Angel szemszöge

- Nincs menekvés.

- Nem, nem hagyom...

- Már az én uralmam alatt vagy. Engedelmeskedj! Hermész megszökött. Veled együtt a bolond. Öld meg!

- Kizárt dolog!

- Senki sem menekülhet az uralmam alól. Ha megadod magad, és engedelmeskedsz a parancsomnak, kevesebbet fogsz szenvedni!

- Nem... Nem érdekel... Soha sem fogom megtámadni Hermészt...

- Pedig meg fogod. Sőt, mi több: A segítségeddel újra a börtönbe juthat.

- Nem hallgatok a rossz arcokra.

- Ne légy bolond. A világon nincs jó és rossz. Csak egy dolog van: A hatalom...

- ...És akik gyöngék, nem tudják megszerezni - morogtam - Igen, én is láttam a Harry Potter és a bölcsek kövét. Tehát, egy ilyen trükkel te engem, mint Voldemort Mógust nem tudsz átverni. Menj a francba, Órásember!

- Hát, jó. De a megfelelő pillanatban már nem fogsz tudni ellenállni!

- És ha mégis?!

- Akkor az maga lesz a csoda.

****

Hermész szemszöge

Repülni egy kicsit nehéz volt úgy, hogy Angel egy váratlan pillanatban elkezdett rángatózni.

Kigurult a karjaim közül, és zuhanni kezdett. Utána nyúltam, de nem sikerült elkapnom.

Továbbra sem volt magánál, de legalább már a kiabálást abbahagyta.

Angel egy ismerős sikátor felé zuhant, én meg repültem utána. Az utolsó pillanatban sikerült őt elkapnom a karjánál fogva.

A bőre még meleg volt, ami arra engedett következtetni, hogy még életben van. Szerencse.

Egy piszkos matrac volt a közelben: Arra fektettem le Angel-t. Az ajkamba harapva vizsgálgattam a tetoválást a lábán.

Az anyja szimbóluma, a bagoly volt látható rajta, ami egy olajágon ült. A tetoválás nagyjából öklömnyi nagyságú volt, és fekete színű.

Egyenlőre, talán csak úgy lehet eltávolítani, hogy... A kérdéses területen jókora sebet ejtünk. Mint például, mikor Dionüszosznak eltörtem az orrát, esetleg amikor Árész vállát megvágtam a kővel. Vagy... Nem. Nem tudom, hogy hogyan józanult ki Démétér, csak annyit tudok, hogy a lányomnak, Athenának köszönhető.

A vizsgálódásnak az vetett véget, hogy Angel nyöszörögni kezdett. Egyből felpattantam, és a hosszú szárú farmerjének az alját ráhúztam a tetoválásra.

- Hol vagyok...? - kérdezte bágyadtan. Na, ennek örülök. Legalább nem kell mindent megmagyaráznom neki.

- Egyenlőre egy sikátorban fekszel egy piszkos matracon - vontam vállat.

- Oh. Tök jó - mosolyodott el halványan - Akkor már sosem fogjuk tisztázni a helyzetet.

A szavai hallatán felnevettem. Lám, még a történtek ellenére is tudja viccelődve kezelni a dolgokat.

- Emlékszel rá, mi történt? - igen, tudom, hogy tudja. De azért kíváncsi voltam.

- Igen - nézett rám szomorúan. A gyönyörű barna szemét még mindig beszennyezték az arany foltok - Éppen ezért, mostantól minden szellemi energiámra szükség lesz. Akkor talán nem fogok gyilkológéppé válni.

Haloványan elmosolyodtam. Az Angyalkám még mindig hozta a formáját. Várjunk egy pillanatot. Azt írtam, Angel. Igen. Angel még mindig hozta a formáját. Így.

- Történt meg valami? Kicsit mintha elkalandoztál volna - könyökölt fel Angel.

- Mi? Oh... Semmi, semmi. Csak azon gondolkoztam, hogy mi zajlott le a fejedben, mikor összevissza motyogtál mindenfélét - nem volt hazugság, mert amíg öntudatlan volt, addig folyamatosan beszélt, bár ennek a fele minimum érthetetlen volt. Viszont a teljes igazságot sem mondtam... Az ok az előző bekezdésben.

Angie erre elkomolyodott, majd megkérdezte:

- És pontosan... Mit is mondtam?

- Hát... Összefüggéstelenül szövegeltél. Lényegében. Hallottam olyanokat, hogy... ,,Nem, nem hagyom...", meg ,,Soha nem fogom megtámadni...". De, ami a kedvencem volt: ,,Menj a francba, Órásember!"

Angel még mindig zavarban volt. Ettől az én mosolyom is lehervadt.

Viszont aztán, már sokkal jobban éreztem magam, miután Angie újból elmosolyodott, majd felpattant a matracról, és a tőrét (amit azóta is a kezében szorongatott) csak úgy lazán beletette a farmernadrágja farzsebébe.

- Gyere! Menjünk vissza hozzád! Ha jól tudom, minden romokban áll. Ideje lenne helyrehozni!

Én is elmosolyodtam, majd felkeltem a földről, és az Angyalom társaságában elindultam vissza a feldúlt lakásomba.

****

Angel szemszöge

Miután visszajuttottunk a házba, csak akkor realizáltam magamban, hogy ma lettem 14 éves.

