-Oh... Jongin, szia! - Mikor Chanyeol végre észrevett, csak nagy mosollyal az arcán köszöntött. Csak két kérdésem van vele kapcsolatban: Ki ő és hogyan került ide ilyen gyorsan?

-Foglalj helyet Jongin. - Sehun ismét felvette a megvető, rideg tekintetét és helyet foglalt a hatalmas íróasztala mögött. Ijedten nyeltem egyet, majd óvatosan - igyekezve elkerülni minden rossz mozdulatot - helyet foglaltam vele szemben. Chanyeol is leült, pontosan Sehun mellett egy másik székre, úgy vigyorogva rám, mint egy gyerek karácsonykor. Lehet, hogy csak kedvesnek akart tűnni, de őszintén? Inkább megijesztett. - Nos Jongin. Átolvastam a régi önéletrajzod. Pontosan olyan vagy, mint ahogy a bemutatkozásodat is megírtad. Kicsi, félénk, omega. - Chanyeol elég észrevehetően oldalba bökte Sehunt, mire az igazgató pár percre elhallgatott és olyan tekintettel vizslatta barátját(?), hogy én már tutira rég elsüllyedtem volna jó mélyre Chanyeol helyében.

-Legyél kicsit finomabb Sehun.

-Tudtommal még mindig én vagyok az igazgató Chanyeol, szóval ha nem tetszik, ahogy rendezem a dolgom, akkor mehetsz is. - Alfák... Legtöbb esetben mindig ilyenek egymás között. Macsóskodnak és folyton bizonyítani akarják a másiknak, hogy ki is az erősebb. Nem mintha valaha is bármi bajom lett volna ezzel. Yifan mellett hozzászoktam, néha már csak nevettem azon, milyen gyerekes tudott lenni.

-Chh... Oké. Viszont lehetnél kedvesebb is. - Chanyeol csak bíztatón kacsintott egyet felém, mire én igyekeztem magam meghúzni. Az egész iroda át volt itatva tömény alfa szaggal, ami folytogatott.

-Szóval, Jongin. Mit tudsz mondani az érdekedben? Miért lenne érdemes a kiadónak munkáltatnia téged?

-Én... Nos... - Sehun provokatívan felhúzta szemöldökét. Úgy vizslatott engem, mintha csak a lelkembe látna. Mintha tudná az összes titkom és félelmem. - Én... - Itt hagytam abba. - Elnézést. - Sehun uralkodó aurája belém folytott minden szót. Alapjáraton azért ennyire félénk nem vagyok, de egyszerűen nem tudom elviselni azt az erős alfa illatot, amit magából áraszt. Gyorsan felpattantam a székből és az ajtó felé indultam.

-Állj meg! - Ennyi kellett ahhoz, hogy megállítson. Igen, ennyire nevetséges vagyok. Ahhoz, hogy egy alfa megállítson, csak két vagy akár egy szavába kerül. Omega vagyok. Az omegák természetüknél fogva arra születtek, hogy teljesítsék a felettük álló alfa minden vágyát és kívánságát. Ha az alfa azt mondja egy omegának, hogy ne menjen sehova, az omegák többsége hallgat is rá, pont úgy, ahogy én. - Ki mondta, hogy elmehetsz?

-Elnézést, én.... Én nem hiszem, hogy... megfelelő vagyok...

-Jaj, édes! Ne szórakozz! - Chanyeol hitetlenül felnevetett, majd hozzám sétált. Hátulról ráfogott mindkét vállamra és visszatolt arra a székre, amit nem rég hagytam el. Komótosan visszasétált Sehun mellé és ő is helyet foglalt, ismét.

-Őszinte leszek Jongin. Utálom a gyenge farkasokat.

-Sehun!

