- Amondó vagyok, hogy ünnepeljünk!
- Benne vagyok, Rebekah! – vigyorodott el Katelyn. – Többiek?
- Azt hiszem mindenkire ráfér. – mosolygott Elijah.
- Hát én akkor megyek is készülődni. – mondta Rebekah és ment mindenki amerre látott.
- Klaus! – Katelyn a férfi után szólt. – Beszélhetnénk négyszemközt? Klaus bólintott és a festőszobába mentek. A lány nagyot sóhajtott és beszélni kezdett. – Sajnálom, ahogy veletek viselkedtem, de lásd be, hogy nem hagytatok választást. Köszönöm, amit ma értem tettetek.
- Semmiség volt, kedves.
- Kérhetnék egy szívességet?
- Akármit.
- Ha már sikerült letisztázni a dolgainkat, szeretném elhívni Marcelt és Davinát. Tudom, hogy Marcellel eltávolodtatok egymástól, de a mai nappal én úgy gondolom, van némi esély arra, hogy rendezzétek magatok között a nézeteltéréseiteket.
Klaus elismerően bólintott.
- Azt hiszem semmi akadálya. Most menj, öltözz át, én pedig elintézem Marcelt.
- Köszönöm. – mosolygott a lány és felment a szobájába.

Gyorsan letusolt majd felöltözött. Úgy döntött, hogy nem veszi elegánsra a figurát, egy egyszerű farmernadrágot és egy fehér, hosszú ujjú, hosszított derekú felsőt vett fel. Haját kiengedve hagyta és szempillaspirált tett fel, majd lement a társalgóba, ahol a személyzet már terített a vacsorához. Senki sem volt még lent. Végig nézett a helyiségen, majd a ház többi részén is.
Tehát mostantól ez az otthonom.
Elmosolyodott a gondolatra, majd derekán simítást érzett. Elijah volt az.
- Csinos vagy.
- Ahogyan te is – lopott egy csókot a férfitől.
- Ó fúj, akkor ezentúl ezt kell majd lesnünk? – ment el mellettük Kol vigyorogva, mire a lány tarkón vágta. – Áú! – nevetett
- Megérdemelted. – nevetett a lány is.

Hamarosan mindenki beszállingózott és asztalhoz ültek. Klaus ült az asztalfőn. Jobbján Elijah, Katelyn és Kol. Balján Rebekah, mellette két üres teríték.
- Várunk még valakit? – kérdezte a nő. Ebben a pillanatban jelent meg Marcel és Davina. Rebekah mellett Marcel ült le, mellette pedig Davina. – Hát ti?
- Én hívattam meg Rebekah. Köszönöm, hogy eljöttetek. – Marcel biccentett, Davina pedig meg sem szólalt. Igazából elég dühösnek tűnt.
Klaus megköszörülte a torkát.
- Nos, így hogy mindenki itt van, köszönöm, hogy eljöttetek. Azt hiszem mindenki számára tanulságos volt a mai nap. 1000 éve ígéretet tettünk egymásnak, hogy soha, semmi nem választ el bennünket, örökkön-örökké egymás támaszai leszünk. Örvend a szívem, hogy ezt már nem csak a testvéreimmel oszthatom meg. Emelem poharam, erre a sorsdöntő napra. – valóban megemelte a poharát, amiben vörösbor gyöngyözött. Mindenki vele emelte a poharát és egyszerre kortyoltak bele. – Kezdődjön hát, a lakoma! – ült le a férfi.
- Valójában szeretnék én is toastot mondani. – állt fel félszegen Katelyn. – Tudom, hogy nem indult gördülékenyen a kapcsolatunk – végig pásztázta tekintetével az asztalnál ülőket. – De köszönöm mindenkinek, különösen neked Davina, hogy félretetted ellenségeskedéseinket és segítettél. Nemes tett volt, tudom, hogy nagyon nehéz volt neked és soha nem fogom ezt elfelejteni. – a lány hirtelen nem tudta mit mondjon, ezért csak egy halvány mosolyt küldött Katelyn felé. – Nekem sohasem voltak barátaim, vagy családom. Most viszont ki merem jelenteni, hogy a barátaim egyben a családommá váltak. Ígérem, méltó leszek hozzátok és köszönök mindent. – azzal leült, felemelte poharát és belekortyolt. Elijah az asztal alatt megszorította másik kezét.

