Gondosan eligazgattam szőke tincseimet, majd lesétáltam Anyához a Nappaliba.

- Na, hogy festek? - kérdeztem tőle,miközben ajkaim kissé kínos mosolyra húzódtak.

- Akárcsak egy, nagyon jó képű, fess, fiatalember. - kuncogta el magát, miközben végig simított vállamon - De mondd, csak, mióta érdekel az téged, hogy hogy nézel ki? - kérdezte szemöldök húzogatva, ám választ már nem tudtam adni, ugyanis a csengő megszólalt, Anyám pedig el is indult, hogy beengedje a Vendégeket.

Gyomorgörccsel lépkedtem az előszobába, miközben azt hallgattam, hogy a szülők már el is kezdték az ismerkedést. Miután megálltam az ajtóban, mindenki rám kapta a tekintetét, én pedig végre teljes élet nagyságban, szemtől-szembe is megcsodálhattam a Szomszéd fiút. Rakoncátlan, lila tincsei közül néhány, gyönyörű, mandula vágású szemeibe hullott, a felsőtestét pedig egy fekete ing takarta, ami kissé feszült is rajta, így kirajzolódott izmos mellkasa. Ahogy tekintetemet lejjebb vezettem, hosszú, izmos lábait pillantottam meg, amiket - szintén - fekete textilanyag borított. Nagyot nyeltem, miközben visszavezettem arcára tekintetemet, és egyre vörösödő fejjel konstatáltam, hogy nem sikeredett túlságosan feltűnés mentesre az, ahogy végig stíröltem egész mivoltát. Végül minden lélekjelenlétemet összeszedve, köszörültem meg torkomat, és illedelmesen meghajoltam a Vendégek előtt.

- Kim SeokJin vagyok, nagyon örülök a találkozásnak. - mosolyodtam el halványan, amit a két szülő is viszonzott.

- Jin, szia! Én Kim TaeJoon vagyok, ő pedig itt a feleségem, Kim HyoYeon, és a fiunk, Kim NamJoon. - nyújtott kezet kedvesen az Apa, vagyis TaeJoon. Illedelmesen elfogadtam kézrázását, miközben füleimben egyre jobban csak csengett a Szomszéd fiú neve. Tehát Kim NamJoon. Akárcsak a külseje, a neve is annyira gyönyörű és festői.

Ennek gondolatára, pír szökött arcomra, amit egy kedves mosollyal próbáltam leplezni. Már éppen fordultam is volna HyoYeon asszony felé, hogy előtte is még egyszer meghajoljak, de rögtön megállított.

- A-a, nem vagyunk mi annyira öregek, nem igaz, TaeJoon? Szeretnénk, ha tegeznél bennünket! - mosolyodott el kedvesen a hölgy, akit így jobban szemügyre tudtam venni, és rájöttem, hogy NamJoon, szépségét, biztosan az Anyjától örökölte, ahogy markáns, férfias megjelenését, minden bizonnyal az Apjától. Ahogy végig néztem a Kim családon, el kezdtem feszengve érezni magam, mert annyira tündöklőnek, és mesebelien szépnek hatottak mellettem, hogy egy pillanatra el is kellett gondolkodnom azon, hogy mit is keresek én közöttük, mire rájöttem, hogy ez az én házam, tehát mindössze ennyi az oka annak, hogy ezt a, szinte tökéletesnek ható családot magam mellett tudhatom.

- HyoYeon, TaeJoon, mit szólnátok, ha mi kiülnénk a kertbe, amíg készül az ebéd? Jin addig megmutathatná NamJoonnak a szobáját, rendben? - mosolyodott el kedvesen Anyám, majd válaszomat meg sem várva, kezdett el az emelet felé lökdösni, NamJoonnal együtt.

Kínos csöndben lépkedtünk felfelé a Szomszéd fiúval az emeltre. Miután beértünk a szobámba, mosolyogva fordultam felé, majd erőt vettem magamon, és beszélgetést kezdeményeztem vele.

- Khm.. Szóval te szereted a matekot! - nyögtem ki nagy nehezen, egy rendkívül "értelmes" mondatot, mire lélekben fel is pofoztam magamat egy párszor. Ez az Jin, csak így tovább!