-Most tényleg maradj csöndbe Chanyeol. - Meglepő, de Chanyeol nem viaskodott vele. Csendbe maradt, viszont a szemein láttam, nem épp a legboldogabb hangulatba került. - Utálom a gyenge farkasokat, az olyanokat, mint amilyen te is vagy. Csak nézz körül. Ez egy elfogadó és modern társadalom. Olyan, amilyenről már régen minden omega álmodott. Végre nem nyomnak el titeket és egyenrangúnak számítotok. Mindenki egyenrangú. Alfák, béták és omegák. Nincs megkülönböztetés. Akkor mitől félsz? - Olyan volt ez az egész helyzet, mintha csak szórakozna velem. Meg akart alázni? Vagy... Nem értem. Miért ilyen? Nem lehetek az egész világon csak én ilyen. Akkor miért viselkedik így velem? És miért mondja ezeket? - Hiába teszek fel kérdéseket, úgy se fogsz válaszolni. - Rázta meg a fejét lesajnálóan. - Mindenesetre, fel vagy véve. - Meglepetten kaptam fel a fejem.

-De... Uram.

-Fel vagy véve és kész. Örülj annak, hogy most nem kell otthon sírnod a munkád miatt. Fel vagy véve viszont... Szedd össze magad. Ne legyél ilyen puhány. Azt gondolod, mentség az, hogy omega vagy? Ebben a világban ez már rég nem magyarázat erre. Vannak omega barátaim, akármilyen hihetetlen. Mind bátrabbak nálad. - Legszívesebben sírtam volna. Mindig tudtam, hogy a körülöttem lévőket idegesíti a bizonytalanságom, de még soha, senki nem tárta ezt így a szemem elé. Féltem Sehuntól. A szememben ő az, aki az abszolút alfa, aki mindenkit elnyom és eltapos, ha gyengébb vagy nála... Nem is! Miket gondolok?! Sehun csak velem ilyen, mert gyenge és szánalmas vagyok.

(...)

Fizikai fájdalom volt a tegnapiak után ma felkelnem. Úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban elsírhatom magam, emiatt pedig csak még szánalmasabbnak éreztem magam, mint amúgy. Bár érzékeny voltam mindig is, a sírás nem az én stílusom volt. Ritkán sírtam és talán eddig ez volt az egyetlen dolog, ami talán még becsülendő lett volna bennem. Hogy nem sírtam mindig, minden miatt.

Ma valahogy semmi kedvem nem volt Jongdaeval elsétálni a kiadóhoz, ezért csak egy üzenet formájába közöltem vele, hogy ma be kell még reggel ugranom valahova, emiatt egy másik útvonalon fogok menni. Azt se vártam meg, hogy válaszoljon, csak az átlagnál hamarabb elindultam otthonról és egy elég nagy kerülő úton indultam el. Amúgy sem ártott nekem a kora reggeli, friss levegő. Legalább ki tudtam szellőztetni egy kicsit a fejem, mielőtt még beléptem volna a kiadó ajtaján. Nem akartam Sehunnal a nap folyamán találkozni, egyáltalán nem volt a terveim között, de ha csak véletlen futok is össze vele, nem akartam kimutatni, mennyire bánt az, amit tegnap mondott. Hiába volt igaza, attól még az a tény nem változik, hogy ő egy bunkó. Soha, senki nem mondta meg még nekem így az őszintét és talán ez így volt jól. Elkerültem a legtöbb farkast és igyekeztem minden fajta interakciót minimalizálni velük, pont a személyiségem miatt. Nem tehetek arról, hogy Sehun kinézett magának, mint a leendő áldozatot, akit igyekszik megszégyeníteni.

(...)

-Mi volt pontosan ma reggel? Hova mentél? - Dél körül járhatott az idő, mikor a mellettem ülő, eddig hevesen gépelő Jongdae felém fordult és érdeklődni kezdett. Egy aprót nyeltem erre, elvégre mindig is rosszul hazudtam és Jongdae valamiért olyan jól kiismert ebben a pár napban, hogy nehéz lett volna neki hazudni.

