Vonakodva, de elindult a folyosón. Az ajtók mögül hol sikoltozást hallott, hol beszélgetést, egyik másikból pedig nevetést. Minden ajtón volt valamilyen jelzés, a legtöbbjén a Mikaelson címer díszelgett, de volt, amelyiken kereszt volt, vagy egyéb jelkép. Benyitott egy ajtón, ahonnan nevetést hallott, a Mikaelson címer volt rá kifüggesztve.

A Mikaelson birtok társalgójában volt. Elijah, Klaus, Kol és Rebekah vacsoráztak éppen.
- Igyunk a családra! – emelte fel poharát Elijah.
- Igyunk arra, hogy mindannyian együtt vagyunk – mosolyodott el Kol, majd hozzá tette – és! Egyikőnk szívében sincs tőr, jelenleg. – sandított Klausra, aki megforgatta szemeit.
Igazán kellemes kis emlék volt, Elijah boldognak tűnt.
Kilépett az ajtón és benyitott egy másikba.

Itt csak Klaust, Rebekaht és Elijaht látta, középkori ruhában. Valamikor az átváltozásuk környékén lehettek.
- Tudom, úgy hiszitek, hogy nem szerette Klaust, de tévedtek. Ő csak félt. Sajnálom, hogy hátat fordított neked – fordult Klaushoz Rebekah. – Én sohasem teszem ezt.
- Ahogyan én sem. – lépett oda Elijah.
- Mi hárman együtt maradunk – kinyújtotta kezét a két férfi felé. – Örökkön örökké.
Először Klaus fogta meg a lány kezét, majd Elijah és ő is emelte oda Klaus felé a kezét.
Tehát ez volt az ígéret.

Egy következő ajtóhoz ment, amin egy kereszt díszelgett. Egy templomban találta magát, szét nézve felismerte a helyet. Ez a Szent Anna templom New Orleansban. Klaus az oltár előtt állt és egy fekete nő nyakát szorongatta, előtte többen is fenyegetően álltak.
- Hagyd őt! – hallotta meg Elijah hangját maga mögött, komótosan lépett be a templomba és egyenesen Klausra nézett. – Szavamat adtam.
- Hajlamos vagy a legrosszabb időkben ígéreteket tenni, fivérem. Egész nap a te szabályaid szerint cselekedtünk. Ugyan, csak egy kis reccsenés és kész is, Agnes. Megérdemli.
- Niklaus, ne merészelj megmozdulni. A bocsánatomért esedeztél, hajlandó vagyok megbocsátani, de ne kényszeríts, hogy megszegjem a szavam.
Klaus végül elengedte a nőt és hátrébb lépett.
- Nemes bátyám. Egy nemes ügy érdekében újra elrontod a szórakozásom.
- Ó, nem feltétlenül.
Elijah hirtelen mozdulattal kitépte a mellette álló ember szívét, majd a mögötte álló 2 ember szívét is. Kitárta a karjait és nemes egyszerűséggel ledobta a földre a szívüket. Elővette mellkasa zsebéből a zsebkendőjét és megtörölte véres kezét, közben közelebb lépett a nőhöz.
- Nem. Megesküdtem, hogy nem halsz meg a bátyám kezei álltal. De azt nem mondtam, hogy az én kezeim által sem. – azzal megragadta a nő nyakát. – Senki sem bánthatja a családomat. – szólt hozzá, majd kitörte a nő nyakát és elindult kifelé a templomból.
Katelyn megdöbbent ezen a jeleneten. Bár tudta, hogy Elijah több, mint 1000 éve él és valószínűleg nem patyolat tiszta a lelke, azért ez mégis szíven ütötte. Soha nem látta még ilyen kegyetlen tettet végre hajtani.

