Egy fehér szobában ébredtem. Mindenem fájt; a fejemtől elkezdve a hátamon át lábaimig. A szobát egy narancssárga fénnyel égő lézer-szerüség zárta le. Nagy nehezen felültem. A szobában 1 ágy volt 2 szék és egy kanapészerűség. A kanapén Loki feküdt és egy könyvet lapozgatott. Amikor rápillantottam ő felnézett, majd egy félmosoly kíséretében visszamerült az olvasásba.
Nemsokára 2 katona jött értem és megfogtak a még mindig véres ruhámnál. Egy végtelennek tűnő folyosón vezettek végig, fényt csak a cellákból kiáradó világosság és a fáklyák adtak. A fehér szobácskákban furcsábbnál furcsább élőlények csoportosultak. Valószínüleg közönséges bűnözők, vagy valami ilyesmi. Végre kiértünk; az aranyban fürdő palota fényétől kis híján megvakultam, kellett pár perc, mire a szemem megszokta ezt a szintű világosságot. A trónterem hatalmas aranyajtaja elött álltunk meg, majd az kinyílt én pedig beléptem a mindennél nagyobb és pompásabb helységbe. Odin a terem végében a (természetesen) aranyozott magas trónján terpeszkedett, kezében a jogarral. Ez a pompa és csillogás se felejtette el velem anyám halálát. Ott álltam a főisten elött véres, szakadt ruhában, megbilincselten és végtelen dühvel a szememben. Ő kettőt koppantott jogarával, melyre a föld is megremegett.
-Midgárdi vendégünk! Mi befogadtunk, hogy biztonságot nyújtsunk és te úgy háláltad meg, hogy kis híján megölted a trónörököst. Ezzel engem, Odint, mindenek atyját, a 9 birodalom védelmezőjét és egész Asgardot sértetted és aláztad meg.
-Megölte anyámat-mondtam mély haragos hangon és villogó szemekkel
-Pont ezért nem öltelek meg. Sínylődj a börtönben az idők végezetéig. Megoldom, hogy addig élj, mint mi, csak hogy szenvedésed egy mértékben legyen fiaméval. Élvezheted kisebbik fiam társaságát, úgyis jól összemelegedtetek katonáim legyilkolászása közben. Semmiképpen nem térhetsz vissza Midgárdra, arról gondoskodom. Ez az ítéletem! Most pedig őrség vigyétek vissza, nem kívánok vele többet foglalkozni.
A visszafelé úton összetalálkoztam Lokival. Őt kettő helyet 6 őr fogta közre és a lábán is nehéz vas csörgött. Ő megállt egy pillanatra és rámmosolygott, de a katonák továbblökdösték.

Visszavittek a cellámba, melyből valószínüleg nem szabadulok egy hamar, Odin szavait hallván. Lefeküdtem az ágyra és valami fémdarabot dobáltam a lézercsíkoknak, melyre azok világosabban égtek mikor hozzájuk ért a kis játékszerem. 1 óra múlva Lokit is visszahozták. Arcán az elégedettség mosolya tükröződött. Levették róla a bilincseit és belökték hozzám
-Odinnal beszéltél?-kérdeztem még mindig az ágyon fekve
-Kivel mással?-sóhajtott
-Elégedettnek tűnsz. Elengedett?
Elnevette magát. Ördögi nevetés volt, de érezni lehetett a keserűséget is benne. Leült az egyik székre és csak bámult maga elé
-Megölhettem volna. Ott volt a lehetőség a kezemben. A lehetőség a kés-dünnyögte maga elé a bölcsességeit
(Ezt itten hallgassátok miközben továbbolvastok a hatás kedvéért )

