New Orleans 1920

Fülledt, cigarettától levegőhiányos tánctér. Ez jellemezte a Gloria bar-t. A bárpultnál ült egy hosszú barna hajú lány. Unottan kopogtatott a zene ritmusára ujjaival, miközben egy martinit kortyolgatott.

- Katelyn! Hé Katelyn! – szólongatta egy éppen odarohanó szőke hajú lány – hát azt hittem el sem jössz!
- Tudom, tudom... – mosolyogva ölelték át egymást.

Nem messze tőlük a sarokban mulatozott pár férfi. Az egyiküknek megütötte fülét a párbeszéd és a hang irányába fordult. Fürkészve figyelte a barna hajút, mintha ismerte volna és a neve is ismerős volt.
- Stefan! A hölgy rád vár, ne kéresd! – egy mély hang zökkentette ki, kajánul vigyorogva rá. Akkor vette észre, hogy új emberekkel bővült társaságuk, s egy fiatal hölgy nyakával találta szemben magát. Ahogy meghallotta ereiben lüktetni a vért, nem tudott ellenállni és rá vetette magát. Nyakába eresztette szemfogait és bódultan szívta ki a vért a lány hamvas testéből.
- Azt hiszem, Stefant elvesztettük, fivérem. – kuncogott egy társaságbéli lány.
- Hadd szolgálja ki magát, húgom, a vendégünk s talán egyszer még a hasznunkra válhat.
- Ne feledd Klaus hallom, amit beszéltek – letörölte a vért ajkairól – s ha most megbocsájtotok, egy perc és visszajövök.

Egyenesen a barna hajú lány irányába ment, ám az eltűnt a bárpulttól. Be vetette hát vámpír hallását és a lányt kereste. Ahogy megtalálta már indult is a hang irányába nem törődve senkivel megragadta karját és egy félre eső zugba vonszolta.

- Hé eressz el! Megőrültél?
- Katherine! Mit keresel itt?
- Katherine? Miről beszélsz, az én nevem Katelyn!
Stefan most először nézett a lányra, s megdöbbenve látta, hogy nem az, akinek gondolta.
- Elnézésedet kérem, összetévesztettelek valakivel! Szabadna... Ne haragudj, meghívhatlak? Bocsánatkérésem jeléül.
A lánynak felettébb tetszettek a fiú európai vonásai így belement. Stefan egyenesen a többiekhez vezette. Amint a lány meglátta a vértől mocskos embereket körülöttük, sikítani akart, de Stefan befogta a száját, majd a szemébe nézett.
- Hang nélkül követsz és megcsinálsz akármit, amit mondok.
A lányt mintha megbabonázták volna, azt tette, amit Stefan mondott neki.

- Látom, utánpótlást hoztál!
- Csak nem tetszett, akit ti hoztatok.
- Ch, hallod ezt bátyám? Milyen kifinomult ízlése van itt valakinek. Megjegyzem... Tényleg jobb parti. – Rebeka már villantotta is szemfogait, de Stefan megállította.
- Ő az enyém.
Rebeka sértődötten visszaült a helyére, míg Klaus kuncogott egy sort jó étvágyat kívánva. Stefan a nyakára is mart Katelynnek, aki bár nem tudott beszélni, mindent érzett. Fájdalmat, dühöt a tehetetlenségtől és valami megmagyarázhatatlan eufóriát. Lassabbodott szívverése, egyre jobban és mikor már azt hitte itt a vég, Stefan abba hagyta és a saját vérével itatta a lányt. Ez így ment egy jó darabig, mikor is pánik kezdett el uralkodni a bárban.

- Klaus! Klaus Mikaelson! Mutasd magad, tudom, hogy itt vagy!
- Ez Mikael! Hugom, fuss!
Katelyn látta, ahogy Rebeka a hátsó ajtó felé fut, majd Klaus Stefannak súgott valamit és mind a ketten a másik irányba kezdtek el menekülni, Katelyn elvesztette az eszméletét. A pánikot rémület követte, mindenki menekült amerre látott, egymást taposták az emberek, míg végül a bár kiürült. Halott emberek hevertek a padlón. Kit lelőttek, kinek a szívében karó ágaskodott, párat a saját embertársaik tapostak agyon.

