Ismételten zihálva ébredtem fel az ágyamban. Ugyan az a gyönyörű álom kísért már több hónapja. Malfoy-ék házának a nagy termében visszhangzott a sikolyom miközben Bellatrix Lestrange belevéste a bal karomba a származásomat. Hiába terelem el róla a gondolataimat, hiába próbálkoztam már emléktörléssel, hiába találtam ki bármit is, hogy elfelejtsem az aznapi történéseket, de nem megy. Emlékszem az arcára, ahogy élvezettel kínzott meg. Emlékszem arra, hogy mily mosoly is ütött ki az arcára, mikor megunt és Édesanyám felé nézett. Lassan lépdegélt felé és azon gondolkozhatott, hogy mit is csinálhasson, de végül egyszerűre vette.

Előrántotta a pálcáját, majd kiejtette ezeket az ocsmány szavakat.

- Crucio!

Édesanyám sikolya visszhangzott mindenhol a házban. Egyre többször mondta ki, míg végül felém nem fordult.

- Ne sírj Hermiona Granger. A java még csak most jön. - majd elhangzott az a bizonyos ördögi kacaj és visszafordult anyám felé. - Avada Kedavra! - sikoly, és néma csend.

Megölte.

Szokásomhoz híven mindig itt riadok fel az álmomból. Lever a víz és alig kapok levegőt. Sikolyom körbe lengi az egész házat, de hiába is várom, hogy valaki rám törje az ajtót és gondoskodással és szeretettel idejöjjön hozzám, hiába, mert Édesapám a munkába temetkezik és anya halála után Párizsba költözött. Párszor ír, de semmi több.

Nagy nehezen kikászálódva az ágyamból, rájöttem, hogy készülödnöm kell. Hamarosan itt lesz értem a legjobb barátnőm, Ginny Weasley, a testvére, ki a háború óta a barátom, Ron és a mások által legendás, Harry Potter. Sokan beszélnek rólunk, de leginkább arról a személyről, ki legyőzte a hírhedt Sötét Nagyúrt, vagyis Harry-ről. Sokan próbáltak a népszerűsége miatt közel férkőzni hozzá, de szerencsére szemfüles volt és kijátszotta Őket.

Készülődésem vége fele járok, mikor meghallottam azt a bizonyos, ismerős duda szót. Itt vannak. Nem használva a Vingardium leviosa bűbájt a csomagjaimon, kezembe veszem azokat és ballagok ki a kocsihoz. Ron és Harry egyből a segítségemre siettek mikor megláttak. Elvették a holmimat és vitték is a járműhöz. Még egyszer utoljára visszanézve az otthonomra, hogy milyen is volt régen, majd becsukom az ajtót és haladok a barátaim felé.

Hamar eltelt az idő, míg az állomáshoz értünk. Vagy hát ezt mondták. Sokat beszélgettek és nevetgéltek. Ginny és Harry sokat falták egymást hátul az út alatt, ami már kicsit bevallva, kezdett zavarni. Oké, együtt vannak, természetes, de ahogy mondják "Jóból is megárt a sok". Sokszor nem szóltam hozzá a témához és sokszor inkább csendben ültem és hallgattam Őket. Igazából nincs kedvem senkihez és semmihez sem.

Főleg, hogy Ron furcsán viselkedik.

Általában mindig adni szokott egy megérkező csókót, vagy ha együtt kocsikázunk - még úgyis, hogy vannak mögöttünk - megszokta fogni a kezemet. Ma ez eddig mind elmaradt. Bár, ha őszinte akarok lenni magammal, nem igazán kívánom a társaságát már. Nincs közös témánk, mikor együtt vagyunk konkrétan nem csinálunk semmit sem. Ráadásként még keveset is találkozunk a munkája miatt. Harry-vel beálltak Auroroknak, vagyis inkább még csak tanulják. Nem akartak már visszajönni az utolsó évükre, de Én semmiért sem hagynám ki.

Visszatérve Ron-ra, valamit titkol, de nem tudom mit. Még nem tudom.

Áthaladva a kilenc és háromnegyedik vágány falán, megpillantottam egy ritkának mondható hajkoronát, vagy hát csak egy családot tudok, kiknek ilyen a hajuk. Hiába gondoltam azt, hogy vajon Ő e az vagy sem, de a haján kívül, semmi más nem egyezik. Régebben egy magasok voltunk, most talán már másfél fejjel nagyobb nálam. Karján feszül a fehér ingje, de nem olyan undorítóan, hanem már szemet kápráztatóan, ebből gondolva, hogy már nem egy vékony kisfiú testalkata van. Egy év telt el csak.

Nem is legeltetve az illetőn tovább a szememet, barátaim után haladtam. Beérve Őket, búcsúzkodni kezdtünk. Ron-tól való elköszönésem gyorsan lezajlott, mint ahogy sejtettem is. Egy egyszerű csókban váltunk el, míg mellettünk lévő két barátunk, már nem hogy szobára mehettek volna.

Ránézve az órámra, rájöttem, hogy mindjárt indul a vonatunk. Szerelmespár közé lépve, azzal szétszakítva Őket, elkezdtem Ginnyt a jármű felé vonszolni. Ahogy ismerem, magától még egy ideig biztos nem jött volna.

