Larry és Niall

- Azt hiszem, ez megint jól sikerült - csukta le legújabb képregénye fedelét Niall. Évek óta rajzolt, de csak kis ideje jelentett számára keresetkiegészítést is egyben kedvenc hobbija. Talán soha nem is került volna nyilvánosság elé a tehetsége, ha barátja, Louis Tomlinson nem erőlteti, hogy rukkoljon elő velük egy publikus felületen. Indítottak egy website-ot Niall's Cartoons néven és lássatok csodát, hónapok alatt annyira felkapott lett, hogy egy neves kiadó megkereste, hogy papír alapon is kiadnák a műveit. Niall sosem felejti el a napot, mikor a kezét tördelve állt a kiadó várójában bebocsáttatásra várva, ám hamar bebizonyosodott, hogy nem volt mitől félnie, Layla, a manager rendkívül barátságos és segítőkész volt. Azóta Ni már nemcsak a maga és barátai szórakoztatására rajzolt, hanem a széles nagyvilágnak is.

- Megnézhetem végre? - kérdezte Louis. A kék szemű fiú már tűkön ült, hogy láthassa az új mesterművet, ami mindig elkápráztatta és el is gondolkodtatta egyben. Igen. Niallben az volt a nagyszerű, hogy nem csupán mesélt, tanított is. Olyan témákat dolgozott fel, amikről úgy vélte, nem lehet eleget hallani az iskolákban és a médiában, pedig fontosak lennének. Beleszőtte őket egy-egy tündérmesébe vagy éppen detektív sztoriba, melyeket saját maga illusztrált.

- Hahajhha, kis barátom, majd elmész szépen és megveszed, tudom ám, hogy csak az ingyen példányok miatt ücsörögsz itt minden hónap huszadikán - ez volt a leadási határidő, amit általában a fiú jóval korábban teljesített.

- Hát persze, mi másért? - gúnyolódott vissza Louis szeretettel. Mindig csipkelődtek egymással, de sosem gondolták komolyan. Tűzbe mentek volna a másikért az első naptól fogva, mikor a gimnáziumban padtársak lettek. Ennek idestova tíz esztendeje már. Azóta mindketten elvégezték az egyetemet, Niall egy könyvtárban helyezkedett el, Louis pedig fotografikus lett és saját vállalkozást indított.

- Nincs kedved kirúgni a hámból este? - kérdezte Lou - iszogathatnánk, táncolhatnánk, mint régen.

- De persze, a te édeskedves kis Brendonod biztos díjazná...csodálom, hogy nyomkövetőt nem tett még rád...- Louis felsóhajtott.

- Nincs semmilyen Brendon. Szakítottunk.

- Micsoda? De miért? - Niall szemei dupláira kerekedtek a hír hallatán - azt hittem, ti már holtotokiglan...

- Huhh...ja én is - nevetett fel keserűen Louis - Brendon azonban talált egy jobbat. Egy szebbet. Valakit, akiben ahogy fogalmazott „több perspektívát lát". Ez a mi nyelvünkre lefordítva annyit tesz, hogy több bőrt lehet lenyúzni róla... szóval most egy szingli Louis ül előtted, szingli Niall. Ki tudja, talán ez lesz a mi nagy esténk, felszedünk egy-egy szépséges Adoniszt és mindenki hepi.

- Csak a magad nevében beszélj, tudod, hogy én nem...

- Tudom, tudom. Akkor este tali. Azért csípd ki magad - állt fel az asztaltól a barna hajú és intett egyet a barátjának, majd haza indult.

¤¤¤¤

- Mi a baj, Harry, olyan feldúltnak tűnsz. Nem vagy jól? - kérdezte Niall a kollégáját, Harry Stylest a könyvtár polcai közt. Harryt akkor ismerte meg, mikor sikerült ezt az állást megszereznie két éve. Ugyanazon a részlegen dolgoztak, és az érdeklődési körük is hasonló volt, hamar közel kerültek egymáshoz és Niall onnantól két legjobb baráttal büszkélkedhetett. Mivel alapból szerény volt és visszahúzódó, mással nem is nagyon tartotta a kapcsolatot. Tökéletesen megelégedett a két fiú barátságával és boldoggá tette a tudat, hogy ott vannak egymásnak, ha szükséges.

Harry jóval magasabb és izmosabb termetű volt, de aki igazán ismerte, tudta róla, hogy ettől függetlenül meglehetősen gyámoltalan, ha az élet dolgairól van szó. Gyönyörű külseje miatt rengeteg ajánlatot kapott naponta különböző gáláns férfiaktól - és nőktől-, de ő nem volt kapható alkalmi kapcsolatokra.

- De, minden oké, csak...tudod, annyira elegem van a magányból. Lassan két éve nem volt senkim és...csak szeretnék valakit, akit nemcsak a külsőm érdekel. Aki figyelmes és szórakoztató és okos... nem tudom. Egy férfit. Egy igazi nagybetűs FÉRFIT.

