Kinyitva szemeimet, egyből vissza is csukom. Nap fénye bevilágít a szobámba azon picike résen pont rám és pont a szemeimbe. Kicsit oldalra fordulva felülök az ágyamban, de meg is bántam, mert erős fájdalom érzetet érzek a fejemben. Szemeimet megdörzsölve, éreztem, hogy odébb seprek pár rászáradt könnycseppet az arcomon.

Még csak hét óra. - jegyeztem meg magamnak, hogy megnyugodjak, hogy nem kell sietnem.

Mivel bőven van még időm, inkább akkor már a fürdéssel húzom el az időmet. Felkelve kényelmes ágyamból, kimentem a szobám ajtaján és a fürdőbe igyekszem.

Malfoy gondolom még alszik - állapítottam meg a néma csendből.

Nem is morfondírozok tovább ezen, inkább megyek egyből a célom felé. Nagy lendülettel be is léptem a helyiségbe, de párával szembesültem.

- Granger - szólalt meg előttem hírtelen egy túlságosan is ismerős hang -, ha velem akarsz fürdeni csak nyugodtan szólj. Nem kell rám törni az ajtót.

- A kurva életbe Malfoy! - kiabáltam rá. - Nem hiába van hozzá kulcs! - majd kimentem és becsaptam magam után az ajtót.

Miért egyeztem Én ebbe az egészbe bele. Merlinre!

Tíz percet vártam a kis jelenet után, míg a drága király kisasszony kijött a fürdőből. Ködből ítélve már egy jó ideje bent lehetett és még a várakozás is. Hát mennyit tud készülődni könyörgőm? Rosszabb mint egy lány, ami nagy szó.

- Vízli-patkány nem elégíti ki a vágyaidat? Szólj csak bátran, tudod hol találsz - megvillantotta azt a tipikus Malfoy mosolyát, majd bement a szobájába.

Bolond állna össze veled.

A jól eső forró fürdöm után seperc alatt össze is készülődtem. Ismételten egy fekete szoknyára esett a választásom, ami a térdem fölé ért kicsivel. Térdig érő zokni és egy fekete cipő. Megszokott jó öreg fehér ing, és a Griffendél színeiben pompázó nyakkendőm. Talárom helyett most egy fekete kötött v-nyakú jumpert választottam. Barna hajamat enyhén behullámosítottam, ami miatt most nem a vállam alá ér kicsivel, hanem majdnem a hátam közepéig.

Arcom mit számít, ennél már csak borzalmasabb lehet. - állapítottam meg, mikor az arcomra tekintettem.

Út közben, miközben haladtam a nagyterembe, hogy megreggelizzek, összefutottam a vörös hajú barátnőmmel. Életvidám ahhoz képest, hogy még csak nyolc óra lesz. Konkrétan ugrándozva halad mellettem és ezt jó páran meg is nézik. Zavaromban megjegyeztem drága mellettem menőnek, hogy nyugodjon le egy kicsit vagy mesélje el, de csak azt tudta mondani, hogy majd kaja után elmondja.

Belépve a helyiségbe pár kósza tekintet ránk szegeződött. Ránéztem Ginny-re, hogy még mindig lökött és bolondosan ugrálgat-e, de meglepődve vettem tudomásul, hogy most normálisan áll a két lábán.

De akkor vajon miért?

Elindultunk a helyünkre és szemem sarkából észrevettem, hogy páran összesúgnak mellettünk. Jelezve ezt a mellettem lévőnek, Ő sem értette, hogy mi történik, majd egy hangos rikácsolás ütötte meg a fülünket. Mardekár asztalánál sokan - főleg Malfoy körül - hangosan felnevettek. Rajtuk kívül pár ember szemében láttam azt, hogy értik, hogy miről van szó, de néhányan csak érthetetlenül nézték Őket. Mit sem foglalkozva inkább velük, leültünk és enni kezdtünk... Kezdtünk volna, ha Dean Thomas nem fürkészne ennyire. Ginny halál nyugodtan evett mellettem, de nekem nem ment.

- Mi az Dean? - kérdeztem meg a Griffendéles sráctól.