A vacsora jól telt, nevetve régi történeteket meséltek egymásnak, még Marcel is mondott egy jó párat. Davina és Katelyn csak velük nevettek. Katelyn észre vette, hogy Kol és a lány feltűnően sokat szemezett egymással, ezen mosolyognia kellett. A vacsora után úgy döntöttek, hogy lemennek a Rousseau's-ba kicsit kiereszteni a gőzt. A bárban fergeteges volt a hangulat, szabad színpad napot tartottak. Pár legördített ital után Elijah levette zakóját és a zongora mögé ülve bekapcsolódott az éppen zenélők közé. Egy gyors ritmusú dalt játszottak éppen. Elijah fülig érő mosollyal követte őket, amitől Katelynnek is mosolyra húzódott a szája. A bár pultnál támaszkodott és onnan nézte a férfit, aki sokszor odasandított játszás közben. A lány végig pásztázta a bar-t, Davina és Kol egymással táncoltak, mindkettőjükön látszott, hogy nagyon jól érzik magukat. Marcelt és Rebekah-t sehol sem látott, viszont meglátott valami érdekeset. Klaus és a pultos lány nevetgélve beszélgettek egymással.
Lehetséges lenne, hogy a nagy Klaus Mikaelsonnak nem közömbös egy egyszerű, halandó nő? Egyszer csak megérezte, ahogy valaki megfogja a kezét és a táncparkettre húzta. Észre sem vette, hogy lelassult a zene. A férfi nyaka köré kulcsolta karjait, míg ő a derekánál tette ugyanezt, lassúzni kezdtek.
- Nem is tudtam, hogy zongorázol.
- Sok mindent nem tudsz még rólam – mosolygott a férfi.
- Ez igaz.
- Na és te? Játszol valamin?
- Áhh, nem.
- Hogy-hogy?
- Soha nem volt rá időm.
- Hát mit csináltál ennyi év alatt? – lepődött meg a férfi.
- Azt terveztem, hogy hogyan ölöm meg Klaust – sandán nézett fel Elijahra, aki elnevette magát.
- Remélem kidobtad a jegyzetfüzetjeidet erről.
- Igazából, minden a fejemben van, nincs szükségem holmi füzetekre – nevetett. – Marcel és Rebekah? Egy ideje nem láttam őket.
- Biztos felidézik a régi szép emlékeket – mosolyodott el sejtelmesen a férfi.
- Ezt hogy érted?
- Hát volt bizonyos múltjuk, maradjunk annyiban.
- Áh, értem.

Hamarosan kezdtek egyre kevesebben lenni a bárban, míg teljesen ki nem ürült és csak ők maradtak ott, Marcel és Rebekah is visszatértek. A pultos lány kitöltött mindenkinek egy-egy italt. Klaus a magasba emelte a sajátját.
- A Mikaelsonokra! Örökkön-örökké!
- Örökkön-örökké! – hangzott egyszerre a válasz, majd mindenki lehúzta az italát, elköszöntek a pultostól és kimentek, kivéve Klaust, aki segített összepakolni.
- Hát ezek ketten? – kérdezte Katelyn Elijahtól.
- Ő Cami. Azon kevesek egyike, akikkel Niklaus törődik.
- Fura...
- Nekem mondod? – nevette el magát a férfi.

