Jimin szemszöge:

-Jimin kérlek engedj be!-Kopogott már sokadjára Jungkook az ajtómon.

-Nem.-Szipogtam.

-Beszélni szeretnék veled. Kérlek engedj be, jó?!-Próbálkozott tovább.

-Nem akarom, hogy így láss.-Mondtam egy nagy sóhaj kíséretében.

-Nem érdekel, hogy hogyan nézel ki. Csak engedj be kérlek!-Esett kétségbe. De javu érzésem van..Mikor távolság tartó volt, akkor is el játszottuk ezt.

Fel álltam a földről, majd oda vánszorogtam az ajtóhoz és be engedtem Jungkook-ot. Hatalmas szemekkel nézett rám, gondolom nem erre a látványra számított.

-Mi..Mi történt veled? Tudod mit? Hülye kérdés, ne válaszolj! Én csak..-Kezdett bele, de nem hagytam, hogy be fejezze.

-Annyira hiányoztál Jungkook.-Zokogtam kétségbeesetten és szorosan bújtam hozzá. Egy puszit nyomott a fejemre, majd fel kapott az ölébe és le ült velem a kanapéra. Nem engedtem el egy pillanatra sem, hiszen már két hete nem láttam és iszonyatosan hiányzott. Csak zokogtam és zokogtam, Ő pedig engem ringatva hagyta, hogy teljesen el ázzon a pólója.

-Tessék.-Nyomott a kezembe egy zsepit. Le töröltem a könnyeimet és ki fújtam az orrom, majd erőt véve magamon rá néztem.-Szeretlek Jimin.-Mondta kertelés nélkül.-Nagyon. Tudom, hogy oltári nagy butaság volt amit csináltam és nem így kellett volna reagálni rá, de nagyon megijedtem. Annyira hirtelen jött ez az egész, hogy nem tudtam mégis mi a fenét kéne kezdenem a kialakult helyzettel. De mostmár tudom, Jimin. Nagyon szeretném, ha közösen nevelnénk fel a babát. Még mindig nem tudom, hogy ez hogyan lehetséges, de nem is érdekel. Bele akarok vágni, mert szeretlek. És a mi gyermekünk hordod a szíved alatt, egyértelműen nem hagylak magadra. Szeretlek!-Suttogta az utolsó szót.

-Én is téged, Jungkook!-Suttogtam én is. Kezei közé vette az arcomat és lágyan birtokba vette az ajkaim. Jól esőn szusszantottam fel és nem tudtam be telni vele. Mohón mélyítettem el a csókot és élveztem a kellemes bizsergést, ami át járta az egész testem. Ki élveztem minden pillanatát és hálás voltam. Hálás, amiért Jungkook vissza jött.