Barátaink segítségével felpakoltunk a Roxfort Expresszre, odaálltunk az ablakhoz és integettünk nekik. Majd elindult a vonat és keresni kezdtünk egy üres kupét. Nagy szerencsénkre találtunk egyet és be is foglaltuk. Nagy nehezen felraktuk a bőröndjeinket. Kényelembe helyeztünk magunkat és a vörös hajú barátnőm bele is kezdett a beszélgetésbe. Sokszor inkább kifele nézegettem az ablakon, néha-néha hümmögve és helyeselve válaszoltam neki. Rossz bevallani, de nem volt kedvem hallgatni a történeteit. Legtöbb csak Harry-ről szóltak, de azokat mind tudom, hisz első óta végig mellette voltam.

Megunva végül barátnőmet, közölve vele, hogy a mosdóba kell mennem, elindultam inkább sétálni. Mivel lassan megérkezünk, így szerencsémre nincsenek már a folyosón. Mindenki készülődik. Miközben Ginny beszélt hozzám, Én addig lassan elkészültem. Felvettem a rég hordott comb középig érő szoknyámat, fekete térdig érő harisnyámat, fehér ingemet, és végül a Griffendél színeiben pompázó nyakkendőmet. Így haladtam keresztül a folyosókon, míg egy ablaknál meg nem álltam és csak néztem ki rajta. Csodáltam volna még tovább a tájat, de egy túlságosan is ismerős hang megütötte a fülemet, és ráadásként a nevem hallatszódott ki a szájából.

Ránézve az illetőre, egyből szembe találtam magam azzal a tipikus mosolyával. - Minek jöttél vissza Sárvér? - köpte nekem a szavakat, a végét jobban megnyomva. Hiába hallottam már ezerszer, de még mindig fáj eme gyönyörű szó hallata. Kezemhez kapva, ahol a sebem díszeleg, majd rá sem hederítve indultam meg vissza a helyemre. - Hozzád beszéltem Granger!

Megragadva a karomat, magához rántott és szembe fordított magával. Oly közel kerültünk egymáshoz, hogy rájöttem, hogy tényleg Őt láttam akkor az állomáson. Tejfölszőke haja hosszabb lett és pár tincs belelógott a hamuszürke szemeibe. Nem tudom, hogy eddig is ilyenek voltak e neki, de ma mintha ragyognának az íriszei. Egyszerűen megfogtak. Minél tovább bámulom, annál több tökéletes pontot veszek észre csak az arcán. Az állkapcsa és a szája szinte hogy már tökéletes. Vajon milyenek lehetnek azok a dús ajkak?

Ha nem ébredek rá arra, hogy ki is áll előttem, szívem szerint megcsókoltam volna.

- Hagyj békén Malfoy, nincs hozzád kedvem. - mordultam rá, majd ismét indulásnak eredtem.

- Gondolataidban nem ezt véltem felfedezni Granger. - nem láttam, de éreztem ahogy megvillantja ismét azt a bizonyos Draco Faszfej Malfoy mosolyát.

Nem lehet.

- Oh dehogy nem. Szerinted mivel töltöttem ezt az egy évet? - jött közelebb, majd ismét magával szembe fordított. - De látom te is jó bőr lettél. - ismét az a mosoly. Felképelem.

- Gondoltam bújkálással és szégyenkezéssel. Nem is értem, hogy hogyan van pofád a múlt után visszatérned ide. Helyedben inkább maradtam volna az egérlyukadban. Mindig is egy patkány leszel a szememben. Szüleidről nem is beszélve, sőt az egész családodról. - beszédem közben láttam, hogy egyre félelmetesebb nézést vesz fel, de nem érdekel. Családja megölte anyámat és csak ez lebeg a szemem előtt mikor rá nézek. Harmadjára is neki indultam a menésnek, de ismét nem volt szerencsém. Mögöttem lévő srác ismét rángatni kezdett, majd egy ölni tudok nézéssel rám nézett.

Egyre jobban szorítani kezdte a karomat. - Apám nem volt szent, azt jól tudom, de anyámról ne beszélj így. Nem tudsz semmit és tudd hol a helyed.

Kezét emelte és arcom felé lendítette.

Pofon vágott.

Fájó pontra emeltem kacsómat és könnyeimmel küszködve, kirángattam a kezéből a kezemet. - Sok mindent tudok. Sok dolgot átéltem a családod miatt. Borzalmas és undorítóak vagytok! - förmedtem rá.

- Kettőnk közül nem Én voltam az, ki megölte egyikünk rokonát. - gyűlölettel teli szemeivel rám nézett, majd hátat fordított és menni akart.

Igaza van, de nem ok nélkül tettem. - Megölte az anyámat. - megállt, megfordult és rám nézett. Szemeiben már nem a harag és düh volt, hanem az érthetetlenség és a tudatlanság. Mint aki nem tudná, hogy mik történtek a múltban.

De nem is foglalkozva vele tovább, ismét megfordultam és már rohantam is vissza a kupéba. Ginny kíváncsisággal teli tekintetét rám szegezte és megkérdezte, hogy mi tartott eddig és egy egyszerű hazugságot rávágva, hogy hosszú volt a sor, lezártam a témát.

Örömmel fogadok hideget és meleget egyaránt. Ha hibát észleltek benne, kérlek szóljatok!