*Elora POW*

Hűvös téli éjszaka volt. Az egész kerületben csönd honolt. A csupasz fák árnyéka az aszfaltra vetődött, amin néha-néha áthajtott egy arra vetődő kocsi, bevilágítva fényszórójával a környéket. Némely házban még égtek a lámpák, de ekkortájt már szinte a kerület minden lakosa mélyen aludt.

Egy lány halk léptei zavarták meg az éji csöndet. A szörnyű hideg ellenére se sapkát, se kesztyűt nem húzott, csak egy vékonyabb kabát és sál segítségével próbálta elkerülni a megfagyást.

Mikor egy nagyobb házhoz ért, előhúzott a táskájából, ahogy ő hívná, a feneketlen zsákból egy sűrűn mütyürökkel megrakott kulcscsomót.
Óvatosan beleillesztette az egyik kulcsot, az ajtó fémesen csillogó zárjába és lenyomta a kilincset.
Ilyenkor nem volna szabad a házon kívül lennie, de mégis mit várnak egy gimnazista lánytól?

Nagy szerencséjére senkit sem talált az ajtó mögött, így beljebb ment. Ledobta a táskájat a bejárat mellé és elkezdte kigombolni a kabátját.

-A pok-kol szép, hukk a pok-k-kol jó! Kerb-be-berosz a leggesleggjo-jobb barim hukk...

A lánynak kiesett a kezéből a kabát, amit épp próbált a helyére akasztani és elterült a padlón.

Talán lebukott? Az nem lehet, Erebosz ilyenkor már rég a hangszigetelt koporsójában húzza a lóbőrt.

Akkor ki ez?

Egy ideig mozdulatlanul fülelt. Nem hallott többet pár értelmetlen dadogásnál és csuklásnál. Ezek egy pillanatra megszűntek, amikor nagy csörömpölés hallatszott. A relytéjes alak valószínűleg leverte a csillárt.

-Megint egy holdkóros lélek - motyogta maga elé.

Már annyira természetes volt számára, hogy holttakkal él együtt, hogy el is feledkezett azokról a fránya alkoholistákról.

Megkönnyebbülten felsóhajtott és elindult leütni a nagy eséllyel részeg hangforrást.

Végigment az alsó folyosón, át a konyhán, a temetőszobán és Amaron rezidenciáján, mire észrevett egy halom üvegszilánkot a nappali előtt. Az ajtót tárva-nyitva hagyták, így a lány úgy döntött bekukkant, hátha megtalálja, akit keres.

-Gyer-re Hád-déész bácsi, most jó-ól elf elfogunk beszélgettni-ni hukk az Alv-vi-vil-lágban lévö hukk túróru-rudi aj-aj-ajtómata hiányról hukk...- hallatszott a küszöbről.

A lélek beljebb ment, akit aztán a lány követett, de ő csak az ajtófélfáig jutott.

Mikor a lány benézett, először nem tudta, hogy sikítson, ájuljon el, vagy látogassa meg apját Indiában.
Elég különös, szinte már rémisztő látvány tárult a szeme elé. A szoba tele volt lelkekkel és mindenféle alvilági lénnyel. Legtöbbjük a kezében itallal töltött koporsót tartott, de a több méteres kardok és lándzsák sem voltak ritkák.
A csillár darabokban a földön, mellette néhány darab a plafonból egy kevés szétszaggatott párnahuzattal megspékelve.

Egy magas titán éppen a seprűjével próbált leszúrni egy hozzá hasonlót.
Olyan ismerős volt neki, mintha már a lelkek említették volna, ki is ő.

Különös módon, egy hang sem hallatszott, ami bizonyította volna, hogy a buli tényleg ott van. Bár a már majdnem felrobbanó hangszórókból lehetett következtetni, hogy nem néma találka zajlik.

Egy pillanatra elgondolkozott, lehet, hogy csak a fáadságtól káprázik a szeme? Ha tényleg így van, akkor ideje lenne közelebbről is megszemlélnie a bulit.

Átlépte a küszöböt és megtámaszkodott az ajtófélfában.

Mostmár biztos volt abban, hogy valami alvilági varázslat volt az oka.

Ugyanis, mikor már teljesen a szobán belül volt, egyszerre szólalt meg a hard rock és az általa nem kifejezetten szerett jazz keveréke a dübörgő hangszórókból. A titánok hirtelen eszeveszett kiáltozásba kezdtek, mire az eddig csak némán tátogó lelkek rájukordítottak.
A többi zavaró tényező miatt (értsd mindenre, ami a szobában volt) csak annyit lehetett érteni, hogy "Hádész bá',, és ,"instant halál,,.

A lemezlovas, egy lélek kérésére feljebbnyomta a hangszórókat.

Pár óriás, spontán evőeszközöket dobált a padlóra, ezzel idegesítve az éppen arra járókat, hátha valakinek beleáll egy a talpába.

Fúriák sikítozva énekelték az éppen akkor induló dobhártya-szaggató számot.

A hangszórók egyre hangosabban szóltak, bár senki sem tolta feljebb őket. A lány úgy érezte, majd megszakad a dobhártyája. A feje zsongott és mintha háromszor nekiverték volna egy acélfalnak, fájt.
Nem bírta, nem maradhatott ott tovább.

Felsikított és kirohant a helyiségből, egyenesen a szobája felé. Mikor beért, kulcsra zárta az ajtaját és lehuppant az ágyára.

Ezután évekig hallani sem akart semmiféle tivornyáról, amit lakótársai rendeztek. Egy időre be is fejezte az éjfél utáni hazajárkálást, nem bírna ki még egy ilyet, rémálmok nélkül.

⏳⏳⏳

*másnap reggel*

-Elora! Ezt meg hogy a jó pokolba képzelted?! Már megint takaríthatnak utánad a szegény lelkek! - kiáltotta fejét fogva Erebosz, az alvilági isten a nappali közepéről.

-Szórakozni nélkülem, hah gyalázat! -motyogta.

____________________________

Hali, tudom rég volt rész, de jobb későn, mint soha. Este írtam, lehet, hogy találsz benne logikai hibákat.
Amm...nem tudom, hogy miért nem nevezem nevén szegény lányt ;)