- ÚRISTEN - támadott le Maddie, ahogy sétáltam a suli irányába sokkos állapotban.

- Igen? - kérdeztem, mint aki szellemet látott.

- Vóóóóhohooooo, álljunk meg egy pillanatra. Veled mi van? Csak nem elszakadt a kedvenc rózsaszín pulcsid? - ráncolta a szemöldökét Maddie, ahogy meglátott.

- A bézs pulcsi a kedvencem - javítottam ki.

- Bocs - forgatta a szemét unottan. - De mi van? Eskü olyan vagy, mint akit meg akartak erőszakolni álmában.

- Jaj, Maddie - fintorogtam a hasonlata miatt. - Apu közölte velem ma, hogy családi vacsorát akar tervezni.

- Abban mi a rossz?

- Elmondom újra. Családi vacsorát, ahol ott van Audrey, Scott meg én. Ráadásul Chloe és a lánya. Érted már? - meresztgettem a szememet.

- Basszus. Szóóóval a nagy bemutatás - esett le neki a dolog.

- Bizony ám - bólintottam lassan.

- Anyád mit szólt a dologhoz? - kérdezett rá az egyik bökkenőre, aki nem más, mint anya.

- Őszintén? Fogalmam sincs - tártam szét a karomat. - Apa ezt csak most hozta fel nekem a kocsiban, mikor hozott el, hogy én mit gondolok róla. De tegnap beszéltem Scottal és anya meg van hülyülve. Megállás nélkül apa Instáját csekkolja és rajta nevetgélt, egészen addig, amíg nem látta a Choles képet.

- Micsodaaaa??? - kerekedett el a szeme.

- Mondom. Úgy röhög, mintha szórakoztatóbb dolog nem lenne a földön, minthogy az ex - férjed képein vihogj - forgattam a szememet.

- Nem az. Robnak van Instája? Erről én miért nem tudtam?? - kapta elő egyből a telefonját.

- Látom, hogy leragadtál a lényegnél - néztem körbe, hátha meglátom Kylet, de sajnos nem láttam sehol se.

- Rob alsóindex Whitters. Besírok - csekkolta le apám profilját Maddie, mire csak sóhajtva feléálltam, hogy lássam én is, miket posztolgat. - Szerintem igazából az lenne a legjobb név neki, hogy Rob alsóindex lazacsávó.

- De ne már - folytottam vissza a mosolyomat, mert elvégre az apámról van most szó. Majd sunyiban kiröhögöm én is, úgy ha nem látja senki.

- Egy kis csendélet - olvasta fel a kép elnevezését, majd óriási nevetés én tört ki. Apa lefotózta a dolgozószobájában az asztalt, amin kivételesen rend van, valamint a gépen annyi látszódott, hogy a Spotifyon megnyitott egy "Chill songs" nevű albumot. - Hát én bekövetem. Meg tudom anyádat érteni, hogy miért nevet ezen ennyit.

- Annyira szemét vagy - csóváltam meg a fejemet.

- Ezt figyeld, van itt egy komment: Hát Rob, ez annyira nyugtató, mint egy kaktuszba beleülni. Áááááá, ezt nagyon adom. Anyud nagyon nagy arc.

- Ezt ő írta oda? - pislogtam nagyokat.

- Aha - biccentett egyet. - Őt is bekövettem. Valaki van még a családodból? Esetleg a nagyanyád?

- Honna tudjam? Ezek után már bármi - tettem fel a kezemet védekezően.

- Hát ezt nem hiszem el. Apád Kylet követi, engem meg nem??? - háborodott fel Maddie. - Írjak neki néhány dühös smilyet vagy még nem tart ott, hogy megértse?

- Szerintem megkérdezné tőlem otthon, hogy mi bajod van, piros napjaidat éled - e - gondolkoztam el, hogyan reagálna apa. Aha, valószínűleg így.

- Kommenteljek én is?

- NEM - kiáltottam rá. Meg kell otthon mondanom apának, hogy törölje le magát Instagramról, mert égő, amit csinál.

- Most miért?

- Mert....mert nem. Amúgy miért apámon nevettek? Anyámon nem lehet? - jutott eszembe, hogy neki is van ám profilja.

- Most, hogy mondod - nyitotta meg az oldalt. - Sajnos, ezen nem lehet. Teljesen átlagos képek. Semmi vicces "csendélet" - utalt apámra, akinek a chill zenék adnak nyugalmat. Hát, nem hiszem ezt el.

