-Azta!

-Gyönyörű, nem igaz? -kérdezte Malcolm Witme.

-Az -válaszolta Alanna. -Elmehetek a romokhoz?

-Veszélyes lehet.

-De apa! Már nem vagyok kicsi lány! -mérgelődött Alanna.

-Nekem akkor is az én kicsi lányom maradsz. És tudod nem akarom, hogy elhalálozz itt nekem.

-Akkor legalább felmászhatok oda? -mutatott egy óriási fél boltív felé.

-Dehogyis! Megőrültél? 

-Jól van, bocsi.

-De, ha akarsz végigrohanhatsz a mezőn.

-Végre valami jó ötlet! -éljenzett, majd futásnak indult. Malcolm csak nézte lánya távolodó alakját, és szinte hallani vélte nevető hangját. Ő is vele együtt nevetett, mindaddig, amíg egy ismerős süvítés, és hangot meg nem hallott. Egy lövés hangja volt. Azonnal körülnézett, hogy honnan jött, majd mikor Alanna után tekintett, látta, ahogy a lánya lassan összeesik.

-Ne! Alanna! -kiáltozott, majd megindult a lányához. 

Útján újabb lövések követték folyamatosan, de előtte célirányosan csak a cél lebegett. Mikor már nem jött több lövés, tudta, hogy a tár kifogyott. Alanna elgyengült testével az egyik romhoz futott. Most már tudta, hogy honnan érték a golyók, ezért fedezéket talált a növényekkel benőtt romok mögött. Azonban újra kirontott, mikor észrevett egy lejáratot, mely vélhetőleg egy pincéhez vezetett. Szerencsére kisebb nehézségek után, de sikerült felnyitnia a földbe épített fém csapóajtót. Arról már valaki leverte a láncot és a lakatot, amiért ő hálás is volt. 

Gyorsan szedte a lépcsőfokokat, és becsapta maga mögött a lejárat ajtaját. Ott sötétség fogadta, de szerencsére talált egy olajlámpát, melyet be is gyújtott. Most, hogy látott valamit, teljesen elborzasztotta a látvány. Alanna combjából ömlött a vér, Malcolm letépte ruhája ujját, hogy szorítókötést készíthessen. Azonban lánya megállította azzal, hogy megszorította a karját.

-A...apa... nem fogom túlélni -válaszolta rekedten, majd az oldalára mutatott, amelyben még egy golyó nyoma éktelenkedett. A vér vékony csíkban folyt le róla. -Csak tudd, hogy szeretlek, örökké.

-Kislányom... -sírt a férfi, miközben homlokát Alannáéhoz érintette. -Én is szeretlek téged...

*Annyira sajnálom, hogy ezt kellett tennem, de így ismerem meg a saját karaktereimet. De jó hír, miszerint kellemetlenül érint, tehát kezdenek hozzám nőni annak ellenére, hogy idáig névvel sem rendelkeztek. Amúgy ez egy jövőbeli könyvem lesz.