Angel szemszöge

Végül valahogy Seattleben kötöttünk ki. Hogy miért pont ott, fogalmam sincs.

Hermész még mindig nagyon zaklatott a történtek miatt: Kiderült ugyanis, hogy attól a tetoválástól csak akkor lehet megszabadulni, ha Kronoszt legyőzzük. De van az az érzésem, hogy ez nem a közeljövőben következik be. Remélem, tévedek.

A terhesség előrehaladtával egyre idegesebb lettem. Féltem. Féltettem a babákat, Hermészt, az egész világot (kivéve Kronoszt. Őt a megsemmisülés szélére kívántam). Nem tudtam, mit tegyek.

Most itt ülök 32 hetes, azaz szinte pontosan nyolc hónapos terhesen, és nincs jobb elfoglaltságom, mint egy váza maradványait takarítani.

Nem említettem még, de Hermész, szinte kétnaponta szétzúzta a házat, mert nem tudott uralkodni Kronosz befolyásán. Ez így ment kb egy hétig. Minden nap felajánlotta, hogy elmegy, eltűnik az életemből, de én nem engedtem. Amíg a babák meg nem születnek, addig valahogy magam mellett tartom, aztán, ha még mindig akar, mehet. Nem fogom visszatartani.

Azóta mindig lopással vezeti le a feszültséget (mármint Hermész). A lopott tárgyakat először a házba hordta, ahol éltünk. Egyszer majdnem elkapták, ezért már ráparancsoltam, hogy ide nem hozhatja többet a ,,talált tárgyait". Apropó, lopkodás: Talán majd meg kell szoknom, hogy az ikreim is kirabolhatnak pár áruházat... Tuti az apjukra fognak ütni. Ezt nem kétlem.

Hermész most sincs itthon. Asszem, leugrott néhány barackos süteményért. Olyan finom!

Nem nagyon tudok mit kezdeni magammal. Hm. Lehet, lemegyek egy kicsit sétálni. A park környékén... Talán egy kicsit jobban el tudok gondolkodni azon, hogy miért szánt nekem a Sors ilyen fura életet.

Az összetört vázát kidobtam a kukába, összekészültem, és elindultam. Seattle utcáin járkálva valahogyan furcsán szabadnak éreztem magam.

A várost már úgy ismertem, mint a tenyeremet. Itt nem tévedhettem már el. Viszont... Valahogyan találtam egy állatkertet. Ez eddig még nem volt itt (nem tudom, hogy van-e állatkert, vagy minimum állatpark Seattleben, de itt most lesz - a szerk.). Na mindegy, végül is úgy döntöttem, megnézem. Újra szerettem volna elszórakozni az egyik kedvenc viccemmel, az ,,ITT VAGY, HÉRA?!" nevűvel.

Ez az egész poén csak arról szólt, hogy kiskoromban, miután megismertem a nővérem, Annabeth történetét, az állatokkal teli helyeken mindig a pávák ketrecéhez mentem oda először, és beordítottam nekik, hogy: ,,TUDOM, HOGY ITT VAGY HÉRAA!!!" (based on a true story - a szerk.) Még mindig nevetni tudok ezen a gyerekes poénon.

Szóval, most sem tettem másképp. Maximum csak annyi különbséggel, hogy nem ordibáltam hanem csak halkan magamban kuncogtam, hogy hol van Héra. Na, ezt tuti megmutatom majd az ikreimnek, ha megszületnek.

Már ha megszületnek. Borús gondolatok kezdték ellepni az agyam. Ezért inkább vidámabb dolgokra próbáltam koncentrálni. Hmmm. Így gyorsan végigfutva az eddigi életemet, több rossz emlékem van, mint jó.

Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az egyik nőstény páva túlzott érdeklődést kezd el mutatni irántam. Félelmetesen rikoltott, de nem ijedtem meg. Ez csak egy páva.

Az idő lelassult. De úgy szó szerint. Az emberek lassabban mozogtak a csigáknál. A madarak szintén. Egy kisfiú éppen elejteni készült a fagylaltját, de belefagyott (XD) a levegőbe.

