- HÁRS, GYÜMÖLCS, CITROM, kamilla, süti, zöld, fekete, mézeskalács, eper, csipkebogyó, narancs, alma... - sorolja a pincérnő. A szavakat olyan gyorsan ejti ki, hogy alig lehet elkülöníteni őket. Az artikulálás szinte teljesen eltűnik a magánhangzók mellől. Teákat kértem? Kaptam választékot az biztos. Kár, hogy az utolsó néhány már el sem jutott az tudatomig. Nekem megfelelne csak pár alap tea választék. Megszoktam elégedni az átlagos fekete teával, egy kis mézzel vagy cukorral. Nincs szükségem mézeskalácsos-gumimacis-mentolízű túrórudiitalra. Én csak egy nyomorult bögre teát kértem, semmi thaiföldi ritkaságot!

Erre Panna biztos csak tettetett megértéssel bólogatna: "Semmi baj, kicsit visszamaradtál a kortól, anya". Mi lenne, ha egyszer máshogy csinálnám. Ahogy ő csinálta? Mi baj lehet, ha megkóstolok pár különleges ízt? Majd kiköpöm a mosdóban, ha nagyon nem tettszene. Miket is sorolt fel? Igyekszem felidézni a nő szavait, aki türelmesen ácsorog az asztalomnál, arra várva, hogy végre kinyögjem a kívánságom. Hiába erőltetem az emlékezőképességem, csak nem akar eszembe jutni egy teafajta sem a szokásos feketén, zölden és kamillán kívül. Megtehetném, hogy elhalasztom a kísérletem és maradok a régieknél, de mit ér az, ha Panna most is csak ennyit mondana: "Gyáva nyúl vagy, talán máskor nem lennél az?". Nem-nem, lépjünk csak át a halasztgatásokon, ideje, hogy áthidaljam a múltat.

Ó, de az a fránya emlékezet! Miért nem figyeltem, hogy miket sorol? Azok a szavak csakúgy elsuhantak a fülem mellett, ki figyelne ezekre ennél jobban oda? Biztos mindenki előre kiválasztja a megfelelőt, majd meg sem hallgatja a felsorolást, már mondja is. Tehát tegyek én is így, a következő alkalommal? Halasztás, halasztás... Csak elkerülném az alkalmat újra. De hát milyen teák voltak?

- Kamillasütiset kérnék... - szólalok meg végre. Próbálok úgy hadarni, ahogy ő tette az imént. Vajon pont ilyen volt köztük? A nő csak bólogat, és letesz az asztalomra egy étlapot. Miért nem adott nekem előbb ilyet? Biztos nem létezik ilyen! Tudhattam volna, miért nem kértem valami átlagosabbat? Körte! Igen, körte biztosan létezik, mindjárt kijavítom magamat rá... Azonban mikor felpillantok, a pincérnő már nincs a közelemben, elsietett a pulthoz a kérésem miatt. Ó, talán mégis volt kamillasütis? Eltaláltam volna? A lányom biztosan büszke lenne rám!

Fel sem ütöm az étlap fedelét, most túlságosan boldog vagyok, hogy belepillantsak a létezése felől kételkedve. Elégedetten dőlök hátra, mellkasomon összefont kezekkel. Nem kell soká várnom, már érkezik is a kiszolgálás. Ez aztán gyors volt.

A pincérnő óvatosan teszi elém a forró italt. Az alatta fekvő porcelántálka aprót koccan, ahogy a szilárd felülethez ér. A csésze mellett két zacskó cukor, és két teafilter található. Alighanem kamillasütisek.

- Köszönöm - mondom, mielőtt nekikezdenék, aztán felemelem a két filtert, hogy megszemlélhessem őket.

A kezemben egy kamillás, és egy sütis teafilter lengedezik. Egy pillanatra ledermedek, de hamar újra mosoly tör az arcomra. Kamillasüti nem létezik... Teában viszont annál inkább: Kibontom a csomagolásukból őket, és egyszerre eresztem bele a kettőt a gőzölgő vízbe. Már csak a keveredést figyelem. Lassan sárgulni kezd az italom. Még nem is néztem soha az oldódásukat, mindig gyorsan elkevertem a kanalammal... De most nem sietek, lassan mártom bele a kiskanalat, vigyázva, hogy ne keveredjen fel túl hamar. Panna most biztosan büszke rám, ha nincs is már itt. Felnézek a mennyezet felé és szinte látom magam előtt, ahogy kislányom föntről integet nekem mosolyogva: "Anya, kezdesz 21. századi ember lenni!"