Jó pár óra eltelt már az incidens óta, de a rendőrök, már helyszíneltek. Katelyn hirtelen felébredt, úgy érezte, mintha a halálból tért volna vissza. Nem értette mi történik körülötte, rendőrök és mentősök voltak mindenütt és hozzá beszéltek. Zúgott a feje nem értette, hogy lehetséges, hogy él, de lassan minden emléke visszajött. Hirtelen összegörnyedt, rettenetes éhség gyötörte. Megütötte a fülét egy hang, mintha dobolnának a feje mellett, aztán leesett neki. Nem dobokat hall, hanem a körülötte lévő emberek szívverését.
- Éhes vagyok... - szűrte ki fogai közül a mondatot és eltorzult arccal rávetette magát az első emberre, aki a legközelebb állt hozzá. Csak szívta és szívta az életet adó nedűt, míg végül a doktor, akire rátámadt kilehelte utolsó lélegzetét. Már rontott is volna rá következő rémült áldozatára, de valami nem stimmelt. Rettenetes fájdalmat érzett a gerince mentén, majd karján és a többi testrészén. Mintha a csontjai maguktól törnének és deformálódnának. Pár perc múlva a lány helyén egy barna nagytestű állat, egy farkas állt a rendőrök előtt. Az állat zihálva állt előttük, majd rémült futásba kezdett. Futott ameddig csak bírt és fejében cikáztatk a gondolatok.

Mi történt? Mi történik velem? Hova mehetnék? Hol van Stefan és a többiek? Meg kell őket találnom, ők talán tudják.

Egy tisztásra ért a folyó túlpartján, kimerülve rogyott össze és ott, ahol volt elaludt. Másnap reggel ugyanott ébredt, fázott. Nem csoda, hiszen meztelen volt. Körül nézett, de nem volt neki ismerős a hely, csak annyira emlékezett, hogy átjött a folyón. Órákon át bolyongott a sűrű erdőben, mire talált egy kunyhót. Éppen akkor jött ki egy férfi. Katelyn megrémült, hiszen meztelen volt, elakart futni, ám a férfi utána szólt.
- Katelyn? Katelyn Dumas?
- Honnan tudod a nevem?
- Édesanyád barátja vagyok.
- Honnan ismered az anyámat?
- Ez egy hosszú történet. Éhes vagy?
Katelyn tétovázott, nem tudta bízhat-e a férfiban, de mivel tudta a nevét, úgy érezte talán tudhat valamit. A férfitől kapott egy inget és egy alsóneműt.
- Majd a hölgyektől kérek neked való ruhát, de először is nyugodj meg, egyél és meséld el miért voltál az erdőben anyaszült meztelenül.
- Hát... Igazából nem is tudom, mi történt. Vagy ha elmondanám, nem hinnél nekem.
- Farkassá váltál igaz?
A lány megrémült.
- Honnan...?
- Katelyn... Ezt nem nekem kellene elmondanom, de a szüleidtől valószínűleg amúgy sem tudnád meg... A családod az egyik legősibb vérfarkas falka leszármazottja.
- Hogy mi...?
- Tudom, ez elég sok így, meg is vagy rémülve, de tudnom kell... Megöltél valakit? Hogy lett belőled farkas? Az átok csak azután aktiválódik, miután öltél...
A lányban most realizálódott, hogy rettentő éhes és meghallotta a férfi szívdobogását. Nyelt egyet, majd elkezdett beszélni.
- A bárban, tegnap este, ahová Maryvel mentünk... Volt egy férfi. Pontosabban egy társaság. Kathrine-nek szólított... Majd mikor észrevette, hogy összetévesztett valakivel, én nem is tudom... Mintha megbabonázott volna... A nyakam... - odakapott ahonnan Stefan evett belőle, de a sebnek nyoma sem volt. – Esküszöm, hogy az a férfi majdnem megölt, majdnem kiszívta az összes véremet, de nem tudtam kiabálni, a bűvölet nem engedte... Adott a véréből, aztán pánik ütötte fejét, valaki a férfi barátait kereste... Klaus... Azt hiszem így hívták, akit keresett... Az emberek elkezdték egymást lökdösni, a tarsaság felszívódott én pedig mozdulni sem bírtam. Az emberek megtapostak és én elájultam. Mintha a halálból tértem volna vissza, arra eszméltem, hogy rendőrök és doktorok vesznek körül. Rettenetes éhség gyötört és az egyik doktort megtámadtam, én esküszöm nem akartam – zokogásban tört ki – de olyan éhes voltam és most is, szörnyű, szörnyű éhség gyötör. Aztán átváltoztam és itt kötöttem ki.