-Semmi különös. Csak be kellett néznem egy barátomhoz. - Feszülten megrántottam az ingem ujját a csuklómnál. Mindig ezt csináltam, ha ideges voltam, na meg... kerültem a szemkontatktust, nagyon.

-És ki ez a barát?

-Csak... ilyen kis... barát...

-És honnan ismered? - Jongdae gyanúsan sokat kérdezett. Mintha sejtett volna igen erősen valamit. Mondtam, hogy mindig is rosszult hazudtam. - Jongin... Tudom jól, hogy nem egy barátnál voltál. Neked nincsen olyanod. - Enyhén kiakadva fordultam felé, ekkor végre felvéve a szemkontaktust és mintha Jongdae pontosan ezt akarta volna elérni. Ördögien elmosolyodott, de egy szót sem szólt.

-Már miért ne lennének barátaim? - Próbáltam némi határozottságot felvenni, úgy tűnni, mintha kicsit mérges lennék, de ezt már akkor buktam, mikor olyan halkan kérdeztem vissza, amit még egy kisegér is megirigyelt volna.

-Egy, én vagyok az egyetlen és legjobb barátod. Kettő, olyan kis beszari vagy, hogy nem is mersz barátkozni.

-Ez... Ez... Ez nem igaz!

-Dehogynem. - Mosolyodott el győztesen, míg én továbbra is döbbenten figyeltem őt. - Nem jössz ebédelni? Délután egy óra van már. - Szintén meglepetten néztem az előttem elhelyezett monitor sarkában lévő órára. Mivel eddig mindig otthon dolgoztam, egyedül, ezért már jól kitapasztaltam azt, hogy néha még enni is elfelejtek, annyira belemerülök a munkámba. Nem gondoltam volna, hogy itt is ez lesz, főleg Jongdae közelében, na meg abban a fenyegetésben, hogy Sehun bármelyik pillanatban itt teremhet mellettem.

-Nem... nem kell... nem vagyok éhes.

-Hozhatod az anyukád által készített ételt is, semmi gond. - Rántotta meg a vállát hetykén Jongdae, mire csak még inkább elkerekedett szemekkel néztem rá.

-Honnan tudod, hogy anya...?

-Te egy ilyen típusu srác vagy. Valamint igen erősen érezni a házikoszt szagot reggel óta a táskádból és gondolom... te még mindig jó viszonyba vagy anyukáddal, így néha ő küld neked finom, otthoni ételeket. - Néha meg tud lepni, hogy Jongdae milyen okos. Alapjáraton nem néztem volna ki belőle, mármint... Nem azt gondoltam róla, hogy hülye, csak azt nem gondoltam volna, hogy ilyen jól tud logikázni. - Na, gyere. Így legalább meg tudsz ismerkedni a kollégákkal.

-Mindjárt... Csak ezt még befejezem, ha nem gond. - Jongdae csak lemondóan megrázta a fejét, majd magamra hagyott. Enyhén pánikba voltam esve, hogy másokkal kell ennem, nem is beszélve a nagy tömegről. Legalább kétszáz ember - ha nem több - dolgozott a kiadónak és nagy bizonnyal ilyenkor mindenki ott van. A gyomrom felfordult attól, hogy ilyen sok farkas között kell lennem. De valamilyen szinte megígértem Jongdaenak, hogy ott leszek. Volt egy olyan érzésem, hogy neki más célja sincs, mintsem engem egy kicsit szociálisabb életre nevelni. Valamilyen szinten értékeltem ezt, de igazság szerint, én nem vágytam úgy igazán nagy társaságra. Örültem annak, hogy Jongdae barátjának tart és ennyi bőven elég is.

(...)

Nagy levegőket véve közeledtem csiga tempóban a közös étkező felé. Mint ahogy azt sejtettem, a cég összes alkalmazottja ott volt és látszólag jól érezték magukat. Ahogy mentem egyre beljebb, úgy éreztem, hogy egyre nehezebben veszem a levegőt, de megígértem Jongdaenak. Az egyetlen barátomnak.

