„Kedves naplóm!

Tudom, hogy szégyenteljesen elhanyagoltalak és nincs erre semmi más mentségem, csakis a szerelem és a boldogság. Te, aki tanúja voltál, mennyit epekedtem az én gyönyörű göndör angyalomért, nem ezt érdemelnéd tőlem. Visszaolvastam és a legutóbbi bejegyzésemet akkor írtam, mikor először vallottunk szerelmet egymásnak.

Ennek már másfél éve. Életem legszebb, legboldogabb időszaka volt ez a titkolózás és az állandó félelem ellenére, hogy egyszer lebukhatunk. Hogy mi történne akkor? Egészen biztosan elszakítanának minket egymástól, megbélyegeznének mindkettőnket, Harry elveszítené az örökségét, tönkremenne az élete, nem lenne jövője, én pedig számkivetettként kellene éljek halálomig. Emiatt kénytelenek voltunk a saját biztonságunk érdekében rengeteg óvintézkedést hozni, hogy még a gyanú árnyéka se vetülhessen ránk.

Szerelmes vagyok, igen. Azóta csak még jobban és tudom, hogy ő is így érez. Annyiféleképp adja tanúbizonyságát, hogy kétségem sem lehet. Tavaly nyáron például, az első évfordulónkon egy saját faragású kis gyűrűt készített nekem. A kedvenc helyünkön, a kis tónál, a szomorúfűz árnyékában adta át arra kérve, legyek én az, aki továbbra is teljessé teszi az életét. Nem hivatalosan, nem is a törvény előtt, de Isten oltalma alatt örök hűséget esküdtünk egymásnak, míg a halál el nem választ.

Sikerült meggyőznie Mr és Mrs Donahue-t, hogy a Lizette kisasszonnyal való házasságkötését ne erőltessék annyira, zsenge korukra való tekintettel. Igaz, az eljegyzést meg kell majd ülnünk a kisasszony tizennyolcadik születésnapján, de addig még van pár hónapunk. Számomra elképzelhetetlen, hogyan lehet egy alig tizenhat éves embertől elvárni, hogy párt válasszon magának, hisz mindketten annyik voltak, mikor a bálon először találkoztak. Azóta egykét havonta eljárnak ide Lizette-ék a szüleivel, hosszú órákra maradnak, olyankor távol kell tartanom magam a történésektől, de Harry biztosított róla, hogy semmi olyat nem csinálnak, ami nem illendő. Olyanokat csak velem csinál. De még mennyit...

Mivel most tél van, épp csak elmúlt Karácsony, nem szökhetünk ki a szabadba, hogy a szerelemünket bizonyítsuk, ezért csak esténként jár be hozzám. Hetente egyszer, szerdánként kihagyjuk. Harry már többször összefutott Lord Donahue-val a folyosón, nem tudni, mit csinál olyankor, de mivel kitapasztalta, hogy ez mindig ugyanazon a napon történik, megbeszéltük, hogy akkor nem jön. Drága naplóm, ha tudnád, hogy ez a szoba és ez az ágy micsoda pillanatoknak volt tanúja, belepirulnál. Sokszor én is azt teszem, ha csak visszagondolok rájuk. De nem tudok nem így tenni, minden pillanatban akarom.

Most befejezem, de ígérem, ezentúl gyakrabban írok, annyi mesélni valóm van. Szeretettel: Louis"