A férfi rémülten nézte a lányt
- Lehetetlen...
Katelyn a férfire hirtelen rátámadt, eltorzult arccal próbált a nyakához férni, de a férfi ellenált, lefogta karjait, közben sárgává váltak a szemei és megnyúltak a szemfogai.
- Katelyn! Nyugodj meg, segítek! – kiabált rá a férfi. Katelyn zokogva lerogyott a padlóra, eközben a férfi megvágta a karját és egy pohárba töltötte a vérét, Katelyn egy húzásra megitta, úgy látszott ez segített, de még mindig éhes volt.
- Maradj itt, hozok segítséget! – ezzel a férfi kiment a kunyhóból és bezárta az ajtót. Katelyn az ablakhoz ment ám a felkelő nap sugarai égették a bőrét. Az egyetlen helyre kuporodott ahová nem sütött a nap és sírva várta vissza a férfit.

A férfi autóba pattant és átkelt a folyón, egy kis eldugott utcába ment, ami a temető mellett húzódott. Célirányosan az egyik kriptába tartott. Ott egy nő fogadta.
- Clarice, segítened kell!
- Charles... Mit tehetek érted?
- Katelyn. Katelyn Dumas... Az éjszaka farkassá változott.
- Mi közöm nekem ehhez, mit tehetnék?
- Van más is... Megmarta egy vámpír.
- Az lehetetlen.
- Én is azt hittem, de rám támadt. A saját szememmel láttam. Vérfarkas és vámpír is lett egyben.
- Egy ilyen lényről tudunk az egész világon.
- Klaus Mikaelson.
- Segítek. Vezess oda.

Katelyn fejében özönlöttek a kérdések.

Hogy lehet, hogy nem tudtam, mi vagyok valójában? Ki ez a férfi és honnan tudja, hogy én ki vagyok, hogy a szüleim kicsodák? Azt mondta, hogy a szüleimtől sosem tudtam volna ezt meg, de miért? Miért akarták eltitkolni ezt előlem?

Jó pár óra eltelt, mire a férfi visszatért az ismeretlen nővel.

- Katelyn! Katelyn hol vagy?
- Itt vagyok.
A hang felé fordultak mind a ketten, majd meglátták a lányt a sarokban kuporogni.
- A napfény. Fáj.
- Hát persze, a nap árt a vámpíroknak, elfelejtettem. Had mutassam be neked Clarice Duboise-t. Ő egy boszorkány, talán tud segíteni.
Clarice végig mérte a lányt és elmosolyodott.
- Tudod a nevét annak, aki átváltoztatott?
- Átváltoztatott?
- Akinek a vére a testedben volt mikor meghaltál.
- Várjunk, valóban meghaltam?
- Charles, hát nem mondtál neki semmit?
- Bocsánat, de éppen az életemért küzdöttem.
- Hát jó, elmondom én. Kedvesem, úgy változhatsz vámpírrá, ha egy vámpír megetet a saját vérével, majd meghalsz és újjászületésed után emberi vért fogyasztassz. Tehát. Kinek a vére volt benned?
- Azt... Nem is tudom igazán. Nem mutatkozott be, de ha jól emlékszem a társaság, akivel voltunk Stefannak hívta.
- Arra emlékszel kikkel volt? Talán így beazonosíthatjuk.
- Volt ott egy férfi. Mély hangú, karakteres meg egy szőke hajú nő. Klaus és Rebeka.
Charles és Clarice egymásra néztek.
- Mi a baj?
- Semmi kedvesem, esetleg ők tudták a neved?
- Nem. Egyedül annak a Stefannak mondtam, de csak a keresztnevemet, összetévesztett valakivel.
- Kivel?
- Valami Kathrine-el.

