óra
Na igen ez az a rész amihez annyit tudnák írni. Szóval kezdem az elején. Ez a bizonyos személy az (a jobb oldali) én kedves kis Jenyferem. Jenifer nekem az utobbi időben azt az ikonikus visszatérő szereplő helyét töltötte be. A fejemben létezik egy úgymond Jenyfer origin story. Ez egy igazán bonyolult történet. Főszerepben ezzel a pschyopot egyéniséggel. Igen. Jenyfer elmélye nem kissé problémás. Így nehezen tud normális lenni. Mivel időnként elfogja egy elmebeteg rofam illetve nem kicsit gyakoriak nála a dühkitörések. Családi hejzete miatt kiskora óta rengetegszer tett öngyilkossági kisérleteket. Sikertelenül, mert az ötlet nem vált be vagy barátnői, illetve késöbb a pasija is segített ezek megakadájozásában. Mivel családi helyzeten alapul, az apját konkrétan szeme láttára ölték meg, anyja meg csak a hibát keresi benne és folyton csak szidja és testvéréhez hasonlítja. A három évvel idősebb bátyja meg figyelmen kívül hagyja hugát. Ezért Jenyfernek egy utálatos semmirekellő hűtlen alak lett a szemében. Ezen az sem segít hogy bátyja 16 évesen önszántából vonul katonának, igy otthon hagyva a két családtagját. És ilyenkor ismeri meg főszereplőnk a 3 legjobb barátját, majd kis idő mulva a náluk egy évvel idősebb negyedik lányt. Mindanyiukat a körülöttúk keletkező nyomás és sötétség jellemzi. Majd több évnyi bérgyilkosi szerep után megismeri élete szerelmét akinek köszönhetően még inkább pörgősebb lesz az élete. És eddig elég is a történet.
Most a rajzról. Jobb oldalon a 23 éves Jenyfer látható aki most fejezné be bérgyilkos karierjét (ami nem fog bekövetkezni), bal oldalon meg az emós 14-15 éves Jenyfer látható amikor még csak tervezgették barátaival az összeköltözést. És hogy hiteles legyen, ott egy óra. Mert én ezt egy ilyen időutazós, régen most filingűre terveztem.
Kb.220 szóban a Jenyfer origin story egy nem annyira részletes felvázolása.
Itt Alma jelentkezett. Na csáó!
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro