- Kat...
- Már csak te hiányoztál... Te is meg akarsz kínozni? Csak tessék! Nem törtök meg.
Damon némán állt a lány előtt.
- Mire vársz Damon? Húzd fel a redőnyt!
- Nem foglak bántani.
- Damon, a hős megmentő. – nevetett erőtlenül a lány. – Akkor miért jöttél?
- Megnézni, hogy vagy.
- Mintha érdekelne.
- Te is tudod, hogy érdekel.
- Ugyan már Damon!
- Bárcsak tudnád mit érzek irántad...
- Ez nagyon olcsó húzás volt tőled. Mindenki tudja, hogy odavoltál Elenáért.
- Tévedsz.
- Hiszen a saját száddal mondtad el, nem emlékszel?
- Kat...
- Ne szólíts így! Inkább meghalok, minthogy tovább hallgassam ezt a színjátékot.

Hetek teltek el, de a lány nem tört meg. Caroline-on volt a sor, órákon át kínozta a lányt, sírva jött fel a lépcsőn.
- Muszáj ezt csinálnom? Hiszen barátok voltunk!
- Valahogy meg kell törnünk, Care. – szólt Stefan.
Újabban Kolt is beengedték hozzá, de ő sem tudott rá hatni. Egyébként egész jól viselkedett a srác és jóban lett szinte mindenkivel. Bonnienak tanított egy rakás bűbájt.
- Kifogytam az ötletekből, nem tudom, hogy lehetne visszahozni.
- Nekem azt hiszem, van egy ötletem. – Damon karba tett kézzel állt a kandalló elő és összeráncolt homlokkal gondolkozott. – csak nem tudom, hogy kellene elkezdeni és még az is lehet, hogy szívességet kell kérnem valakitől...
- Kitől.
Damon az öccsére nézett.
- Klaustól.
- Na azt már nem! Meg egyátalán miből gondolod, hogy segítene?
- Igaza van Damon, ha csak meglátna a birtoka közelében, megölne! – szólt közbe Kol.
- Egyébként mi jutott eszedbe?
- Kat New Orleansból származik. Nekem valami olyasmit mondott, hogy a lány, akivel ment aznap a buliba túlélte.
- Mary – világosodott meg Stefan is.
- Bingo! Nem tudom, meddig élnek a vérfarkasok, de egy próbát megér, ahhoz viszont kellene egy New Orleans-i, aki tudhatja hol élnek a farkasok.
- Nem kell ahhoz Klaus, elég egy boszorkány – nézett Kol Bonnie-ra. – csak kellene egy kis vér Katelyntől.
- Azt én megoldom, Bonnie benne vagy? – a lány bólintott
- Damon, légy óvatos! Nagyon kimerült. – szólt utána Caroline.