- De mit akartál mondani? - tereltem el a témát a szüleim közösségi oldalairól.

- Mikor?

- Még apám nyugodalmas képei előtt - csóváltam meg a fejemet.

- Jaaa, hogy akkor. Megmondom neked, hogy elveszi az apád az ember eszét - röhögött ismét.

- Maddie - szóltam rá.

- Jól van na, nyugi. Tudod, hogy poénkodok, de ha nem követ vissza, szóvá teszem nála. Szóóóval nem találod ki, hogy ki ült le mellém a buszon - húzott arrébb, hogy más ne hallja, amit mondani készült.

- Csak nem Herman Tømmeraas?

- Akkor szerinted itt lennék veled? - vonta fel a szemöldökét.

- Remélem tudod, hogyha ez egy véletlen folytán bekövetkezne és nem tudnék róla, akkor nagy bajban lennél - figyelmeztettem.

- Jó is lenne - sóhajtott egyet.

- Micsoda? Az, hogy megvernélek?

- Hagyjuk már - nevetett fel...megint. - Nem tudnál.

- Az meglehet, de akkor megkérném Kylet vaaaagy Scottot - találgattam, hogy melyik fiúkkal vagyok jóban.

- Amúgy meg, Liam ült le mellém - zsongott be egy pillanat alatt.

- Mit keresett ő egy buszon? - lepődtem meg, hiszen amióta van jogsija, azóta kocsival jár. Mármint a szüleiével, de ez titok a diákok előtt. Lerombolná az imidzsét.

- Szervízben van a jármű, de nem ez a lényeg. Szóval leült mellém és nem tudod elhinni mi történt.

- Ott ült továbbra is? - tippelgettem.

- Igen, de hozzámszólt. Érted??? Hozzám - ugrált örömében.

- Téééényleg? - tetettem a meglepettséget, mintha nem tudtam volna előre, hogy szóba fog állni Liam vele. Ehhez nekem semmi közöm nincsen.

- Bizony. Azt se tudtam, hogy melyik univerzumban vagyok. Hallod, azok a szemek közelről, hát úristen. Azt hittem, hogy szülök neki helyben két gyereket egyből - vörösödött el Maddie, ahogy Liamre gondolt. Azon belül a szemére, ami tényleg különleges. Egyeseket kirekesztenek a heterokrómia miatt, mások meg ezzel hódítanak. Hát, Liam a második kategóriába tartozik. Nem tudom mi olyan csodálatos ebben, meg hogyan tudja fogva tartani a tekintetet, amiről minden lány mesél, de én akárhányszor beszélek vele, sose volt ilyen.

- Istenem - mosolyodtam el halványan Maddie reakcióján.

- Én is ezt mondtam. De ez még semmi. Tudod, hogy lesz Brendon szezonnyitó bulija péntek este? Na, megkérdezte, hogy ott leszek - e rajta - tördelte egyből a kezét. Kétségtelen, hogy bele van esve Liambe. Ezt még a vak is látná.

- Ahha.

- És most ezt meghívás volt? Vagy hogy remélem, hogy ott leszel, hogy tudjunk találkozni? Ajjj, Brinley, ez olyan, mintha egy mese lenne - sóhajtott egyet Maddie, miközben az arcát fogta.

- Ezt szerintem ne tőlem kérdezd, mert fogalmam sincs - tettem fel védekezően a kezemet. Nem sokra ment vele ebben a témában, mivel még soha nem volt barátom. Teljesen új terep.

- Miről nincsen fogalmad? - jelent meg közöttünk Graham. Egyből melegem lett, hiszen mint tegnap, most is észvesztően nézett ki. Egy fehér póló volt rajta, ami kontrasztot adott a fekete hajának és barna szemének. Húha.

- Szia, Graham - mosolyodtam el, pedig kényelmetlenül éreztem magamat, most így, hogy a közelemben van.

- Sziasztok - nézett először Maddiere, ami lassan pislogva dolgozta fel az eseményeket és az arcát látva, most a Windows lefagy felirat jelent meg előttem, azonban amikor rám tévedt a tekintete, hosszasan végigmért.

- Maddie vagyok - nyújtotta ki a kezet a barátnőm, aki mintha kapcsolt volna a hang hallatán.

