Odafordulva Malfoy-hoz, kezeim közé vettem a hófehér arcát és megcsókoltam.

Megfogva két oldalt a csípőmet, közelebb húzott magához. El nem engedve az arcát, még így voltunk egy darabig, majd lassan eltávolodtam tőle. Vihar szürke szemeit nézve egy kis érthetetlenség, majd az a bizonyos önelégült Malfoy nézett vissza rám.

Odahajoltam a füléhez. - Kérlek, most az egyszer, ne légy szemét és ne áruld el az igazat - reménykedve suttogtam neki a szavakat.

- Sokkal jössz ezért még nekem, Hermione - majd egy puszit adott a szám szélére.

Ha most nem állna ennyire ember körülöttem és nem fürkésznének ennyien, a szívemhez kapnék és megnéznem, hogy még a helyén van-e. Se Ron-nál, sem Viktor-nál nem dobbant ekkorát, mint most. Csak reménykedni tudok, hogy nem hallja senki sem a szívem dobogását, főleg az előttem álló Ördög nem. Az sem segített, hogy oly lágyan és finoman mondta ki a nevemet. Le kell nyugodtatnom magamat. Kárt tesznek már az egészségemben.

Összeszedve magamat, odafordultam a barátaimhoz és felvettem Ron-nal a szemkontaktust, de a tekintete Malfoy-on és a kezei - ami még mindig a derekamat fogja - között ingázik.

- Most már kvittek vagyunk Ronald - szólaltam meg végül egy nyugodt hangnemben, majd távozásra fogtam.

×××

Annak ellenére, hogy édesanyám órája itt van a karomon, időt sem tudnám megmondani, hogy mióta is üldögélek a csillagvizsgálóban. Mióta vissza jöttem Roxmortsból, nem találtam sehol sem a helyemet. Könyvtárba sem volt kedvem menni. Sok ember volt ott és vagy zajongtak vagy tanultak a RAVASZ-ra. Időérzékem elveszett, mikor kitettem a lábamat a Három Seprűből. Sétálgattam és gondolkoztam. Meglehet, hogy ezután a tettem után végleg meg fognak utálni, de senki nem szórakozhat velem. Éreztetni, akartam vele, amit ő velem. Gonosz húzás és nem rám jellemző? Meglehet, de nekem is vannak érzéseim, amiket mindig is elnyomtam magamban, de nem csinálhatom mindig ezt. Bele fogok őrülni.

Égre feljöttek már a csillagok és a hold. Nap lenyugodott és a felhők eltűntek. Gyönyörű éjszakai látkép vetül elém. Nincs itt semmi zavaró háttérzaj, mint a városokban. Nem robog el itt az autó. Nagy városok fényei nem takarják el a csillagok látványát. Nincsen kiabálás vagy sziréna. Békés és nyugodt.

Nem tudtam tovább időzni ezen, mert egy kisebb zaj zavarta meg a gondolatmenetemet.

- Én is szeretek itt lenni, mikor egyedüllétre van szükségem.

Nem mondva semmit, csak figyeltem a hosszú szőke hajú, kissé dülledt, kék szemű régi ismerősömet.

- Az ott - kimutatott az ablakon az égre - az oroszlán csillagképe. Nagyszerűen kivehető, pedig a többi is ott van mellette és próbálják túl csillogni. Nem hagyja magát és előre tőr. Túlragyogja a többit. Az uralkodó csillagkép. Sosem hátrál és szembe néz az ellenfeleivel. Ha kétségek is gyötörnék, sem visszakozna.

- De az igazából a történelem szerint a nemeai oroszlánról kapta a nevét, ami valójában egy szörnyeteg volt. Zeusz helyezte az égre, miután Héraklész legyőzte. Örök magányra ítélte és a mai napig ott van és szenved. Egyes szóbeszédek szerint az ő könnyeit látjuk, mikor a hullócsillagok megjelennek.