Felkísérte a lányt a szobájába, majd megcsókolta homlokát és ő is a szobájába ment. Katelyn átöltözött és lefeküdt az ágyába, ám forgolódott, nem tudott elaludni. Lement a konyhába és megivott egy tasak vért, szinte kiszipolyozta belőle az utolsó cseppig, majd még egyet, és még egyet, ám az éhsége nem múlt.
Mi történik velem?
Nevetgélést hallott az utcáról, ezért kiment. Egy párocskát látott kézen fogva sétálgatni, hirtelen előttük termett, a páros megijedt.
- Ó jézusom, halálra rémítettél.
- Az még csak most jön. – torzulni kezdett az arca, megbabonázta őket, hogy ne sikítsanak és az utolsó cseppig kiitta mindkettőjükből a vért. Végre csillapodott az éhsége. Elégedetten dobta le a fiút is a lány élettelen teste mellé, majd lenézve megbánta a tettét. Ideges lett.
Most mit csináljak velük?
Szétnézett az utcán, senkit nem látott, így megfogta a két hullát és egy konténerbe helyezte őket. Idegesen járkálni kezdett, megérzett valamit a nyakán folyni. Áldozatainak vére volt, az utolsó cseppig ujjaival felnyalogatta magáról, majd undorodni kezdett magától. Azonnal visszament a házba és egyenesen Elijah szobájába ment. A férfi aludt, ezért elkezdte felrázni.
- Elijah, ébredj!
A férfinak kipattantak a szemei és felkapcsolta az olvasó lámpáját.
- Katelyn, mi a baj?
- Valami történt... - a lány szinte reszketett. – Én... iszonyatos éhség gyötör...
- Mit tettél?
- Lementem a konyhába vértasakért, de amint megittam egyet, újat akartam, aztán nevetést hallottam az utcán... - a lány elhallgatott.
- Mit tettél a hullákkal?
- Egy közeli konténerbe raktam őket.
- Jó, nyugodj meg, elintézzük.
- Mi történik velem? Azóta nem nyúltam emberhez, hogy kikapcsoltam.
- Felkeltem Niklaust, addig kérlek, maradj itt.
- Nem mehetnék mégis veled? Nem bízom magamban.
A férfi bólintott és együtt mentek be Klaushoz. Amint felébresztették a lány mindent elmesélt.
- Szükségünk lesz egy boszorkányra.
- Már szereztem is egyet. – Kol és Davina léptek be a szobába.
- Kol... honnan?
- Még nem aludtunk, ti meg hangosak vagytok – kacsintott a lányra.
- Oké, Katelyn szükségem lesz a véredre. – szólt Davina.

Lementek a társalgóba és Davina összeírta mi kell a bűbájához. Kol elment beszerezni, addig Davina megvágta a lány tenyerét és egy tálba töltötte. Kettesben voltak, mert Klaus és Elijah a tetemekért ment elintézni azokat.
- Nem tudom mi a fene ütött belém...
- Ha végeztem a varázslattal majd kiderül – szólt Davina.
- Kérdezhetek valamit?
A lány bólintott.
- Talán tudom a választ, de... Haragszol még rám?
A lány Katelynre emelte a tekintetét.
- Bocsánatot kértél, nincs miért haragudnom, bár tény, hogy majdnem kinyírtál.
- Nem erre értettem. Clarice miatt.
- Az az ő döntése volt, hogy megbízott Klausban, nem te tehetsz róla.
- Van egy nyakláncom, tőle kaptam. Azt mondta, hogy megbűvölte, hogy jelezzen, ha ellenség van a közelben, bár még csak egyszer jelzett, nagyon-nagyon régen. Ha szeretnéd, átadom, lehet hogy neked több jogod lenne hozzá.
- Nem ismertem Clarice-t, semmi közöm hozzá. De ha gondolod, megnézhetem, hogy baja esett-e, hogy nem jelzett mondjuk Tanyánál.
- Azt megköszönöm. Levette a nyakából a láncot, furcsa volt neki nélküle, hiszen majd' 100 éve egyszer sem vette még le.

A fiúk egyszerre léptek be az ajtón, Kol lerakta a kellékeket az asztalra és Davina neki állt a bűbájnak. Összekeverte a Kol által hozott dolgokat a vérével és varázsigét mormolgatott.
- Sejtettem. Eddig csak a felszínt kapargattuk. Akármit is csinált Tanya, a véredben még mindig mágiát észlelek. Sokkal mélyebben gyökerezik, mint ahogy gondoltuk.
- Hogy tudunk megszabadulni tőle?
- Egyelőre nem tudom megmondani. Nagyon összetett varázslatról beszélünk, kell egy pár nap amíg rájövök a nyitjára.
- Majd én segítek. – szólt Kol. – Klaus... meg van esetleg Esther varázskönyve?
A férfi elviharzott és egy bőrből készült könyvvel tért vissza.
- Addig, amíg meg nem találjuk, hogy mi a baj, nem kéne egyedül hagyni Katelynt. – szólt Davina.
- Vele maradok. – mondta Elijah.
- Kötözzetek meg a pincében.
- Kizárt, Katelyn.
- Csakis így lesztek tőlem biztonságban, Elijah!
Vonakodva tették meg, amit kért tőlük. Elijah hozott egy jó pár könyvet.
- Így legalább lehetőségünk lesz csak egymásra figyelni. – mosolyodott el a férfi.
- Nos, mit szeretnél tudni?
- Mindent. A gyerekkorodról már meséltél, meséld el, mi történt az első években miután átváltoztál? Milyen volt farkassá válni minden teliholdkor?
- Hát arról nem sokat tudok mondani, összesen, ha átváltoztam 5x-6x akkor sokat mondok. Viszonylag hamar megismerkedtem Louise-al, aki megcsinálta nekem a gyűrűt, hogy ne kelljen átváltoznom.
- Hogy találkoztatok?
- Chicagoból egyenesen Indianapolisba mentem, miután Joseph figyelmeztetett, mert hallottam innen-onnan, hogy van ott egy nagy boszorkány gyülekezet. Egy darabig meghúztam magam, munkát vállaltam, kiderítettem hol lehetnek, majd egyszer gondoltam egyet és besétáltam az oroszlán barlangjába. Egyedül Louise-t találtam akkor a temetőben és összebarátkoztunk. Önként jött velem és együtt bujkáltunk és terveztük a bukásotokat – nevette el magát kínosan. – beutaztuk egész Amerikát ez alatt az idő alatt, szinte mindenhol éltünk. Nagyon szerettem őt – lehajtotta a fejét. – és ezért haragszom magamra, amiért nem vettem észre, hogy baj van...
- Louise-nak a saját döntése volt, hogy nem beszélte ezt meg veled...
- Nem kell mentegetnetek, Elijah. Tudom, hogy voltak hibáim, de ezeket próbálom elengedni, mert kevés vagyok ahhoz, hogy tökéletes legyek, és nem is akarok az lenni.
- Európában nem voltatok? – terelte el más vizekre a beszélgetést a férfi.
- Nem. Amerikán kívül sehol. Követtük a nyomaitokat – nevetett fel a lány.
- Akkor, ha ennek vége, elutazunk. – mosolygott. – beutazzuk a világot, hiszen miénk az örökkévalóság.
- Ne már, Elijah, ennél nyálasabb nem is lehetnél – jelent meg Kol az ajtóban.
- Nem Davinával kellene lenned, öcsém? – fordult vigyorogva oda a férfi.
- Esther könyvét bújja, gondoltam lejövök a barátomhoz, ha nem sértelek meg. – vigyorgott a fiú is.
- Magatokra hagylak.
- Na, mi újság, halálra untatott már a romantikus hős szerelmes, Kat... Katelyn?
- Nyugodtan hívj Kat-nek, már nem zavar. – mosolygott a fiúra. – egyébként nem, nem untatott halálra, mint látod. Egyébként, ha már itt tartunk, Te és Davina...?
- Hát... Alakul valami – mosolyodott el.
- Ennek örülök.

Davina lépett be szobába.
- Mi az kedves, meglelted?
- Még nem, Kol, csak Elijah kérte, hogy húzzak fel egy olyan falat Katelyn szobájába, ami nálunk volt, hogy ne kelljen leláncolni. Csak jöttem szólni, hogy kész van, kísérd fel Kol, addig én visszamegyek keresni a megoldást.

