hátrafordul a tanárnő és szúrós szemmel ránéz:

- Te kussolsz, mert még nálam van a dolgozatod és átírom a négyest mínusz egyre!

- Azt hogy...? – motyogja valaki a tömegben, de a denevérhallással megáldott tanárnő ránéz:

- Egész könnyen, nekem elhiheted!

- Le fogjuk zárni az intézmény egész területét, beleértve az erdőt is, hogy senki se jöhessen be odakintről... mondjuk nem is akarnak, de mindegy – folytatja a diri, én meg örülök, hogy gondolt rám és nem zár el az erdőtől, ahová a hullákat kaparom el – De nincs elég élelmünk a feltehetőleg több óráig vagy akár több napig is tartó járvány idejére, úgyhogy egyelőre be kell, hogy engedjünk egy kamiont, amit a bent rekedt sofőr vezet majd.

- Mi az, hogy bent rekedt? – kiabál be egy fiú, akinek nem ismerős a hangja, így hátrafordulok a hang forrását keresve. Ha még nem buzi, mérges leszek...

- Nos... sajnos a kamionjában rekedt, egész pontosan nem tud felállni a vezetőülésből, mert elhízott és beleragadt. Viszont ez is összeköthető a karikagyűrű-vírussal, hiszen állítása szerint a kór miatti pánik okán evett több sajtburgert, mint szokott – válaszol a Jeongja néni.

- Szegény... - suttogja Jimin maga elé együttérzőn.

- Kiválasztok majd egy diákot, aki fertőtleníti a megérkezett élelmiszereket. Viszont látom, hogy túl sokáig hallgattuk el a helyzetet és már valamennyiük félni kezdett, hogy a vírus elkezdte leszedegetni az ujjukról karikagyűrűt, mivel még mindig nem szaladtak el, pedig pánikolniuk kéne. A helyzet súlyosságára való tekintettel nem lesz tanítás és lehetőség szerint mindenki maradjon a szobájában!

- Akkor hogy fogjuk szopat... azaz tanítani a kölyköket? – kérdezi egy, az első sorban ülő szemüveges tanár, aki még sose tanított, de ide látom, hogy egy faszfej.

- Majd az adott osztály Messenger csoportjába minden tanár elküldheti a tananyagot – nyugtatja meg a nagynéném.

- Nem tiltottuk le Kispöcs Gazdát...? – kérdezi halkan, de nem elég halkan egy ribi osztálytársam egy másiktól, mire az említett osztályfőnökünk paprikásan visszaszól:

- Én is letiltottam magukat!

- Hányszor mondjam, hogy nem kicsi a pöcse?? – rivall rájuk kissé hangosan a Kispöcs Gazda mellett álló tanárnő, majd zavartan elhalkul, mikor rájön, hogy elszólta magát.

- Úgy van – helyesel pár másodperc kínos csend után Kispöcs - Csak éppen össze volt ugorva a hidegtől, amikor maga... véletlen meglátta a szobámban.

- Ki az a bátor diák, aki letolt nadrággal* várja a halált és vállalja a fertőtlenítés feladatát, ezzel megmentve mindenkit, de legalábbis a tanári kart? – teszi fel a kérdést az igazgatónő.

Természetesen nem jelentkezik senki, mivel nem akarunk megdögleni, így a diri egy ideig úgy tesz, mint nézelődne, majd döbbenetemre felém mutat:

- Ott is egy bátor jelentkező! Jeon Jeongguk!

Pár pillanatig köpni-nyelni nem tudok, de aztán megtalálom a hangom és frusztráltan megszólalok:

- Én nem is...

- Tapsoljuk meg a bátor jelentkezőt! – mondja beletapsikolva a mikrofonba, mire gyér, vontatott taps keletkezik a teremben, mintha három álmos ember ütné össze tenyereit – Gyere le szépen, megmutatom, hogyan kell fertőtleníteni!

Húzom a számat, de kénytelen vagyok lemenni mellé, mert nem buktathatom le magam azzal, hogy kérdőre vonom letegezve: mi a faszér' akarja kinyírni az unokaöcsikéjét. Mindig tudtam, hogy egy pszichopata állat, de most már biztos vagyok benne, hogy teljesen beszámíthatatlan. Oké, erős és izmos vagyok és még sose voltam beteg, ráadásul nem kevés melegpornót néztem már meg életemben, de...

Te jó ég... nem is szoktam őket végignézni...!! Csak beletekerek az izgi részekhez... és most jóeséllyel ez okozza majd a vesztemet.

- Mi bajod van? – súgom oda Jeongja néni mellé érve, mikor épp háttal állok a tömegnek.

