- Mondd, hogy ez egy vicc - nyeltem nagyokat. Nem lehet az, hogy pont Jade legyen apám barátnőjének, Chloénak a lánya. Annyi ember van még a világon, miért pont neki kell annak lennie??? Mi lesz ha összeházasodnak? Mostohatestvérek leszünk.....basszus. Ez így nagyon nem lesz jó.

- Onnan volt akkor annyira ismerős. Ránéztem Jadere és beugrott az anyja arca. Valld be, hogy hasonlítanak - hagyta Maddie figyelmen kívül a kifakadásomat.

- Pocsék lesz ez az évem is. Ha megtudja, hogy az anyja az én apámmal jár, tönkre fogja tenni az életemet - gondoltam bele a következményekbe.

- Most ezen ne rágódj. Inkább éld túl a mai napot - javasolta.

- Kösz, ezzel aztán sokra mentem - forgattam a szememet unottan.

- Most miért? Úgyis közölnie kell egyszer Chloénak, hogy Jade a lánya. Én addig inkább a tudatlanság hullámaiban élnék - vonta meg a vállát. - Kyle - vette észre a felénk lépdelő srácot. - Varázsolj magadra egy vigyort és egy szót se neki, míg te, fel nem dolgoztad a tényeket - súgta a fülembe.

- Már oda se jöttök? - állt meg előttünk.

- Nagyon elvoltál, nem akartunk zavarni - felelt helyettem Maddie.

- Gyere már ide te kis spanyol jányka - tárta szét Kyle a karját, majd erősen magához ölelt.

- Zuhanyoztál tegnap óta? - csapott meg egy enyhe sörszag.

- Még mindig érezni? - húzta el Kyle a száját.

- Csak egy kicsit - mutattam egy mértéket az ujjaimmal.

- Na majd én eldöntöm - szagolta meg Maddie Kylet.

- Nem hittem volna sose, hogy meg fognak szagolni - motyogta a legjobb barátom ledöbbenve.

- Hát Ryder - szólította meg a vezetéknevén Kylet - rád férne még egy - kettő zuhanyzás.

- Kösz Maddie. Nagyon kedves vagy, hogy közölted velem, hogy büdös vagyok - vigyorodott el.

- Nagyon szívesen. Én csak az igazat mondtam - védte magát.

- Gyomormosás közeli állapot? - tippeltem, hogy mégis mennyire élvezte a tegnap esti bulit.

- Nem nyilatkozom - tette fel a kezét, majd megszólalt a pokol hangja: a csengő.

- Remek. Kezdődhet a szenvedésem - dünnyögtem, miközben belevegyültünk a tömegbe, hogy bemenjünk az épületbe.

- Ebédszünetben tala - intett egyet Maddie, mivel neki máshol volt órája, mint nekem.

- Akkor ebédszünet - indult meg Kyle is a másik irányba, mint én, így teljesen egyedül maradtam. Az elmúlt években sose volt olyan, hogy egyikükkel se lett volna órám. De ezek szerint ez az év más lesz, mint a többi.

  ❌❌❌

- Ez a nap maga a pokol - ültem le a szokásos asztalunkhoz az ebédlő eldugott sarkában. Na igen, az ebédlő. Itt látszódnak meg a klikkek, mint egy rossz gimis filmben. Ebben az egészben a legszomorúbb dolog, hogy a valóságban is hasonló módon működnek a dolgok, mint a vásznon. Mindenkinek megvan a saját maga társasága. Ott vannak a kosarasok, pomponcsapat, zenészek (ők lépnek fel mindig a bálokon), az évkönyvesek, valamint a baráti közösségek. Mondanom se kell, hogy a mi asztalunknál egyetlen hely mindig is üres volt, hiszen csak hárman vagyunk.

- Miért? Nem is annyira vészes - harapott bele az almájába Maddie, mivel más nem volt előtte.

- Annyi elég neked? - vontam fel a szemöldökömet.

- Persze - vonta meg a vállát.

- Mads, azért nem kell éhen halnod, hogy belekerülj a csorda közé - állt az oldalamra Kyle, hiszen Maddie már így is vékony, nem tudom, hogy hova akar még fogyni.

- Nem halok éhen. Ne féltsetek.