Damon lement a lányhoz, közben szerzett egy tasaknyi vért és 2 fecskendőt a vértároló hűtő feletti polcról. A látvány még őt is sokkolta kicsit. Katelyn teste teljesen el volt ernyedve a székben ahova ki volt kötözve. A légzése nagyon erőtlen volt. Felszívott egy kis vért az egyik fecskendőbe, kiszedte belőle a tűt és a szájához helyezte a fecskendőt, kicsit nyomott belőle a lány szájába. Ettől ébredezni kezdett és felemelte a fejét.
- Damon?
A férfi megsimította a vállát.
- Add már fel, Kat.
- Nem lehet. – hangja még mindig erőtlen volt, így kapott még egy keveset a fecskendőből. – Mit csinálsz Damon? Meguntátok a rossz zsarut, így jön a jó zsaru? – elhaló nevetést hallatott.
Bőre színe kezdett egy kicsit normalizálódni.
Damon leült a földre a lánnyal szemben. Aggódva fürkészte a lány arcát, sosem akarta ilyennek látni, de tudta, hogy nem enyhülhet meg, mert különben soha nem kaphatja vissza azt a lányt, akit megismert.
- Kat miért csináltad?
- Mit?
- Miért kapcsoltad ki?
- Én már nem is emlékszem.
Damon szomorúan pillantott fel a lányra.
- Nem emlékszel? – Katelyn megrázta a fejét. Erre Damon felállt és a lábába döfte a tiszta fecskendőt és kiszívott vele egy adagot a véréből.
- Ahh, Damon. ezt most miért?
- A te érdekedben.
A férfi úgy érezte, ha valóban nem emlékszik arra, miért kapcsolt ki, tényleg nincs más választásuk, mint felkutatni Mary-t, vagy valamelyik családtagját, hiszen így Damonnek esélye sincs visszahozni a lányt. Felment a vérrel, addigra Bonnie és Kol már mindent előkészített. Damon odaadta nekik Katelyn vérét.
- Jól van Bonnie, végeztél már kereső bűbájt?
- Igen a nagyanyám megtanított rá.
- Rendben, most annyi változás van, hogy nem a vér tulajdonosát keressük, hanem annak rokonát, így nagyon erősen kell koncentrálnod.
Bonnie behunyta a szemeit és erősen koncentrálva mormolta a varázsigét. Vér kezdett folyni a lány orrából, mire Kol megragadta a kezét, hogy a lány belőle szívjon varázst. A Térképre cseppentett vér elindult a New Orleans térképen, amit a bűbájhoz használtak. Egy idő után a vér összecsoportosult egy helyen.
- Ott lesz! – mutatott rá Kol.
- Sikerült! – örvendezett Bonnie és Kol nyakába ugrott.
- Siessünk, New Orleans nem éppen a szomszédban van. – szólt Damon. Kol és a két lány itt maradt vigyázni Katelynre, így ők Stefannal kocsiba pattantak és el is indultak. Több órán keresztül utaztak, bőven beesteledett, mire oda értek, ahova a térkép vezette őket.
- Ez egy mocsár... - jegyezte meg Damon. Mozgást hallott maguk mögött, majd hirtelen a füle mellett elkapott egy nyílvesszőt. – és még ősemberek is vannak.
A két fivér megfordult.
- Nem szívesen látunk itt vámpírokat, kik vagytok és mit akartok?
- Egy bizonyos Mary-t keresünk, akinek köze lehet a Dumas családhoz. Az sem biztos, hogy él, de fontos lenne megtalálnunk.
- Mit akartok tőle?
- Tehát él, ez jó hír.
- Utoljára kérdezem. Mit akartok? – az ismeretlen férfi még mindig rájuk szegezte az íját.
- Letennéd? Nem vérengzeni jöttünk.
- Van egy lány, Katelyn Dumas, Mary segítségére lenne szükségünk – szólt közbe Stefan.
- Katelyn Dumas meghalt 1920-ban.
- Valóban ez lett elhitetve veletek, de nem. Nézd, nem tudnánk rendesen leülni és megbeszélni?
A férfi a vállára helyezte az íját és intett, hogy kövessék. Egy tó melletti kunyhóba vezette őket és beinvitálta a házba.
- A nevem Jackson Kenner. Mary Dumas a nagyanyám.
A Salvatore fivérek egymásra néztek.
- Nos? Mondjatok el mindent.
- Katelyn 1920-ban valóban meghalt, de vámpír vér volt a szervezetében így újjászületett és Hibrid lett.
- Mint Klaus Mikaelson, az ősvámpír?
- Igen.
Jackson felnevetett.
- Persze és ezt ki mondta nektek a Yeti?
- Nézd, Jackson. Nem jöttünk volna el egészen idáig Virginiából, ha nem lennénk benne biztosak, hogy Mary tud nekünk segíteni.
- Miben kellene a segítségem? – egy rekedtes hang szólalt meg mögöttük és az ajtóban megjelent egy meglehetősen idős hölgy.
A fiúk felpattantak a székükről és a nőhöz mentek.
- Stefan Salvatore.
- Damon Salvatore.
Mutatkoztak be mind a ketten és kezet fogtak a nővel.
- Mary Dumas.
- Nézze Mary. Tudom, nehéz lesz ezt most elhinni, de Katelyn él és a segítségére van szükségünk.
- Az lehetetlen.
- Tudjuk, hogy ezt most fel kell dolgoznia, de kifutunk az időből, a kocsiban mindent elmagyarázunk, csak kérem jöjjön velünk. – szólt a nőhöz Damon.
- Hát rendben. – azzal beszálltak a kocsiba, de utánuk rohant Jackson is.
- Ha te elmész, veled megyek én is.
A férfi beszállt a kocsiba.
- Miben tudnék én mégis segíteni?
- Katelynből 1920-ban hibrid lett. Félig vámpír, félig farkas.
- Hallottam ilyen történeteket fiatalként róla. A nagybátyám Charles a halálos ágyán azt mondta, igaz, de én még neki sem hittem el.
- Pedig higgye el, hogy igaz. Klaus Mikaelson rávette, hogy kapcsolja ki az érzelmeit. Hetekkel ezelőtt sikerült elkapnunk őt és azóta azon dolgozunk, hogy visszahozzuk, de sikertelenül. Tudom, ha meglátja magát, még van esélyünk.
Mary elgondolkozott és Mystic Fallsig azon gondolkozott, mit mondhatna a lánynak, hiszen még ő sem hitte el igazán, hogy él.

