Igazgatónő távozása után néma csend honolt ránk. Nincs kedvem ahhoz, hogy babusgassanak. McGalagony professzor előtt is kifejeztem véleményemet, de ért bármit is? Nem. Ginny-t még örömmel fogadom, de Malfoy-t. Merlinre! Hát mit vétettem ellened, hogy így átkozol engem? Ráadásként, ez még mindig csak az első nap. Ha már most ilyen szerencsétlen vagyok, akkor mi lesz később? Összehozol Draco Kibaszott Malfoy-jal?

- Igazán nem kell a segítségetek. Boldogulok egyedül is - törtem meg végül a kínos csendet.

- Hát ne hidd, hogy engem lerázhatsz - jelentette ki egy nagy mosoly keretében a vörös hajú barátnőm.

- Tőlem aztán ne várj semmit - morogta Malfoy, majd Zabini-re nézett. - Menjünk Blaise.

Rávezettem tekintetemet, hogy megindult e már vagy sem, de nem úgy nézett ki, mint aki távozni szándékozna. Kevés időt még töprengett, majd felállt és a barátjával együtt távoztak. Barátnőmre nézve, mondtam neki, hogy nyugodtan menjen csak órára, nem fogok elmenni.

- Nem meg mondtam, hogy engem nem rázhatsz le? - nézett rám tettetett haraggal. - Meg amúgyis el kell mondanom a reggeli előtti örömöm okát.

- Igaz is - jutott eszembe egy órával ezelőtti bohókás viselkedése. - Miért is ugráltál végig több folyosón keresztül, amiért többen is bolondnak titulálhattak minket? - kérdeztem meg a mellettem ülőtől egy elfolytot mosoly keretében.

- Hé! - harsant fel. - Holnap, ha minden igaz, Harry és Ron ráérnek és találkozhatnánk velük Roxmortsban. Vagy hát én mindenképpen megyek és reménykedek benne, hogy esetleg te is jönnél-e velem - mutatta meg a tipikus reményekkel teli mosolyát megfűszerezve a kiskutya szemekkel. - Ronnal is tudnál beszélgetni...

Valamit tud. Utolsó mondatnál már elfordította fejét és a talajt kezdte el pásztázni, mint ha valami csoda lenne a lábaink alatt. Titkolózik és ha Ő tudja akkor Harry is. Valamit csinálhatott vagy valami történt Ronnal és nem mondják el, amit nem is értek. Barátomról van szó.

Kicsit haboztam. - Holnapra már úgyis jobban leszek. Menjünk.

- Meg amúgy is - őrült villanás jelent meg szemein -, vásárolnunk kell! Ugyanis, pénteken lesz a roxforti parti! - lelkes őrjöngésbe kezd. - Porontyoktól a mi évfolyamunkig bezárólag mindenki ott lesz, és végre bekövetkezik az a pillanat, hogy a mi évfolyamunk maradhat tovább!

- Még akkor sem láttalak ennyire lelkesnek, mikor Harry megkérdezte, hogy leszel-e a barátnője - nevettem fel. - Elég mozgalmas lesz ez a pár nap, már most látom előre.

- Hát igen. Ma van szeptember elseje, vagyis szerda. Ma pihensz és ápolgatlak. Holnap vásárólunk, utána jöhet a szórakozás!

×××

Pontosan delet ütött az óra és Ginny már itt sincs. Noszogatott, hogy muszáj ennem, de egyszerűen annyire életképtelen vagyok bármihez is, hogy elhatároztam, hogy alszok, de nem jött álom a szemeimre. Megpróbálva egy kényelmes pozíciót felvenni, de mind hiába.

Bezzeg a könyvtári roskadt székekben mindig kényelmes pozíciót tudtam felvenni. - felnevettem.

Könyvtár. Igen. Ginny egy darabig úgy sem fog visszajönni. Meg amúgyis, a könyvtár a negyedik emeleten van, míg én jelenleg most a harmadikon. Hátam jobban van, habár a kezem még mindig nem, de az ujjbegyeimet tudom használni. Igaz, hogy erős, magabiztos és határozott tartás kell egy varázsláshoz, de egy Vingadium leviosa bűbájból talán nem lesz gond.

Nehezen, de felvergődtem magam egy emelettel feljebb. Belépve a helyiségbe, egyedül csak Madam Cvikker tartózkodik itt, aminek most igazán örülök. Nem hiányzik a hangos lárma vagy a pletykás emberek társasága. Nem is értem, hogy a könyvtárat miért használják egyesek pletykafészeknek vagy... közölülésnek. Szerencsére az utóbbihoz nem volt szerencsém, csak a hírek által.

Itt minden hír gyorsan terjed. Akár akarod, akár nem.