Niall agyában beindultak a fogaskerekek, mint mindig, ha valamelyik barátjának segítségre volt szüksége. És most úgy tűnt, ez egy ilyen helyzet. Nem gondolkodott sokat. Már tudta, mit kell tennie.

- Mit csinálsz ma este, Harry?

¤¤¤¤

- Mire várunk még, menjünk már be - türelmetlenkedett Louis a Club 28 bejáratánál. Igazán dögösen festett a szaggatott farmerében és a fekete, rockbandás pólójában. Rövid, barna haját kócosra lőtte, hogy úgy nézzen ki, mint aki cseppet sem foglalkozik a frizurájával, az igazság azonban az volt, hogy csaknem egy órába telt, míg ezt a hatást elérte.

- Csak egy perc és ígérem, ha nem jön, bemegyünk - nyugtatta Niall és ekkor mintegy varázsszóra meghallotta a nevét a háta mögül.

- Niall...bocs a késésért, ugye nem vártál sokat? - Harry lehengerlően nézett ki, mellkasán a félig kigombolt vidám mintás ing nem sokat hagyott a képzeletre. Haja lágy csigákban omlott a vállára, hatalmas smaragdzöld szemei várakozásteljesen csillogtak. Bármely meleg férfi nedves álma lehetne...Így volt ezzel Louis is, aki megkövülten bámulta a csodás idegent, soha sem látott még hozzá fogható szépséget. Már egyáltalán nem bánta, hogy néhány perccel többet kellett kint ácsorogniuk a klub előtt, a látvány mindenért kárpótolta. Hát még, mikor meghallotta mély, ércesen csengő hangját, amely totálisan ellent mondott kissé feminin külsejének.

- Szia, Harry, dehogy, mi is épp az imént érkeztünk. Hadd mutassam be neked a legjobb barátomat. Ő itt Louis. Lou, ő pedig a kollégám és barátom, Harry Styles - a két férfi kezet fogott egymással és Niall tökéletesen el tudta kapni azt a pillanatot, mikor a zöld szemek először találkoztak a kékekkel. Azon nyomban mintha tizen fokokkal emelkedett volna a hőmérséklet a környéken, a szöszi szinte a bőrén érezte a mágikus elektromosságot a két barátja közt.

- Akkor talán menjünk is be - mosolygott és kifizette a három belépőjegyet a mindhármójuk sorsát megváltoztató éjszakára a Club 28-ba.

¤¤¤¤

Négy hét múlva

- Hallo Ni? Szia, rég beszéltünk - szólt Louis vidám hangon a telefonba.

- Igen, ezért is hívtalak, mert...

- Ja ja ja tudom, nem mentem a hétvégén, meg az előzőn se de basszus, Ni, ez a Harry annyira csodálatos! Kívül-belül gyönyörű és egyszerűen nem tudok leszakadni róla. Szóval, azt hiszem, jövök neked egyel...csak szólj, ha kell valami.

- Igazából, igen, azért hívtalak, mert...

- Uhh bocsi, Hazzy a másikon, leteszlek jó? Mindjárt visszahívlak.

- Persze, menj ----- Niall nem tudta befejezni a mondatot, mert a vonal másik végéről már csak sípolást hallott.

¤¤¤¤

- Uhh basszus elfelejtettem visszahívni Niallt - mérgelődött Louis az ágyban fekve. Harry a mellkasán pihent, göndör fürtjeivel folyton Lou orrát csikizte, de a férfi imádta ezt az érzést és nem adta volna semmiért. Már négy napja, hogy olyan hirtelen szakadt meg a beszélgetésük Nivel, de a rózsaszín felhőkön csücsülve ugyan kinek jut eszébe egy barátot visszahívogatni...- kicsim, te beszéltél vele mostanában?

- Nem, már egy ideje nem láttam, nem dolgozik - könyökölt fel Harry, szája még mindig duzzadt volt és bőre kipirult az iménti heves szeretkezéstől - A főnök szerint valami elintézni valója akadt a képregényei miatt és fizetés nélküli szabira ment. Kaptam is magam mellé egy idősebb hölgyet, eléggé képben van a rendszert illetően, de azért mégsem Niall..

- Holnap felhívom. Holnap biztosan felhívom - mondta Louis, majd az oldalára fordult, hogy átölelhesse szerelmét és nyugovóra térjenek.

Két hét múlva

- Szia, Ni, bocs, hogy nem hívtalak vissza, de annyi minden van most a fejemben - lihegett Louis, hallhatóan nagyon sietett valahová vagy valahonnan - Persze leginkább Harry, de itt a kiállításom is meg a galéria ügyei... Hogy vagy?

- Semmi baj, megértem, én csak egy kicsit szerettem volna beszélgetni, tudod...

- Persze, össze kéne futnunk egyik nap és egy kiadósat dumálni. Mint rég, csak most már hármasban. Várj, megnézem a naptáram, ma van hétfő, az annyi, mint...mit szólsz a péntekhez? A szokott helyen? Jó lesz?

- Jjj...jó...rendben, akkor pénteken. Figyelj csak, Lou, valamit...

