Hermész

  Mikor hazaértem, gyorsan lefektettem őt a kanapéra, majd hoztam néhány jégkockát a fejére. Elég csúnya sérülése volt.
   Ha valaki nagyon súlyos sérülést szerez, akkor általában Apollónhoz szoktunk imádkozni... Még mi, istenek is. De most ezt én nem tehetem meg. Mert Apollón is az üldözőim között volt. És egy villámgyors, gyógyulásért mondott ima felfedné hollétem. Nekem pedig ez lenne most a legnagyobb problémám.
  Minimum egy óráig ott ültem mellette, jegeltem a fejét, és magamban reménykedtem, hogy majd gyorsan felébred. Mivel nem volt jobb dolgom, mint őt ellátni, (mert már a kajszibarackos süti egy ideje a gyomromban volt) jobb híján azzal múlattam az időt, hogy az arcát néztem.
   Jól tippeltem: A haja tényleg étcsokoládébarna színű volt. Egykor dúsan omolhatott a vállára, de most kissé megtépázott volt.
   A szeme karikás volt, valószínűleg nem sokat alhatott az utóbbi időben. Napbarnította bőrét koszfoltok lepték el.
  De mégis... A kisugárzása volt a legfurcsább benne. Alacsony szinten, de isteni energiát árasztott. Ezért arra tudtam tippelni, hogy félvér.
  Pár pillanatig csak néztem, majd ráeszméltem, hogy borogatást kéne a fején cserélni. Gyorsan megtettem.
   Hiába volt félig halandó, valamiért furcsa késztetést éreztem arra, hogy megvédjem... Pedig tud magára vigyázni.
  Hirtelen észrevettem a nadrágja zsebében egy névjegykártyát. Gyorsan kikaptam, majd elolvastam a ráírt nevet.
  Angel Harmony Campbell. Érdekes név.

🦉🦉🦉🦉🕊️🕊️🕊️🕊️🦉🦉🦉🦉🕊️🕊️🕊️🕊️

   Angel már vagy három órája alszik. Már jó ideje nem néztem rá. Ideje ellenőrizni az állapotát.
   Az ajtóhoz érve egy pillanatra megálltam. Mintha hangokat hallottam volna. Talán felébredt?
  Óvatosan benyitottam, majd Angel ágyához lopakodtam. A takaró alatt egy púp jelezte hogy van alatta valami. Már éppen hajtottam volna fel a pokrócot, hogy megnézzem, mi van Angel-lel amikor hátulról valaki egy tőrt fogott a nyakamnak. Egy kemény lányhang csattant fel mögöttem:
- Tedd a kezed hátra és feküdj a földre!
   Hirtelen nem tudtam mit csinálni, pedig ,,megkaptam az utasítást". Ez lenne Angel?
   A lány nem hagyott sokáig gondolkodni, mert megkötözte a kezem (nem tudom honnan szedte a kötelet), meglökött és újra rám kiabált:
- Talán süket vagy? Tedd amit mondtam!
   Az isteni erőmet sem akartam használni, mert az is felfedi a tartozkodási helyem, ezért inkább megtettem amit Angel akart, majd megszólaltam:
- Nézd én nagyra értékelem az óvatosságod, mivel még nem is ismersz, de azért...
- Csönd! Csak akkor beszélj ha kérdezek! - kiabálta.
- De, Angel...
- Azt mondtam, ku... Várjunk honnan tudod nevem? - lépett hátra hirtelen.
   Feltérdeltem majd nekifogtam a rövid magyarázatnak:
- Találtam nálad egy névjegykártyát. Ez elég egy egyszerű oknak?
   Úgy tűnt, Angel elfogadja a magyarázatot. De a bizalmatlansága nem múlt el. Meg is értem. Először földhöz vágja egy háromfejű kutya aztán egy random idegen házában ébred...
   Végül Angel megszólalt:
- Rendben hiszek neked, de bízni még nem bízok benned. Mondd el nekem, hogy ki vagy és hogy hova hoztál! - A hangneme már kicsit nyugisabb volt.
- Rendben - sóhajtottam fel - Nem tudom hogy el tudod-e fogadni, de a nevem Hermész. Én vagyok az utazók és a tolvajok istene, illetve az Olimposziak hírnöke. És hogy hova hoztalak? A New Yorki lakásomba.
- Oké, hiszek neked - jelentette ki. Fú, ez gyorsan ment - Érzem körülötted a Hermészesek auráját, csak erősebben. De egyvalamit nem értek... Miért nem az Olimposzon vagy?
- Ez hosszú sztori lesz - figyelmeztettem, majd elmeséltem neki az elmúlt másfél év eseményeit.
  A történetem után néhány percig csendben volt, majd megszólalt:
- Akkor már értem... Ezért nem szólnak hozzánk az istenek már egy jó ideje...
- Miért, te szoktál velünk beszélni? Nem rémlik - ráncoltam a homokom.
- Mert általában nem is veled szoktam. Inkább az anyámmal, Athénével. De másfél éve ő is hallgat. Akkor... Tényleg börtönben van?
- Bár hazudnék, de sajnos így van. De tényleg... Ha az anyád Athéné... Akkor neked nem a Félvér táborban kéne lenned?
   Barna írisze dühösen az enyémbe fúródott, mintha rossz emlékeket idéztem volna fel benne, de sikerült megőriznie a hidegvérét.
- Mindenki rosszul bánt velem. Még a saját testvéreim is. Gúnyoltak, mert nem úgy nézek ki, mint a többi Athénés. Ott az összes kölyöknek szőke haja és szürke szeme van. Amint látod - mondta keserűen - nekem barna. Nem bírtam sokáig a táborban. Nagyjából egy hónapja megszöktem. Azóta az utcán élek. Viszont tudom, hogy keresnek. Néha csak kevesen múlott, hogy egy szatír rám talált volna.
   Döbbenten meredtem rá. Ez nem volt okos húzás részéről. Viszont ez remek ötletet adott a kezembe (bár lehet, kicsit tolakodó vagyok):
- Figyelj, van egy ajánlatom. Ha mostantól itt laksz velem, hogy ne legyek magányos, én egy minimális isteni erő bevetésével távol tartom tőled a szatírokat és a tábor többi emberét. Áll az alku?
   Angel szemében egy pillanatra fellángolt a remény, de végül lehorgasztotta a fejét, majd így felelt:
- Egyedül is hatalmas szörnymágnes vagyok. Egy istennel az oldalamon valószínőleg Amerika összes szörnyének szaglóradarján megjelenünk.
- Engem nem találtam meg a szörnyek a másfél év alatt - vontam meg a vállam - Így valószínűleg már téged sem fognak. De ha mégis... Hát... Kinyírjuk őket!
   Úgy tűnt, Angel-nek tetszik az ajánlat. Ugyanis odajött hozzám, elvágta a tőrével a kezemet összekötő köteleket, majd vidáman kijelentette:
- Áll az alku!