figyelmeztetések: halál, mérgezés, rossz kapcsolat családon belül, rossz gyerekkor, gyilkosság

szavak száma: 540

ajánlott dal: Patricia Kaas — Song For The Little Sparrow-Ouverture

𖤐

Óvatosan, minden hang nélkül lépek be a szobába.

Ma van a nagy este.

Hónapok óta tervezem már ezt, és ma, vérholdkor eljön a megfelelő pillanat. Megmentem a birodalmat.

Coral azonnal mellettem terem, hosszú, fekete köpönyegemet kigombolja, majd az óriási szobám egyik sarkában elhelyezett gardróbba rakja.

Az ablakhoz lépek, onnan nézek le a birodalomra. Hálás vagyok a dédnagyapámnak, amiért az egész királyság központjába építtette a várat, így belátni az egész területet.

Holnap már biztonságban lesznek. Nem kell többet szenvedniük, megmenekülnek.

– Szolgálatára lehetek még valamiben, Victoria kisasszony? – Coral megáll mellettem, miközben hófehér kötényének szélét gyűrögeti. Soha nem lehetek elég hálás neki. Anya halála után a lányaként nevelt, ahogyan a testvéreimet is. Apa egy szörnyeteg lett, amit ötünk közül csak én érzékeltem igazán tizenegy évesként. A kishúgom még csak csecsemő volt, amikor anya meghalt.

– Nem, köszönöm, Coral – mosolygok kedvesen a nőre. Tényleg nem lehetek elég hálás neki. Ráfér a pihenés, úgyis mindig bedagadnak a lábai, de nem engedi, hogy kifizessem neki a kezelést.

Miután kimegy a szobából, előhúzom ruhám alól a láncomat, amin a kulcsom csüng. Azt a fiókot nyitja, ami azokat a dolgokat rejti, amelyeket apámnak, vagy bárki másnak a legkevésbé sem kellene látnia.

Leülök a kis pipereasztalhoz, egyenesen a tükörbe nézek. Arcom meggyötört, legkevésbé sem hasonlít egy huszonöt éves lányéhoz, negyvenet is simán rávágnék a látványra. Coral mindig azt mondja, hogy a szememben mutatkozik meg igazán, milyen nehéz időszak volt anya és a szerető apám gyászolása. Helyette egy igazi szörnyeteg lett belőle, aki a saját gyerekeit és a királyságát is tönkretette.

A kulcsot a zárba illesztem, majd elfordítom. Kiveszem az apró kis üvegcsét, amit nagyon nehezen szereztem be. De megérte. Meglesz az eredménye.

𖤐

– Victoria! – Az öcsém nagy mosollyal az arcán ölel magához. Az asztal mellett állok, várva, hogy mind a négy testvérem és az apám is megérkezzen a vacsorához.

Minden bekészítve, a konyhán már jártam. Ez lesz az utolsó vacsora.

– Én is örülök, Xander. Sikerülni fog. Megmentjük az országot – nézek rá reménnyel telve. A testvéreim közül ő áll hozzám a legközelebb, vele terveltem ki az egészet. Aztán később bevontuk a másik három testvérünket is.

– Pompás. Már alig várom – vigyorodik el, majd megáll a saját széke mellett.

Sorban megérkeznek a többiek is, legutoljára apám, másodpercre pontosan este hétkor. A rendelet szerint kénytelenek vagyunk fejet hajtani neki, majd helyet foglalunk.

Úgy a harmadik fogásnál tarthatunk, amikor apánk fuldokolni kezd. Bizalmasan nézek össze a testvéreimmel, majd felállok, és a szülőm mellé sétálok. Méltóságteljesen, felszegett állal állok meg mellette, úgy néz fel rám. Érthető, mozdulni már nem tud.

– Évekig mérgezted a családunkat és a királyságot. Egyikünknek se volt normális gyerekkora miattad. Egy szörnyeteg vagy – jelentem ki, miközben a könnyek elkezdik marni a szememet. Soha nem fogom azt mondani, hogy megbántam, ezek a megkönnyebbüléstől jönnek. – Megérdemled a halált. A birodalomnak is jobb lesz, ha nem te irányítod. Mindent tönkretettél. Hát tessék, visszakapod a mérget. De ez halálos méreg.

Szavaim után megfagy a levegő. Apám szemében a bocsánat cseppnyi jelét sem látom. Egy elmebeteg. De most végleg elmegy. És én leszek az uralkodó. Mindent helyrehozok, amit ő elrontott.

Vége van ennek az őrületnek. Oly' könnyedén mérgeztem meg! Annyira kívántam a halálát! És most mégis rágódom. Megöltem a saját apámat. De ezt kellett tennem. A birodalom érdekében.

Minden döntés rajtunk áll. Csak meg kell hoznunk őket.

𖤐

🅐🅤🅣🅗🅞🅡'🅢 🅝🅞🅣🅔

Nem hazudok, nagyon büszke vagyok erre a novellára, még ha nem is tudom miért... remélem sokszor leszek még elégedett velük! 🤍

Ti mit gondoltok? 🦋

2024.10.03.
𝖊𝖒𝖘𝖟