Minden író ismeri.

Minden író küzd vele és minden írónak az agyára megy.

Az ötlet az a kicsi ördög a fejedben, aki minden jó dal, vagy érdekes kép után elkezdi elterelni a figyelmed az éppen szerkesztés alatt álló könyvedről egy olyan történetért, amit egy-két fejezet után abbahagysz.

Van, hogy ez a kis rosszfiú egy jó bestsellert szül, de valljuk be: 90%-a az ilyeneknek szemét.

Én ezen általában úgy lépek túl, hogy elkezdem írni, aztán jutok vele ameddig jutok, majd mikor már eleget írtam bele ahhoz hogy kitisztuljon újra a fejem elengedem az ötletet és visszatérek az eredeti történethez.

És így születtek a wattpados történeteim... Ez is az oka annak, hogy nem szeretek ezekbe belejavítani: amint elmegy az a kisördög elengedem őket. Néha ha felbukkan megint írok beléjük egy-két sort, de ez csak kikapcsolódás a sok szerkesztés, karaktervázlat, meg cselekménytábla közt. (Meg persze a hétköznapi problémákból is kiránt.)