Minden hónap utolsó öt napján híres vásárt szerveztek Hanstone várában. A kék kupolás bástyák és a több méteres vastag falak mögött egy kis város kapott helyet, amely a Hanstone Ville nevet kapta. Itt ezrével szálltak meg a kereskedők ebben az időszakban, míg a helyiek is bemutatták portékáikat a nagyközönség előtt. Most éppen a tavaszi vásárra készülődtek. Egész Hanstone Villeben kellemes muzsika szólt, amely becsalogatta az erre látogatókat a várba. 

A helyiek izgatottan készülődtek, sokan elhagyták kék cserepes tetővel rendelkező házaikat, míg mások benn maradtak és kézműves cserepeket, vázákat, vagy megmunkált faeszközöket és bútorokat készítettek. A kovács a műhelyében dolgozott, hogy szebbnél szebb kardokat, vagy egyéb fém tárgyakat készítsen el. Egy szóval mindenki készülődött a holnapi megnyitóra, mikor a legnagyobb esélyük lesz a vagyonuk gyarapítására. Azonban a messziről érkező vándorkereskedőkkel sokszor nehéz volt felvenni a versenyt. Ők távolról hoztak ritka tárgyakat, melyhez a Hanstoneiak alapesetben nem tudtak hozzájutni. Leginkább a katonák gazdagodtak meg, akik útjaik során sokfelé jártak, ezzel maguknak nagy vagyont felhalmozva. 

Itt lakott Jamie Matthews is, aki szüleivel a vár falain kívül élt. Apja földműves volt, míg anyja szabó. Jamie mindössze tizenegy éves volt, de már bátran kalandozott a várban, de azon kívül is. Álma az volt, hogy szakít a családi hagyományokkal, és katona lesz. Kiskora óta erre vágyott, nővére Abbie pedig ugyanígy. Ő már évekkel ezelőtt csatlakozott a Kék Szajkók Céhébe, amely a város címere után kapta a nevét. Jelképük olyannyira fontos volt számukra, hogy a házaik tetejét is azúrkék színre festették. 

Jamie a vásár napján futva indult meg a vár felé, de anyja utánaszólt. A fiú azonnal megtorpant, és édesanyja elé sietett. 

-Fiam, ne felejtsd elvinni ezt a mellvértet Arvin-nak, hálánk jeléül!

-Viszem! -mondta a fiú, majd elvette anyjától az említett ruhadarabot.

Az szerencsére nem volt olyan nehéz, de még így is Jamie úgy érezte, mintha egy szekeret kellett volna cipelnie. Azonban lelkesedése hamar elvitte a városba, hogy ott azonnal meglássa Arvin-t. A férfi Hanstone Ville kovácsa volt, és Jamie nagybátyja, aki szokásához híven most is kiállította szépen díszített kardjait, páncéljait. A fiú sokat tanult tőle, és minden vágya volt, hogy egy nap a saját fegyverét ő maga készítse el.

-Arvin! Arvin! -kiáltozott boldogan. -Anya mondta, hogy hozzam el neked ezt. -lihegett a fiú, majd nagybátyja kezébe nyomta a páncélt.

A fiatal férfi mosolyogva borzolta össze a fiú vörös haját, aki kacagva tovább indult a nyüzsgő utcán.

-Hé, hova ilyen gyorsan kisöreg? 

-Megyek Ameliahoz, és Harper-hez!  

-Vigyázz magadra a nagy tömegben! -kiáltott még utána Arvin, mire a fiú futásnak eredt. 

Pár perc múlva már a főtéren volt, ahol keresztülvágott a hömpölygő tömegen, hogy egy zöld ajtós házhoz érjen. Ott bekopogott, majd türelmesen várt. Az ajtót egy kék kendőt viselő nő nyitotta ki, akinek azúr szemei fáradtan csillogtak. Ruhája piszkos volt az egész napi munkától. Arca halvány mosolyra derült, mikor meglátta Jamie-t. 

-Szia! A gyerekekhez jöttél? -kérdezte lágy hangján.

-Igen. Meg akarjuk nézni a vásárt! -mesélte lelkesen ugrálva.

-Amelia, Harper, gyertek! -kiáltott, mire két világos, szőkés fej jelent meg a lépcsőfordulóban. 

-Jamie! -visították egyszerre az ikrek, mikor meglátták, majd szoros ölelésbe vonták barátjukat.