Clarice odament Katelynhez és megsimította a vállát.
- Segítek neked. Kapsz egy napvilággyűrűt. Ezzel ki tudsz majd menni nappal is, Charles elmond neked mindent, amit a farkaslétről tudnod kell, azután menj. Menj, olyan messzire New Orleanstól amennyire csak lehet, mert ha Klaus Mikaelson kiszagolja, hogy van egy másik hibrid is rajta kívül a világon, kutatni fog utánad. Rejtőzködj, olvadj be és senkinek sem mondhatod el ki is vagy. Katelyn megrémült.
- Itt kell hagynom a családom?
- Hidd el, meg fogják érteni. A szüleid mindig is ettől óvtak, ők nem változtak át, nem akartak gyilkosok lenni ezért sem árulták el neked a származásotokat, nem akarták megadni a lehetőséget sem, hogy kísértésbe ess. Ezért sincsenek kapcsolatban a falkával.
- Ó jaj, ha megtudják, hogy az éjjel kiszöktem... Mary annyira erősködött, hogy menjek velük... Uramisten Mary! Tudunk valamit róla? Stefan bűvölete után nem láttam sehol.
- Mary rendben van, a családjával. Megrémült, hogy nem talált a bárban, nem mondhatod el még neki sem. – mondta Charles.
- Charles. Senki sem tudhatja. Még a szülei sem.
- Szó nélkül hagyjak itt mindent? Ezt ti sem gondolhatjátok komolyan, a szüleim...
- A szüleid így is halottnak hisznek!
- Tessék?
- Látták a holttested este, értesítették őket.
- És a támadás? Hiszen látták, hogy mivé lettem.
- A rendőrök sokkos állapotba kerültek, nem is emlékszenek semmire.

Katelyn elhallgatott. Könnyek szöktek a szemébe.
- Hová mehetnék? Hiszen alig múltam 18. Pénzem sincs, ismeretségem sincs. – zokogott a tenyerébe.
- Hidd el ez a legnagyobb ajándék az élettől most. Így nem kell rejtegetned magad, hisz senki sem tudja ki vagy. – szólt Clarice.
- Én majd segítek. Anyáddal nagyon jóban voltunk, amíg ki nem váltak a falkából, ez a legkevesebb, amit tehetek értetek.
- Estére kész leszek a gyűrűvel, addigra készíts elő mindent – szólt Clarice, majd elment.

Katelyn és Charles egy darabig csendben figyelték egymást, végül Charles törte meg a csendet.
- Nézd. Én tudom, hogy ez így sok egyszerre, de valamit tudnod kell. A fajtánk vérfarkas lévén egy átokkal van sújtva. Minden egyes teliholdkor átváltozunk, amint fel jön a Hold és visszaváltozunk amint pirkad.
Katelyn felkapta a fejét.
- Tehát minden Holdtöltekor végig kell mennünk ezen a borzalmon? Minden Holdtöltekor miszlikbe törnek a csontjaink és átváltozunk?
Charles némán bólintott. Katelyn szemei újra könnybe lábadtak.
- Mary... Mary tudja, hogy mik vagyunk?
- Tudja. De a szüleid miatt ő sem mondhatta el neked az igazságot.
- Ő átváltozott már?
- Még nem. Sajnálom Katelyn. Ezt az egészet borzalmasan sajnálom és dühös vagyok, hogy ezt egyedül kell végig csinálnod.

A nap további részében Charles igyekezett mindenre felkészíteni Katelyn-t a lány pedig mindent feljegyzett egy naplóba. A férfitől kapott egy köteg pénzt, pár ruhadarabot amit egy táskába összepakoltak, estére Clarice is elhozta a gyűrűt és egy védelmi bűbájjal ellátott nyakláncot.
- Ez jelez, ha ellenség van a közelben. Vigyázz magadra és ne feledd, nem mondhatod el senkinek, mi vagy.
Charles elvitte autóval 2 várossal odébb egy vonatállomásra, onnantól Katelyn magára lett utalva.