Odasétálva Shakespeare részleghez, a választásom most is az egyik drámájára esett. Pontosabban az V. Henrik könyvre. Magamnak sem tudnám megmagyarázni, hogy miért is olvasom el ezt még egyszer. Talán, mert érdekes, tanulhatunk is belőle, mivel az 1400-as évekbe visz vissza, pontosabban az azincourt-i csatáig, ami a száz éves háború legfontosabb ütközete.

Elmondva a bűbájt, ami most hatalmas segítségemre van, indulta meg egy eldugott kis helyre és az ablak mellett helyet is foglaltam. Talán húsz perc telhetett el a nyugodt életemből, míg egy túlságosan is ismerős rikácsoló hang meg nem szólított.

- Szia - mondta egy nem túl magabiztos hangszínen.

Nem tudom mi történhetett, de ez nem a jól megszokott önmaga. - Szia - üdvözöltem viszont.

- Beszélhetnénk? - kérdezte és közben egyszer sem rám nézve vagy egyáltalán felém.

- Persze, ülj csak le - néztem az előttem lévő székre, de nem is értem miért mikor kerüli a tekintetemet is.

Kínos néma csendben ültök egymással szemben kitudja meddig. Látszik rajta, hogy valamit nagyon akar mondani, hisz nem azért jött ide, hogy csak leüljön velem egy asztalhoz és nézzük egymást mint a borjú az újkaput. Talán egy kis gyötrődést lehet látni az arcán, de kezdi átváltani a magabiztosság.

- Háború óta - kezdett bele a mondandójába - sokat gondolkoztam és rávettem magam arra, hogy változzak. Tudod - rám emelve tekintetét, ami eddig az asztalt fürkészték - én... Én sajnálom, amit eddig veled műveltem. Meg köszönetet szeretnék azért mondani, hogy ma megmentettél a robbanástól. Figyelmetlenek voltunk McLaggen-nel.

Ha nem látnám a komolyságát az arcán, még azt hinném, hogy viccel és kinevetném, majd itt hagynám. Képtelenség, sőt, lehetelne elhinni, hogy Pansy Parkinson egy nap kér tőlem bocsánatot és köszönömöt mond. Vagy hát, hogy egyáltalán megteszi ezeket. Ráadásként pont velem. Egy mugli születésűtől. Ez valami átverés lehet. Zabini is felettébb kedves volt és most ez...

- Látom, hogy nem tudod elhinni - zavarbába felnevetett és megvakarta a tarkóját. - Helyedben lennék én sem tenném. De tudod - ismét rám nézett -, próbálkozom jó lenni. Sokat ártottam sok mindenkinek, de főleg neked. Tényleg ne haragudj, hogy azzal a borzalmas jelzővel illettelek nem is egyszer - tekintete tele van őszinteséggel és megbánással. - Reggel, amit Valkyrae Evans mondott, ne is figyelj rá. Nagyon imádja és dicsőíti Dracot és azért is mondta azt amit. De szerintem jobb lesz, ha megyek - készült volna már elmenni, de visszafordult. - Ha bármi baj lenne, tudd, hogy nekem is nyugodtan szólhatsz - elment.

Egyáltalán nem tudom, hogy most mi folyik itt. Mardekárosról van szó és nem is egyről. Több éven keresztül mindketten konkrétan már terrorizáltak és most ebben az egy évben megváltoztak. Lehetséges ez egyáltalán? Még mindig képtelenségnek tartom. Mardekárosok és ráadásként Pansy Parkinson-ról és Blaise Zabini-ről van szól. Egyik hálálkodik míg a másik képes volt bocsánatot kérni. Nem. Ez akkor sem lehet igaz, még akkor sem, ha mindkét szememmel láttam, hogy ők voltak és mindkét fülemmel hallottam, hogy azokat a szavakat kimondták.

Nem is agyalva ezen tovább indultam inkább vissza a gyengélkedőre. Mennék be az ajtón, de két lány sétál el mellettem és egy érdekes témára leszek figyelmes.

- Nagyon jó volt ismét csókolóznom az én Won-Won-ommal, és képzeld csak... - figyelem Lavender Brown és egy Hollóhátas lány távolodó alakjukat és egyre halkuló hangjukat.

Ismét... Ismét csókolóztak? Nem. Ezt nem tenné meg Ron. Nem tenné meg, igaz? Hisz velem jár! Ha belegondolok, magyarázatot adna a viselkedése és Ginny viselkedése is. Nem tenné meg. Ez is csak egy rossz vicc, vagy olyan annyira igaz, mint Zabini és Parkinson mondandója.

Haladva az ágyam felé, érzem, hogy egy könnycsepp gördül végig az arcomon.

