Gyors szívverések közepette állok a sorban, már teljesen leizzadva, sápadtan.  Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer erre veszem rá magam. Szerintem nem is kell elmondanom, milyen szinten is vagyok befosva. 

Azt hittem lesz egy-kettő őr, akik majd a háttérben álldogálnak és nézelődnek. Hát tévedtem! Vagy négy őr van, akik majdhogynem a hátukban állnak! Ahogyan Jeonhoz, akarnék érni, kapásból hárman rám ugranának. 

Kézfejemmel megtörlöm homlokomon gyöngyöző izzadság cseppeket, míg mély levegőt veszek, de heves szívverésemet nem tudom lenyugtatni. A gyomrom is olyan szinten görcsbe áll, hogy már hányinger is gyötör. Félő, mire odaérnék, addigra összeesek. 

-Jimin nem tudom megtenni. - Nézek a hátam mögött álló barátomra. -Inkább hagyjuk ezt az egészet és menyünk haza. - Menekülve mennék ki a sorból, de Jimin visszaránt. 

-Ha már ilyen sokat utaztunk nem mehetünk el! Ha nem is smárolod le, akkor legalább egy aláírást szerezünk, ha már itt vagyunk.

-De félek...-Motyogva előre nézek és látom már alig vannak előttem, így még jobban pánikolni kezdek. 

-Ne idegeskedj, nem fog történni semmi sem. -Nyugtatás képen vállon vereget, de ettől csak a torkomban kezd el verni a szívem. 

Nagyot nyelve rágcsálni kezdem az alsó ajkaimat, míg lassan sorra nem kerülök. Görcsösen ülök le vele szembe lévő székre, majd nyújtom át remegve a képet, amit alászeretnék vele íratni. 

-Milyen névre írjam? - Mély hangját hallva, összerándulok és félénken ráemelem tekintettem. 

-Taehyung. - Nehezen nyögöm ki a nevem, alig halhatóan, amire értetlen pillantásokat kapok. - Taehyung. - Mondom hangosabban, amit már meghall és elkezdi aláírni a képet. Jobban belegondolva, lehet nem igazi nevemet kellett volna mondanom...

Őt nézve idegesen kezdem ujjaimat piszkálni ölelemben. Újra mélyre szívóm a levegőt, majd lassan kiengedve ajkaim közül, határozottan felállok a székből, de mielőtt reagálni tudna áthajolok az asztalon és tarkójára fogok. Nem hagyok neki sok időt, hogy felfogja a történéseket, mert gyorsan mozogva lehúzom álláig a maszkot és ajkaira forrasztóm sajátomat. 

A hatalmas teremben minden elcsöndesedik, így már csak a saját szívverésemet hallgatva szorítom össze szemeimet, nem merve kinyitni őket. Ajkaimat nem mozgatom, nem is merném, csak mereven nyomom neki, magamban számolva az időt. Mikor meghallom Jimin hangját, abban a pillanatban elválok tőle és visszacsúsztatom arcára a maszkját. Abban az időben arcára nézek és eszembe jut, hogy elfelejtettem megnézni közelebbről, de már nincs időm újra lerántani róla a maszkot, mert megérzem barátom apró ujjait csuklómra fonódni. 

Döbbent szemeit látom utoljára, de mielőtt elszaladhatnék Jiminnel gyorsan elkapom az aláír képet. Mikor ez meg van gyorsan elhagyjuk az épületet. Hátam mögül hallom, ahogyan az őrök kiabálnak, hogy álljunk meg, de hülyék lennénk ezt megtenni. 

Egy buszmegállóig futunk, ahol épp egy busz áll meg, így gyorsan felszállunk rá. Leghátra ülünk, jól elbújva a többi ember közé. A busz elindul, mik pedig megkönnyebbülve felsóhajtunk. Sikerült...megtettem. 

Megszabadulva a mázsassúlytól felnevetek, ebben pedig követ Jimin is. El sem hiszem, hogy ilyen könnyen ment minden. Megszereztem amit akartam és nem kapott el senki sem. A legjobb mégis az, hogy megszereztem a képet.