- Graham. Nem együtt járunk tesire? - tűnődött el a srác, miközben átpillantottam a válla felett, láttam, ahogyan Liam összehúzott szemmel figyelemmel tartja a kis körünket. Ahogy észrevette, hogy őt nézem, csak egy "mi a szart csinálsz" pillantást küldött felém, mire én csak megvontam óvatosan a vállamat, nehogy meglássák, hogy vele kommunikálok. Semmi köze nincsen hozzá.

- Nem te voltál az, akit múltkor eltalált a labda és utána nekiment a kapunak? - gondolkozott el Maddie.

- De, igen - nevette el magát Graham. Úristen. Egyszerűen tökéletes a nevetése. Csakúgy, mint maga a srác.

- Akkor igen - röhögött fel az emlék hatására Maddie. - Megyek is. Majd találkozunk - vigyorodott el gonoszan Maddie, amit én tökéletesen észleltem, ellenben Grahammel, aki csak egy bólintással jelezte, hogy tudomásul vette.

- Itt ne...- sziszegtem neki, de már késő volt. Gyorsan odébbszökkent, mint valami tücsök és ha jól láttam, akkor a levegőben szívecskét rajzolt az alakunk köré. Új barátokat kell szereznem.

- Láttam, hogy nem jelöltél vissza - kezdeményezett Graham. Mármint beszélgetést kezdeményezett. Ez lemaradt.

- Tessék? - kapcsoltam, mert hirtelen azt se tudtam, hogy itt vagyok.

- Facebookon - magyarázta.

- Jaaaa - esett le. - Igazából vissza akartalak, csak éppen hívtak, aztán meg elfelejtettem.

- Nem gáz, csak gondoltam megkérdezem, hogy van valami bajod velem, mert nem vagyok se terrorista, se pszichopata .

- Várjál - szedtem ki a zsebemből a telefonomat, ahol a mobilnetet benyomva, 3 üzenetem is volt. Micsoda fontos személyiség lettem hirtelen. - Tessék - mutattam felé a képernyőt, ahogy elfogadtam a felkérést. - Most már hivatalosan is barátok lettünk.

- Ennek örülök - vigyorgott. - Khm, azt hiszem, hogy valaki nagyon türelmetlen - biccentett a mobilom irányába, amin látta a Messenger értesítést.

Istenem, hogy miért nem állítom be a ne zavarjanak funkciót, mert ezzel esteleg elkerülném a hasonló gondokat.

Fújtatva nyitottam meg az appot.

Maddie megváltoztatta Brinley becenevét: Braham 💕

Maddie:

A nap, amikor Brinley szerelmes lett. Be is írom a naptárba.

Braham 💕 megváltoztatta a becenevét: Brinley

Brinley:

Akkora szemét vagy, hogy az hihetetlen.

- Amúgy nem rám tartozik, de te együtt vagy Ryderrel? - vakarta meg a tarkóját Graham.

- Mi? Dehogyis. Kylelal már gyerekkorunk óta ismerjük egymást és azó...- kezdtem bele a sztori ismertetésébe, hogy mi ketten mióta vagyunk jóban, de ez nem sikerült, mert félbeszakított.

- Nem rá céloztam - mondta Graham.

- Liammel? - tágult ki a pupillám.

- Ja.

- Jézusom. Nem - ráztam hevesen a fejemet.

- Akkor megnyugodtam, mert úgy néz erre, mint aki meg akar ölni valakit - húzta el a száját.

- Lehet rossz kedve van - vontam meg a vállamat. Meg fogom ölni Liamet, hogyha ezt nem fejezi be. Lehet, hogy Kyle kérte meg erre tegnap, de az tegnap volt. Ma meg ma van.

- Lehet - hagyta rám, de láttam rajta, hogy nem hisz nekem. - Habár, ami a tegnapi edzésen volt, azok után nem csodálnám...

- Te is kosarazol? - lepődtem meg.

- Már nem. Én szolgáltattam a zenét a szukrolónak a próbához és akkor hallottam a botrányt.

- Mégis miféle botrány volt? - fontam össze magam előtt a kezemet.

- Nem lényeges. Ha akarja majd elmondja - legyintett egyet Graham.

- BRINLEY - ordított nekem nem más,mint Kyle. Esküszöm, hogy olyan az időzítése, mint valami varázslónak. Pont akkor jön, amikor nem kellene.

- Most...izé - keresgéltem a szavakat, hogy mit mondjak neki.

- Menj csak. Látom, hogy rád várnak.

- Akkor majd...