- Badarság! - háborodott fel, majd elmosolyodott. - Több apró csillag köti össze, így sosem lehet magányos. Mindig mellette vannak a társai. Meglehet, hogy szörny volt, de csak egyesek szerint. Mások elképzelése, hogy egy olyan állat volt, amit nem voltak képesek megérteni és hamar ítélték el.

- Luna... - hírtelen felállva és ránézve, kissé megszédültem és visszaültem az ablakba.

- Jól vagy? - nézett rám aggódó tekintettel.

- Igen, csak... - hasam hangos morgása közbevágott.

Felkuncogott. - Értem, szóval éhes vagy. Egy pillanat és visszajövök - majd ugrálva távozott.

Figyelve a lány távolodó alakját, még mindig nem értem, hogy hogyan lehet valaki ennyire boldog, még akkor is, ha a mai napig egyfolytában piszkálják a viselkedése és az öltözködése miatt. Ahogy észrevettem, könnyen lepörögnek róla a dolgok és átsiklik felettük. Hogy nem őrül meg bennük?

Visszafordítva tekintetem a égre, csak figyeltem az oroszlánt. Vajon melyik része lehet igaz és melyik nem?

×××

Átfordulva a jobb oldalamra, rájöttem, hogy már nem a csillagvizsgálóban vagyok és nem az ablakban ülök. Kinyitva szemeimet, sötétségben találtam magamat, a minimális világosságot is csak a holdfénye adta az ablakon keresztül. Fahéj és a menta illata lengte körbe a szobát. Ha minden igaz a zöld szín a domináns itt. Kié lehet ez a szoba? Lassan felülve, jobban körülnéztem. Rajtam kívül senki nincs bent.

Ajtó nyikorgó hangjára lettem egyszer csak figyelmes.

- Látom felébredtél - hanyagul nekidőlt az ajtófélfának. - Veled csak a probléma van Granger.

Nem mondva semmit, kikuszva az ágy szélére, megpróbáltam felállni, de hiba volt. Lábaimat elhagyta az erő, így visszaestem az ágyra.

- Mondom én... - megrázva a fejét, majd elment és egy percen belül vissza is ért. - Lovegood hozott neked ételt. Le merném fogadni, hogy már legalább két napja nem ettél - nyújtotta át a tálca finomságot. - Csodálom, hogy nem estél ki az ablakon, mikor rád találtunk.

- Mi történt? - két falat között szólaltam meg.

- Miután Lovegood elment neked kajáért, épp összefutottam vele és már kérdőre akartam vonni, hogy mit mászkál ilyenkor még, de elnémított és mondta, hogy neked megy kajáért, meg hogy nem vagy jól. Mivel egy hálókörleten osztozok veled és társad vagyok, így kötelességemnek éreztem, hogy segítsek.

Felnevettem. - Te meg a kötelességeid - megforgattam a szemeimet. Megjutalmazott egy Malfoy fintorral, majd meg akart szólalni, de beléfojtottam. - Értem már, hogy hogyan kerültem ide. Viszont... Azt nem, hogy miért is vagyok a szobádban, mikor az enyém közvetlen a tiéd mellett van és szinte egyből a bejáratiajtónál - néztem rá kíváncsian.

- Mivel - kelt fel a foteléből, ami pár méterre van az ágytól és elindult felém - segítettem neked kétszer is, és teszem hozzá, hogy nem vagyok az a segítőkész típus, így, jár nekem a jutalom, Hermione.

Ideérve mellém elemelte tőlem a tálcát - amit fájó szívvel néztem végig - és leteszi a mellettem lévő éjjeliszekrényre. Feladat végeztével leült az ágy szélére közel hozzám és jobb kezével megtámaszkodik mellettem, míg a ballal megfogja az államat és gyengéden magával szembe fordítja.

- Mit csin... - mondatomat nem tudtam befejezni, mert ajkaink találkoztak.