- Hogy ez, hogy nem jutott eszembe – morgott a lány, amíg felmentek.
- Idegesítő, hogy a bátyám, szó szerint mindenre tud megoldást.
- Hát az. – nevettek fel. – apropó, hol van?
- Nem tudom.
Megérkeztek a szobába, lepróbálták, hogy biztos nem tud kijönni a lány, majd Kol visszament Davinának segíteni. Katelyn leült az ágyára, most először volt egyedül az éjszakai történések óta.
- Jó érzés volt ugye? – visszhangzott a fejében a mondat. Megrémült a hangra és megpördült a szobában, azt kereste, honnan jön a hang – ugyan, megtennéd újra, te is tudod. – egy szürke árnyat látott a tükörben elsuhanni maga mögött. Elkezdett a tükör felé menni, de nem látott senkit, majd hirtelen a háta mögött megjelent Tanya, de a bőre hamuszürke volt és ráncos. Szeme fehérje fekete, fogai pedig mind hegyesek. Ijedtében hátra nézett, de nem volt a szobájában senki rajta kívül.
- Azt hitted ilyen könnyen megszabadulsz tőlem? Az elmédhez kapcsoltam magam. Örökre itt leszek – a nő nevetni kezdett, ami inkább sikoltásra hasonlított, Katelyn a fülére tapasztotta kezeit és lerogyott a földre. A tengerpartra képzelte magát, ám a napsugaraknak nyoma sem volt, épp ellenkezőleg. Az ég villámokat szórt, a tenger zúgolódott és egyre csak Tanya nevetését hallotta, ám a nőt sehol sem látta.
- Hagyj... békén... - erőtlenül sziszegte maga elé a szavakat.
- Eszemben sincs. Elijah Mikaelson az enyém lesz, vagy Veled, vagy Nélküled.
- Mit akarsz tőle?
- Itt akarom tudni magam mellett az idők végezetéig.
- És mit nyersz vele?
- Semmit. Csak kell nekem. Mindig megszerzem, amit akarok.
- Csak azért csinálod mindezt, mert 800 éve nem szerezted meg? Úgy viselkedsz, mintha egy kislánytól vették volna el a kedvenc babáját és te nevezed magad intelligensnek? – A tenger ez után a mondat után lecsendesedett. Tanya is észrevette ezt.
- Egyelőre végeztünk, de ne feledd, hogy mindig az elméd része maradok. – azzal nem hallotta többet a hangot.
A földön ülve felhúzta a lábait és beletemette az arcát, lábával idegesen kopogott. Hamarosan megérzett a vállán egy óvatos simítást, felemelte a fejét.
- Jól vagy?
- Elijah, hol voltál? – szinte ölelésébe ugrott és szorosan hozzábújt.
- Baj van?
- Tanya itt járt... Láttam a tükörben, de... nem úgy. Láttam az igazi arcát. A fejemben volt, azt mondta, hogy az elmémhez kapcsolta magát, jelentsen ez bármit is. Téged akar. Valami beteges vágya van arra, hogy mivel nem kaphatott meg téged annak idején, eléri, hogy mégis hozzá tartozz.

Elijah magához szorította és simogatni kezdte a hátát.
- Semmi baj, már itt vagyok.
- Igazából az az érzésem, hogy nem vagy biztonságban mellettem. Ha valóban az elmémhez kapcsolódik, akár azt is elérheti, hogy bántsalak.
- Nem foglak itt hagyni, ez eszedbe se jusson... Most pedig pihenj. – a férfi felsegítette a fölről és az ágyhoz vezette, majd mikor a lány lefeküdt, betakarta.
- Velem maradsz? – a férfi bólintott. Aggódott a lányért és ez kiült az arcára is. Simogatni kezdte, amitől Katelyn hamarosan elaludt.

