Wattpad találkozó 2.0
Hellosztok!:) Indul a második wattpad találkozó November 4. (péntek) 12:00-tól 17:00ig. A szokványosságtól eltérvé egy kisebb túra lenne, amivel a város néhány jellegzetes látványosságát fogjuk meglátogatni. Gyülekező a Hősök terén a 7 vezér szobránál. Utána mennénk a Gellért hegyre, ahol időt szakítunk néhány csapatépítő játékra is. Azonban itt nem állunk meg, ugyanis célba vesszük a Duna partot és az 56os emlék szobrot szemlélnénk meg, amit a Lánchídon,keresztül közelítenénk meg. A móka azonban még nem ér véget, hiszen szemügyre vennénk a Parlamentet majd utunk a Bazilika előtt ér véget. Garantáltan jól fogsz szórakozni, gyere el te is!
Bátran jelentkezen mindenki:) Ha felkeltette az érdeklődésedet a találka ird meg,egyertelműen privátban a faces nevedet és berakunk a találkozó csoportjába :))
Én még sajnos jelenlegi állapotom szerint nem tudom mi lesz velem a szünetben de probálok majd időt szakítani erre a jó kis programra :)
Greg Everdeeen-Lawrenc.
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro