●●●

A morgás az egyik pillanatról a másikra visszahangozni kezdett a lenti aulában. A kamaszok felkapták a fejüket. Körbenéztek, de rajtuk kívül senkit nem láttak. A morgás az ebédlő felől jött.

- Nem azt mondtad, hogy nincs már itt senki?- kérdezte Carlos Danielre nézve. A másik fiú megvonta a vállát, majd a következő morgásra az ebédlő felé kapta a fejét.

- Onnan jön.- suttogta, mire nagy részük arra kapta a fejét. Egy sikítás pontosabban egy üvöltés hallatszott, de nem emberi. A fülükre tapasztották kezeiket. Mikor elnémult a hang egymásra néztek, majd az ebédlő felé. Pár pillanatig csend következett be. A lámpa fénye meg-megremegett, mint mindig, de ezúttal hátborzongató hatást adott a pillanatnak. Egy pillanatra fellélegeztek, hogy csak beképzelték az egészet. Ekkor az ebédlő ajtaja a szemben falnak csapódott, ahol berepedt a vakolat. Az ajtó fájdalmas csapódással zuhant a földre, felkavarva a port. A nebulók elnémultak. Audrey, majdnem felsikított, de egy kéz tapadt a szájára. Samantha kapucnija alatt nehezen vette a levegőt, és magának is nehezére esett visszatartania a hangosabb hangokat, de esze ágában se volt elvenni a kezét Audrey szájáról. Ízelt lábak léptek ki az ebédlőből. A lény jóval nagyobb volt náluk. Hat, nagyobb ízelt lábával függőleges volt, csápjai végén lévő sárga szemei világítottak az árnyékos folyosón. A hat csáp alatt szorosabban voltak a hatalmas ízelt lábak, melyek tartották a nagy testet. Feléjük fordult lassan, akadozva. Mikor meglátta a ledöbbent, rémült tinédzsereket felüvöltött sikítva, majd feléjük kezdett rohanni.

Ők lefagytak. Csak álltak és figyelték, ahogy közeledik hozzájuk. Először Samantha és Ben ocsúdott fel. 

- Futás!- mondta Ben, mire Samantha magával rántva Audreyt rohanni kezdett, majd meglökve Danielt a két épület közötti folyosó fele kezdett sprintelni. Audrey és Daniel utána rohantak, közben mögöttük szorosan jött Ben és Carlos, aki Ben üvöltésére ébredt fel. A lény üvöltve jött mögöttük, míg ők lélek-szakadtában rohantak. Mikor elérték a folyosó végét ketté váltak. A fiúk a lépcső felé fordultak és felfelé kezdtek rohanni. A lányok tovább rohantak, majd azt a három lépcső fokot átszelve az öltözők felé rohantak. Ott a kisebb, vékonyabb lépcsőkön kezdtek felrohanni. A százlábú a fiúkat követte, üvöltve. A fiúk egy apró előnyt szereztek, mikor a lény beakadt a kanyarban.

- És most?- kérdezte Carlos idegesen. A három fiú egymásra nézett idegesen.

- A lányok hova lettek?- kérdezte Ben lihegve.

- Le...lekanyarodtak..- mondta az összeállt nyálát nyelve Daniel.

- Tök mindegy, minket követett. Hova tovább?- emelte meg a hangját Carlos. A lény egy üvöltéssel kiszabadult és őrült rohanással közeledni kezdett feléjük. A fiúknak nem volt több idejük. Sprintelni kezdtek tovább, felfele. A következő emeleten beérte őket a lény és majdnem elkapta Carlost. A fiú karján felszakadt a ruha. Pár méterre rohant utánuk, így a fiúk nem rohantak feljebb. Az egyik folyosó felé kezdtek rohanni, elmenve a tanári mellett. Amint bekanyarodtak berántották őket egy terembe, majd rájuk csapódott egy ajtó. 

Audrey lihegve rogyott le egy padra, Samantha keze pedig, amint elfordította a kulcsot a zárban lefagyott. A fiúk körbenéztek. A kilencedikesek egyik termében voltak. A teremben dezodor szag keveredett az izzadsággal úgy, mint egy öltözőben, csak enyhébben. Az akasztókon pulcsik, egy tornacsuka, és tesicuccok lógtak. A parafatáblára ki volt tűzve az ülésrend, az órarend, és a rendezvények. Emellett a csengetési rend is rajta volt az egyiken, csak a terem másik végében. A fiúk az ajtóra néztek. Az ajtóban ott volt a kulcscsomó, de Samantha már nem állt előtte. A hátát pár másodperce az ajtónak döntötte ugyanis, majd lecsúszott a földre.

- Köszi.- lihegték, motyogták és morogták egyszerre. Samantha csak biccentett.

- Hogy volt... kulcsod a teremhez?- lihegte Ben.

- A tanári asztal alatt celluxszal fel van ragasztva pár tartalék. Még év elején vettük észre. Pontosabban észrevettem, ők meg oda jöttek.- morogta az utolsó mondatot. Carlos felszisszent ezzel magára vonzva a figyelmet. A bal karja, ahol felszakadt a ruha vérben ázott. A sötét vörös folyadék teljese beterítette már jobb kezét, amit rászorított.

- Mi történt?- kérdezte Audrey kétségbeesetten.

- Megkarmolt, de semmi komoly.- mondta nehezen Carlos.

- Semmi komoly, mi? Csak itt vérzel el.- húzta fel félszemöldökét Daniel.

- Kéne valami... valami, amivel el tudjuk szorítani addig, amíg kötszerhez nem jutunk. -mondta Ben a gondolataira összpontosítva, Audreyra emelve tekintetét.

- Miért nézel rám?- kérdezte a lány, egy lépést hátrálva. Nyelt egyet Carlosra pillantva, majd visszakapta a pillantását Benre.

- Mert belőled kinézem, hogy van nálad egy sál vagy valami.- mondta a helyzethez képest nyugodtan Ben.

- Dehogy, nálam nin- akadt ki.

- Nálam van. -szólalt meg Samantha, megelőzve a veszekedést. Rá kapták a tekintetüket. A lány felsóhajtott, majd lerántotta a csuklyáját, és a hajából kihúzta a sárga kendőt. Fekete, egyenes tincsei leomlottak vállaira, megcirógatva álla alját is. Felkászálódott rajta a tekintetekkel, majd letérdelt a bordó hajú mellé és szorosan rákötötte a kendőt a sebre. Mikor meghúzta utoljára Carlos felszisszent.- Szívesen.- válaszolt, majd a többiekre nézett, akik őt figyelték.- Mi van?

- Te gimnazista vagy?- kérdezte Daniel hunyorítva. A lány arca sokkal fiatalabbnak nézett ki, mint egy átlag gimisé. Olyan volt, mint egy tizenkét évesé. Emellett úgy nézett ki, mintha nem is félvér lenne, hanem teljes mértékben ázsiai. Apró orra, vékonyabb szeme volt(bár egy átlag ázsiaihoz képest nagyobb).

- Nem basszus nindzsa.- forgatta meg a sötét szemét. Az ajtón kaparászás hallatszott. Ben kirántotta a kulcsot. 

- Torlaszoljuk el!- mondta, mire mind bólintottak. A lény kint morogva ismét végig rántotta ízelt lábai egyikét, mint egy karmot, ezzel nyomot hagyva a lefestett ajtón.

●●●