Stefan és Damon egész éjszaka vezettek felváltva, pirkadt már, mire haza értek. Bonnie, Caroline és Kol a nappaliban várták őket. Sorban bemutatkoztak egymásnak.
- Mikaelson? Mint Klaus? – kérdezte Jackson.
- Igen. – bólintott, majd Maryre nézett. - asszonyom, higgye el, nem jelentek veszélyt.
- Tudom én jól, hogy ki vagy te. Nem egy farkasunkkal te végeztél annak idején. – csattant fel Mary.
Kol bűnbánóan nézett a nőre.
- Voltak hibáim a múltban beismerem, de azóta megváltoztam.
Mary ügyet sem vetett rá.
- Hol van most?
- Ha esetleg pihenne egyet, vannak fent vendégszobáink.
- Essünk inkább túl rajta.

Damon lekísérte a nőt a szobába és kinyitotta neki az ajtót. Katelyn elernyedve ült a széken. Mary tétován belépett, a hangra a lány összerezzent és felpillantott, erőtlen mosolyra húzta a száját.
- Na mi van, már a nagyit is bevetitek?
- Katelyn? – szólította meg Mary, majd közelebb ment. Leguggolt elé és a szemébe nézett. – Istenem Katelyn, hát tényleg te vagy az? – derült fel a nő arca és megszorította a combját.
Katelyn összeráncolva homlokát fürkészte a nő arcát.
- Ismerős vagy...
- Mary vagyok. – a nő halkan beszélt és megsimította a lány arcát.
- Mary... - Katelyn szeme elkerekedett és levegőért kapkodott. – Mary... Lehetséges ez? – a lány szemeiből patakokban folytak a könnyek és zokogva Mary vállára hajtotta fejét. Éles fájdalommal jött a felismerés, hogy miket tett amíg ki volt kapcsolva. – Mary azt hittem nem látlak soha többé. – zokogott.
- Elnézést, de le vennétek róla a láncokat?
Damon azonnal ott termett és kioldozta a lányt, aki lerogyott a földre és Mary ölelésébe bújt. Damon egy tasak vérrel tért vissza és odanyújtotta Marynek aki megitatta a lányt. Katelyn szinte behorpasztotta a tasakot úgy szívta ki az utolsó cseppig a vért belőle, akkor pillantott rá először a férfire. Újra zokogásban tört ki.
- Damon én annyira sajnálom...
- Kat... Tss... - a férfi leült mellé és magához húzta, simogatta haját.
Katelyn Maryre emelte a tekintetét.
- De hogyan? Hogy kerültél ide? – hüppögött.
- Kérdezd a barátodat.
- Te felkutattad őt?
- Tudtam, hogy ő vissza tud hozni.
- Köszönöm Damon... - a férfi ölelésébe simult. Mary hamarosan felment.
- Lassan nekünk is fel kellene mennünk, páran várnak rád odafent. Katelyn megrémült.
- Nem, nem tudnék most senki szemébe nézni, kérlek ne kelljen fel mennem!
- Muszáj. – Damon felhúzta a lányra a napvilág gyűrűjét.

Felsegítette a földről, hiszen még mindig eléggé ki volt száradva. Magához karolta és segített neki felmenni. A lépcső tetején Stefan várta őket, Katelyn megrémült mikor a férfi elindult felé, ám Stefan szorosan magához ölelte.
- Sajnálom, amiket mondtam, nem gyűlöllek és Elena halála nem a te hibád!