Egyre közelebb ért a vörös ajtóhoz, valamiért nagyon vonzotta, hogy mi lehet odabent. Az ajtóhoz lépett és már nyúlt a kilincsért, amikor megérzett egy szorítást a másik csuklóján. Hátra fordult és Elijahval találta szemben magát. Aggódva figyelte a lányt.
- Nem mehetsz oda be.
- De miért?
- Olyan dolgok vannak bent, amikre nem vagyok büszke.
- Elijah előttem nem kell szégyellned semmit. – hirtelen borzasztó sikoltozásokat hallott odabentről, amire megrezzent.
- Én szóltam, hogy egy szörnyeteg vagyok. – elengedte a lány csuklóját, aki habozás nélkül benyitott az ajtón.
Egy középkori kocsmában találta magát, körülötte rengeteg hulla hevert. Egy sarokban meglátott valakit kuporogni. Lassan oda ment és mikor odaért hirtelen kiesett a kuporgó kezéből egy újabb hulla. Elijah állt fel és érzelemmentesen tovább ment, ki a kocsmából. Katelyn követte őt. A férfi egymás után szedte áldozatait megbánást sem látott az arcán. A hullák csak úgy szaporodtak körülötte. Aztán váltott a kép és egy óriási tábortűznél találta magát, ahol a tűz előtt meglátott egy lányt táncolni. A fején álarcot viselt, de amint Elijahra tekintett levette szemeiről és Katelyn meglátta Elena arcát.
- Ő Tatia. Egy hasonmás. – hallotta meg maga mellett Elijah-t. – Katelyn komolyan nem kellene itt lenned.
A lány nem tágított és végig nézte, ahogy Elijah erőszakosan, szinte megbabonázva üldözte Tatiat és végzett vele.
- Szerettem őt. De Niklaus is szerette. Végül engem választott, aztán meglátta, ahogy megöltem egy embert a véréért és elfutott, én pedig utána futottam, de elesett és felkelve szörnyetegnek nevezett, azt akarta, hogy hagyjam őt békén. Én meg akartam magyarázni, de megéreztem a tenyerén a vérének illatát és nem bírtam megálljt parancsolni magamnak. Hiszen még csak újszülött vámpír voltam. Anyámhoz vittem, hogy segítsen, ő pedig magával vitte a vörös ajtó mögé, a házunkba. Kijött egy kendővel és azt mondta töröljem meg magam, mert ha tiszta vagyok, el tudom felejteni a szörnyűséget, amit tettem. Azóta van nálam mindig egy zsebkendő, hogy bármit teszek, tisztává tudjam magamat törölni, így elfelejthetem mi is vagyok valójában. – szembe fordult a lánnyal és komoran a szemébe nézett. – egy szörnyeteg.
Katelyn nem tudott mit mondani, érezte Elijah vívódását, érezte a benne rejtőző sötétséget.
- Most már tudod, kedvesem. Ez vagyok én, és nem tudok megváltozni, egy romlott, sötét lélekbe szerettél bele.
- Mit vársz tőlem, Elijah? Mondjam, hogy nem akarok veled lenni, hogy egy szörnyeteg vagy, hogy minden, amit itt láttam megrémisztett? – üvöltött vele Katelyn.
A férfi vonásai megkeményedtek, majd hátat fordított a lánynak.
- Ha így érzed...
- Pont ez az, Elijah. Nem érzem így. És ez az, ami megrémít. Mert túlságosan Szeretlek ahhoz, hogy ez így legyen.
Elijah azonnal szembe fordult vele, oda sietett hozzá és álla vonalára helyezte kezét.
- Nem szerethetsz engem.
- Ezt nem te fogod megmondani.