Igaz, hogy nincs már köztünk meg az a kémia, ami régen volt, de nem csinálhatta meg ezt akkor sem. Túl jó ehhez Ron. Jónak kell lennie. Nem lenne képes hátba szúrni pont Lavender Brown-nal. Pont azzal a lánnyal, ki már régebben is bekavart. Pont vele.

×××

Nap további része mondhatni nyugodtan telt. Vöröshajú barátnőmnek nem mondtam el, amit hallottam és amit gondolok. Igaz, látta rajtam, hogy valami nyomaszt, de mindig a fájdalomra fogtam. Közeledett a vacsora idő, de azt is kihagytam. Nem volt kedvem ma sem enni. Nem tudtam rávenni magamat. Közben visszakerültem a szobámba és lassan Malfoy leváltja Ginny-t. Hálás vagyok, hogy közölte velem, hogy rá ne is számítsak, így több időm lesz a gondolataimmal. Amiket még mindig nem tudok feldolgozni. Túl sok minden történt csak ezen a napon.

×××

Reggel van. Fáj a fejem és nem csak az. Fáradt is vagyok, mivel sokáig maradtam fent az éjjel. Hiába próbáltam elaludni, hiába hessegettem el a gondolataimat, nem tudtam nem odafigyelni rájuk.

Nagy nehezen kikászálódva az ágyból bűbájjal átöltöztetve magam, indultam is volna meg a gyengélkedőre a bájítalért, de Draco Malfoy persze, hogy az utamat állja. Ellépve egyet jobbra, ő is tett egyet balra. Ezt megismételve még párszol, ráförmedtem.

- Mit akarsz Malfoy?

- Mi van veled? - kérdezte meg a szinte megszokott Malfoy mosolya hiányában.

- Szenvedek, míg megnem kapom azt, ami segítene. Menj el az utamból - szóltam neki ismételten egy nem szép hangnemben.

Nem mozdul meg és csak néz. Hol a szemeimbe, hol a kezemre. - Valami más is gyötör a fizikai fájdalmadon kívül. Tegnap óta nem vagy magad.

Kérdő tekintettel néztem rá. Mégis honnét tudhatná? - Ha igaz is, miért is érdekelne?

Ismét nem szólalt meg csak fürkészett. Egyenesen csak a szemeimbe nézz, mintha ki akarná olvasni azokból a választ. Miért is érdekelné? Múltkor nem számítottam rá, hogy tud legilimentáciát, de ő sem tudja, hogy tudok okklumenciát. Elzártam mindent előre. Nem fogja megkeseríteni ez miatt még jobban az életemet.

Másodpercek perceknek, míg a percek óráknak tűnhetnek. Nem tudom mióta is állhatunk már egymás mellett, de egyszer csak megmozdult és odébb állt. Kapva a lehetőségen kisiettem a helyiségből és megindultam a célom felé. Hamar oda is értem ahhoz képest, hogy két emelet választja csak el a két helyiséget egymástól és jó pár hosszú folyosó.

Madam Pomfrey feltette szokásos kérdéseit, amit ilyenkor kell, majd átadta a bájitalt. Mellékhatásai szerencsére nincsenek és mondta, hogy mivel már a hátammal sincs probléma, nyugodtan mehetek ma órákra.

×××

Délután volt már és Ginny-vel már a három seprűben vártuk a fiúkat. Vásárolni még nem jutottunk el, de van egy olyan érzésem, hogy nem is fogunk. Ha tényleg igaz, amit hallottam, nem lesz azok után még erőm elmenni shoppingolni is.

Talán öt perc telhetett el érkezésünk után, mikor a fiúk is betoppantak és mögöttük a szokásos Mardekár banda. Parkinson és Zabini binccentve ideköszönt, Nott és Malfoy ide sem hederítve, kerestek egy üres asztalt. Nem is időzve rajtuk tovább a tekintetemet, barátaimra néztem és megpróbáltam elővenni a leghihetőbb és a legszebb mosolyomat, amit valaha villantottam.

Barátnőm és Harry hosszú csókkal üdvözölték egymást, majd mindketten helyet foglaltak. Ron közeledni próbált, de megállítottam.

Addig nem, míg nem tudom az igazságot - gondoltam magamban. De ha vajon nem is lenne igaz, akkor is képes lennék szerelmesen ránézni és főleg megcsókolni vagy egyáltalán úgy viszonyulni hozzá?

Kérdő pillantást vetettek rám. Nem fogok se köntörfalazni, sem várakozni. Ha tényleg igaz és feleslegesen ülök és jópofizok itt...

- Beszélnünk kell - néztem rá mindenkire. - Valamit titkoltok elölem. Szerintem én is ugyan úgy a társaság része vagyok, mint bárki más közölünk - foglaltam helyet Ginny mellett és Ron-nal szemben, ki úgy szintén helyet foglalt közben.