Mindenki egy öleléssel és sűrű bocsánatkéréssel üdvözölte a lányt. Mikor meglátta Kolt azonnal odament hozzá és megölelte.
- Kol, sajnálom, ahogy veled viselkedtem – emelte tekintetét a fiúra.
- Szerintem jól elvoltunk – nevetett fel és pimaszul nézett a lányra.
Katelyn is elnevette magát, majd csengetés törte meg az idillt. Katelyn leült a kanapéra Stefan pedig az ajtóhoz ment kinyitni. Klaus állt az ajtóban. Félmosolyra húzta a száját.
- Helló, Stefan.
- Klaus, mit keresel itt?
- Tudomásomra jutott, hogy itt van az öcsém és a hibridem.
Damon hirtelen előtte termett.
- Tűnj innen Klaus.
- Ugyan fiúk, hiszen ti is tudjátok, hogy bármikor bemehetek hozzátok. – már nyújtotta is a lábát, hogy belép az ajtón, de valamiért nem tudott belépni.
- Mi a...
- Ó, nem mondtuk volna? – kérdezte Stefan és összenéztek Damonnel. – A ház már nincs a nevünkön.
- Így te sem és egyik testvéred sem tud már belépni a házba. Viszlát. – azzal Damon becsapta a bejárati ajtót.
- Ezzel még nincs vége! – hallották, ahogy Klaus kiabál a zárt ajtónak.

- Talál majd módot rá, hogy bejusson és el fog kapni. – szólalt meg rémülten Katelyn.
- Azt nem hiszem, én ugyanis be nem hívom még akkor sem, ha arra kértek.
- A Te nevedre lett íratva a ház?
Bonnie mosolyogva megvonta a vállát.
- Nem vagyok vámpír, így nem jöhetnek be.
Katelyn erőtlenül elmosolyodott, majd elvesztette az eszméletét.

Majdnem egy teljes napot átaludt, Damon ágyában találta magát mikor felébredt.
- Jól vagy? – az ágy besüppedt mellette, Damon volt az, kisimított egy tincset az arcából.
- Most már igen, csak kimerültem.
- Nem csoda.
- Damon... Kérdezhetek valamit? – a férfi bólintott. – Meddig nem voltam önmagam?
Damon tétovázott, végül mégis elmondta.
- Nem egészen 3 hónapig.
A lány a párnába temette az arcát, akkor vette észre, hogy nem a saját ruháiban van, hanem egy sima fekete pólóban. Damon észre vehette, hogy a lány a pólót nézte, ezért megszólalt.
- Remélem nem baj, én adtam rád, nem akartam, hogy abban az agyonhasznált ruhában maradj.
- Köszönöm... Szeretnék elmenni zuhanyozni, ha nem baj.
- Semmi akadálya, a fürdőt ott találod. - Mutatott a szobából nyíló ajtóra. – Ruhát csak olyat tudok adni, ami az enyém – mosolyodott el.
- Az is jó lesz.

Nagyon sokáig állt a zuhany, egyszerűen jól esett neki a melegvíz, nem csak a testét érezte tisztának, hanem a gondolatit is.
El kell mennem, nem maradhatok itt... Veszélybe sodornék mindenkit, így is annyi fájdalmat okoztam már. Talán Maryvel mehetnék... Ha Klaus itt van, akkor ott nem talál rám...
Kis idő múlva kopogtattak
- Kat, jól vagy? – Damon hangját hallotta az ajtó túl oldaláról
- Jól vagyok! – szólt ki a zuhany alól.
- Biztos? Ne menjek be? – a férfi benyitott.
- Nem kell, jól vagyok, Damon.
A férfi nem ment el, csak állt az ajtóban. Arra gondolt, hogy bemegy és magához öleli a lányt, hogy tudja, hogy mit érez iránta. Fejében csengtek nap-mint-nap azok a szavak, amikor Katelyn azt mondta, hogy mindenki szerint oda van Elenáért. Ez nem volt igaz, az elején talán tényleg, de mikor Elena meghalt és nem érzett semmit, viszont Katelyn miatt azt érezte, mintha kitépték volna a szívét és megvilágosodott, hogy végig szerette a lányt. Hallotta, ahogy elzárja a vizet és kilép a kőre.
Basszus törölköző...
- Öhm, Damon, itt vagy még?
- Már viszem, most jutott nekem is eszembe.
Az ajtó előtt tétovázott, be akart menni, ám úgy döntött, hogy csak résnyire nyitja az ajtót és beadta a törölközőt. A lány gyorsan elvette és megtörölközött, majd felvette a ruhákat, amiket kapott, egy kicsit nagy volt rá, de azért jó volt. Kilépett a fürdőből, de véletlen neki ütközött az elbambult Damonnek.
- Ó, bocsáss meg, nem figyeltem – szólt Damon a szemeibe nézve, azonban nem ment arrébb, hanem a vállaira tette két kezét, még mindig a szemeibe nézve. Katelynt megigézték a jégkék szemek, le se bírta volna venni róla a szemét. Fejük centiről centire közelebb volt egymáshoz, már majdnem összeértek ajkaik, amikor kopogtak és ők szétrebbentek.