Az út hátralévő részében a vörös hajú barátnőm ugyan úgy mondta a magáét. Néha hümmögéssel vagy esetleg egy "Értem."-mel válaszoltam neki, hogy azt higgye, hogy figyelek. De máson sem járt az eszem csak egy személyen, vagy hát inkább egy családon.

Malfoy családján.

Borzalmasok és undorítóak. Még mindig nem bírom feldolgozni, hogy visszajött. Minerva McGalagony professzor - vagyis már igazgatónő-, nem is értem, hogy ezt hogyan is engedhette meg. Malfoyék sok embert megkeserítettek és míg élnek, fognak is egy darabig.

Egy halálfaló sosem változik meg. Mindig is egy halálfaló marad a sötét jeggyel a karján.

Hosszúnak ígérkező út végére jutottunk. Ginnyvel megvártuk míg eloszlik a tömeg és csak azután szálltunk le. Bőröndjeinkre elmondtuk a Vingardium leviosa bűbájt, majd odalebegtettük azokat a hintóhoz. Szemem megállapodott az előtte álló lényeken, thesztrálokon. Csak azok látják Őket, kik megtapasztalták már a halált.

Összeszorult a szívem.

Nem szép teremtmények. Testalkatuk sovány, csontjaik jól láthatóak és fekete bőrük lazán tapad a testükhöz. Lapockatájékuknál egy pár csontos, bőrhártyával borított szárny helyezkedik el, melyek elég nagyok az állat levegőbe emeléséhez. Fejükben, mely a sárkányéhoz hasonlít, merev tekintetű, pupillátlan, fehér szem ül. Fejükből két, rövid szarv áll ki.

- Szerencsésnek vallom magam, hogy nem láttam a bátyám halálát, így nem láthatom azt amit Te, de Én a helyedben nem nézném azokat az állatokat, mert csak felszakítja a sebeket a szívűnkön. - fogta meg a vállamat gyengéden. Bólintottam, majd felszálltunk a fiákerékre.

Az út, úgy ahogy, de néma csendben zajlott. Barátnőm kezdett már elfáradni, ahogy a nap is már lemenőben volt. Szokásos lámpásokkal kivilágított úton haladtunk, ami még mindig gyönyörű volt, főleg, hogy esteledett is. Nem volt hosszú utazás, így hamar oda is értünk.

Beléptünk a jó öreg Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.

Jobban szemügyre véve az épületet. Sokat nem változott a felújítás alatt. Sőt! Szinte semmit sem változtattak rajta. Talán annyit, hogy a régebbi repedések eltűntek.

Sétáltunk a megszokott utunkon, míg el nem értük a klubhelyiségünket. Szokásosan a Kövér Dáma kérte a helyiségünk jelszavát. Idén a cor fortium-ra esett a választás. Bátor szív.

Már akinek bátor és elszánt.

Ginnyvel megkerestük a közös szobánkat és pakolni kezdtünk. Sok időt elvett és közben megálltunk pihenni és beszélgetni is. Mikor már amondók voltunk arra, hogy fejezzük be, hisz már úgy is végeztünk, ránéztünk az órára, mikor mindkettőnk hasa egyszerre szólalt meg. Vacsora idő van, így hát megindultunk a nagy terembe. Sokan már ott voltak vagy velünk érkeztek meg. Mindenki megkereste a helyét és leült. Először végig hallgattuk, ahogy az elsősöket beosztják a házakba. Mit ne mondjak, elég unalmas volt és sokáig is tartott. Sok apró poronty érkezett. Több mint mikor mi jöttünk anno. De, még mindig nincs vége.

- Most hogy ezzel is megvolnánk, - szólalt meg az újdonsült igazgatónő - még van egy bejelentésem. Mint ahogy eddig minden évben - tavalyit leszámítva - idén is kiválasztottuk a két Iskolaelsőt. - sokan örülni kezdtek a fejüknek. Nagy hatalommal és felelőséggel jár annak lenni. Ők a prefektusoknak a vezetőik és útmutatóik. Ők állnak az iskola élén. Sok dolgot megtehetnek, de csak óvatosan. Nem először történne meg, hogy valakitől elvették ezt a "hatalmat", mert visszaélt vele. - Először a lányt mondanám meg. Azért választottuk Őt, mert kimagaslóan tehetséges és az esze is a helyén van. Háborúban bátor szívvel helyt állt és nem riadt vissza egy kis mocsoktól. Teszlek Süveg sem véletlenül választotta be abba a házba amiben van. "Ha vakmerő vagy s hősi lelkű, Házad Griffendél. Oda csak az kerül, ki semmitől se fél." - idézte fel a Süveg mondandóját. - Hermione Granger.

