Aminap, mikor Sehun irodájában jártam felmondás gyanánt, csúfos kudarcot vallottam. Még csak felmondani sem tudok rendesen. Alapvető személyi jogom, hogy nem kényszeríthetnek munkára és ha fel akarok mondani, akkor fel is mondhatok. Minden tényezőt számításba véve, volt esélyem arra, hogy végre ne a YehetBook kiadónál kelljen dolgoznom. Én viszont megint csak egy félős kislány voltam és így Sehunnak elég volt csupán az, ha kicsit megijeszt. Bár... belegondolva... Sehun nem kicsit, hanem nagyon félelmetes volt tegnap. Életemben egyszer találkoztam azzal a jelenséggel, mikor egy alfának elvörösülnek a szemei; rossz emlékeket idézett elő bennem ez az egész.

Egész éjjel nem tudtam aludni, csak forgolódtam a puha és meleg ágyamban. Valamiért sehogy sem volt jó. Többször felkeltem és jártam pár kört kicsiny lakásomban, főztem magamnak nyugtató teát, de semmi. Semmi sem volt elég jó ahhoz, hogy megnyugodjak, mindez pedig egy valaki, pontosabban Sehun miatt. Az alfák ritkán kerülnek olyan állapotba, mint amilyenben Sehun került tegnap. Miért kapcsolt be nála az abszolút alfa mód? Miért vette át az irányítást felette pár percre a belső farkasa? Miért nézett rám úgy? Miért volt olyan ideges? Utál, akkor miért gátolt meg abban, hogy elmenjek? Nem az volt a célja, hogy sírva meneküljek el a kiadótól?

-Jongin... Héj, Jongin! - Hirtelen felkapom a fejem az íróasztalomról és kissé sokkos állapotban néztem a mellettem ülő Jongdaera, aki olyan aggóddó szemekkel vizslatott, mint még talán soha. - Borzalmasan nézel ki, történt valami?

-Csak rosszul aludtam. - Válaszoltam őszintén, fáradtan sóhajtva egyet. Jongdae erre a vállamra simított egyik kezével, majd a fejemen is végig simítva borzolta össze, amúgy is kócos hajam.

-Beteg vagy? Kicsit forró a homlokod.

-Nem hiszem, csak... rosszul aludtam. - Biggyesztettem le elkeseredetten ajkaim, mire Jongdae felől egy kis kuncogást hallottam. - Mi az?

-Tudod... eleinte el se akartam hinni, hogy tényleg omega vagy. De ahogy egyre jobban megismerlek, egyre inkább látom a jeleket. Annyira aranyos vagy. - Mosolyodott el kedvesen.

-Köszönöm Dae...

-Nincs mit Nini...

(...)

Sehun POV

Őszintén? Tegnap mikor Jongin a felmondó levelével a kezében lépett be hozzám, nem kicsit ijedtem meg; na meg, érhetetlen okokból dühöt is éreztem. Nem akartam ráijeszteni, és végképp nem akartam vele szemben az alfa módot használni. Egyszerűen csak... kicsúszott, vagy nem is tudom, hogyan mondjam. Na meg bántani sem akartam őt. Nem azért piszkáltam és rúgtam bele amikor csak tehettem, mert utáltam. Számtalan hozzá hasonló farkassal találkoztam már és ezzel a módszerrel mindegyiknek tudtam segíteni. Csak azt akartam, hogy Jongin kicsit határozottabb legyen, és legyen egy kis önbizalma. Olyan szinten alulértékelte magát, hogy abba belesajdult a szívem. Emiatt pedig csak azt akartam, hogy hasonló módszerrel - mint az eddigi farkasokon, akikkel dolgom volt -, őt is megváltoztassam kicsit. De talán átléptem egy határt... Jongin omega volt, nem várhattam el tőle, hogy ekkora nyomást és lelkiterrort elviseljen. Minden egyes rossz szavam után olyan arcot vágott, mintha csak tört döftem volna a szívébe és bár ilyenkor sokszor tartottam magam és nem estem ki a szerepből, ettől még őszintén sajnáltam őt.

-Miért jött ki tegnap Jongin sírva az irodádból?! - Chanyeol nem kicsit kiakadva rontott rám, maga mögött hangosan bevágva az ajtót.

-Kitől hallottad ezt?

-Jongin egész nap kerül, ahogy a barátja, Jongdae is. Megkérdeztem mindenkit, hogy nem e tud valamit és Minseok határozottan közölte velem, hogy mit látott tegnap. Miért bántod őt Sehun?! - Teljesen kikelve magából ordítozott velem, mintha csak a világ legnagyobb bűnét követtem volna el. De mondjuk... valamilyen szinten azt csináltam. Megríkattam egy kis gyenge omegát, ez pedig igencsak nem tartozott a megfelelő illem szabályok közé. - Be kell vallanod, hogy túl messzire mentél! Te is tudod, akkor miért Sehun?! Válaszolj!