Érdeklődve kapta rám tekintetét,majd egy kissé gúnyos mosoly húzódott végig ajkain. - Te pedig a festést, ha jól sejtem. - felelte, a válaszadást kikerülve, majd vissza is fordult az egyik tájképem felé, amit eddig tanulmányozott.

- Öhm..igen, nagy szenvedélyem a festés és a rajzolás. - mosolyodtam el szerényen, majd mellé léptem, és én is a képet kezdtem el tanulmányozni.

- Egyáltalán nem élethű. - közölte aztán, néhány percnyi csönd után, még mindig a festményt vizslatva. - Ha a fatörzs ekkora - mutatott rá a kép közepén található tölgyfára - Akkor a főágának, nem szabadna ilyen hosszúnak lennie, sem pedig ilyen vastagnak. Ráadásul a tölgyfának, mióta van rózsaszín lombja? - fordult felém értetlen fejjel, így azonban rendkívül közel került egymáshoz az arcunk, ami látszólag, neki fel sem tűnt, engem azonban nagyon zavarba ejtett, szóval inkább hátrébb léptem egy lépést, és csak azután válaszoltam neki.

- Tudom, hogy a festményeim nem túl valósághűek, de nem szeretek olyat festeni, mert az unalmas. Sokkal jobban szeretem a mesebeli, gyönyörű - és talán nem is létező - dolgokat, mint az unalmas valóságot. - mondtam neki mosolyogva, mire csak egy érzelemmentes tekintetet kaptam válaszul.

- Lehet, hogy a valóság szerinted unalmas, de nem sokkal jobb reálisan látni a dolgokat? - kérdezte, mire csak egy keserű mosolyra húzódtak ajkaim. Tehát ez a gyönyörű külső, egy megfásult, realista, földhöz ragadt, IQ bajnokot rejt magában.

- Ha reálisan látnám a világot, már valószínűleg beleőrültem volna az életbe. - feleltem őszintén, egy vállrántás kíséretében, majd kiléptem a teraszra, ahova nagy meglepetésemre, követett.

- Ez érdekes. Érdekes ember vagy, SeokJin. - szólalt meg, miután mellém ért, és rátámaszkodott a korlátra. Kijelentésére pír szökött az arcomra, és inkább eltekintettem a másik irányba.

- Tudod, bár nem ismerlek igazán, valahogy nem illik a belsődhöz ez a külső, nem túl reális. - kuncogtam el magam, majd félszemmel rápillantottam és láttam, hogy egy halvány mosoly fut át arcán.

- A te művész személyiségedhez sem illik igazán ez a vasalt, elegáns ing. Szemmel látható, hogy mennyire feszengsz benne. - húzta szélesebb vigyorra ajkait, én meg zavartan kaptam el róla pilláimat. Ennyire látszik, hogy mennyire nem viselem jól az elegáns öltözéket?

- Igen, ez valóban nem én vagyok. - motyogtam halkan, majd folytattam - Az én stílusom sokkal inkább a bő, festékfoltos, szakadt póló, egy szintén festékes, és kopott farmerral. - húztam kínos mosolyra ajkaimat, miközben zavartan megvakargattam tarkómat, és vártam, gúnyolódó megjegyzését, ám az nem érkezett meg.

- Egyszer szívesen megnéznélek olyan ruhában, miközben az egyáltalán nem realista festményeidet készíted. - mondta ki olyan természetességgel, mintha csak azt mondaná: Szombat van. Döbbenten kaptam rá tekintetem, de ő továbbra is csak az alattunk elterülő utcát vizslatta.

- Tudod, előttünk az egész Nyár. - mosolyodtam el, majd hozzá tettem - Azalatt, talán én is realistábbá válhatok egy kicsit, és te is elrugaszkodhatsz a földről, ezzel kiszakadva az unalmas, realista életedből.

'Egy egész háznyi vászon várt ránk, hogy megfessük rájuk első közös Nyarunk, minden egyes pillanatát.'

Sziasztook^^
Itt is lennék Nektek az 1. (2., ki hogy nézi😅) résszel!💞
Tudom, hogy nem lett túl hosszú - a többi ennél azért valamivel hosszabb lesz - de szándékosan ide időzítettem a befejezést.😊
Nagyon Remélem, hogy elnyerte a tetszéseteket!!❤️❤️
Véleményeiteket most is nagyon szívesen venném!❤️
Szép Estét Nektek^^