Néma csend. Senki nem mond semmit sem.

- Elmondjátok vagy mondjam el én? - itt már képesek voltak rám emelni tekintetüket. Amiket a leginkább tükrözött a szemük, az talán az érthetetlenség - gondolom, hogy honnét tudom -, a megbánás, szomorúság, harag és a csalódottság. Akkor igaz. - Ezek szerint nem csak egy pletyka - hajtottam le a fejemet.

- Elakartam mondani Herm... - fordult felém teljes testtel a mellettem ülő.

- Ne mondj többet - legyintettem le, hogy ne folytassa. - Miért tetted Ronald? - emeltem rá íriszeimet.

- Én... Tudod... - makogott össze vissza - Szóval...

- Kérlek embereld meg magad és mond el, hogy miért csaltál meg.

Kínos csend után ismét beszélgetés lengte be az asztalunkat. - Nem az igazi már a kapcsolatunk. Nem érzem azt amit akkor, mikor elkezdtük. Mikor ezekkel a gondolatokkal volt teli a fejem, épp itt ittam a vajsörömet - megköszörülte a torkát és elkezdte vakarni a tarkóját. - Lavender is itt volt. Többet ittunk mint kéne és nem gondolkoztam. Érzetem, hogy jól esik neki kiöntenem a dolgokat és megtörtént, ami - lehajtotta a fejét. - Megcsókoltam.

Még arra sem méltat, hogy a szemembe mondja...

- Mikor történt ez? - nem válaszol és csak nézi az összekulcsolt kezét az asztalon, mint ha oly érdekfeszítő látvány tárulna elé. - Ronald - emeltem fel kicsit a hangom, amire pár kíváncsi szempár idetévedt.

- Július közepefele.

Majdnem két hónap eltelt azóta. Majdnem két hónapig titkolni akarták és ráadásul hazudtak is, mikor nem egyszer rákérdeztem náluk nyáron, hogy mi lehet vele. Meddig lettek volna képesek tévhitben éltetni? Meddig mentek volna el? Miért tették egyáltalán ezt? Nem jelentek nekik annyit, hogy egy ilyen információt közöljenek velem? Jelentek egyáltalán nekik bármit is? Ezekután kötve hinném...

- Hermione - szólított meg Harry -, kérlek, mondj valamit. Nagyon sajnáljuk, hogy nem mondtuk el, de ezt mindenképpen Ron-nak kellett megtennie.

- Majdnem - találtam végül meg a hangomat - két hónap, Harry. Ha számítanék nektek annyit, nem vártatok volna eddig - elsimítva egy épp legördülő könnycseppet, Ron-ra vezettem ismét pillantásomat. - Te meg. Miért pont vele? Jól tudod, hogy azóta nem szívlelem és te még is képes volt arra a tettre, amit sosem néztem volna ki belőled. Nem csak megcsaltál, de még hátba is szúrtál - próbált volna valamit mondani, de beléfojtottam a szót. - Hogy megértsd, hogy mit érzek, ez most olyan lenne, ha például én lettem volna a helyedben és Malfoy Lavender helyébe - rávezettem tekintetemet az említett személyre, ki meglepetésemre minket vizslat.

- Teljesen más! - pattant fel a székéből.

- Még is hogy lenne?! - förmedtem rá és követtem az előbbi cselekedetét.

- Malfoy egy undorító és kiálhatatlan személy!

Ha nem ilyen körülmények között lennénk, még egyet is értenék, de most...

- Róla legalább tudni, hogy nem csalja meg a barátnőjét!

- Ja. Nem. Egy éjszakás kalandokba megy bele aztán otthagyja a lányt - ökölbe szorította a kezeit az asztalon. Még a végén neki áll feljebb.

- Ez a lényege Ronald. Nem érzelmekhez kötött és nem is kell az illetővel tölteni a szabad idejét - mondtam volna még a magamat, de egy erőteljes hang szólalt meg közvetlen mögülem.

- Mi a rákomért beszéltek rólam és a kalandjaimról? - tette fel jogosan a kérdését, de az a bizonyos Malfoy mosoly ott bujkált a szája szélénél.

- Na még te hiányoztál - förmedt rá az előttem álló vörös hajú srác.

- Menj innét Malfoy - vetettem oda neki.

- Túl érdekes ahhoz ez az egész, hogy elmenjek - villantotta meg azt, amitől egy csomó lánynak elakad a lélegzete.

- Épp egy beszélgetés közepén vagyunk.

- Te ezt beszélgetésnek nevezed? - tettem fel a kérdésemet. - Szerintem zárjuk le, de előtte még, hogy kvittek legyünk - fordult meg a fejemben egy rémes ötlet.

Odafordulva Malfoy-hoz, kezeim közé vettem a hófehér arcát és megcsókoltam.