- Érdekes pletykák lengik körbe az iskolát - válaszolta egy nyugodt hangnemben, majd folytatásra emelte ajkait. - Igaz, hogy fél meztelenül beállítottál a fürdőbe miközben fürdőt, hogy rávesd magad? - kíváncsisággal tette fel a kérdését.

Bár ne tette volna. Állam a padlót verhette volna a meglepettségem miatt. Mit képzel magáról, hogy ilyet mer terjeszteni rólam?! Éreztem, ahogy a vérnyomásom már az eget veri. Kezem ökölbe szorul és szívem szerint megütnék valakit. Haragtól szemeim egy vonalba rajzolódnak és választ nem adva a színes bőrű srácnak, felálltam, majd elsétáltam Malfoy elé. Kurva nagy szerencséje van, hogy az asztal másik oldalán ül, különben a fülénél fogva rángattam volna ki a teremből. Még úgy sincsenek sokan, de nagy szerencsémre nem ott van ahol kéne.

Blaise Zabini és Theodore Nott között behajolva egyenesen Malfoyjal szembe, két kezemet rátettem az asztalra támasztás ként és úgy néztem a szinte már meglepettségtől tükröző szürke szemeibe, de gyorsan fel is vette a jól megszokott undorító mosolyát.

- Mi jogon terjesztesz rólam hazugságokat? - förmedtem rá. - Nálad undorítóbb alakot még életemben nem láttam.

Rövidre fogva haragomat, indultam volna inkább ki innét, de szerencsés embernek vallom magamat és ez soha az életben nem jön össze.

Magas sipákolós hang szólt utánam azzal a gyönyörű jelzővel, aminek a hallatán ismét a karomhoz nyúltam. - Reggel kurváskodsz, majd ide flangálsz, mint egy ideg beteg és mint egy picsa tovább állsz. Amilyen az anya, olyan a lánya - felnevetett, ahogy körülötte még páran.

Megölöm.

Fordult meg a fejemben első gondolatként. Majd elvetettem. Ismételten ökölbe szorítottam a kezeimet. Körmöm már kezdett belevésődni a bőrömbe, de ez volt a legkisebb problémám. Rendre uszítanám, de ezt az ötletet is elvetettem. Hallgattam, hogy hogyan is mondja és mondja tovább a hülyeségeit, odafordultam hozzá, majd elővillantottam a legszebb mosolyomat, amit jelenleg mutatni tudok.

- Mint az egyik Iskolaelső, hatalmamban áll pontokat levonni a házaktól. Rágalmazásomért és egyéb sértésekért levonok a Mardekár háztól 10 pontot. Esetleg ha még jártatnád azt a gyönyörű szád, bűntető munkát is szívesen adok, ha szeretnél. Ha valami esetleg nem tetszene, kérlek szólj az igazgatónőnek. - emelt fővel távoztam.

Ha tehetném már most elsírnám magamat. Sokan vannak körülöttem és nem mutathatom pont most magam gyengének. Így hát csak haladtam az üres folyosókon. Sok idő volt még órakezdésig, hisz ha pár percet töltöttem a nagyteremben. Szobámba nem akartam menni, mert kitudja, hogy Malfoy és a csatlósai nem e mennének oda. Végül inkább elindultam a tanterembe, ahol az első órám lesz, ami a Bájitaltan lesz. Horatius Lumpsluck professzor mindig is egy érdekes személynek bizonyult számomra, de egyszer sem bántam meg, hogy végül Ő lett a Bájitaltan tanár.

Sok várakozás és a gondolkozás után, végre elkezdődött az óra és mily nagy szerencsémre - ismét - a Mardekárosokkal leszünk együtt. Még a kezdés előtt befoglaltam a szokásos középtájon elhelyezkedő padban lévő helyemet, ami közvetlen az ablak mellett van. Ginny mellettem foglalt helyett és aggódó tekintettel nézett. Elmorogtam neki egy "Jól vagyok."-ot és annyiban is hagytam ezt a témát. Nem akarok emlékezni, de nem felejtek. Fájt, amit mondott a Mardekáros lány, de nem mutathatom ki, mert gyengének titulálnának és annál jobban folytatnák.

