Narumi
Aznap este én sírtam. Ahogy haza értünk Makoto-val elvonultam a szobámba és adig sírtam míg elnem aludtam. Utoljára szüleink halálakor sírtam ennyit. Másnap ki sírt szemekkel és fáradtan keltem. Bármennyire is voltam aznap rosz állapotba bekelet mennem dolgozni. Ami valljuk be segített, mert a kicsi óvodások őszinte mosolya mindenki szívét megtudja melegetni. Épp ebédszünetem volt amikor drága húgom Makoto fel hívott.
-Szia Makoto. - köszöntem bele.
-Szia Nee-chan jobban vagy már?-kérdezte aggódva.
-Jól vagyok ne aggódj. - nyugtagtam meg. - Egyébként miért hívtál?
-Igaz is! A tesi termet nem tudjuk használni ma edzésre ezért arra gondoltam természetesen a te engedélyédel, hogy a csapat ma nálunk edzen.
-Rendben felőlem. De csak egy óra múlva érek haza. Ha baj van akkor az otthon lévő lustaságoknak szólj. - mondtam két öcsémre érte e a lustaságokat, mert Rinnek nincs tanítás míg Souskénak próba.
-Oké értettem köszi. Szia-köszönt el és le rakta a telefont. Én meg vissza mentem játszani a kicsikkel.

Makoto
-Mit mondott a nővéred? - kérdezte Saijo-senpai.
-Azt mondta, hogy mehetünk. - mondtam és lassan elindultam a házunk felé. Amikor oda értünk a csapat csak tátott szájjal nézete a házat amibe élek.
-De nagy házba élsz Makoto-san -mondta Midorima edző.
-Erre gyertek a pálya hátul van. - mondtam és elindultam a kis kapuhoz ami az óriási hátsó kertbe vezetett. A pálya két oldalán három-három cseresznye fa van. A házunk teraszáról egy kis homokos üsvény van ami a pályára vezet. A terasz előt pedig egy kis halas tó.-Ja igaz is vigyázzatok a kutyánkal, mert nagyon szívesen ad mindenkinek egy nagy nyál fürdött. - mondtam.
-Rendben Makoto-san köszönjük az értesítést. Akkor srácok kezdetek be melegíteni majd a szokásos felálásba játszani. - mondta Midorima edző amit a fiúk pontosan meghalgatak és úgy is tetek.

Bemelegítés után két csapatba oszlotak és elkezdtem játszani. Minden rendben ment adig míg Katamuto-kun nem dobot nagyot és a labda elnem talált valakit kint az utcán. Kinéztem, hogy mégis kit talált el. Nem nagyon lepödtem meg amikor a fiatalabbak bátyámat látam meg a földön kezébe Bella pórázával míg Bella szerencsétlen bátyám arcát nyalogata.
-Elnézést jól van? - kérdezte edző a bátyámhoz lépve.
-Igen szerencsére nem okozott túl nagy sérülést. - vigyorgott a földről felkelve a bátyám. Majd fel vete a kosárlabdát és elkezdtem pörgetni az újján.
-Azta ön nagyon ügyes. - mosolygott edző.
-Nagyon szépen köszönöm a dícséretett kedves...
-Midorima Ren vagyok. - nyújtotta egyik kezét a bátyám felé aki egy kisebb sokot kapott az előbb említett néven.
-Maga Midorima Ren a kosárlabda sztár?! - akadt ki a bátyám.
-Igen bár egy baleset miat többé nem kosarazhatok. És téged, hogy hívnak? - kérdezte edző de ő még mindig sokos állapotban volt így hát én válaszoltam helyette.
-Ő itt Rin a bátyám. Meglete meg a kutyánk Bella.-válaszoltam nekik.
-N-nagyon örvendek Midorima-san. - köszönt a bátyám, majd a pórázt elengedve rázott kezett az edzővel. Bella csak erre várt mert ahogy elengedte Rin a pórázt rögtön el is szaladt.
-Oh a francba Nee-chan meg fog ölni. - akadt ki Rin, majd a kutya után kezdet szaladni. - Makoto, falaz nekem ha Nee-chan haza ér. - ordít vissza a bátyám és már fordult volna be a sarkon amikor Nee-chan lépett elé kezében Bella póráza.

Narumi
Haza felé sétáltam. Épp a sarkon fordultam volna be amikor Bella az én édes huskym a nyakamba ugrott és egy jó kis nyál fürdött adót nekem.
-Hé Bella. - kezdtem el nevetni-én is örülök neked. De mit keresel itt? - néztem rá kérdően, mire hamarosan választ kaptam amikor Rin kis öcsém hangját halottam meg.
-Makoto falaz nekem ha Nee-chan haza ér. - kiabálta hátra felé majd be akart fordulni a sarkon de meglátott engem így megált. Közelebb mentem hozá. Már épp le csesztem volna amikor egy ismerős hangott halodták meg.
-Narumi?! - kiáltotta el magát Ren mire oda néztem. Megint a sírás közelébe álltam. Lassú léptekkel lefelé nézve haladok a bejárati ajtónk felé. De Ren elkapta a kezem és úgy tartott vissza. - Narumi beszéljünk! - mondta mély hangján.
-Nekem semmi közöm hozzád így nem értem mit akarsz tőlem.
-Naru.. - nem tudta befejezni mert rá kiabáltam.
-Megmondtam a minap is Ren hagy békén. Semmit se tudsz rólam.-mondtam és ki rántotam a kezemet majd a csapatuk felé néztem. - Kérek mindenkit, hogy azonali hatájal menjetek haza. És veled-fordultam Rin felé dühös tekintettel-még számolunk. - mondtam és be léptem az ajtón.

Rég volt rész. De most itt vagyok remélem tetszik. Mára ennyi sziasztok.

Nálunk esik a hó és én csak most vetem észre🤣🤣🤣🤣