- Mi van, fosol­**? – kérdez vissza gúnyosan, de olyan halkan, hogy senki más nem hallhatja, csak én. Csak egy grimaszt vágok, így újra a tömeghez fordul és a mikrofonba kezd beszélni – Az összes boltból felvásárolták a konzerveket, a lisztet meg hasonlókat, úgyhogy azt hozza a bent rekedt kamionos***, amit talál. Maga kapni fog egy esőkabátot****, illetve az fck69-es maszkból is kap egyet. A nadrágját égesse el, mert a melegben meghal a vírus! Javasolt cipőt nem hordani, hogy könnyebb legyen levágni a lábát, mivel bizonyosan bele fog lépni a karikavírusba és nincs annyi fertőtlenítőnk, hogy lefújhassuk vele a betont.­­­­*****

- Mi a... - kezdem, de a diri int a sulititkár csajnak, aki szorgosan idehoz nekünk egy zsákot, amiből nagynéném a mikrofontól félig elfordulva elkezdi elővenni a védőruhámat:

- Itt a gumikesztyű... sajnos lyukas, de megvettük, mert ez volt az utolsó az országban. Ezen kívül megkapja az úszószemüveget, az úszósapkát és az úszógumit, mivel a karikavírus a szemen és a fülön is be tud jutni a szervezetbe.

- ...az úszógumi minek? – kérdezek rá.

- Az csak kiegészítő – legyint vállrántva – Az urológus ajánlotta, hogy ezt a márkát vegyük, mert csakis ez a jó.

- Virológus – súgja a titkár a dirinek, mire az bólint.

- Akkor virológus. Tök mindegy, úgyis tudod, kiről beszélek.

- A faszi a tévéből, aki megmondja, mit vegyünk, ha túl akarjuk élni – vágom rá, mire szeretetteljesen elmosolyodik.

- Okos fiú! Ezért választottalak téged – mondja majdnem leleplezve minket, de aztán leesik neki, hogy túl közel van a mikrofonhoz és néhányan hallhatják, amit mond – Vagyis ezért jelentkeztél te, akit még sose láttam. Csak messziről.

Na, remélem, Jimin nem hallotta; vagy ha igen, betudja annak, hogy a kényszerszex miatt mondta... a többiek meg remélhetőleg túl idegesek a karika miatt ahhoz, hogy leessen nekik: valami nem stimmel.

Jeongja néni rámadja a védőruhát, hogy lássam, hogy is kell helyesen viselni, hiszen a virológus azt is megmondta. Először leveteti velem a cipőm, amit elküldenek a laborba lemérni, hogy tudják: mennyire fertőzhetek majd. Ezután rámadja a neonzöld esőkabátot, ami nagyon kicsi, így rámtapad, de a virológus szerint nem baj; csak nagyobb ne legyen, hiszen a réseken be tud jönni a friss levegő és akkor nem izzadok bele eléggé. Ezután rámadja a lyukas kesztyűt, az úszósapkát, az úszószemüveget és a rózsaszín úszógumit, ami csak nagyon nehezen jön rám széles vállam miatt, ráadásul leszorítja a kezemet, így alig tudok mozogni. Végül pedig odatartja a poroltót kesztyűbe bújtatott ujjaimhoz, hogy fogjam meg, hiszen a kezemet nem tudom felemelni.

- Hát ez...? – kérdezem a poroltóra utalva és úgy érzem magam, mintha kényszerzubbony lenne rajtam, nem védőruha. Nem tudom, hogy fogok ebben csomagokat pakolni... de muszáj lesz Bear Grylls szavajárása szerint improvizálnom, igazodnom és legyőznöm, vagy mind meghalunk és abban benne van Jimin is a fenekével együtt.

- Ha esetleg kéne a vírusölő lángszóró miatt. Csak óvintézkedés – legyint a diri lazán, a hátam mögötti ajtó pedig kinyílik és végszóra megjelenik a kertészünk, akinek valami gép van a hátán, melynek a kezében tartja csövét. Permetezni készül, vagy...

Oh.

- Várj, amíg kijutok innen Jiminnel! – súgom oda nagynénémnek, mire összehúzza szemét, de aztán aprót bólint, így elindulok szobatársam felé, persze elég nehézkesen, mert a szoros, gyerekeknek való úszógumi korlátoz a mozgásban. Kicsit úgy megyek, mint egy pingvin és mindenki figyeli, ahogy odaaraszolok Jiminie-hez, de nem baj. Az esőkabátom susogása megadja a kellő háttérzajt, hogy ne legyen olyan kínos a csend.

Szólok szobatársamnak, hogy indulunk, mire szó nélkül felpattan, hiszen a többiekhez hasonlóan menekülhetnékje van. Kibattyogunk kissé lassan, hiszen a nehéz poroltó, amit béklyóba kényszerített kezeimmel tartok testem mellett, neki-nekiütődik a lábamnak, de sikerül eljutnunk a tornaterem egyik mosdójába.

Jimin kikukucskál, így esélye nyílik megfigyelni elmebeteg nagynénimet akció közben. A diri néma egyezségünknek eleget téve megvárta, míg biztonságos helyre viszem Jiminie-t, hogy ne tapossák agyon negyven kilós habtestét, majd átveszi a kertésztől a lángszórót és maga kapcsolja be. Egyrészt, hogy megmutassa, másrészt, mert piromán. Nem véletlen van kandallója és a gyertyákat se az én kérésemre gyújtotta...

Ahogy felcsapnak a lángok, valaki elkezd kiabálva rohanni kifelé, így nyilván a többieknek is futniuk kell és perceken belül kiürül az egész tornaterem. A résnyire nyitott ajtó fedezékéből nézzük, ahogy megtaposnak néhány diákot, akik balszerencséjükre elestek. De természetesen még nekik is jobb, mint a többieknek... hiszen ha most meghalnak, legalább nem kell szembenézniük a vérszomjas karikagyűrű-vírussal.

Köszönöm, hogy elolvastad!❤️

Ezzel a résszel magamat és a koronavírus miatti pánikot szerettem volna kiparodizálni. A héten nem sok mindenre tudtam koncentrálni a félelem miatt és folyton cikkeket olvastam meg videókat néztem a veszedelmes vírusról. Aztán rájöttem, hogy túlzásba estem és nem kell ennyire rettegni a világvégétől... de mérgemben megírtam ezt a részt, hiszen elment egy hetem a pánikkeltő hírek miatt. Sokan direkt azt akarják, hogy féljünk, mert a kattintásokból ők profitálnak. Elmondják, hogy nem akarnak pánikot kelteni, de aztán mégis folyton előjönnek egy újabb rémületkeltő videóval (ezért írtam, hogy „Aggodalomra semmi ok, azonban pánikra annál inkább...")

A részhez itt egy kis magyarázat, mert ha te nem olvastál sok cikket/kommentet a témában vagy nem néztél pánikkeltő videókat, nem biztos, hogy mindent értettél:

*„...letolt nadrággal várja a halált és vállalja a fertőtlenítés feladatát..." egy utalás egy cikkre, amiben azt írták, hogy letolt nadrággal várják a koronavírust a szerbek (azaz viccelődnek, mert más fegyverük nincs a vírus ellen a rossz állapotban lévő egészségügy miatt)

** „Mi van, fosol?" ez egy YouTube kommentből van. Válasz egy civil kérdésére, hogy miért nem zárják le az összes határt és miért nem vezetnek be több óvintézkedést.

*** a „bent rekedt kamionos"-ról is sok cikket írtak. A lezárt területen van és a kamionjában fürdik meg alszik, nehogy elkapja a karika. Azt meg biztos sokan hallottátok, hogy felvásárolták Pesten pár nagyobb szupermarketben a lisztet meg hasonlókat, hogy otthon tudják majd sütni a kenyeret, ha eljő az apokalipszis. De előtte még a kézfertőtlenítőt vásárolták fel mindenhonnan. Hiszen Olaszban is volt egy üres polc a boltban; akkor itt, Magyarországon be kell spájzolni/ átállni önellátó gazdálkodásra. Feltéve, hogy a panelban termesztjük a krumplit, nem odakint, de karikával szennyezett levegőben...

**** az esőkabátot szintén egy YouTube kommentben javasolta egy kissé hisztérikus állapotban lévő hölgy a korona ellen.

***** gondolom, azt láttátok, hogy néhol lefújják fertőtlenítővel az utakat. Az fck69-es maszk meg onnan jött, hogy kihirdették: ne hordjon egészséges ember maszkot, mert nem jut az orvosoknak meg a betegeknek. Ráadásul csakis az ffp3-as maszkok hatnak a vírus ellen. Na, erre elkapkodták mindet a boltokból is meg a netes áruházakból is. Persze az árakat felemelték, de így is megvették. Jó kis reklám ez; pánikot kelteni, aztán megmondani a népnek, mikre van „szüksége".

Azt is mondták, hogy tudni kell viselni a maszkot, mert ha kicsit eláll, már nem jó. A komplett védőruháról meg egy műsorban beszéltek a szakértők (abban, amiben részletezték, hogy csak az ffp3-as maszk a jó...). Ők mondták a szemüveget is, illetve egy speciális fejfedőről is beszélt egy szakember, ami megmenti a fülünket a vírustól, de már nem emlékszem a nevére ):

❤️😘