Kol és Freya zúgó fejjel ébredt fel abba a szobában, ahol Damon feküdt.
- Mi a fene történt? – nyögte ki Kol.
- Csak kiiktattalak benneteket. – szólt egy szenvtelen hang a folyosóról, majd belépett a szobába Silas.
Freya felemelte a kezét varázslásra készen, de nem történt semmi.
- Drágám egyike vagyok a leghatalmasabb boszorkányoknak. Szerinted nem tettem azonnal védelmi bűbájt erre a szobára?
- Hol van Elijah és Katelyn?
- Katelyn éppen megismerkedik a fivéretek sötét oldalával. – vigyorodott el a férfi.
- Ezt nem úszhatod meg. Klaus még szabadon van.
- Ó ugyan már, egy legyintés és farkassá változtatom.
- Mit akarsz tőlünk?
- Elena vérét. Elmondjátok, hol van, és már itt sem vagyok.
- Félek, azt sosem fogod megtudni. – Klaus állt meg Silas mögött oldalán Rebekahval.
- Nik, ne!
Silas csettintett egyet, de nem történt semmi. Összeráncolta homlokát, míg Klaus félre billentette a fejét és kajánul elmosolyodott. Vincent jelent meg mellette zsebre dugott kezekkel.
- Freya, Kol. Szükségem van rátok. – biccentett a fejével Vincent. Az említett két Mikaelson minden további nélkül ki tudtak jönni a szobából. Silas utánuk indult, de nem tudott szabadulni a szobából.
- Ezt még megbánjátok.
- Addig, amíg Vincent varázslata kitart, semmit sem tehetsz.
- Valóban, Klaus? – vigyorodott el a férfi. – Damont még megölhetem.
- Öld. Mit számít? Semmit sem jelent.
- Neked nem. De vajon Katelyn is megbocsát, ha hagyod, hogy megöljem?
Klaus arcáról lefagyott a mosoly.
- Adj nekem a hasonmás vérből és már itt sem vagyok.
- Klaus meg ne próbáld!
A férfi hirtelen megpördült maga körül a hang hallatára. Caroline, Bonnie és Stefan álltak a folyosó végén.
- Helló, kedves. – mosolyodott el Klaus.

- Nos, elmagyarázná valaki, hogy miért kell ennek a félnótásnak Elena vére? – kérdezte Klaus az egybegyűlteket a dolgozószobában.
Caroline előre lépett.
- Nem tudom, hogy mit tudtok Silasről, de a lényeg, hogy Elena vérére van szüksége, hogy Amarát a szerelmét megszabadítsa attól, hogy ő legyen a szellemvilág horgonya.
- Szellemvilág? – kérdezte Rebekah.
- A másik oldalnak nevezik. – mondta Bonnie. – Egy másik dimenzió a halott természetfelettieknek, ahová a lelkük kerül haláluk után. Ezek a lelkek megkeresik a horgonyt és rajta keresztül juthatnak át. Ám ha a horgony megszűnik létezni, ezzel együtt a másik oldal is és az összes halott természetfeletti visszakerül a Fölre.
- És ez azért érdekel minket, mert...?
- Hány ellenségeddel is végeztél? Ők mind csak arra várnak, hogy bosszút állhassanak. Ezért érdekel titeket, Klaus.

- Eddig miért nem volt baj, hogy Szeretlek, Elijah?
- Eddig nem tudtad, hogy mi vagyok valójában.
- Ugyan már, mit hittél? Mindent, amit tettél a családodért tetted. Mi volt a terved? Egy örökkévalóságot ígértél nekem! Képes lennél megjátszani magad? Szerinted meddig tudtad volna titkolni ezt előlem?
- Reméltem, hogy ennél azért tovább.
- Tehát egy hazugságra építettük volna a kapcsolatunkat? Nagyszerű! – csattant fel a lány.
Elijah megragadta a karját.
- Nem érdemlem meg a szeretetedet.
- Ide figyelj, Elijah Mikaelson. Semmi sem változtathat az érzéseimen, még Te sem.
A férfi szólásra nyitotta a száját, ám hirtelen a Mikaelson birtok folyosóján feküdve találták magukat.

