Irina Natasha szemszöge:

Már 3 hónapja itt vagyok. A szüleimet azóta se láttam. Minden nap elvisznek,hogy valami használható információt szedjenek ki belőlem,de mindig kudarcot vallanak.
A mai nap is úgy kezdődött ,mint a többi. Felvettem valami pólót és nadrágot,és vártam. Egyszercsak egy csontig hatoló női sikítást hallok. Túlságosan ismerős. Ez anya !!! Ki kell jutnom hozzá. Odamentem a rácshoz,azzal a céllal,hogy én márpedig kijutok az anyámhoz,de megrázott a vasrudakba vezetett áramtól. A sikítás abbamaradt,és hallottam,hogy egy távolabbi cella ajtaja becsapódik. A ketrecben körözve vártam .Már egy ideje nem jönnek az őrök,már eskü ,hogy hiányoznak (khm,irónia) Éppenhogy lehunyom a szemeimet,amikor robbanást hallok. Az összes katona fegyvert ragad,és lövöldözni kezdenek. A főnök elmenekül a helikopterével. Ismerős hangokat hallok,így elkezdek kiabállni:
-Steve! Nat! Tony! Hahó,valaki? Segítség- kiálltom.
- Irina,maradj ott ,ahol vagy. Megyek érted.-hallottam valahonnan Steve hangját. Már perc múlva Amerika csillagos hősét látom a szemeim előtt. Könnyűszerrel kirántja az ajtót,és a karjaiba vesz. A meg könnyebb üléstől elsírom magamat.
-Sssshh,most már nincs semmi baj.Istenem ,de sovány vagy. Nat irtó ideges lesz.- mondja.
-Steve,annyira örülök,hogy itt vagytok. Nat hol van?- kérdem.
-Fent a repülőn,nem engedtem harcolni.
-Miért?
- Vigyáznia kell magára .
Gondolkodni kezdtem,és egyszercsak belém hasított a felismerés.
-Csak nem???..-kérdezem mosolyogva .
-De,bizony. Terhes. Egy hónapos.- mondja mosolyogva ő is.
-Tessék rájuk vigyázni!- kezdtem fenyegetni.
-Anyja lánya. Ő is ezt mondta,mikor 16 évvel ezelőtt megkértem Nat kezét.
Ekkor eszembe jutottak anyáék.
-Anya!apa! Steve,meg kell őket menteni. Az első cellák valamelyikében lesznek.
-Nem is láttad őket?
-Egyszer,három hónapja. De vigyázz,anyát nemrég megkínozták,apával nemtudom,hogy mit csinálhattak.
-Nyugodj meg. Innentől intézkedem .Tony! - szólj bele az adóvevőjébe. Pillanatokon belül megjelenik Vasember és felkap a karjaiba. Felvisz a géphez,de én az út közben elájjulok.

Yelena szemszöge:

3 hónap. Ennyi ideje nem láttam a lányunkat. Buckyt minden nap verik. Engem kínoznak . Ma is ezt tették.
- Na, Belova. Ezt azért , mert Bosszúálló vagy.- mondta a kínzóm. Az égő vasat hozzám  nyomja,amit összeszorított fogakkal tűrök .
-Ezt meg azért,mert nem szóltál,hogy van egy lányod- ezúttal a hasamhoz nyomja a vasat,amitől most felordítok.
- Ááááááááá- kiálltottam. Ebben a pillanatban valahol a távolban rácsok zörgését hallom.
-Anyaaa!!-kiabállja Irina. Istenem,csak ki ne jöjjön. Akkor vele is ezt teszik. Elerednek a könnyeim.
- Ezaz,csak hívd ki a kislányodat.Biztos rohanna az anyjához,aki inkább elhagyta,hogy futni próbáljon.
- Tévedsz. Nem tudsz rólam semmit. - köpöm oda a szavakat.
-Na,jó. Mára elég volt.
Visszavittek a cellákhoz. Buckyt is akkor dobták be. Én a földön maradtam,nem bírtam felkelni. Bucky segített.
- Szivem,jól vagy?
- Viszonylag jól,de....- nem tudtam befejezni ,mert egy hatalmas robbanás és a katonák lövöldözni kezdtek. Hangokat hallok.
- Vidd fel a gépre, én megkeresem öket- mondja valaki.
Bucky védelmezően elém áll,amikor valaki megáll a cellánk ajtajában. 
- Bucky?Yelena ?- kérdezi. Ez Steve.
-Steve!?!!- kérdi Bucky,de azonnal Steve nyakába ugrunk.
- Istenem,Steve. Annyira jó újra látni. Hol van Irina?
- Fent a gépen Natashával. Gyertek,menjünk haza.