Próbáltam elnyomni, de erőhiány végett ez lehetetlen feladatnak ígérkezett. Nem tudnám megmondani, hogy hány másodperc vagy perc telt el, ráadásként az okot sem tudnám megmondani, de visszacsókoltam. Egyik kezemet felvezettem a nyakához, míg a másikkal beletúrtam a hajkoronájába. Most tudatosult bennem igazán, hogy mily puha is.

Lágy csókoknak végett vetett és felváltotta a vággyal teli. Mohó és erőszakos. Alsó ajkamat megharapva, mitől egy kisebb sóhaj hagyta el a szám, engedély nélküli bejutást nyert a nyelvével. Nyelveinek vad táncot járnak, mintha csak egy szám szólna és ritmusra, tökéletes szinkronban mozdulnánk.

Bal kezével átkarolja a derekamat és egy gyors mozdulattal közelebb húz magához. Oly közel van, hogy mellkasaink összeérnek és még a levegő sem jutna át közöttük. Úgy szorít, mintha bármelyik percben itt hagynám.

Miért is nem teszem?

Magam sem tudom.

Nem is tudok ezen tovább gondolkozni, mert arra leszek figyelmes, hogy kitakar, elhajol, majd egy gyors és ügyes mozdulattal, hogy véletlenül ejtsen el, ölébe ültet, míg ő is közben feltornázta magát teljesen az ágyra.

Nem is várva tovább, ismét lecsap az ajkaimra. Kezeit lassan végig vezeti az oldalamon, amitől egy kisebb borzongás fut végig rajtam és ezt ő is észrevéve, belemosolyog a csókunkba. Majd lassan eléri a seggemet, amibe gyengéden bele is mar. Ismételten egy kisebb sóhaj hagyta el a szám.

Még egy kis ideig ott hagyta, de ismét felfedező útra indította azokat. Megtalál a hátamat, majd jobban ölelve magához, hátra fektetett és egy nemes egyszerűséggel, az ingem en keresztül kikapcsolta a melltartómat.

Eltoltam magamtól, ami nehezen, de sikerült.

- Malfoy... - megint belém fojtotta a szót, de most nem a szájával.

- Draco - érthetetlenül néztem rá. Igen így hívják, jól tudom. - Hívj Draconak.

Közel hajolva arcomhoz, most a szám helyet a nyakamat vette kényeztetésbe.

- Malf... - gyengéden beleharapott a nyakamba. - Draco... - neve hallatán kicsit leállt, majd az egyik karját, ami itt pihent mellettem, rátette az oldalamra és lassan elkezdte felfelé vezetni. Bizsergés járta át a testemet minden egyes mozdulatánál, majd mikor elérte a mellemet leállt, hogy tovább vezesse a kezét. Nyakam mellett ezt is elkezdte kényeztetni. Kisebb nagyobb sóhajaim lengték körbe a szobát.

Elmémet ellephette a köd, mert már nem tudom észben tartani a dolgokat. Nem tudom mikor térhetett vissza a számra, de ismét azt birtokolta, míg a kezével már a combomat simogatta. Egyre jobban haladva befele. Éreztem, ahogy a szoknyám alatt jár már és egyre közelebb.

Nagy nehezen, de megtaláltam a hangomat. - Ha-hagyjuk abba - szinte könyörögve ejtettem ki a szavakat a számon.

Ágyamon felriadva térek magamhoz. Lihegve és verejtékezve ülök fel. Kezemet a mellkasomhoz kapom és egyenletesen lélegezve próbálom megnyugtatni magamat.

Csak álom volt.

- Jól vagy? - kérdezte tőlem egy jól ismert hang.

Nem bírtam megszólalni, így csak bólogatni tudtam. Viszont feltűnt, hogy ez nem az én szobám. Mint az álmomban, hasonló szobában voltam. Szinte ugyan abban.

- Lovegood-dal ájultan találtunk a csillagvizsgálóban. Miután elment neked ételért, összefutottunk és elmondta, hogy segítség kell neked, mert nem nézel ki jól. Igaza volt. Ott az étel a melletted lévő éjjeliszekrényen - mutatott rá. - Mivel látom az arcodon, hogy rájöttél időközben, hogy nem a szobádban vagy, az azért, mert nem fogok engedély nélkül egy lány szobájába sem belépni.