- Majd meg beszélünk - fejezte be helyettem a gondolatmenetemet.

- Oké - haraptam be a számat.

- Szia Brinley - kacsintott rám Graham, mire majdnem összeestem. Ahogy ő ellépkedett, nekem meg a földbe gyökerezett a lábam és mozdulni se bírtam. Azt mondta nekem Graham, hogy majd még beszélünk. Ezek szerint nem égettem be magamat annyira. Úristen, hol van a pezsgő?

- Halló. Föld hívja Whitterst - intett a szemem előtt Kyle, mert ő már előttem állt, ahol előbb még Graham mosolygott. Annyira magával ragadott az esemény, hogy észre se vettem, ahogyan itt magyaráz nekem.

- Itt vagyok.

- Aha, én meg hülye vagyok.

- Nem én mondtam - tettem fel a kezemet védekezően.

- Láttam, hogy Graham beszélgetett veled - tért rá arra a témára, ami őt érdekli.

- Igen, mint most te.

- Mit mondott? Nyomult? - szorult ökölbe a keze.

- Mi? Nem. Kyle állj le - komolyodtam el.

- Nem csináltam semmit.

- Ez pedig maradjon is így. Nem nyomult, csak beszélgetett. Nem tudom, hogy mi a bajod vele, miért akarsz tőle konkrétan eltiltani, de hagyd ezt abba - fújtattam.

- Közbeavatkoztam? Nem. Akkor meg nem értem a problémádat.

- Lehet, hogy személyesen nem, de Liam olyan volt, mint valami pitbull. Attól paráztam, hogy leteríti valamelyik pillanatban.

- Az Liam volt, nem én. Miért nem őt cseszed le?

- Mert tudom, hogy te mondtad neki, hogy figyeljen arra, hogy lehetetlenítsen el Grahamtől - tártam szét a karomat.

- Igen, mert nem hozzád való - vallotta be tulajdonképpen, hogy a bátyja most is miatta okozott nekem kellemetlen pillanatokat.

- Ezt nem te döntöd el basszus - túrtam bele a hajamba.

- De lehet beleszólásom - vágta rá egyből.

- Kyle, ebben nem lehet még az se. Ha kérdezlek akkor lehet, de amúgy nem. Mi van ha nem akar semmit se a srác? Csak beszélgetni? Erre nem is gondoltál?

- Hagyjuk már. Hányszor mondjam el neked, hogy túlságosan naiv vagy ezen a téren???? Fogd fel Brinley, hogy én se csak úgy megyek oda hirtelen egy lányhoz, még akkor se ha annak tűnik. Mindnekinek van hátsó szándéka - emelte meg a hangját.

- Én pedig hányszor mondjam el neked, hogy egy jó barát nem szól bele a dolgokba, amibe nem kellene? Miért nem hagyod, hogy hibázzak?

- Mett nem akarom, hogy fájjon neked.  Ha ez - mutogatott az ajtó felé, ahol Graham bement és rám - létrejön, akkor ne nekem sírj, mert én megmondtam neked.

- Tudod Kyle, néha marhára nem értem, hogy mi bajod van. De kezd ebből nagyon is elegem lenni - csóváltam meg a fejemet és be indultam az épületbe.

- Brinley, várj már. Nem úgy értettem - szólt utánam, de én úgy tettem, mintha meg se hallottam volna. Audrey első számú szabálya: soha ne mutasd ki az érzelmeidet az oroszlánok barlangjában, mert lecsapnak rád. Ezt pedig be is fogom tartani.

❌❌❌

"Something happened for the first time, in
The darkest little paradise
Shakin, pacin', I just need you"

A suli udvarán feküdtem, miközben fülem én ordított a zene és unalmamban neteztem. A fejemet a zene ritmusára mozgattak, szóval lehetséges, hogy idiótának néztek, akik a lelátón ültek, de nem igazán érdekelt. Nem azért jöttem ide, hogy zavarjanak, hanem éppen ellenkezőleg. Egyedül akartam lenni. Maddie tudta, hogy nem leszek velük az ebédszünetben, ő pedig valamilyen Leilával beszélte ki a Liames ügyet, ha én már nem tudtam neki segíteni. Kyle pedig azt csinál, amit akar.

basketboy:

Láttad a bunyót a menzán?

invisible_girl:

Nem.

basketboy:

Minden oké?

invisible_girl:

Nem akarlak vele untatni.