- Csak szerintem ennyire kényelmetlen ez a ruha? - mozogtam össze - vissza, mert sehogy se volt jó.

- Nem is az. Nekem rendesen tetszik. Kiemeli a szememet - pislogott sűrűn Maddie.

- Szerintem sincs vele semmi baj. Kicsit meleg, de amúgy nem rossz - dobott bele egy krumplit a szájába.

- Hétfőket és péntekeket utálni fogom a szokásosnál jobban is - támasztottam meg a fejemet.

- Jól nézel ki benne, szóval megnyugodhatsz - lökte meg a karomat Kyle, hogy feldobjon.

- A legjobb barátom vagy. A kötelességed, hogy ilyeneket mondj - mosolyodtam el halványan.

- De Brad, Hugo meg ezek a tagok nem a haverjaid, mégis hallottam, ahogy rólad beszélnek - tette hozzá.

- Remek. Mindenki azt hiszi rólam, hogy valami csodabogár lettem, mert kikupált Spanyolország - morogtam.

- Talán azért, mert így van? Ugye, Maddie? - rúgta meg a lábát az asztal alatt, aki elbambult, így ugrott egyet ijedtében.

- Tessék? - kapkodta a fejét köztem meg Kyle között.

- Mi néztél ennyire?

- Vagy inkább kit? - javítottam ki Kyle kérdését, mire elvörösödött.

- Tessék? Ki jön be neked? - kerekedett el a szeme, mivel egy új információ volt a számára.

Maddie és én farkasszemmel bámultuk a másikat, mert én tudtam, hogy kiről van szó, viszont nem akarta, hogy elmondjam Kylenak, mert félt, hogy kiakadna vagy elszólná magát.

- Brinley. TE TUDOD?? - vette észre, ahogy próbálom visszafojtani a mosolygásomat, Maddie meg a szemével akar megölni engem.

A rádió recsegő hangja mentette meg a barátnőmet a színvallástól, mivel Hill úgy döntött, hogy év eleji bejelentést tesz az ebédszünetben.

- Valery, ez már megy? - kérdezte az asszisztensétől. Hát, ő se változott semmit se.

- Igen - hallottuk meg a vékony női hangot.

- Khm. Szép napot kedves diákok!! - kapcsolt az igazgató, hogy tisztán hallottunk mindent. - Sajnálom, hogy megzavarom az ebédszüneteteket, de fontos dolgot kell közölnöm veletek. Idén újraindult iskolánk honlapja, ami a mai naptól kezdve mindenki számára elérhető. Viszont változásokat vezettünk be a diákjaink számára. Mivel a 21. században élünk már, mindenki az interneten lóg, nem törődik az embertársaival, magányba fullad az életük, hiszen nincsenek barátaik. A középkorban a pestis járta végig a világot, napjainkban pedig a net világa szív titeket magába. Ezért is döntött úgy a vezetőség, hogy létrehoz a weblap keretén egy portált csakis a diákjaink részére. Mindenkinek van egy profilja, ami által megismerhetitek egymást. Lehet, hogy így kívülről nem is beszélnétek, mert nem szimpatikus a személy, de mivel az egész oldal anonim, így a kilétetek tudta nélkül lehet kommunikálni a másikkal. Bízom benne, hogy egy erős közösség tud így kialakulni, hiszen a beszélgetőpartnereket algoritmusok választják ki véletlenszerűen. A felhasználónév mindenkinek a teljes neve kisbetűvel, míg a jelszó pedig a születési év, hónap, nap. Miután beléptetek be tudjátok állítani a neveteket, melyet ki fog jelezni a program, mások számára. Természetesen ez nem kötelező, akinek kedve van az beléphet ismerkedni. A másik dolog, hogy mára véget ért a tanítás. Összepakolhattok és hazamehettek. Hétfőn találkozunk. Élvezzétek ki ezt a hétvégét, mivel jövő héttől belevágunk a tananyagba. További kellemes délutánt!!

- Azta. Ilyen hosszú beszédet se hallottam még Hilltől - próbáltam átkiabálni a kitörő tapsvihart, amit a nap további részének eltörlése jelentette.

- HAZAAAA - pattant fel Maddie, hogy kijusson az épületből minél hamarabb. Azonban szerintem csak Kyle elől menekült, mert félt, hogy kiszedi belőle a titokzatos srác nevét.