- Első órán egy Folyékony Szerencse bájitalt csinálunk - összeütötte két kezét, majd megdörzsölte azokat. - Ahogy megnézik a receptet, ami immáron ott van az asztalukon a hozzávalókkal együtt, rájöhetnek, hogy ez nem a jól megszokott Felix Felicis. Különbség annyi, hogy rövid ideig hat és hamarabb elkészül. Ha elrontanák nem méreg lesz belőle, aminek nincs ellenszere, hanem egy kisebb robbanást okoz. Így kérem magukat, figyeljenek oda.

Mondandója után még jött a szokásos párba állítás, ami célja, hogy a négy ház közelebb kerüljön egymáshoz. Barátok legyenek. Számíthassanak egymásra. Ismerjék egymást. Tudjanak jól együtt működni bizonyos helyzetekben. Ez mind szép és jó, de egy Griffendéles és egy Mardekáros ember sosem fog jól kijönni egymással.

Blaise Zabini-vel kerültem egy párba.

Ránézve az illetőre, hogy most Én menjek oda vagy esetleg Ő jön e ide, láttam, hogy megindul felém. Miután ideért, beszélgetésbe bele nem elegyedve, kezdtük meg a feladatunkat. Néha-néha egy-egy szót váltottunk, hogy mit is tettünk már bele és hol is tartunk pontosan. Egész jól haladtunk, míg el nem rontottam azzal a munkánkat, hogy kicsivel több holdkövet tettem bele, mint kéne.

- Merlinre... Nem figyeltem - szegtem le fejemet. Sosem szoktam hibázni, ha a bájitalokról van szó. Egy ideje hasogat a fejem és nem birok egyszerűen figyelni. Összekell magamat szednem.

- Könnyen megoldható a helyzet - csendült fel egy nyugodt hangon. Megfogott egy csipeszt és kiszedett az üstből annyi követ, amennyi felesleges volt belé. - Ha elég alaposan belegondolsz a dolgokba, sok mindennek van megoldása - dolga végeztével rám emelte mogyoróbarna íriszeit. - Emiatt ne törd magad. Jól vagy? Elég sápadt lettél.

Nem egy tipikus Mardekáros.

- Igen, csak már egy ideje erős fejfájás gyötör - mondtam az asztalra támaszkodva.

- Pár perce már engem is.

Nem lehet véletlen.

Szemléltem körbe a termen, hogy honnét is jöhet a probléma forrása és közvetlen előttem egy Mardekáros lány és egy Griffendéles srác állt. Az üstükben a folyadék nem éppen olyan színt vett fel amilyet kéne. Lassan már egy erős bűzt is kezdtem érezni. Egyre jobban elkezdett forrni.

Robbanni fog.

Nem is néztem tovább, hogy megtörténjen a baj. Kinyitottam az asztalom melletti ablakot, odarohantam az asztalukhoz, megfogtam a forró üstöt, majd kihajítottam az immáron nyitott ablakon. Nem sokkal rá robbant is egy nagyot. Nem egy kicsit, ahogy még a professzor mondta az óra elején. Nem, hanem egy hatalmasat konkrétan. Igaz, hogy az épült nem sérült, de az ablakon beáramló lökéshullám megtette a hatását. Hátammal neki ütköztem a padomnak. Erős szúrós érzés kerített hatalmába, majd a fájdalom hatására összerogytam.

- Miss Granger! - sietett hozzám a tanár. - Mr. Zabini, vigye Miss Grangert a gyengélkedőre! - parancsolt rá.

Mielőtt még mondhattam volna, hogy "Erre semmi szükség, jól vagyok.", addigra már a padtársam mellém lépet, leguggolt hozzám és óvatosan felsegített, ügyelve arra, hogy a kézfejemhez ne érjen. Először nem értettem miért, majd megnézve azokat, észrevettem, hogy fel vannak hólyagosodva.

Lassan haladva, de végül megérkeztünk a célunkhoz. Madam Pomfrey utasította a kísérőmet, hogy helyezzen le az egyik ágyra. Hasra feküdtem és a nő - a fiú évfolyamtársam mellett - diszkréten feljebb húzta a felsőmet. Mivel feléjük van az arcom, így láthatom a reakciójukat, ami nem volt a legszebb. Zúzódott, ezt eddig is tudtam, de ennyire rémes nem lehet.