basketboy:

Hallgatlak vagyis inkább olvaslak. Semmi extra dolog nem történik már, én meg várakozom.

invisible_girl:

Mire vársz?

basketboy:

Először te mondod el, hogy mi a baj, aztán leírom, hogy én mire várok.

invisible_girl:

Szóval van egy haverom, aki nagyon próbál óvni, vagy nem tudom, de amikor az egyik srác, akar beszélgetni velem, ő minden egyes alkalommal próbálja ezt megakadályozni. Aztán mikor felhoztam neki, ő annyira előadta, hogy jobban tudja, hogy kik illenek hozzám, mintha nem ismerném magamat.

basketboy:

Értem.

invisible_girl:

Annyira felidegesített ezzel. Egy barátnak nem az lenne a dolga, hogy támogasson? Az oké, hogy szól, ha szerinte nem helyes, de nem akar mindenáron a saját igazát rámerőltetni. Vagy ez nem így van? Lehet, én vagyok eléggé elcseszett.

basketboy:

Megnyugodhatsz, hogy nem vagy elcseszett. Ha kettőnk közül kellene választani, akkor inkább már én vagyok az. Figyelj, nem tudom, hogy kikről beszélsz, sőt azt se tudom, hogy te ki vagy (még), de nem lehet, hogy a haverod egy kicsit beléd van esve?

invisible_ girl:

Micsoda? Nem hinném, hiszen ismerjük már egymást több éve.

basketboy:

Ez nem befolyásolja. Lehet csak akkor jött elő nála, hogy több vagy számára, mint egy barát, amikor látta, hogy szintén érdeklődik valaki más nálad. Valaki, aki nem ő.

invisible_girl:

Ezt így még sose gondoltam át, de szerintem nem erről van szó. A vérében van, hogy irányítson. A szülei is ilyenek és a bátyja is.

basketboy:

Remélem igazad van, mert nem szívesen kelnék vele versenybe.

invisible_girl:

Mármint?

basketboy:

Mondtam már, hogy érdekes lány vagy te.

invisible_girl:

Én meg mondtam már, hogy láthatalan. Most te jössz. Egyébként mire is vársz?

basketboy:

Nem adtam túl sok tanácsot a problémáddal kapcsolatban.

invisible_girl:

Legalább meghallgattál. Ez is segített. Sokkal könnyebb, mint eddig.

basketboy:

Néha ki kell adnia az embernek magából. Én gyakran ordítani szoktam.

invisible_girl:

Ordítani? Szóval ordítsak én is és akkor könnyebb lesz?

basketboy:

Azt nem mondtam, hogy neked is segíteni fog.

invisible_girl:

Már így is hülyének néznek, szóval inkább hagyom, hogy az egész udvar rajtam röhögjön, de egyszer kipróbálom majd. Na, de mire vársz?

basketboy:

Hogy valami történjen.

invisible_girl:

Micsoda?

basketboy:

Majd egyszer elmondom.

A számba harapva bezártam a netet, hogy megakadályozzam a vigyorgásomat. Időközben a zene váltott, mire visszanyomtam az előzőre. A nap pont a szemembe sütött egészen addig a pillanatig, amíg felettem nem állt meg valaki.

- Kyle? - hunyorogtam és kirántottam az egyik fülesemet.

- Leülhetek? - kérdezte, mire csak megvontam a vállamat. A táskáját ledobva leült mellém a földre, mire én leállítottam a zenét. - Bocsánatot akarok kérni - nyújtott felém egy epres fagyit.

- Hallgatlak - vettem el tőle az édességet. Tudta hogy mennyire imádom, erre tessék. Ezek után hogyan tudnék rá haragudni? Pláne hogy ilyen fagyit nem lehet a környéken venni.

- Egy barom vagyok. Figyelj Brinley, nem akarlak befolyásolni, csak azt se akarom hogy bajod legyen - tépkedte a füvet maga mellett.

- De Kyle, nem kell vigyáznod rám - ráztam meg a fejemet.

- Túlságosan fontos vagy nekem, ahhoz, hogy ne foglalkozzam veled - mondta a szemembe, én pedig elmosolyodtam.

- Egyezzünk ki valamiben. Elfogadom a döntésedet, hogy nem kedveled Grahamet, de nem fogsz keresztbe tenni. Elvégre semmi olyasmit nem mondott, hogy akarna tőlem valamit. Ha én is úgy érzem, hogy próblémás a tag, akkor meg szólok neked. Engedd, hogy hibázzak párszor. Nem élhetek egy burokban örökké.