- Ez annyira idióta. Nem fog kijutni annyira hamar - bámult Kyle a tömeg felé, ami az ajtónál sorakozott.

- Ismered. Őt nem hatja meg az ilyen. Inkább furakszik - vontam meg a vállamat és tovább ettem nyugodtan.

- Jössz haza Kyle? - lépett oda hirtelen Liam. A két kezével megtámasztotta az asztalunkat, így a fehér ing alatt kidudorodtak a bicepszei. Fél vállán hanyagul lógott a táskája, amiben gyanítom, hogy nem sok minden volt.

- Téged is jó látni Liam - utaltam arra, hogy én is itt vagyok.

- Brinley  - pillantott végig gyorsan rajtam, majd ismét az öccsére figyelt. Ennyi ideig volt hajlandó észrevenni.

- Nem gáz, ha lépek? Nincsen erőm több saroknyit gyalogolni - nézett rám bánó arccal Kyle.

- Persze, menj csak. Később lehet beugrom - erőltettem magamra egy vigyort.

- Én otthon leszek. Ismered a járást - kacsintott rám, majd összepakolta a cuccait és Liammel együtt beleolvadt a tömegbe.

Hát akkor várjunk egyedül, még ki tudok menni tolakodás nélkül. Kicsit se volt kellemetlen, hogy csak én ücsörögtem a helyemen, hiszen már mindenki az ajtó felé összpontosított.

Lekéstem a sulibuszt. Nem elég, hogy teljesen tele volt, de pont az orrom előtt húzott el, így nem maradt más, csak az, hogy hazasétáljak ebben a melegben.

Társaság nélkül, felhívtam a nővéremet, Audreyt, bár miután a harmadik csöngésre se vette fel, gyanakodni kezdtem, hogy éppen megzavarom.

- Brinley, haliii - vette fel hirtelen.

- Rosszkor? - nyomtam fel a hangerőt, mert a mellettem elsuhanó kocsik zajától alig hallottam őt.

- Jaj, dehogy. Csak éppen most értem vissza a koleszba. Mesélj. Milyen volt az első nap?

- Első napos? - nevettem el magam zavartan. - Semmi extra. Borzalmas órarend, nincs sok közös órám Kylelal és Maddievel, Hill monológot mondott, hogy a neten szerezzünk barátokat, szóval csak a szokásos.

- Lehet ez egy jel.

- Melyik?

- Az, hogy alig van órád velük. Brinley barátkozhatsz másokkal is, nem tiltotta meg neked senki se, hogy csak velük legyél jóban - magyarázta.

- Tudom - forgattam a szememet, hiszen ezt minden egyes alkalommal elmondja nekem, amikor beszélünk/találkozunk.

- Nekem is volt egy csomó barátom gimiben, akikkel még mindig tartom a kapcsolatot - fokozta. Az lehet, hogy neki több volt mint neked, de ő Audrey, akiért mindenki rajongott, én meg Brinley, akiről nem akartál elhinni, hogy kinek a húga vagyok.

- Az te voltál - motyogtam.

- Tessék? Rossz a vonal - emelte feljebb a hangját.

- Semmi, semmi. Te tudtál Chloéról? - tértem át egy másik témára.

- Kiről?

- Hoppá - kerekedett el a szemem.

- Az ki?

- Senki - kamuztam. Ha apa nem mondta még el neki, akkor nekem se kéne. Ez az ő dolgunk.

- BRINLEY!!!! KI AZ A CHLOÉ? - kiáltotta bele a készülékbe.

- Nem jó a vonal. Pfffff....recseg. Majd...beszélünk - nyomtam ki gyorsan. Audrey meg fog engem ölni, amikor hazajön.

  ❌❌❌

Miután hazaértem, ki találtam a konyhában? Chloét, ahogy főz.

- Khm, helló - köszörültem meg a torkomat.

- Máris visszaértél? - mosolyodott el, ahogy meglátott.

- Hazaengedtek minket az ebédszünet után - ácsorogtam tétlenül a küszöbön. Most mit csináljak? Maradjak itt vele, vagy csináljak úgy, mintha mi sem történt volna??

- Gondolom örülsz neki - fordult vissza az edényhez.

- Mit csinálsz? - vettem erőt magamon és próbálkoztam úgy tenni, mintha nem rémítene meg a helyzet.

- Rob mesélte, hogy mennyire szereted a milánói makarónit, így gondoltam összedobom vacsorára - magyarázta. Miattam főz? Legutoljára anya konkrétan nekem, még akkor főzött, mielőtt még elváltak volna apával. Azóta magamnak csinálok mindent vagy rendelek.

- Ez nagyon kedves tőled - nyeltem egy nagyot.

- Semmiség az egész.

- Nem baj, ha most felmegyek? - nyögtem ki, mert nem tudtam a szituval mit kezdeni.

- Miért kérsz engedélyt? Elvégre itt én vagyok a vendég - nevetett fel.

- Akkor majd.....jövök - sunnyogtam fel gyorsan, mielőtt még jobban lejáratom magamat.

A szobámba belépve egyből lekaptam magamról az egyenruhát és felvettem a milliószor kényelmesebb sötétkék rövidnadrágomat, hozzá pedig egy egyszerű fehér pólót. Most, hogy nincsen itthon se apa, se Audrey, Scott anyával lakik, Maddie szerintem elment futni (megint), Kyle meg a másnaposságára keresi a gyors gyógymódot, teljesen elkapott a magányérzet. Nálam ez mindig is jelen volt, pláne a válás után, szóval nem volt szokatlan érzés. Eleinte apa próbált állandóan feldobni, mert Audrey ment a saját feje után, elfoglalta magát, így én lettem a szeretethiányos gyerek a családban. Azonban apa nem lehetett mindig velem, olyankor magam alatt voltam, hiszen új kölyök voltam a környéken a válás utáni költözés miatt. Ekkor jött a képbe Kyle, majd utána Maddie. Más barátaim pedig sose voltak, hiszen tökéletesen meg voltam elégedve kettejükkel. Viszont ahogy nőttünk fel, egyre több időt töltöttünk egymástól távol, másokkal is lógtak. Kyle összehaverkodott Liamnek a barátaival, Maddie pedig a csodás természete miatt kerített maga köré új embereket. Egyedül én voltam a társaságunkban, aki nélkülük nem tudott mihez kezdeni.

Ekkor villant be az igazgató mai beszéde a weblapról. Alkossatok közösséget, vagy valami hasonló. Emellett Audrey szavai is visszahangoztak a fejemben, arról, hogy nem áll meg Kyléknál a világ. Így gondolkodás nélkül megnyitottam a suli vadiúj weboldalát, ahol megkerestem az emlegetett portált. Amint beléptem elém tárult a nagy semmiség, hiszen nem volt aktivitás. Bal oldalon több opció közül lehetett válogatni. Ha valamelyik nagy oldalhoz kéne hasonlítanom a Facebookot mondanám, de mégse volt teljesen ugyanaz, hiszen itt álneven megadott emberek sorakoztak, illetve a választható ablakok között egy random taggal való beszélgetés is engedélyezett volt. Hozzá lehetett adni a csatlakozott tagokat a barátlistádhoz. Lehetett privát üzenetet váltani velük, azonban egy jelentős dolog nem került fel. Nem volt idővonalad. Nem tudtál a hangulatodról megosztani semmit, képet kitenni magadról, aminek rendkívül hálás vagyok. Igaza volt a dirinek, teljesen névtelen volt az egész. Jó, kivéve akkor nem, ha olyan profilnevet állítottál be magadnak, ami elárulja, hogy ki vagy valójában. Én mit állítottam be magamnak? Nagyon találó módon az invisible_girl névre esett a választásom, mivel szerintem ez passzol rám a leginkább. Tényleg láthatatlan vagyok.

Ahogy rákattintottam a mentésre, hivatalosan is benne voltam a rendszerben, ahol olyan embereket tudok megismerni, akiket már lehet láttam, csak nem szólítottam meg. Sejtésem se volt arról, hogy életem egyik legjelentősebb döntését hoztam meg azzal, hogy csatlakoztam, hiszen ha meg kellene azt határoznom, hogy mikor fordult ki teljesen a megszokott kerékvágásból minden, akkor ezt a pillanatot mondanám annak.