Narumi

-Akkoriban, nagyon hülye voltam. Mentem a "barátaim" után és elkerültelek téged-nézet rám Ren. - de lassacskán mégis a barátom lettél. Majd beléd szerettem. - vallotta be nekem.
-Ren, én...

Nem tudom mit mondhatnék,hisz én is elég régóta így vagyok vele. De akkor is, a múlt fájdalma velem van.

Visszaemlékezés

Nem sokkal azután, hogy Ren megmentett a piszkálóimtól, sokat voltunk együtt. Legjobb barátok lettünk, és mindig együtt voltunk. A piszkálóim is kezdtek békén hagyni. Az hónapok változtak, lassan egy év is eltelt. Ren-nel újból egy osztályba kerültünk.

-Naru! - intett nekem Ren. - Megyünk együtt a játékterembe? - nézet rám.
-Igen. - válaszoltam mosolyogva. Gyorsan bepakoltam a táskámba pár dolgot, majd indultam is hozzá.Mint minden nap,ugyan ezt csináltuk.Suli után ketten a játékterem felé beszélgetve,jól érezve magunkat.Utána Ren hazakísér, mint mindig.

-És aztán anya kijelentete,hogy nem lesz kistesó mert már engem is alig tud kezelni,és azt mondta, beírat egy kosárlabda egyesületbe-mesélte Ren.

-És mi baj lenne azzal?-kérdeztem, mert nem igazán értetem a problémát.

-De Naru, akkor kevesebbet tudnánk együtt lenni-mondta kicsi pírral az arcán.Egy kicsit én is elpirultam.Nem minden nap mond ilyet nekem egy fiú, főleg úgy hogy ő a suli legnépszerűbb fiúja,és a fiú, aki tetszik nekem.Lehet csak egy gyerek szerelem de amikor Ren-nel vagyok boldog vagyok,és valami furcsa bizsegető érzés van a gyomromba.

-Tudod Ren, nem baj, ha edzésre jársz és nem velem vagy,mert ha meccsre mentek ott lehetek és szurkolhatok neked-mosolyogtam rá,mire nem kicsit elpirult,aztán rá jötem mit mondtam és én is elpirultam.

-Igazad van-mondta mire a tarkóját vakarva kezdett idegesen nevetni.

Igen.Azok a szép napok.Ren nem sokkal később tényleg kevesebb időt töltött velem, mert edzésre járt.Ami miatt szomorú voltam,mert nem sokat voltunk együtt,viszont kiderült,hogy Ren a korához képest rendkívüli tehetség,ami picit boldoggá tett.Viszont akkor is szomorú voltam.Ezért anya beíratott egy énektanárhoz,ahol kiderült,hogy van tehetségem az énekléshez. Ahogy az idő telt mindketten versenyezni kezdtünk.Ren járt az én versenyeimre,míg én az övéire. Így voltunk boldogok. A szüleink nagyon örültek a barátságunknak,és boldogak voltak, hogy ilyen jól ki jövünk. De aztán egy nap, amikor haza fele mentem egyedül, történt egy rosz dolog.

-Hé, Natsu! - kiáltott valaki utánam, hátrafordulva Tamako-t látam meg.
-I-igen Tamako-san? - néztem rá.

-Tudod, te mit tettél? - nézet rám mire nemlegesen ráztam a fejem. - Miattad nem járhatok Ren-kunnal! - ordította rám és felpofozott. - Ren-kun mindig csak veled van és nem velem. - üvöltött le engem. Fel pofozott, újra meg újra. Sírtam, elegem volt. "Ren! Ren hol vagy?! Ren segíts nekem!"-könyörögtem magamba, de Ren nem jelent meg.
-Mit csináltok!- kiáltott egy számomra ismerős hang. Azt hitem egy pillanatra, Ren az. De rájötrem nem. Apám állt ott, mellette az öcsémmel Rin-nel és a bernárdthegyinkkel Kumi-val.
Apa általában egy nyugodt ember volt, de nem látam még ilyen idegesnek. Felpofozta Tamako-t, majd engem felemelve vitt haza.

Apa nagyon ideges volt akkor. Ő általában egy nyugodt ember volt. Akkor láttam életembe először idegesnek. Na, meg amikor elmondta az igazgatónak, ő meg be hívta Tamako szüleit. Nem győztek bocsánatot kérni. A következő héten és az utána lévő időbe senki nem szólt hozzám. Aztán pár héttel később egy hétfői nap amikor bementem az osztályfönökünk bejelentete, hogy Ren többé nem jön iskolába. Akkor jöttem rá, hogy szeretem. Tudtam, hogy iskolát váltott, csak nem tudtam hova.

Vissza a jelenbe

A szemembe lassan könnyek gyűltek össze. Közelebb mentem Ren-hez, a fejemet a mellkasába fúrtam,majd jobb kezemet amit ökölbe szorítotamt kezdtem el gyengéden ütögetni.
-Itt hagytál! Se szó, se beszéd itt hagytál- mondtam.
-Tudom. Sajnálom.
-Évekig nem is jelentkeztél!
-Tudom.
-Egyedül hagytál!
-Tudom.
-Amit tettél az fájt - mondtam lassan sírva.
-Sajnálom.
-De nem tudok rád haragudni.-mondtam abbahagyva az ütögetését, majd könyes szemeimmel felnéztem rá. - Ren, én is szeretlek. - Ren arcán egy boldog mosoly ült. A szemei gyengéden néztek rám. Megfogta az állam amit fejebb emelt. A szemembe nézett majd az ajkaimra.
-Narumi... megcsókolhatlak? - nézett rám Ren. A tekintetem elkaptam egy pillanatra.
-Baka!-motyogtam,majd picit lábujhegyre áltam és puszit nyomtam az arcára. Erre Ren lehajolt és megcsókolt, nem volt hosszú max szájra puszi. De akkor is tőle volt.

Ne öljetek meg!! Meg próbálom hamarabb hozni a kővetkezött mert, ma mentem utoljára suliba, meg kezdődött számomra az őszi szünet,így lesz időm. Bocsi még egyszer.