- Nem a legszebb látvány, de komolyan nem sérült - nyugtatott meg Madam Pomfrey. - Viszont a tenyerei másodfokú égést szenvedtek el. Most jelenleg nincs hozzá bájital, ami egyből begyógyítaná, így most kap rá egy kenőcsöt. Holnapra viszont el fog készülni. Hátát rendbe teszem, de pár óráig fájni fog. Ha holnap is problémái adódnának vele, egyből szóljon.

Megpróbálva ránézni a javasasszonyra, megköszöntem neki a segítségét. Kényelmes pózba visszahelyezkedve, csak tűrtem a fájdalmat. Igaz, hogy hamar megszabadultam a gyötrő fájdalomtól, ami a hátamat kínozta, de egy kis hasogatás még mindig ott volt. Kezeimet ért gyötrelemről nem is beszélve. Jól esett a kenőcs hűsítő hatása, de még mindig egy kín szenvedés volt. Könnyeimet visszatartva csak vártam, hogy mikor lesz ennek az egésznek vége.

Jó lesz ismét visszatérni a Roxfortba - mondtam magamnak még anno augusztus közepe tálján.

Igen, nagyon jó. Ez még csak az első nap. Élmény dús élményekkel fűszerezve tegnap óta.

Morfondíroztam volna még azon, hogy mi is várhat még rám, de egy nyikorgó hang kizökkentett belőle. Hang irányába tekintve, Blaise Zabini-vel néztem farkasszemet. Ágyam mellé hozott magának egy széket és helyet foglalt benne. Felhúzott szemöldökkel figyeltem tettét, hogy miért is csinálja azt amit, hogy mit keres még itt, a gyengélkedőn egy Griffendéles mellett, de ismét csak arra a következtetésre jutottam, hogy nem egy tipikus Mardekárossal van dolgom.

- Nyugodtan visszamehetsz - szólaltam meg egy rekedtes, fáradt hangon -, megleszek.

- Jobb itt, mint egy unalmas órán - válaszolta egy egyszerű hangnemben.

- Inkább lennél egy helyiségben egy Griffendélessel? - kicsi kíváncsisággal és döbbenettel feltettem neki azt a kérdést, ami már egy ideje jár a fejemben. - Miért?

- Lehet nem emlékszel, de a háború alatt megmentettél. Így kötelességemnek érzem, hogy visszafizessem ezt a tettedet.

Döbbenettel nézem a mellettem ülőt. - Nem azért segítek másoknak, hogy azt meghálálják. Ha mi, varázslók és boszorkányok... Nem. Ha mi, emberek nem segítünk egymásnak önzetlenül, csak akkor, ha valamit kapunk cserébe, sehová sem jutna ez a világ. Szóval nyugodtan menj vissza a többiekhez. Meg amúgy is, társaid biztos nem vennék jó néven, ha segítenél egy Griffendélesnek, főleg nekem.

Láttam a tekintetét ahogy rávezeti a kezemre. Amin most teljesen látszódott az a bizonyos szó, mivel a kezelés miatt a könyökömig fel lett húzva az ingem ujja. Mondani akart valamit, de végül csendben maradt. Néma csendben ültünk egymás mellett míg végül meg nem törött.

- Miss Granger - lépett be az ajtón McGalagony igazgató két diák társaságában. - Hallottam mi történt. Szerencsére nem súlyos, de segítségre lesz szüksége a kezei végett. Így - mutatott a diák társaimra, kik eddig mögötte álltak - Miss Weasley és Mr. Malfoy segíteni fognak magának.

- Köszönöm, de nem kell - elleneztem.

- Látom a gyötrelmet az arcán és a kezeivel fogni sem tud - ellentmondást nem elfogadva nézett rám. - Miss Weasley addig lesz társasága míg vissza nem kell mennie a hálókörzetébe. Mr. Malfoy utána átveszi, mivel egy helyiségen osztoznak.

Keserűen felnevettem magamban. Ilyen nincs.

Kis habozás után, de elhoztam a következő fejezetet. Nem tudom, hogy a történet igényel-e folytatást, de pozitív/negatív visszajelzésnek örülnék. Előre is köszönöm, ki/k visszajelez/nek!♥️