- Akkor péntek, király, hello! - tette le sietve és fogta a fényképezőgépét, hogy még időben sikerüljön megörökítenie a színpompás naplementét.

A kiállítás már a megnyitó napján hatalmas sikert aratott, Louis-val madarat lehetett volna fogatni a boldogságtól. Büszkén feszített gyönyörű szerelme mellett és fogadta a gratulációkat. Az érdeklődők szinte szétszedték, mindenki tiszteletét akarta tenni és néhány megrendelést is bezsebelt pár új projektre. Két újságíró kért interjút és a helyi tévécsatorna is készített egy pár perces összeállítást az eseményről. Harry és Louis alig álltak a lábukon, mire hajnal kettőkor véget ért a party és semmi másra nem vágytak, csak egy gyors zuhanyra és egy kiadós alvásra.

- Még jó, hogy holnap szombat és nem kell dolgozni mennem - jegyezte meg Harry miközben elhelyezkedett kiskifli pózban kedvese karjaiban.

- Ha nem az lenne, akkor sem engednélek olyan korán felkelni - felelte gyengéden Louis, hagyott néhány nedves csókot Harry vállain, aztán álomra szenderült.

Reggel hét körül csengett a telefonja, a kijelzőn Niall számával. Bosszúsan vette tudomásul, hogy ma sem fog tovább aludni a szokásosnál, mert ha Niall egyszer beszélni kezd...

- Szia, Ni, mondd - szólt bele kissé élesebb hangon a kelleténél.

- Üdvözlöm, itt Georgiana Hudson a Walthamshaw kórházból. Azért telefonálok, mert csak az önét és még egy telefonszámot találtam Mr Niall Horan telefonkönyvében. Feltételezem, közel állnak egymáshoz.

Louis olyan hirtelen ült fel az ágyában, hogy beleszédült. Hogy lehet, hogy úgy kell egy nővérnek feltételeznie, hogy ismeri Niallt, nem tudta megkérdezni???

- Mi...mi történt Niallel?

- Nos sajnálattal kell közölnöm, hogy Mr Horan körülbelül egy órával ezelőtt osztályunkon elhunyt. Az orvosok mindent megtettek, de ezúttal nem jártak sikerrel, nem tudták megmenteni az életét.

- Hogy...mi...Ni...de...hogy...hogyan? És mi az, hogy ezúttal???

- Mr Horan az utóbbi egy hónapban harmadszor kísérelt meg öngyilkosságot. Az előző két alkalommal meg tudtuk menteni az életét, most azonban biztosra ment. Nagyon sajnálom. Ha szeretnék átvenni a személyes dolgait....

¤¤¤¤

- Miért tetted ezt, mondd??? Hiszen mi itt voltunk neked... miért nem szóltál, hogy baj van? - Louis összetörten állt Niall ágya mellett, Harry mellette szintén krokodil könnyeket hullatva. Niall békésen feküdt, mozdulatlanul, mintha aludna. Vonásai kisimultak, haja ugyanolyan kóctenger volt mint mindig, csak a mellkasa nem emelkedett és süllyedt már soha többet.

Georgiana nővér lépett melléjük együttérző arccal, egy tárca volt a kezében és egy papírlap, amin egy rajz volt látható. Átadta nekik, aztán elnézést kért, de el kellett vinniük Niall testét a hűtőkamrába.

- Mi az? - kérdezte szipogva Harry. Louis széthajtotta a lapot, amin egy kis mini képregény elevenedett meg.

Az első képen egy barna hajú, kék szemű fiú támasztotta a fejét szomorú tekintettel, mellette egy szőke állt kezét felé nyújtva.

A másodikon szinte ugyanez, de az ülő fiúnak hosszabb haja volt és zöld szeme.

A harmadikon a szőke állt egy üres szövegbuborékkal a feje felett.

A negyedik képen a kék- és a zöld szemű egymásra néztek szívecske szemekkel, mellettük a szőke állt széles mosollyal az arcán és hatalmas piros szívvel a mellkasán.

Az ötödiken összeölelkezve állt a két barna, a szőke pedig feléjük nyújtotta a kezeit, de nem érte el őket. Nem néztek rá, mindketten egymás tekintetében vesztek el. A szőke szíve már csak halvány rózsaszín volt.

A hatodik képen a szőke fiú egyedül ült ugyanúgy, ahogy az első kettőn a barnák. Csak annyi volt a különbség, hogy mellette senki sem állt és nem nyújtotta felé a kezét. Ezen a képen a szíve már fekete volt és sokkal kisebb, mint az eddigieken.

Hetedik kép. A két barna egy fekete kereszt felett állnak és a fejük felett hatalmas kérdőjelek virítanak.

- Te érted ezt? - kérdezte Harry még mindig könnyes szemekkel.

- Nem. Valószínűleg egy új képregény lett volna, de nem tudom, mit akart volna vele. Eddig mindig írt szöveget is, úgy jobban meg lehetett érteni, de így... biztos dolgozott volna még rajta, vagy nem tudom... - csuklott el Luis hangja - Istenem, Niall, miért tetted???