-Jackson, tudom hogy odabent vagy, láttam, ahogy eljössz erre. Tudom hogy már nagyon rég beszéltünk és valószínű, hogy a pokol legmélyebb bugyrába kívánsz de akkor is beszélnünk kell. Hagytam időt neked, hogy fel tudd dolgozni az egészet és, hogy aztán meg tudj bocsátani nekem. Nagy hibát követtem el és elismerem nem egyszer fordult elő, viszont amikor kisétáltál az életemből jöttem csupán rá, hogy mit veszítettem. Hidd el minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy újra elnyerjem a bizalmad és a megbocsájtásod! Csak kérlek gyere ki és beszéljük meg.

Aaron Fuller, így hívják a személyt aki kint vár az ajtó előtt. Fél éven keresztül voltunk együtt, mindennél jobban szerettem de neki a jelek szerint nem volt elég, mert megcsalt. Miután rájöttem, hogy mit tett elhagytam. Viszont rá két hétre újra összejöttünk. Természetesen mindenki ellene volt, de túlságosan is szerettem, hogy logikusan átgondoljam a helyzetet. Persze újra megcsalt és csak még jobban összetört a szívem. Azóta egy hónap telt el, nem hallottam felőle ezután és tényleg azt hittem, hogy többé nem is fogok.

A fejem előre bicsaklott és egyenesen Dylan mellkasába fúrtam azt. Nem voltam kész rá, hogy szembe találjam magam az exemmel. Mert alapból is egy olyan helyzetben voltam, amiből próbáltam ki hátrálni kevés sikerrel. Erre pont az a személy jelenik meg akit a leginkább nem akarok látni. Szóval dönthettem az a két lehetőség közül, hogy ki megyek szembenézni az exemmel vagy itt maradok egy olyan pasival aki nyíltan kijelentette, hogy birtokolni akar. Az egyik jobb mint a másik.

Dylan benyúlt az állam alá és felemelte a fejem, hogy a szemébe tudják nézni. Amikor felnéztem rá, már egy kérdő tekintet vizslatta az arcomat. Vajon, hogy mondjam el a pasinak aki a jelek szerint az új játékszerének akar, hogy hogy a fiú aki kint vár az ajtó előtt az exem. Bár nem kell ahhoz atomfizikusnak lenni, hogy rájön az ember. Valahogy a harmadik opciót választanám, viszont olyan nem létezik. Tehát akkor csak egyet tehetek, megteremtem saját magamnak.

Megkíséreltem ki oldalazni Dylan karjai alól és meglepetésemre sikerült. Az ujjaimat tördelve álltam mellette és vártam, hogy ő is arrébb álljon ajtótól. Viszont ő nem tette, csupán le tekintett a válla felett.

-Tényleg ki akarsz menni hozzá? Annyira rossz lenne a társaságom, hogy inkább az exedet választod?

-Nem, a te társaságod inkább feszélyező mint sem rossz. Viszont bennem van az is, hogy még a végén rám veted magad.

Megkönnyebbült mosoly futott végig arcán és egyet hátrébb lépett az ajtó elől.

-Hát most mit mondjak, hazudni nem akarok.

Felnevettem, először rajta aztán magamon. Képes voltam ilyen helyzetben nevetni. Viszont aztán az is eljutott az agyamig, hogy az előttem álló fiú volt képes megnevettetni. Fura bizsergés támadt a hasamban és tudtam, hogy nagy bajban vagyok.

A kilincs után nyúltam és az ajtó elé léptem. Mély levegőt véve kitártam azt, majd szembe találtam magam vele. Fekete haja most is mint mindig tökéletesen állt. Barna szemei csillogtak, bár már nem láttam bennük az egykori fényt amit annyira szerettem. Arcát borosta fedte, ami tőle nem volt túl megszokott. Fehér póló és egy kockás ing volt rajta farmerrel. Csupán egy átlagos pasi állt előttem akit egykor szerettem. Bambulásomból egy a vállamra vetett kar rántott ki. Aaron eddigi nyugodt arcra egy mérges fintorba futott. Bár meglepetésemre nem rám irányult a tekintete, hanem inkább a vállamat ölelő Dylan-re. Egy pillanat múlva már vissza is kapta rám a tekintetét.

-Jackson mond csak ő kicsoda?

Dylan a válaszomat meg sem várva vágta rá a sajátját.
-A legrosszabb rémálmod. Gyere babyboy, már későre jár ideje indulni.