Egy darabig bolyongott az üres pályaudvaron, nem tudta hova, merre induljon. Egy térképet nézegetett, amit Charlestól kapott. Elment mellette egy férfi, majd visszafordult. Alkohol szagát lehetett érezni a lehelletén.
- Ilyen csinos kis lánykáknak nem kellene ilyen későn egyedül kószálni egy kihalt vasútállomáson. – kajánul vigyorgott a lányra, aki tudomást sem akart venni róla. Ez a férfit felbőszítette és a falhoz szorítva tapogatni kezdte a lány testét. Katelyn zaklatottsága és az éhség érzete, ami hirtelen rátört erőt adott neki és fordított magukon, most ő szorította a falhoz a férfit, majd nyakára bukott és elkezdte szívni a vérét, a férfi üvöltött, de Katelyn betapasztotta a száját, egyre csak arra gondolt, hogyan bűvölte meg Stefan tegnap éjjel, úgy döntött kipróbálja. Miután jól lakott a férfi szemébe nézett.
- Nem láttuk egymást, a heget a nyakadon egy nőtől kaptad, akit megerőszakoltál, amint feljön a nap mész a rendőrségre és feladod magad.
A férfi üresen tekintett maga elé és szó nélkül ott hagyta Katelynt.

Az első nap sugarai már látszódtak a peronról, Katelynen átfutott a félelem, hogy nem működik a gyűrű és a nap sugarai ismét fájdalmat okoznak majd neki, de nagy levegőt vett és kiállt a napfényre, nem érzett semmit. Elmosolyodott és egy kicsit megkönnyebbült. Úgy gondolta felszáll az első vonatra, ami jön és a végállomásig utazik, ott majd ugyanígy tesz, hogy ő se tudja hová is megy.

Az útja először Jacksonba, majd Memphisbe vitte. Úgy döntött meg sem áll Chicagoig. Út közben szépen gyakorolta a meggyőzés technikáját, igazán jól érezte magát és szabadnak. Hiányzott neki a családja, de jobban belegondolva mindig is érezte, hogy több van bennne. Hamarosan telihold jön, úgy gondolta, Chicagoban letelepedik egy időre. Ki is vett magénak egy szobát egy lepukkant panzióban. Járta a várost éjszaka is nappal is, rájött, hogy a hallása felerősödött, így igyekezett meghallani azokat a dolgokat, amik érdekelhették, például a Mikaelsonok, vámpírok, boszorkányok, vagy az a titokzatos Stefan.

Eljött a telihold éjszakája. Magára zárta a szobája ajtaját és várt. Nem telt bele sok időbe, feljött a Hold és ő már érezte is, ahogy a csontjai darabokra törnek és más alakzatban forrtak össze. Ordított fájdalmában és most először futott át az agyán, hogy talán el kellett volna rejtőznie. Kopogást hallott az ajtaján mire megrémült és félig átváltozva kiugrott az ablakon. Futott, ahogy bírt, majd talált egy sikátort, ahol meghúzta magát, amíg átváltozott. Ez az átváltozása merőben más volt, mint a múltkori. A teste nem reagált a gondolataira, csak az ösztönei irányították. Farkasüvöltést hallott és ahelyett, hogy futott volna előle, a hang irányába kezdett futni egészen addig, amíg egy másik farkast meg nem pillantott. Az a farkas ellenséges volt vele, a többivel együtt, akik időközben csatlakoztak hozzá.

Katelyn nem hátrált meg amikor rátámadtak, vissza támadt amennyire bírt egy kisebb farkast meg sebesített, de aztán az egész falka rátámadt és ott hagyták amikor már felkelni sem bírt. A pirkadat az erdőben érte, ahol összecsaptak, arra ébredt, hogy valaki a hátára terít egy pokrócot, majd a karjaiba véve egy kis házikóba vitte. Bőven reggel volt már amikor magához tért és egy fiatal férfivel találta szembe magát. Beburkolózott a takaróba, hogy a férfi ne lássa a testét, aki erre elnevette magát.
- Azt hiszed nem láttalak még, hiszen én hoztalak ide.
Katelyn meg sem mert szólalni
- Joseph vagyok. – mutatkozott be a férfi.
- Katelyn.
- Te új vagy ugye? Nem láttalak még erre.
A lány bólintott.
- Ne haragudj az este történtekért, az ösztöneink hajtanak minket ilyenkor. Ha jól veszem észre, nem rég alakulhattál át.
- Alig egy hónapja. Te ott voltál tegnap este?
A férfi megint felnevetett.
- Én vagyok Chicago farkas falkájának alfája. Az én vonyításomra jöttél oda ahol voltunk az este.

