– Meleane, miért vagy még ébren?

– Nincs kedvem aludni.

– Ez nem kedv kérdése. Ha holnap fáradt leszel, és megint szégyent hozol rám a bárók előtt, akkor én...

– Te mit, apa? – kérdeztem, miközben karba tettem a kezem. – Megint megbüntetsz? Megütsz? Nem fogok bőgni, hiába akarod. Többé már nem.

– Meleane, nem szólok még egyszer! Menj aludni! Különben nem mehetsz ki ahhoz a gusztustalan ficsúrhoz sem, ehelyett itt fogsz bent ülni!

– Ezt nem teheted! – emeltem meg a hangom.

– De igen, megtehetem, az apád vagyok. Hálásnak kéne lenned, amiért felneveltelek!

– Képzeld, nem vagyok! Tönkretettél... mindent. Miattad nem tudom azt mondani, jól nézek ki! Hálát akarsz? Inkább el kéne húznom innen, de örökre! Sosem szerettél.

– Figyelj ide, kislányom! Megkaptál mindent, amire csak szükséged lehet, elárasztottalak minden jóval, és nem küldtelek el, mikor felnőttél! Ehelyett megadtam neked a lehetőséget – folytatta fogcsikorgatva –, hogy itt élj. Csodás életed van!

– Nem én kértem ezt! Tudod, milyen életem van, basszus?

– Jó életed! Szerencsés vagy, amiért én vagyok az apád, tehát különösen becsüld meg ezt!

– Nem – halkítottam le a hangom, mintha egy titkot közölnék vele. – Olyan életem van, amiben a saját apám nem képes egy percnyi kibaszott empátiára sem! Hála így, hála úgy, csak nagy a képed. Járatod a szád, mint aki jobb másoknál. Mint aki jobb nálam.

– Maradj csendben!

– Nem fogok! Ha annyira szeretnéd, hogy befogjam a pofám, intézd el te magad!

– Ahogy akarod – sziszegte, mint egy harapni készülő kígyó.

– Ne, engedj el! Kérlek... Kérlek, engedj el! Én nem akarom. Ne csináld!

– De igenis akarod! Ne ellenkezz!

– Ne! Mit csinálsz azzal a késsel? Tedd le! A faszba is, tedd le!

– Kivágom a nyelved.

– Te megőrültél! Rohadtul bekattantál, apa! – sikoltottam, míg a torkomban gombóc képződött. – Nem, ne csináld!

– Fogd be!

– Befogom! Befogom, csak eressz el! Elmegyek aludni is... mindenben úgy teszek, ahogy akarod, cs-csak kérlek, nagyon kérlek, eressz el! Kö-köszönöm.

– Kotródj a szemem elől! Holnap pedig meg se lássalak a reggeliző asztalnál!

– Rendben, így lesz. – Bólintottam. – Jó éjt.

– Ne hízelegj!

– Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg!

– Viszlát holnap.

– Dögölj meg – súgtam a szellőnél is halkabban. – Ha meghallgatnál néha, tudnád, hogy azzal a gusztustalan ficsúrral összeházasodunk...