- Első nap mégis megtetted - hoztam fel neki a pár napja történt cselekedetét.

- Akkor is segítségre szorultál. De biztos jól vagy? Nagyon levert a víz - jött mellém és a kezét a homlokomra tette. - Végülis lázad nincs.

- Csak egy rémálom - fordítottam el a fejemet. Nem tudok most ránézni.

- Amúgy jött egy csomagod - lépett az íróasztalához és egy gondosan becsomagolt, piros és aranyszíneiben tündöklő dobozt nyújtott át, egy piros masnival a tetején. Rajta még volt egy levél is.

Elvettem tőle, majd letettem mellém az ágyra. Először a levélért nyúltam. Óvatosan széthajtogatva, egy gyönyörű írás vetült elém. Minden betűt gondosan és szépen nézett ki.

A holnapi bálon, mindenképpen viseld! Várom, hogy lássalak benne!
Előre is boldog születésnapot!

Semmi aláírás? Vajon ki lehet?

Elemelve tekintetemet a levélről, a doboz felé vezettem. Bálon viseljem? Csak nem...

Ugyan úgy mint a levelet, ezt is óvatosan kezdtem el kicsomagolni. Gondosan ügyelve mindenre, egy bézs színű dobozt figyeltem meg. Levéve a tetejét és nem kupit csinálva magam körül, kivettem a dobozból a béléseket, amiket óvásképp tettek bele, és egy lágy bársonyanyagot érzek meg. Kiemelve a textil darabot, csak ámulva figyeltem a ruhát. Felálltam az ágyról, hogy jobban szemügyre tudjam venni. Egy csodálatos Maxi Swing hosszú ujjú, a házam vörös színében tündöklő ruha nézett rám vissza. Jobb lábánál combom fölig érő hosszú vágás van. Felső része durván mély kivágású, amin szerencsére tudok alakítani. Vagyis igyekezni fogok. Szerencsére Édesanyám még jó anno megtanított varrni.

Szemet kápráztató ez a ruha, de hamar le is hervadt a számról a mosoly.

- Mi a baj? - kérdezte meg tőlem Malfoy.

- Bárki is küldte, nagyon meghálálnám neki, de sajnos nem tehetek a kérésére, hogy ebben lásson - hajtottam le fejemet.

- Miért? - kérdezett ismét.

Habozás nélkül válaszoltam. - Egyedül lennék ott és társaságom sem lenne. Ginny biztos nem áll velem szóba a történtek után. Sőt! Ez a Roxfort. Gyorsan terjednek a hírek, akár igazak, akár nem. Griffendélesek biztos rossz szemmel fognak rám nézni még akkor is, ha nem is történt semmi. Habár ezt csak mi ketten tudjuk - mondatom végeztével vettem egy mély levegőt.

Kivette a ruhát a kezeimből, letette az ágyra, majd visszalépve hozzám, lágyan megsimogatta a karomat. - Igaz, már elígérkeztem Pansy-nek, de tudtommal Blaise egyedül jön. Gyere vele és légy a társaságunkban.

Szemöldökömet felhúzva néztem rá. Túlságosan is kedves. Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Draco Tökéletes Aranyvérű és Egomániás Malfoy kedves velem. Pont velem. Ráadásként még fel is ajánlja a társaságukat. Pontosabban azokét, kik jó pár éven keresztül utáltak a származásom miatt.

- Granger - zökkentett ki a gondolataimból. - Tudod - megvillantva a hírhedt Malfoy mosolyát - felőlem maradhatsz még a szobámban, de sok jót nem ígérek - majd végig simított az egész karomon.

Tudtam, hogy túl szép, hogy igaz legyen.

- Baszd meg Malfoy - felvéve holmimat és a tálca ételt, kimentem a szobájából.

Nagyon örültem a kommenteknek! Köszönöm, hogy írtatok, nagyon jól esett!:)