Jongdaet szerencsémre nem kellett sokáig keresnem. Csak követnem kellett az ismerős, erős és jellegzetes hang irányát, hogy annál az asztalnál lyukadjak ki, ahol ő is ült. Körülötte vagy tíz női kollégánk foglalt helyet és teljesen elvarázsolt tekintettel néztek a hevesen magyarázó férfi bétára. Jongdae nagyon jó szónok lett volna, hiszen nem csak az mellette ülő hölgyek, hanem még az ebédlő több pontjából is néhányan eléggé figyeltek rá. Ekkor végig suhant a fejemben, hogy talán jobb lenne inkább idegenek mellé ülni, hiszen ott kevésbbé lettem volna a figyelem központjába, de mikor fordultam volna meg, Jongdae pont észrevett.

-Jongin! Gyere ide! - Hirtelen mindenki rám nézett, tekintetük kissé értetlen lett, de egy rossz szót nem szóltak rám. Egy aprót nyeltem, hogy eltűntessem a torkomba keletkezett gombócot, majd lassan Jongdaehoz és társaihoz mentem és helyet foglaltam barátom mellett. Az asztalnál ülő béta és alfa nők egyaránt furcsán néztek rám, de olyan nagyon nem is csodáltam. Bizonyára csak azon járthatott az eszük, ki is lehetek én. Jongdaen kívül senkit nem ismertem a kollégáim közül, Jongdaet is csak azért, mert a roppant alacsony termetű béta valamiért szívesen járt folyton a nyomomban; vagy inkább rángatott maga után, mindegy. - Hol is tartottam hölgyeim? - Az asztalnál ülő nők kezüket bájosan szájuk elé tartva kuncogni kezdtek a béta férfin. Biztos mindegyiküknek bejött Jongdae, de ezt nem is csodálom. Béta létére olyan kisugárzása volt sokszor, mint egy alfának. Határozott és magabiztos volt, egy tökéletes szónok, jóképű vonásokkal. Körülnézve arra is rájöttem, nem csak Jongdae, hanem az összes kollégám mind szép és elegáns vonásokkal rendelkezik, míg én... Erről inkább ne is beszéljük.

Óvatosan, hogy senki ne figyeljen rám, elővettem az anya által készített ételt és bár semmi étvágyam nem volt, lassan enni kezdtem. Közben Jongdae továbbra is beszélt, egy idő után már azon csodálkoztam, hogy nem száradt ki még teljesen a szája. A körülöttünk ülő hölgyek csendben hallgatták őt, néha felém néztek, de nagy örömömre, nem igazán fordítottak rám nagy figyelmet.

Hirtelen azt vettem észre, hogy az ebédlő egy emberként elcsendesedik és mindenki a bejárat felé szegezi a figyelmét. Még a levegő is hirtelen megakadt bennem, mikor Oh Sehunt pillantottam meg az ajtóban. Ajkain egy finom mosolyt foglalt helyet, de míg így is tekintélyes volt a megjelenése.

-Remélem, mindenkinek ízlik az ebéd. Igyekeztem jó szakácsokat összeválogatni a számotokra. - Mindenki ajkán egy elégedett mosoly volt, úgy tűnt, tényleg hálásak Sehunnak. Az igazgató lassan végig sétált a nagy termen nem sokára ahhoz az asztalhoz érve, ahol én is voltam. Tekintetét egyenesen rám szegezte, ajkain pedig egy baljós vigyort vettem észre. Komótosan hozzám sétált, majd mögöttem megállva a fülemhez hajolt, kissé halkan, de sokak számára elég hallhatóan intézve hozzám szavait.

-Nem csak gyenge, de válogatós is. Nézd! Mindenki a céges ebédet eszi, csak neked van bajod vele. Ilyen szánalmas omegát. - Mindenki döbbenten figyelt rám, én pedig majd elsüllyedtem szégyenemben. Ha eddig nem volt étvágyam, akkor most már biztosan nem.