Vincent és Davina guggoltak mellettük.
- Ismét a megmentésünkre siettetek? – mosolyodott el Katelyn.
- Erre most nincs idő. – mosolygott Vincent is.
Együtt indultak a dolgozó felé. Elijah lemaradt tőlük és megragadta Katelyn karját.
- Meg kellene beszéljük a történteket.
- Majd megbeszéljük, ha ennek vége. – azzal tovább indult a többiekhez.
Belépve a dolgozószobába megtorpant mikor meglátta Carolinékat. Szó nélkül csatlakoztak hozzájuk.
- Áhh, végre Csipkerózsikáék. Gyere Elijah dolgunk van, útközben mindent elmondok. – Klaus és Elijah elmentek.
- Valahogyan ki kellene deríteni, hogy hova rejtette Silas a gyógyírt és megszerezni. Katelyn bevállalod? – nézett rá Caroline, arcáról semmilyen érzelmet nem tudott leolvasni, a lány szótlanul bólintott.

Katelyn karba font kézzel megállt az ajtóban.
- Áhh, Katelyn kedves. Örömmel látom, hogy túl élted a szerelmed elméjét. – vigyorgott Silas. – elhoztad nekem a drága Elena vérét?
- Nem. Viszont kérdeznék egy-két dolgot. – azzal belépett a szobába.
- A bárány be tévedt az oroszlán barlangjába.
- Láttam rosszabbat.
- Csak nem megrémített Elijah tudatalattija? – Silas úgy gügyögött hozzá, mintha egy kisgyerekhez beszélt volna.
- Szó sincs róla. De érdekelne, hogy honnan tudtál Te Elijah múltjáról? – sétált a fotelhez és leülve várta a választ. – hiszen több, mint egy évezrede szundikálsz.
Silas egy pillanatra megdöbbent.
- Elég volt megsimítanom ennek a háznak a falait. Lehet szentimentálisnak nevezni, de tudod a tárgyaknak, épületeknek is van múltjuk. Minden, ami itt történt, vagy ami elhangzott ennek a háznak a falai között, elraktározódott.
- Valóban nagyhatalmú boszorkány vagy, Silas.
- Ez bók akarna lenni?
- Vedd, aminek akarod.
- Érdekelne a Te múltad is Katelyn Dumas.
- Mintha nem tudnál rólam semmit. Ugyan Silas, az előbb mondtad el, hogy belenéztél a ház múltjába, akkor szó szerint mindent tudsz rólam. Még olyat is, amit valószínűleg én magam sem.
- Rengeteg szenvedést okoztál ennek a háznak a lakóinak, mikor elmentél.
- Ezt eddig is tudtam.
- Azt is tudtad, hogy Elijah éjszakákat sírt át, miután elmentél? Üvöltött a lelki fájdalmától, mint egy szánalmas kisgyerek.
- Állítólag Szerelmes vagy Amarába, hát mond, mit éreztél, mikor megtudtad, hogy elveszítheted?
Silas elmosolyodott.
- Jól bánsz a szavakkal.
- Puszta kíváncsiság.
- Hát jó. – Silas leült vele szembe az ágyra. – Igen, sírtam. Sírtam a dühtől, sírtam a tehetetlenségtől, aztán ez abba maradt és nem maradt más csak a várakozás. Tudtam, hogy egy nap valaki kiszabadít és akkor én is megszabadítom életem szerelmét a fájdalmaitól.
- Azzal, hogy beveszitek a gyógyírt.
- Azt már csak nekem kell. Amara halandóként vált horgonnyá.
- Akkor bizonyára jól őrzöd a megmaradt fiolát.
Silas a zsebébe nyúlt és kivette belőle a gyógyírt. Katelyn egy pillanat alatt kikapta a kezéből.
- Freya, most!
Az említett nő belépett a szobába és álombűbájt szórt Silasra. Katelyn karjaiba vette Damont és kimentek a szobából, Freya pedig Vincent segítségével megerősítette a védelmi bűbájt a szobában.