Tapsvihar tört ki. Griffendélesek mind rám néztek és egy elismerő arckifejezést mutattak felém. Pár Hugrabug és Hollóhát embernél is láttam ezt a nézést. Mardekárosok viszont hozták a formájukat. Sárvérű. Lengte körbe ez az egy szó az egész termet. Szokásomhoz híven ismét a karomhoz kaptam, de végül nem foglalkoztam velük. Emelt fővel felálltam az ülő emberek társaságában, majd megköszönve a professzoroknak, helyet foglaltam.

McGalagony professzor csendre lendítette a kezét. - Másik személy, mint sejtitek, egy srác. Őt is szintén az esze és a szíve miatt választottuk ki. Annak ellenére, hogy nagyot hibázott és ezt felismerte magától, ravaszságának hála sokat segített és informált minket.

Nem lehet.

- Draco Malfoy. - hangzott el az a bizonyos név.

Mardekárosoknál őrjöngés tört ki. Sokan gratuláltak neki, még a mi házunknál is pár lány.

Röhej.

Tekintetemet rávezettem az önelégült fejére. Ahogy áll fel, meghajolva megköszöni a kinevezését, majd rám néz. Hamuszürke szemeivel követi minden egyes reakciómat. Ránéz a kezemre, ahogy ökölbe szorítóm az asztalon. A szemeimbe, amik konkrétan már egy csíkba préselődnek a harag miatt. Vele kell megosztanom az Iskolaelsők helyét.

Ez egy kibaszott rossz vicc.

- Ma már beköltözhettek a lakrészetekbe. - kinyújtott a kezét és az eddigi üres asztalon, most sorra felsorakoztak a jobbnál jobb ételek. - Jóétvágyat!

Eddig éhes voltam, de már az sem. Ránézek, hánynom kell tőle. Nem! Nem fogok egy Malfoyjal egy levegőt szívni. Elég elviselni a tanórákon, de még persze a közös lakrészünkön is. Beszélni fogok az igazgatónővel vacsora után. Ha kell inkább visszalépek, de ezt akkor sem fogadom el.

Sok időt nem kellett várnom és McGalagony igazgatónő meg is érkezett az irodájához.

- Elnézést a hírtelen jött zavarásomért, de beszélni szeretnék magával. - meglepődöttséget mutatott, majd bólintott. - Át szeretném adni másnak ezt a megtisztelő kinevezést. - mondtam egy egyszerű, nyugodt hangnemben.

Ismét meglepődik, talán még a csalódottság is tükröződik a szemeiben. - Többet vártam magától Miss Granger. Nem hittem, hogy a múlt miatt meghátrál és előbbrébb helyezi a gyűlöletét és a haragját.

- Maga ezt nem értheti. - hajtottam le fejemet.

- Te vagy az iskolánk egyik büszkesége. Sok elsős kislány olyan szeretne lenni mint Te. - felemelte a fejemet és a mosolyával néztem szembe. - Kevés mugli emberektől származású hisz magában és abban, hogy eljuthat erre a szintre, mint Te. Egyeseknek Te adod a reményt. Biztos vagy benne, hogy átakarod adni másnak a helyedet?

Eddigi sosem tegezett le. Meghát miért is tette volna. De vajon tényleg úgy van ahogy mondja? Nem tudom, de azt viszont igen, hogy csalódást okoztam. Hitt bennem. Még mindig hisz. Annyi mindent elviseltem már az életben. Plusz egy év Draco Patkány Malfoyjal, már semmi szinte.

Letörölve egy könnycseppet az arcomról, sajnálkozó tekintettel ránéztem az igazgatónőre. - Elnézést, hogy csalódást okoztam. Nem szeretném átadni másnak, és ha most megbocsájt, mennék is átcipekedni az új szobámba.