A lány nem tudta mit mondhatna, félszegen szólalt meg.
- Köszönöm, hogy behoztál, nem is tudom, mi lett volna velem.
- Biztosan megoldottad volna... Az este nagyon elbántunk veled, rajtad viszont egy karcolás sincs. Bár a farkasok hamar regenerálódnak, azért ez túlzás, a kisfarkas, akit megsebeztél még mindig gyógyul. Hogy lehet ez?
Katelyn megvonta a vállát.
- Nekem még nagyon új ez az egész, honnan tudhatnám?
- Igaz, ne haragudj, csak nem láttam még ehhez hasonlót.
A lány feszült volt, tudta, hogy nem mondhatja el, mi is ő valójában, de ezernyi kérdése lett volna, azt se tudta, hogy a farkasok tudnak regenerálódni.
- Honnan jössz? Hogyhogy egyedül vagy?
Úgy döntött, hogy hazudik.
- A családom kitagadott. Kiváltak a falkájukból és azt akarták, hogy ne változzak át... Aztán a sors máshogy döntött és átalakultam így elkergettek otthonról...
A fiú csendben volt, fürkészte a lányt, végül megszólalt.
- Nézd... Nem szoktunk idegeneket bevonni a falkánkba, de látom rajtad, hogy félsz, magadra maradtál, ha gondolod, én segíthetek.
- Nagyon kedves vagy... De én... nem tudom...
- Persze nem kényszer... Ha szeretnéd haza kísérlek és szólj ha meggondolod magad. – egy hatalmas mosolyt villantott Katelynre, aki igazán úgy érezte, hogy bízhat a fiúban.