Ma is egy ilyen nap van, szerda, későre jár, de még nem tudok aludni, ezért a gyertyafénynél végre elmeséltem a kis naplómnak, hogy zajlik itt az élet mióta Harry az enyém. Igen, az enyém, minden tekintetben. Ezt nem mertem volna leírni soha, de már több, mint egy éve, hogy felfedeztük, milyen csodákra képes Harry feneke. Mikor azon a felejthetetlen hajnalon véletlenül belülre kerültem az ujjammal, egyre gyakrabban kérte, hogy tegyem meg. Aztán már kettőt használtam, azt mondta, imádja azt a feszítő érzést, amit akkor érez. Egy kósza ötlet volt csupán, hogy megpróbálhatnám ugyanezt a férfiasságommal is. Mikor kellően tágnak éreztem, egyszerűen kihúztam az ujjaimat és finoman belemártóztam. Borzasztóan féltem, hogy fájdalmat okozok neki, ezért nagyon finoman, centiméterenként haladtam befelé az édes Mennyországba. Vágyam sürgetésének ellentmondva igyekeztem Harry jeleire figyelni. Amikor felszisszent vagy fájdalmasan nyöszörgött, megálltam. Egyszer ki is akartam húzódni, gondolván, hogy ez egy nagyon rossz ötlet volt, de nem engedte, kért, hogy maradjak, csak adjak egy kis időt neki. És én adtam. Bármikor bármennyit, amennyire csak szüksége volt. Mert tudtam, hogy mihelyt készen áll, olyan gyönyörben lesz részünk, hogy még az angyalok is sírnak odafent. Néha cserélünk is és ő van felül. Azt is nagyon élvezem, mert nagyon gyengéd és figyelmes, de az az igazi, amikor én lehetek benne. Ő is jobban szereti azt a felállást, de néha igénye van a váltásra és én ezt tökéletesen megértem.

Elpakolom a naplóm és megmosakszom. Kényelmesen, ráérősen, mert tudom, hogy ma nem jön. Elfújom a gyertyám, a szobám sötétségbe burkolózik, én pedig álmodozom még egy kicsit róla, mielőtt elfogna az álom.

Az ajtóm kattanására riadok fel, ijedten nézek körül, de a vaksötétben semmit nem látok. Csak a léptek ismerős zajától nyugszom meg egy kicsit.

- Haz, mit csinálsz te itt, nem szoktál ilyenkor jönni – kérdezem halkan. Nem szól egy szót sem, csak a ruhája susogását hallom, vetkőzik az én édesem.

- Nem bírtam ki. Annyira hajt a vágy, hogy megőrülnék, ha ma nem lehetnék veled, szerelmem. Nyugi, nem látott meg senki – suttogja rekedten. Már itt is van mellettem, bebújik a paplanom alá és a számra tapad. Éhesen, szenvedélyesen. Kezei az oldalamon simítanak végig, testével beborít, érzékeimet elbódítja az illata – Mmmm egész nap erre vártam, Boo. Azóta, hogy reggel lehajoltál felvenni az edényt, amit édesanyád leejtett. Már akkor tudtam, hogy ma meg kell kapjalak. Ugye megengeded? Kérlek...- hangja olyan vággyal fűtött, a mozdulatai annyira felajzottak, hogy eszembe sem jut ellenkezni. Készségesen kínálom fel neki magam, testem minden egyes centiméterét. És most sem, mint ahogy soha eddig, nem bánom meg. Kivételes gyönyörben részesít, már amikor a forró nyelve csúszik belém, majdnem bevégzem. Aztán ott vannak a hosszú ujjai, amikkel olyan ügyesen talál el ott bent, hogy csillagokat látok. - Istenem, Hazza ez...ahhhh... - nyögöm.

- Tudom, drágaságom, nekem is az. És mindjárt még jobb lesz... - leheli a fülemre és folytatja édes kínzásomat. Már legszívesebben könyörögnék, hogy tegyen végre magáévá, mikor megkegyelmez és egy mozdulattal elmerül bennem. Sikítani lenne kedvem, valószínűleg hangosabb is vagyok a szokásosnál, mert most Hazzának kell befognia a számat, amire eddig még nem volt példa. Életünk eddigi legszenvedélyesebb perceit töltjük egymás karjaiban. Harry többnyire aláveti magát az irányításomnak és úgy történnek a dolgok, ahogyan én tervezem. De ez a mai, ahogy átvette a hatalmat a testem felett...ezentúl gyakrabban kell így csinálnunk. Lehet, többet kellene hajolgatnom előtte?

FRANK

Nem, ez nem lehet. A szemem káprázik csak, vagy az elmém zavarodott meg...

Az én szépséges Louis-m, az én ártatlan angyalom, Harry alatt élvez sikoltozva. Nem létezik, nem nem nem!!!

NEM!!!!

Csók, drágáim!
Hát...asszem a fiúkák lebuktak. Mit várunk most Franktől, hogy reagál?
Meséljetek, mit gondoltok?
Szeretettel:
Gotti kapitány
xx