-Ne kiabálj! - Csitítottam el barátom, a mellettem lévő széket megpaskolva. - Foglalj helyet. - Chanyeol egy rossz szó nélkül leült, viszont továbbra is olyan szemekkel vizslatott, mintha csak képes lett volna a torkomnak esni.

-Miért csinálod ezt? Én ismerem a szokásaid, de ennyire soha nem mész el. Szegény Jongin... Mi van ha felmond és elmegy?

-Akkor nem fog itt dolgozni, egyébként meg... miért érdekel ez téged annyira? Nem vagy szerelmes belé. Mindketten tudjuk, hogy mire megy ki a nagy kedvesség. - Chanyeol erre provokatívan felhúzta a szemöldökeit. Csak úgy, mint ő engem, én is jól ismertem őt, és a szándékait.

-Mire akarsz célozni?

-Tudod, hogy mire.

-Nevetséges vagy. Képes vagy a legjobb barátodat besározni? Chh... - Frusztráltan tette keresztbe karjait és hátradőlt a helyéül szolgáló széken, továbbra is mérgesen méregetve engem.

-Én nem sározlak be. Mindketten tudjuk, milyen vagy, én pedig nem engedem, hogy még egy omega olyan sors...

-Milyen még egy omega? - Chanyeol szemei valósággal szikrákat szórtak felé. Fenyegetően nézett rám, enyhén még a mellkasát is kidüllesztve. - Jongin más, hidd el...

-Jongin más, persze! - Szarkasztikusan vágtam vissza neki, ezúttal már teljes mértékig felé fordulva. - Mindig ezt mondod. Találsz egy édes kis omegát, magadénak akarod és ezért mindent meg is teszel. Dúl a szerelem, lila köd mindenhol aztán ráunsz a dologra. És az egykoron a legnagyobb szerelmedet jelentő omega el lesz dobva, mint egy zsák szemét. Mindig ezt csinálod Chanyeol. Tudom, hogy őrülten vonzanak az omegák, de most le kéne állnod. Keress magadnak egy bétát, vagy egy alfát, mit tudom én.

-Te meg mindig ezt mondod. - Vág vissza élesen. - Tudod... szánalmas egy olyan alfa, akit az emberi társadalom csak úgy hívna, homoszexuális vagy buzi. Elvégre ha az embereknél két férfi szeret egymásba, ilyen szavakkal illetik őket, ez pedig akárhogy nézzük, rád is igaz Sehun. Egy alfa, aki eddig csak férfi alfákkal alakított ki nemi kapcsolatot.

-Elég!

-Na, mi az? Csak nem fáj? - Chanyeol szarkasztikusan felnevetett, mire kedvem lett volna itt helyben széttépni. Hogy mondhat rám ilyeneket a legjobb barátom? Tudom, néha mindkettőnknek elszáll az agya, de ezzel még soha nem támadott le. Nem tehetek róla, tényleg nem igazán szeretem a gyengéket; vagy legalább is soha nem vonzottak az omegák. Emiatt is volt egy furcsa fétisem, az alfák. Nem egy alfa vonzott már szexuálisan, holott én is alfa vagyok. Igaza van Chanyeolnak, ez nem normális és épp emiatt soha nem is mertem ezt elmondani a szüleimnek, de a legjobb barátomtól egy kis megértést vártam.

-Menj innen Chanyeol. - Válaszoltam vissza komoran, alacsony hangon. Legjobb barátom erre döbbenten nézett rám.

-Sehun... én...

-Menj és űzd tovább Jongint. Érd el, hogy fülig beléd habarodjon, majd pár nap után őt is dobd a szemétbe, mint a többieket.

-Sehun...

-Nem érdekel! Menj és csináld azt, amit akarsz, viszont egy dolgot szeretnék neked elárulni. - Kissé közelebb hajoltam hozzá, hogy nyomatékosítsam szavaim. - Az omegák, főleg az omega férfiak a kihalás szélén állnak. Már csak pár alany van Jonginon kívül ebben a hatalmas világban, akit meg tudsz pályázni. Szóval menj, pusztísd el az omegák nemzetét, hogy egy olyan társadalomban éljünk, amit a béták semlegessége és az alfák erőszakos természete dominál. Nem lesznek többé, kik bájosak és aranyosak, kik a legjobbak utódaink gondozásában. Szerinted milyen lenne, ha a bölcsödékben és óvodákban alfák vigyáznának a gyerekedre? Előre sajnálom a most születendő generációt.