Én csak feküdtem és próbáltam visszatartani a bőgést és azt hogy a gyász eluralkodjék rajtam. Legbelül üvöltöttem, de én csak a plafonra meredtem fapofával.
-És amúgy hogy vagy?-jött oda Loki
-Tessék? Nem hallottam jól.-néztem rá felhúzott szemöldökkel
-Nem mondom el mégegyszer.-mondta kifejezéstelen arccal
-Egy új ruha jól jönne. Meg egy fürdő. Bűzlök.
-Érzem-legyezgette maga elött a levegőt egy kis mosoly kiséretében-De nem erre gondoltam
-Tudom mire gondolsz, és nem nem fogsz kárörvendeni, ezt az örömöt nem adom meg.
-Én most komolyan kérdeztem, de ha nem akarod mondani, nembaj. Amúgy látod azt az ajtót a padlóban? Menj be ott van a fürdő meg ilyenek, meg azthiszem van ott tiszta ruha is.
Tényleg volt ott egy kis csapóajtó, eddig fel sem tűnt. Leereszkedtem és tényleg ott volt a tiszta ruha, illetve egy hordószerüségben víz. Végre lemostam magamról a koszt és a megalvadt vért, majd felvettem a szépen összehajtogatott és bekészített zöldes ruhát (amiben amúgy úgy néztem ki mint egy zsák, de legalább van). Mellékesen a betervezett 10 perc "gyorsan megmosakszom majd felöltözök" dologból sikeres 1 órát csináltam.
És hogy miért? Nos hát egyedüllétemben fogtam fel, hogy nincs senkim, elkapott a sírógörcs így bekuporodtam egy sarokba és csak bőgtem és bőgtem.
Egy hang szakította meg szánalmas rituálémat, még pedig pont olyan amikor valaki rádzárja az ajtót. Felkapaszkodtam a létrán és próbáltam reménykedve, hogy a csínyek istene nem zárt be kinyitni a felfelé nyíló faajtót, de nem ment. Bezárt. Loki bezárt. Ezt nem hiszem el-gondoltam-Én értem hogy a csínytevés istene, de ez több a soknál
-LOKI EZ NEM VICCES-üvöltöttem teli torokból miközben a feljárót ütöttem ököllel-ENGEDJ KI KÜLÖNBEN...!-erre hirtelen kinyílt az ajtó és Loki tekintett le rám
-Különben?-mosolygott
-Hagyjál. Ez most mire volt jó?-ültem le idegesen (utálom ha egyedül be vagyok zárva valahova)
-Frigga volt itt.
-És ez felhatalmaz arra, hogy lezárj oda?-mutattam a padlóra
-Nem volt közöd ahhoz amiről beszéltünk.
Miközben hozzámbeszélt láttam, hogy nagyon mélyen vizsgálja az arcomat. Remélem nem veszi észre, hogy bőgtem-gondoltam. De szerencsére tekintete elfordult a folyosó irányába. Új rabok érkeztek, őket vizslatta a szokásos mosollyal az arcán.

Engem nem igazán villanyoztak fel az új "szomszédok" úgy, mint a királyi sarj "lakótársamat" így megragadtam egy könyvet, amit az asztalon találtam és leheveredtem vele az ágyba. Loki is így tett az "izgalmas esemény" befejeztével. Így telt el talán több óra is, míg egy őr szólította meg "szobatársamat" és valamit közölt vele. Miután elment, Loki rámnézett, de nem szólalt meg. A szokásos mosolya sem volt az arcán csak maga elé meredt, majd ökölbe szorította a kezét, melyre az összes bútor a falnak repült. Természetesen az én ágyam is velem együtt. A romok közül kiásva magam láttam, ahogy Loki szó szerint tombolt. Bármit ami egy kicsit is épen maradt a földhöz vagy a falnak vágta, vagy üvöltve megrugdosta. A fa és üvegdarabok csak úgy repültek mindenfelé, Loki pedig már vérzett a szilánkoktól. Miután kitombolta magát, neki nyomta a hátát a falnak, majd a földre ült és arcát a térdére hajtotta. Én csak néztem tehetetlenül. A haja csapzott volt, a lába csupa vöröslő vér, ruhája szakadt.

Felemelte fejét és elöbb a plafonra, majd rámszegezte tekintetét. Szemében csillogtak a könnyek, és a szomorúság tükröződött bennük.
Én óvatosan megközelítettem őt. Nem szólt semmit, csak segítségkérő szemekkel meredt rám. Leültem mellé, és átöleltem. Attól, hogy egy ilyen embert, kiről azthittem semmilyen mélyebb érzés nem lakozik benne ilyen állapotban látok, és megölelek, kicsordultak a könnyeim. Ő visszaölelt és csak ennyit mondott:
-Meghalt Vik! Meghalt. Megölték.
-Kicsoda?-néztem rá kivörösödött szemekkel.
-Frigga. Anyám. És én nemrég a fejéhez vágtam, hogy nem az anyám. Úgy halt meg, hogy nem tudtam elmondani neki, hogy....hogy....
-Shhhh-simogattam meg a fejét.
Nem gondoltam volna, hogy hagyni fogja hogy megérintsem egyáltalán.
Így ültünk nagyon sokáig. Csöndben egymás karjaiban, könnyes szemekkel, reménytelenül. Körülöttünk minden romban volt, pont úgy mint az életünk.