A randi
*****
17:00
Amint haza értem a munkából, rögtön lezuhanyoztam, közben pedig megmostam a hajamat. A szüleim egy hétre elutaztak, valamilyen munka miatt, ezért egyedül voltam itthon.
Miután kész lettem, elkezdtem a hajam megszárítását és kifésülését.
Hirtelen megszólal a csengő.
-Ki lehet az 18:40-kor?-kérdeztem meg magamtól. Abba hagytam a fésülést és leszaladtam, és kinyitottam az ajtót.
-Szia Sky! Remélem nem baj, ha korábban jöttem!-Poszeidon volt az, egy gyönyörű szép, tengerkék pulcsiban.
-Dehogy baj! Akkor legalább segíthetsz ruhát választani, mert nem tudom, hogy mibe is megyek.-mondom mosolyogva.
-Rendben, szívesen segítek!-mondja majd átad egy csokis dobozt- Ezt neked hoztam!
-Köszönöm, igazán nem kellett volna!- majd adtam egy puszit az arcára. Ahogy elhaladt mellettem, láttam az arcán, hogy őszintén elpirult és most nagy sokkot kapott.
-Kérsz valamit inni vagy esetleg enni?
-Nem kérek semmit Sky, ez nagyon kedves tőled!-mondja- Na gyere, nézzük azokat a ruhákat.
****
( a szobámban)
-Mit szólnál ehhez a piros egyberuhához?- kérdeztem meg tőle.
- Szerintem a világos kék póló, ezzel a nadrággal, nagyon jól néznél ki.
-Rendben!- majd felvettem azt a pólót amit mondott és előtte lecseréltem a pólomat.
-Na, milyen!-kérdeztem meg tőle, de amint megfordulok muszáj kuncognom.
-Hahó!-és megsimítom az arcát.
-Csoda......szép !- mondja dadogva, és a füle be is vörösödött. Hát annyira aranyosak a fülei, amikor elpirulnak.
-Induljunk, mert 19 óra van- és ezzel megfogtam Poszeidon kezét és szép finomat el kezdtem húzni.
****
( mozi után )
-Ez nagyon tetszett, ez a film egyszerűen csodálatos volt. Köszönöm, hogy elvittél.- mondom és megpusziltam az arcát.
-Szívesen, máskor is!- mondja és viszonozza a puszit, ebbe a pusziba belepirultam.
-Poszeidon! Nagyon késő van. Milyen messze laksz?-kérdeztem meg félve.
-Elég messze!-mondta mosolyogva.-Miért kérdezed Sky?
-Mert ha akarsz itt is aludhatsz, nem muszáj, csak ha akarsz!-istenem, biztos úgy nézek ki mint akit fejbe találtak egy paradicsommal.
-Ha nem zavarok, akkor szívesen itt alszok.- miközben mondja, folyton mosolyog.
-Rendben, akkor helyezd magad kényelembe, és mindjárt adok egy pizsamát is amiben aludhatsz!- és már rohantam is az emeletre, hogy hozzak neki egy nadrágot és egy pizsamát.
Kis idő múlva vissza is térek az egyik saját melegítő nadrágommal és az egyik sport pólómmal.
-Csak ezt találtam, remélem jó lesz!- és azzal oda is adom neki a ruhadarabokat.
-Tökéletesek!-mondja- Köszönöm szépen.
-Hol szeretnél aludni? Aludhatsz a kanapén, a szüleim szobájában és esetleg az én........... -hirtelen elhallgattam.
-Vagy a te szobádban?-kérdezte akkora boci szemekkel, hogy én rögtön felnyögtem.
-Igen, ezt akartam mondani- mondtam a lehető leghalkabban.
-Aludhatok akkor a te szobádban?Sky?
-Persze, gyere!
***
( a szobámban)
-11:00 van most. Most már aludni kell!- mondom Poszeidonnak.- Jóéjt!
- Jóéjt neked is!
Pár percen belül el is nyom az álom.
Remélem tetszik!
😉😊
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro