Feladat: Állj meg a könyvespolcod előtt, keresd meg az első sorban az 5. kötetet! Vedd le, nézd meg a 70. oldalt és keresd meg az 5. szót! Legyen kulcsfontosságú szerepe a történetben!

Nekem a gyenge szó jött ki.

Akármerre pillantott, minden zöldben úszott. Az esőtől olyan párássá vált a levegő, hogy lélegezni is alig bírt.

A fiatal felnőtt összeszorította a szemét, abban reménykedett, ettől kevésbé érzi azt a borzalmas kínt.

Tévedett. Minden csak rosszabbá vált. Testét hullámokban öntötte el a fájdalom, gondolkodni sem tudott. Abban a pillanatban halott is szívesebben lett volna. Az kevesebb szenvedéssel jár.

Óvatosan ismét kinyitotta a szemét, forgott vele a világ. Hátán feküdt, oldalát valaki betakarta egy nagyobb levéllel. Bárki is tette, azóta már messze járt.

A férfi homályosan emlékezett még arra, mi történt vele.

A tábornok terve volt, hogy az ellenséget az esőerdőn keresztül támadják meg. Épeszű ember oda be nem teszi a lábát, és ezt mindenki tudta, így azt az utat nem is igazán védték. Legalábbis erre számítottak.

Egyedül azt nem tudták, hogy áruló van köztük.

Mikor elérték az erdő egy olyan pontját, ahonnan szinte lehetetlen volt menekülni, rajtuk ütöttek.

Csodák csodájára egyedül Alexandert sebesítették meg ilyen súlyosan, a többiek el tudtak menekülni. A férfi egyáltalán nem értette, miért vonult vissza az ellenségük, miért nem követték inkább a menekülőket.

A hátán feküdt, oldalán hatalmas sebbel, alig volt eszméleténél, mikor hallotta, hogy páran visszatérnek.

– Mit csináljunk ezzel? – kérdezte egy hang, amit képtelen volt beazonosítani, úgy, mintha csak egy darab szemétről beszélne. Ez volt az utolsó emléke, mielőtt elájult volna.

A másik férfi csak legyintett.

– Ezzel? – kérdezte gúnyosan. – Túl gyenge, hogy ezt túlélje.

És ezzel megadta Alexandernek a kegyelemdöfést.