Régi szobámba érve, elmeséltem Ginny-nek, hogy miért is voltam oly sokat távol. Mondta, hogy ha bármi baj van, számomra itt mindig lesz egy üres ágy. Mosolyogva átöleltem, majd neki álltunk összepakolni a holmimat. Könnyebb volt össze, mint kipakolni. Hamar végeztünk és elindultunk az Iskolaelsők helyére. Végig sétáltunk egy üresnek mondható folyosón, majd egy képnél megálltunk. A képen az alapítók álltak: Griffendél Godrik, Mardekár Malazár, Hugrabug Helga és Hollóháti Hedvig. Elmondtam a jelszót: Hic domus Dei est et Porta Coeli. "Itt van Isten háza és a Mennyország kapuja."

Malfoy miatt lehetett volna az is, hogy "Ki itt belép, hagyj fel minden reménnyel."

Belépve a helyiségbe egy nagyobb előtér tárult elénk. Ajtóval szemben egy nagy kandalló állt előtte egy hosszú fehér kanapéval, közöttük meg is kis dohányzóasztal terült el. Elnézve jobbra, egy ajtó állt ott magányosan. Megnézve, hogy mi is az, egy fürdő. Ajtótól jobbra egy zuhanyzó és vele szembe a sarokban egy kád. Balra egy szekrénysor sorakozott, a közepén két kézmosóval. Kilépve onnét, megfordultunk és megindultunk a szobák felé - vagy hát csak az lehet a két ajtó mögött - és egyből a bal szélsőhöz mentem. Griffendélház színeiben pompázott. Piros és az arany színeiben tündöklött.

- Gyönyörű szobát kaptál, mondtam már? - lelkesedett a helyiség látványától a segítőm.

Ismét jöhetett a kipakolás. Sok időbe most kivételesen nem telt, de már fáradtak voltunk. Mindent elvégezve, elköszöntem barátnőmtől és ment is vissza a szobájába. Békességben és nyugalomban vettem egy forró fürdőt, majd leültem a kanapéra olvasni. Mindig előre szoktam tanulni és ez most is így van.

Órák telhettek el, mikor ismét a saját sikolyomra riadok fel. Ver a víz és remegek. Szemeimből folynak a könnyek. Majd felfigyelve egy ajtó nyikorgásra, Malfoyjal nézek farkasszemet. Szobája ajtaja előtt áll egy haragos ábrázattal és egy szál sötétzöld boxerben.

- Mi a fasz Granger. - förmedt rám.

- S-sajnálom... - remegett be a hangom.

Fölkellve a kanapéról beügyetlenkedtem a szobámba, be sem csukva az ajtómat. Kiültem az ablakom párkányára, hogy kicsit jöjjön rám a friss szellő. Szemeimből még mindig jöttek a könnyek és nem nagyon szándékoztak megállni.

Kopogást hallok.

Hang irányába fordítottam a fejemet és a társam állt ott egy ronggyal a kezében.

- Vizes ruha. - mutatta felém a tárgyat. Mit sem érdekelve, elfordítottam a tekintetemet róla és ismét a csillagos, tiszta eget kémleltem. - Ne ülj az ablakba egy rövidnadrágban és egy vékony topban.

Menj el. - beszélni sincs erőm.

- Itt maradok veled míg elalszol, nem jó ilyenkor egyedül lenni. - jött közelebb a lépéseiből gondolva.

Mintha te azt tudnád.

- Nem csak neked vannak visszatérő rémálmaid. - mondata végeztével felkapott és az ágyamhoz vitt majd beletett.

- Normális vagy? - förmedtem rá.

- Nyugodj le és aludj.

Nem veszekedve vele, inkább hallgattam rá és próbáltam elaludni. Kellemes érzés volt, ahogy a vizes rongy érintkezett a bőrömmel. Meg talán az is, hogy nem egyedül kell most lennem.

Köszönöm Malfoy. - majd elnyomott a reggeli ébresztőmig tartó álmom.

Kicsit bátortalanul, de meg is hoztam a következő részt! Ha esetleg szeretnél folytatást, kérlek jelezd egy kommenttel vagy esetleg egy csillaggal! (Csak, hogy pici szívem megnyugodjon)