Augusztus 12. Egy számomra semleges időpont.

Mikor beléptünk az ajtón, mindent úgy találtunk, ahogyan azt ott hagytuk azon a napon, mikor Apollón az életünkre tört, majd elvitt engem, stb.

Nekikezdtünk a takarításnak. Mindketten mély gondolkodásba kezdtünk. Én a szülinapomról, Hermész pedig... Nem tudom.

*Time skip*

Végre végeztünk. Nem kis munka volt, mondhatom.

Annyira kimerült voltam, hogy egyből ledőltem a kanapéra. Hermész pedig, élelmiszervásárlás ürügyével, elment itthonról.

Itthonról... Nem hittem, hogy valaha is így fogok hívni egy olyan helyet, amit alig ismerek. De valamiért mégis. Otthonomnak tekintem...

Elszunyókálhattam ültömben, mert arra eszméltem, hogy csukódik az ajtó.

- Aludtál? - kérdezte nevetve Hermész, miközben lehuppant mellém a kanapéra.

- Elszundíthattam - vontam vállat, majd észrevettem, mi van az isten kezében - Az meg...

- Ez? Ööö... Izé... - próbálta a háta mögé rejteni - Eeez... Egy... Egy kis doboz...

- Na és? Mi van benne? - kérdeztem sejtelmes mosollyal.

- Hát... Asszem... Inkább az a legjobb, ha megmutatom - vicces volt nézni, ahogyan az isten elvörödött - Mivel... Úgyis neked hoztam.

Ezzel a mondattal sikeresen lerombolta a kezdeti magabiztosságomat. Dadogva kérdeztem vissza:

- Ne-nekem? Dehát... Mivel érdemeltem ezt ki?

- Semmivel - sóhajtott - Vegyük úgy, hogy... Ez csak egy egyszerű szülinapi ajándék. Hiszen ma van, ugye?

Honnan tudja?

- Igen, de... Kitől tudod?

- Na jó, bevallom... Takarítás közben azon aggódtam, hogy mi nyomja a lelked. Ezért... - itt nyelt egyet - Belenéztem a fejedbe...

- Na de Hermész! - dorgáltam meg nevetve - Ilyet nem illik!

- Lopni sem illik - vont vállat - Mégis csinálom.

A kezembe adta a dobozt.

- Bontsd ki! - biztatott.

Óvatosan lefejtettem a csomagolópapírt, és kinyitottam a dobozt. Egy rézből készült nyaklánc volt benne... Amin két acél medál pihent. Egy bagoly, és... A Kaduceus?!

A nyakamba akasztottam. Nagyon szép volt. De még volt egy kérdésem.

- Honnan szerezted?

- Nem ismered azt a mondást, hogy ajándék lónak ne nézd a fogát? - nevetett - Legyen elég annyi, hogy... Nem teljesen legálisan jutottam hozzá.

- Loptad. Ugye?

- Igen...

- Nem baj. Most az egyszer nem haragszom.

- Figyu, Angie... Lenne egy dolog, amiről feltétlenül beszélnünk kell.

- Na, mondjad.

- Azok van szó, hogy... A közelemben nem vagy biztonságban.

Egyből lehervadt a mosoly az arcomról. Rossz előérzetem támadt.

- Ezt hogy érted?

- Úgy, ahogy mondom. Szó szerint. Muszáj lesz... Elküldenem téged.

- Pont, hogy akkor érzem magam a legnagyobb biztonságban, mikor itt vagy mellettem.

- Pedig nagy veszélyben vagy. Emlékezz csak! Rögtön az ismeretségünk negyedik napján elrabolt téged Apollón. Aztán úgy találtunk rád, hogy már alig volt benned élet. Eltörted a lábad, és Kronosz is megpróbált befolyásolni. Nem. Mellettem most semmi sem biztonságos.

Sajnos, igaza volt. Mindenben.

- De akkor is... - kezdtem el makacskodni.

- Kérlek, ne vágj a szavamba. Azzal, hogy Kronosz megjelölt, az utolsó félistent is elveszítettük, aki képes teljes egészében szabad akaratából cselekedni. Érted, mit mondok?

- Asszem. De hidd el, ki fogom bírni!

- Mindegy, akkor se kockáztatsunk! Döntésre jutottam. Visszaküldelek a Félvér Táborba. A Ködöt olyan erősre szövöm, hogy semmire se emlékezz az elmúlt nagyjából egy hétből. Egy alternatív valóságot alakítok ki körülötted. Minden emlékedet módosítom. Arra sem fogsz emlékezni, hogy valaha találkoztunk volna.

- Mi? Ne... - könnyek lepték el a szemem, meg sem próbáltam visszatartani őket.

- Pedig de. Sajnálom. Most azonnal elindítom a folyamatot - a világ elkezdett halványodni, fokozatosan kifehéredni.

- Ne! Kérlek, n... - a mondatot Hermész egy... Csókkal folytotta belém.

Miután elváltak az ajkaink, úgy tátogtam, mint egy partra vetett hal.

A világ ekkor már majdnem teljesen fehér volt. A teljesen vörös Hermész hangja már csak nagyon halkan hallatszott.

- Jó utat, Angyalom! Tudod: Ez meg sem történt.