Álmában néha-néha megrezzent, kusza gondolatok és képek villantak be neki, ahogy a szüleit kínozta Kol, Mary-t látta meghalni Elijah kezei által. Majd váltott a kép és ő futott valami vagy valaki elől New Orleans utcáin. Háta mögül sikoltásokat hallott, rettegve futott tovább. Észre vette, hogy az utca két oldalán a házak végeláthatatlan tükörré váltak. Jobbra tekintett, meglátta saját magát futni, egész teste tocsogott a vértől, majd valamiért a bal oldali tükörsoron is megnézte magát, ott már farkasként látta magát, majd lenézve látta, hogy tényleg farkasként van jelen. Egyre gyorsabban és gyorsabban futott, míg egy alakot meg nem látott előtte futni, néha-néha hátra sandított, de csak futott tovább, mindhiába, mert Katelyn utol érte és elkapta. Nyakába mart és mintha egy kutya játszana a játékával a levegőben lóbált a férfit.
- Katelyn... - erőtlenül szólalt meg a hang tulajdonosa. Ledobta a földre, akkor látta meg, hogy Elijah volt az. Körülötte halott embereket látott, akkor vette tudomásul, hogy nem őt üldözték, ő volt az üldöző.
Egytől egyig elé tárultak a halott emberek arcai. Ott volt Klaus, Kol, a szülei, Joseph, Louise, Damon, Elena, sőt még Caroline és Bonnie is.
- Tetszik a látvány? – a tükörben meglátta Tanyát. – a Te felelősséged az ő haláluk. Egy méreg vagy az emberiségre, csak pusztítasz magad körül. Minden egyes halál, ami körülötted volt, mind miattad volt, a te romlott lelked miatt.
A lány nézte maga körül a halott embereket, majd újra azt vette észre, hogy fut. Ez a jelenet játszódott le a fejében újra és újra.

- Niklaus! – kiabált ki a szobából Elijah.
Pár pillanat múlva Klaus ott termett Kollal és Rebekah-val az oldalán.
- Elaludt, de jó ideje így rángatózik és izzad.
- Lázas. – állapította meg Kol, miután homlokára simította tenyerét. – nem volt rajta valami sérülés?
- Nem. Viszont történt valami, azt gondoltam, talán csak a kimerültség, de most már kétlem.
- Mi történt, Elijah? – kérdezte aggódva Rebekah.
- Azt mondta, hogy látta a tükörben Tanyát, vagyis Tanya igazi arcát, ezt nem fejtette ki bővebben és hallotta a fejében beszélni. Azt mondta neki, hogy az elméjéhez kötötte magát és engem akar.
- Próbáltál bejutni?
- Igen, de nem ment, mintha le lenne zárva, nem tudok hozzáférni a tudatalattijához.
- Ez komolyabb, mint gondoltuk... Kol, szólj Davinának, addig én felhívom Marcel-t, több segítségre lesz szükségünk. Ti maradjatok vele. – szólt Klaus és Kollal kimentek.

Kol és Davina értek fel hamarabb. Davina megvágta Katelyn tenyerét és a vérét egy tálba folyatta, ugyanazt a varázslatot hajtotta végre rajta, mint amikor azt nézte, hogy van-e varázslat a vérében, ám mire végzett a varázslattal Katelyn vére összetömörült egy helyre és gyúrható massza lett belőle.
- Ez iszap... - nézett fel a lány. Szinte mindenkiben meghűlt a vér. Ebben a pillanatban lépett be Klaus, Marcel és egy ismeretlen fekete férfi.
- Mi történt?
- Le akartam ellenőrizni a varázslatot a vérében, de mire végeztem iszappá vált a vére...
- Iszappá? – nézett értetlenül Marcel.
- Szirén mágia. Évek óta nem láttam ilyet. – ment közelebb elképedve az ismeretlen férfi.
- Davina neked ugyan nem kell, de bemutatom Vincent Griffitht, ő most itt a régens boszorkány.
- Tegyük félre a formalitásokat későbbre. – ment közelebb a férfi, és ritmusosan kezdett aprókat tapsolni, ahogy haladt Katelyn felé. – Nettoyer timoun sa a... Nettoyer timoun... Nettoyer timoun sa a... - kezdte kántálni a varázsigét. Davina is beszállt és együtt hajtották végre a varázslatot. – nem tudom áttörni... túl mélyen van. Beletelik egy kis időbe, amíg kitalálom.
- Tedd, amit tenned kell, én biztosítok mindent! – szólt Klaus.
- Davina segítened kell. – a lány bólintott és Vincent keze alá dolgozott. – Tudjuk, hogy hol van most a szirén?
- A kertben vannak elásva a hamvai. – szólt Kol.
- Nagyszerű, kelleni fog.
A fiú azonnal ment kiásni a dobozt, amiben a szirén maradványai voltak. Elijah csak tehetetlenül ült a lány mellett és aggódva figyelte a ziháló testet, magához szorítva egyik kezét.
- Meg fogjuk menteni. – simította vállára kezét Klaus.