- Oké. Ez így korrekt - gondolta át a dolgokat.

- Király - vigyorodtam el, majd a fagyit félretéve visszafeküdtem a fűbe. Kyle is hasonlóan tett, így közöttünk egyedül a telefonom volt, amin elindítottam újra a lejátszási listámat. Annyi változás volt most, hogy az egyik füles nálam volt, a másik pedig Kylenál.

Egymás mellett feküdve hallgattuk a zenét, miközben a gondolataim azon cikaztak, hogy mi van akkor, hogyha igaz az, amit basketboy írt Kylelal kapcsolatban. Hiába volt az a szemem előtt, hogy tutira nem, valahol mélyen az agyamba beférkőzött az a gondolat, hogy én nem tudhatom azt, hogy miket gondolhat Kyle.

- Valaki írt - lökte meg Kyle a karomat, totálisan kizökkentve a gondolataim közül.

- Jaj, tényleg - nyúltam a készülék felé.

Liam:

Hol vagy? Ide fogok száradni

- Francba - jutott eszembe, hogy ma van a nagy nap.

- Mi az?

- Elkések - kapkodtam össze a holmimat a földről.

- Most jut eszembe, hogy már nem csak csere leszek a kosárcsapatban. Tegnap új posztot kaptam.

- Majd találkozunk - vágtam rá egyből, oda se figyelve a szavaira. Pedig kellett volna.

- Itt maradt a jégkrém - kiáltott utánam Kyle, amikor én rohantam keresztül a pályán.

- Edd meg - szóltam vissza neki, majd az ajtót kivágva végigcsörtettem a menzán, figyelve arra, hogy ne keltsek feltűnést.

- Ennyi ideig tartott ideérni? - támasztotta Liam a csípőjével a szekrénysort.

- Elfelejtettem, jó? - támaszkodtam a térdemre, mert a futás elég erősen megviselte a levegővételemet.

- Na, de Brinley. Nekem meg eszembe legyen Maddie? Hogy működik ez? - vigyorgott folyamatosan kiélvezve a helyzetet.

- Hallottam róla, hogy beszéltél vele. Meg, hogy elhívtad a buliba - lihegtem.

- Mi? Én nem hívtam el, csak megkérdeztem, hogy ott lesz-e - vonta fel a szemöldökét.

- Szegény azt hiszi, hogy elhívtad. Rendesen be van zsongva - egyenesedtem fel.

- Ne értsd félre, nem néz ki rosszul, meg aranyos, csak nem éppen az esetem - vonta meg a vállát.

- Jaj, neked van olyan, hogy eseted? - csúszott ki egyből a számon. Hülye családi vérvonal.

- Ezt már szeretem. Bírom, amikor gondolkodás nélkül jár a szád - nevetett fel. - Igenis van nekem is olyan, hogy esetem.

- Tudod mit? Nem érdekel. Mit találtál ki? Persze a bulit dolog miatt nem vállalok be semmit se, mert nem az én ötletem volt - kötöttem ki.

- Ilyeneket kinézel belőlem?? Sértő ez ám - kapott a mellkasához.

- Még szép. Mondjad. Essünk túl rajta - sóhajtottam egyet.

- Igazából meggondoltam magamat - vallotta be.

- Mármint? - éreztem nagyon rosszat.

- Amit kitaláltam már nem aktuális. Szóval majd ha lesz valami akkor szólok - legyintett egyet.

- Én meg legyen állandóan készenlétben? - kerekedett el a szemem.

- Mindenre legyél felkészülve - javított ki Liam röhögve.

- Most mennyire élvezed ezt? - tártam szét a karomat egy "ilyen nincsen" stílusban.

- Őszinte leszek veled Brinley. Azt nem lehet kifejezni, hogy mennyire - vigyorogott gonoszan, én meg lesokkolódva megcsóvaltam a fejemet.

- Nagyon remélem, hogy annyi kapitányi feladatod lesz, hogy elfeledkezel róla - motyogtam.

- Ettől nem kell tartanod.

- Tessék? - kaptam fel a fejemet. Mi az, hogy ettől nem kell félnem? Attól, hogy nem felejti el vagy attól, hogy neki nincsen kapitányi feladata? Csak ne az utóbbiról legyen szó, mert az a végemet jelenetné.