- Angel Harmony Campbell. Kerestél, hát itt vagyok! - szólalt meg egy ismerősen hatalom (és egó) teli hang. Odaforultam. Egy koronás asszonyt láttam, homlokán egy pávatoll tetoválásával. Szeme arany színben úszott. Basszus, ITT VAN HÉRA!

- Hát, én igazából nem is igazán kerestem, szóval... Viszlát! - kezdtem el hátrálni. Héra tartotta velem a távolságot, de ennek következtében belépett egy adag pávatrágyába - Öhm, asszonyom...

- Francba ezzel a sok trágyával! - kiáltott fel, majd hirtelen előttem termett - Kronosz nagyúr elől senki sem menekülhet el. Ideje, hogy megkapd méltó büntetésed! És utána Hermész is!

Hátrálni kezdtem. Hé, ez már nem tréfál!

Megfordultam, és futni kezdtem. De nem a túl vészes mértékben. A gyerekeimre csak vigyázni kéne, vagy valami!

Kiértem egy rétre, ahol az egyik sarokban berendeztek egy állatsimogatót. Valószínűleg aranyosabbnál aranyosabb kisállatok lehettek benne.

- Éles tárgy kéne, mondjuk, egy kő, vagy... Áh, igen! Itt van az a hülye drót! - kiáltottam fel. Héra a nyomomban.

Felkaptam az előbb említett tárgyat, és szembefordultam az istennővel. Az éppen most ért be, és vészesen közelített felém. Felé döftem a dróttal, magamban erősen imádkozva, hogy nehogy a szemét szúrjam ki. Habár... Nem bántam volna.

Szerencsére szerencsés voltam. A pávatoll tetováláson egy jókora sebet ejtettem. Héra felkiáltott fájdalmában. Tekintete kitisztult. Az öltözéke olyan lett, mint akármelyik halandóé. Az idő újra normális tempóban haladt tovább. A drót már nem kellett, ezért eldobtam.

- Hát én hol vagyok? Hol van Zeusz?! - akadt ki egyből őhisztissége, majd észrevett engem - Hát ez az Athéné poronty?!

- Öhm, kérem! Én már nem vagyok gyerek. Inkább már felnőtt nő. Hamarosan anyuka - helyeztem az egyik kezem a hasamra.

Héra szeme felcsillant, egyből kedvesebben viselkedett.

- Nagyon gratulálok! Mesélj nekem róluk! - kérlelt.

Végül, kellemes beszélgetésbe elegyedtünk. Ha jobban megismeri az ember... Héra nem is olyan rémes.

****
Hermész szemszöge

Hazaérve nem találtam Angel-t.

Nagyon megijedtem. Egyből a legrosszabbra gondoltam. Hogy elrabolták, vagy nem tudom én.

A lakás rendbe volt rakva. Amikor itt hagytam, valószínűleg romhalmaz volt az egész. Angie szép munkát végzett.

Idegesen tördeltem a kezemet. Meg kell keresnem Angel-t!

Már éppen indultam volna kifelé, mikor vidám nevetést hallottam a lépcsőházból. Megtorpantam. Most csak képzelődök, vagy ez Angel nevetése?

Az ajtón kilépve majdnem beleütközötem életem szerelmébe, és egy idegen nőbe. Jobban megnézve... Ez Héra!

- Hát te? - szegeztem a kérdést az istennőnek.

- Itt vagyok, éppen azzal a lánnyal beszélgetek, akit teherbe ejtettél. Egyéb kérdés? - válaszolt Héra, felém sem fordulva.

- ... Nincs. Angel, beszélhetnénk? Négyszemközt.

- Persze. Miről lenne szó? - kérdezte, miután beléptünk a lakásba (egyenlőre ketten).

- Hova tűntél? És Héra? Hogyhogy nem támadt meg téged?

- Ki kell hogy ábrándítsalak: Igenis megtámadott, de előtte megcsúszott némi pávatrágyában - nevetett Angel - Amúgy, hogy a többi kérdésedre válaszoljak: Sétálni mentem, Héra megtámadott az állatkertben, azóta kijózanítottam. Ennyi elég?

- Igen - öleltem meg. Úgy örülök, hogy tényleg nem lett semmi baja.