Hamarosan ruhát kapott, majd elindultak a városban a panzióhoz.
- Mondd Joseph, már meg ne haragudj, de olyan fiatal vagy, hogyhogy te vagy itt az alfa?
Joseph vonásai megkeményedtek.
- Apám volt előttem az alfa, de a szüleimet megölték. Vámpírok. Apám nem hódolt be a nagy Klaus Mikaelsonnak, hát megölték. És elvittek még 10 farkast a falkánkból. Azt beszélik, hogy valami rituáléhoz kellettek, amivel Klaus megszabadul az átoktól és többé nem kell farkassá változnia teliholdkor, szabályozni tudja, mikor változzon át, viszont a farkas ereje megmarad. Állítólag a saját fajtájából is kell hozzá 12 vámpír, akiket megöl és 12 boszorkány.
- Nagyon sajnálom... Ki ez a Klaus egyébként? Még nem hallottam róla.
- Nem hallottál Klaus Mikaelsonról? Elnézést, de burokban nevelkedtél?
- Igazából... Igen... Az átváltozásomig azt sem tudtam, hogy vannak vérfarkasok, vámpírok, boszorkák.
- Hát ez elég szomorú.
- Nekem mondod? Szóval? Mesélsz nekem róla?
- Klaus az egyike az első vámpíroknak. Azt beszélik, hogy az anyjuk változtatta át őket mágiával miután egy farkas megölte a legkisebb fiát. Mikor először öltek embert, Klaus átváltozott, akkor derült ki, hogy az anyja egy farkassal hált, így Klausból Hibrid lett. Félig farkas, félig vámpír, az egyetlen a világon, aki ilyen erővel bír. Az apjuk Mikael évszázadok óta vadászik rájuk így sohasem maradnak egy helyen huzamosabb ideig. Legutóbb ha jól tudom New Orleansból menekültek, azóta senki sem hallott róluk.
Katelyn szótlanul hallgatta a fiú történetét.
- Nagyon elhallgattál, minden rendben?
- Persze igen, csak fel kell dolgoznom a történteket.
Idő közben a panzióhoz értek.
- Megjöttünk.
- Itt laksz? Már megbocsáss, de ennél még az erdei kis kunyhóm is jobb.
A lány elnevette magát, majd elköszönt és bement. Megvárta, amíg Joseph elmegy és kiment a panzióból, felmászott az ablakon át a szobájába. A szoba érintetlen volt és az ajtó is zárva volt. Hamarosan kopogást hallott. A panzió vezetője volt az, aggódva kérdezte minden rendben van-e.
- Minden rendben van köszönöm, miért kérdi?
- Az éjszaka üvöltést hallottunk és nem tudtunk bejönni önhöz.
- Valóban? Én nem emlékszek ilyesmire. – Katelyn elfelejttette a panzió vezetőjével az éjszaka történteket, majd mikor becsukta volna az ajtaját, hirtelen egy lábat talált az ajtó és az ajtófélfa között. Joseph lába volt az. Dühösen rontott be a szobába és az ajtót is becsapta.
- Tudtam! Tudtam, hogy valami nem stimmel veled. Az éjszaka is ezért rontottunk rád, más vagy, más vagy mint mi, aztán amikor nem bírtam veled reggel bemenni a saját ajtómon megvilágosodtam. Hibrid vagy. Klaus küldött? Nem volt neki elég? – a falhoz szorította a megrémült lányt. – Válaszolj!
- Joseph, én nem ismerem Klaust, esküszöm!
- Hazudsz! Ugyanolyan vagy, mint ő!
- Joseph, had magyarázzam meg!
- Rajta, találj ki valami hazugságot, az úgyis olyan jól megy neked!
- Na ide figyelj! Nem ismersz engem! Nem tudod ki vagyok és honnan jöttem! Alig egy hónapja elszöktem egy buliba, mert a szüleim soha nem engedtek sehova, egy vámpír New Orleansban megigézett és a vérével etetett miután majdnem megölt. Ez a vámpír Klaussal volt, de én nem tudtam kik ők! Megjelent egy férfi aki Klaust kereste és kitört a pánik, engem a saját embertársaim agyontapostak, mert nem tudtam védekezni, majd felébredtem, embert öltem és átalakultam! Úgy, hogy azt sem tudtam, hogy farkas vagyok! – a lány már üvöltött – szóval engem ne gyanúsítgass semmivel! Ezidáig azt sem tudtam ki az a Klaus Mikaelson, de miatta kellett ott hagynom a szülővárosomat, mert ha megtudja, hogy van egy másik hibrid is, le fog vadászni! – Katelyn zokogásban tört ki, az összes fájdalmát kiadta.
Joseph elengedte a lányt és nem tudta mit mondhatna.
- Nézd én nem akartalak bántani, egyszerűen csak dühös vagyok. Azt hittem Klaus küldött... Jobb ha elhagyod Chicagot, ha valaki más is kiszagolja ezt itt aztán nem lesz menekvésed. – a fiú ott hagyta Katelynt, aki gondolkodás nélkül összecsomagolt és elhagyta a panziót.

Indianapolisba utazott, azt hallotta, hogy ott van egy boszorkánygyülekezet, válaszokat akart és úgy gondolta, ott talán megkaphatja.

Először be akart olvadni a városba, munkát vállalt, lakást bérelt, mint egy normális ember, közben a boszorkányok után kutatott. Hamarosan megtudta, hogy a város közepén van egy temető, elment hát oda és meg is találta, amit keresett. Egy boszorkánnyal, Lousie-al, igen jóban lett, aki segített neki egy gyűrűvel, ami nem engedte, hogy teliholdkor átváltozzon. Éjt nappallá téve azon dolgoztak, hogy megtalálják a Mikalesonokat, maga Katelyn sem tudta, miért akarta megtalálni őket, de úgy gondolta jobb, ha ő keresi még úgy, hogy nem tudnak a létezéséről, mintha Klaus keresné őt.

Évtizedek teltek el, Katelyn és Louise vándoroltak, soha sem maradtak 5 évnél tovább egy városban. Most egy Mystic Falls nevű városkába érkeztek.