-Sehun... - Chanyeol olyan mély sajnálattal a szemeiben nézett rám, amit csak nagy riktán látok. Nem voltam én mérges rá, szimplán csak kicsit rosszul esett, amit mondott. Nem tehettem sem az identitás zavaromról, sem az omegák sorsát illető fájdalmamról. - Sajnálom. Tényleg.

(...)

Bár nem haragudtam Chanyeolra, mégis, valamilyen szinten örültem annak, hogy a nap további részében elkerült. Most kicsit magányra volt szükségem, na meg így időben kész tudtam lenni a beosztásokkal. Eltelt már egy hónap is, mióta én vezetem a kiadót, így kijelenthetem, már tökéletesen meg tudom állapítani, ki, melyik pozícióba illik. Egész nap, az összes alkalmazott nevén végig futva, egy táblázatba helyeztem mindenkit. Minseok sokat segített ugyan, de nagy részt inkább csak én dolgoztam ezen. Délután kettőre végre sikerült végeznem, így elégedetten hívtam össze mindenkit egy találkozóra.

Ahogy kiléptem az irodámból, egy teljesen üres irodaház fogadott. Minseok sem volt már a helyén, így kicsit fellélegezve, megnyújtóztatva a tagjaimat mentem tovább. Rettenetesen fáradtnak éreztem magam a mai nap után, de amennyire csak tudtam, próbáltam túllendülni a történteken.

A megfelelő terem ajtajához érve Jonginba botlottam, aki csak alázatosan meghajolt előttem. Lágy vonásai nem kicsit lettek feszültek a közelemben, dús, vérbő ajkaiba párszor beleharapott. A selymes, fekete haja homlokát lefedte, kissé még a szemeibe is belelógva. Erre már ösztönösen nyúltam felé, elrendezve pár kósza tincset, mire annyira megleptem, hogy még hátrált is tőlem pár lépést.

-Menjen csak előre, Sehun. - Szavaira egy erőteljes mosoly húzódott ajkaimra. Az ajtóhoz léptem, majd azt kitárva megálltam, és fejemmel Jonginnak biccentettem.

-Menjél. Omegáknak mindig elsőbbséget kell adni és kézcsókot. Azt is kéred? - Nem értettem, miért viselkedem vele úgy, ahogy. Nem mondom, hogy mindig is udvaritalan voltam, de az illem mintapéldájának sem lehetett nevezni. Jonginnal viszont, az az ominózus felmondási kísérlet óta valódi úriember vagyok. Nem értem magam... kezdek meghülyülni.

Jongin nem válaszolt kérdésemre, inkább csak gyorsan beiszkolt a terembe és az utolsó szabad széken helyet foglalt. Utána belépve ismét felvettem szigorú arckifejezésem és a teremben lévő laptophoz léptem.

-Kedves dolgozók! Szorgalmasak voltak az utolsó egy hónapban, mindenki keményen dolgozott. De mint azt első találkozásunkkor is elmondtam, a pozíciók rövides úton megváltoznak majd. Ez a pillanat most jött el. Hosszas mérlegelés után döntöttem el, ki, melyik szintre kerül. Ez az eredmény. - Egy gombnyomással megjelent az általam összeállított táblázat legalsó része, mire legnagyobb meglepetésemre, senki nem kezdte el ezerrel keresni a táblázatban a nevét. Azt gondolják biztosan a felsőbb szintekre kerültek? Szemeim automatikusan Jonginra fókuszáltak, mire egy kis mosoly húzódott ajkaimra, ugyanis az omega olyan hévvel kereste a legalsó szinteken a nevét, hogy az tényleg megmosolyogtató volt; és szomorú. Egy újabb gombnyomással megjelentek a táblázaton a felsőbb szintek is. Ismét Jonginra néztem, akinek először értetlen és aggódó volt a tekintete, majd pár pillanaton bellül őszinte döbbentséget véltem felfedezni. - Remélem mindenki megtalálta a helyét. Most menjenek és pakoljanak át az új helyükre. - Ezúttal már láttam pár mérges tekintetet, de őszintén? Teljesen hidegen hagyott. Ha azt gondolják, hogy náluk jobb nincs, akkor tévednek.

Mindenki egy emberként távozott a teremből és már csak Jonginnal maradtam ott kettesben. Az omega lassan elém állt, kezei kissé remegtek, többször is rápillantva a kivetített táblázatra.

Kim Jongin, írók, legfelső emelet.

-E...e...elnézést kérek, de... valami tévedés történt. - Jongin szavaira provokatívan felhúztam szemöldökeimet. - Az alsóbb szekciók egyikében kéne lennem, én... a többiek sokkal jobbak nálam. - Erre keserédesen elmosolyodtam, óvatosan Jongin felé nyúlva. Lágyan végig simítottam puha arcbőrén, majd az álla alá nyúlva tekintetét az enyémbe szegeztem.

-Te aztán tényleg vagy valaki, Jongin.