Harry:

Annyira aranyos volt, ahogy megkérdőjelezte a saját beszédkészségét...persze, nekem természetes, hisz vele nőttem fel, de azért én is tudtam, sőt tudom, hogy egy idegennek alig-alig érthető. Mindenesetre azt hiszem, sikerült megnyugtatnom e kérdésben és felizgatnom egy másikban...

- Miért nem mondtad, hogy Stuart már nincs itt? - kérdezi, mikor már visszafelé sétálunk a házba.

- Meglepetésnek szántam – felelem – Frank, miután elment a doktor, magához hívatta. Nem voltam bent, nem tudom, mi hangzott el, csak kijönni láttam feldúltan. Azért némileg megnyugtat, hogy ő sem kerülte el a sorsát, az arcán két hatalmas folt éktelenkedett, gondolom, Thunder őt is eltalálhatta, de meg is érdemelte. Akkor láttam utoljára, szedte a cókmókját és távozott. Nem hinném, hogy kapott ajánlólevelet Franktől. - Lou arcán látom a megindultságot és el kell ismernem, mostohaapámtól nem vártam ekkora szimpátiát. Azt hittem, elmarasztalja majd, vagy esetleg levon valamennyit a béréből, de hogy elbocsássa... csaknem tíz éve dolgozott már nálunk. Igaz, azt sem hittem volna soha, hogy ilyen aljasságra képes. Csak mert Jay kikosarazta...

- Ez...igazán kedves Lord Donahue-tól, alkalomadtán meg fogom neki köszönni – mondta Lou zavartan mosolyogva – tudod, nem vagyok biztos benne, hogy valóban megtörtént-e vagy csak az elmém űzött velem csúf játékot, de egyik éjjel felébredtem és mintha az ő körvonalait láttam volna az ajtómban. Nem csinált semmit, csak felém nézett, én lehunytam a szemem, s mire újra kinyitottam, már nem volt ott. Sem azelőtt, sem azóta nem történt ilyesmi, lehet, hogy csak képzelődtem, de annyira...ehh...valóságosnak tűnt. Csak persze mindjárt fel is vetődik a kérdés, mit keresett volna a szobámban az éj közepén... - gondolkodik el, én pedig már nem tudok válaszolni, mert közben beérünk és anya megkér, hogy ha visszakísértem Lout az ágyába, foglalkozzak kicsit Jamesszel, a nagyobbik öcsémmel, mert Luke belázasodott és Jayjel most körülötte forgolódnak. Természetesen igent mondok annak ellenére, hogy egészen más terveim voltak, azért James mégiscsak a testvérem. Tíz éves már és nagyon érdeklődik a hangszerek iránt, azt hiszem, leülök vele egy kicsit zongorázni. Senki más nincs a családban, akivel ezt megtehetné.

Louis:

Végre teljesen jól vagyok, holnaptól munkába állhatok újra. Ehhez egy újabb hét kellett, de minden nappal javult az állapotom, múlt a szédülésem is, pár napja már elég erősnek érzem magam, hogy egész nap fent legyek és kisebb feladatokat el is lássak. Niallel tisztáztuk a félreértésünket és meg kellett állapítanom, hogy valóban kellemes vele együtt dolgozni, érdeklődő és segítőkész, szerintem jó barátok leszünk. Londonból érkezett, egy egészen eldugott kis helyről a dokkokon túl, alig pár állatot tartottak csak a gazdáék, akik alkalmazták. De a fiuk megnősült és nem akarta továbbvinni a mini gazdaságot, bankár lett belőle és el is költözött a feleségével, a két idős pedig már soknak tartotta a rengeteg munkát, ezért eladták az állataikat. Én ennek csak örülök, mert egy olyan társat kaptam, akivel jól ki lehet jönni, értelmes és vicces is, csak annyit eszik, mint egy egész család. A minap is azt néztem, hogy pusztított el egy hadseregnyi adag ételt, mialatt én a szendvicsemet ettem. Valószínűleg a kemény munka teszi, hogy ennek ellenére nem hízott el, sőt, ha nem is sovány, de arányos testalkatú és nagyon erős.

Ma délután még kimegyünk a tóhoz a kedvesemmel, kiélvezzük egymás társaságát, mert holnaptól visszaáll a régi rend és napestig csak álmodozhatok róla.

Ezen merengve fogyasztom el az ebédem, Niall jót kacag rajtam, amit először nem értek, de aztán elmondja, hogy harmadszor szólított meg, mire hajlandó voltam válaszolni. Kellemetlen, mert nem szeretném beavatni őt, és senki mást sem a titkunkba, úgyhogy az álmodozást is fel kell függesztenem, ha nem vagyok egyedül. Végül csak eljön a mi időnk, Haz sudár alakját látom közeledni és én már ugrok is, mint egy szerelmes kamasz, hogy a szolgálatára lehessek. Aztán azon gondolkodom, hogy hát hiszen az is vagyok, egy szerelmes kamasz, csak épp vágyaim tárgya tér el a normálistól, de nem vagyok hajlandó rosszul érezni magam emiatt. Nem most, amikor egy gyönyörű délutánnak nézünk elébe, kettesben, a verőfényes napsütésben a tóparton.

Már nem versengünk, egymás mellett ügetünk a lovaink hátán és mikor a hatalmas szomorúfűz lombkoronája feltűnik a láthatáron, már minden ízemben reszketek, alig bírom kivárni, hogy végre odaérjünk. Kikötjük Spencert és Sallyt a fa törzséhez és azon nyomban egymásnak esünk, szinte fuldokló szenvedéllyel, semmi sem szabhat most gátat a gyönyörünknek, nincs háznép, nincs félelem, hogy ránk nyitnak, csak a tiszta és végtelen szerelem.

Órákon át élvezzük egymást minden lehetséges módon, amit ismerünk, csak azután terülünk el a leterített vásznon, meztelenül, pihegve és boldogan. Harry a mellkasomon talál menedéket a göndör buksijának én pedig a csigáival játszom, imádom az ujjaim közé tekergetni őket. Egy fűszálat rágcsálok és azt kívánom, bár örökre így maradhatnánk, ebben a békés, háborítatlan burokban, ahová nem ér el a külvilág semmiféle ártó hatása.

- Annyira szeretlek – bújik hozzám szorosabban, mire a szívem megremeg, holott annyiszor mondta már, de még mindig alig tudom elhinni, hogy a legszebb, legféltettebb álmom valóra vált.

- Én is szeretlek, Hazzy, az életemnél is jobban. Olyan régóta már, hogy nem is emlékszem, volt-e valaha olyan, hogy nem szerettelek.

- És hogy vetted észre, hogy ez már nemcsak barátság? - érdeklődik. El kell gondolkodnom, mert magam sem tudom, hol a határ, aztán azt mondom ki, ami először eszembe jut.

- A barátok nem kívánják egymást, nincs bennük a folyamatos vágy, hogy érinthessék a másikat, nem akarják megcsókolni, nem akarják simogatni...szóval tulajdonképpen azt kérded, mikor adódott testi vonzalom a szellemi és lelki mellé. Nos, ha jól visszagondolok, legalább egy, talán másfél éve történt és nagyon kétségbe estem, mikor az álmaimban és a jövőképemben nem egy takaros menyecske, hanem a te angyali arcod jelent meg. Elkezdtelek más szemmel nézni, csodáltam a gyönyörű szemeid, a mosolyod, később a feszes combjaid, a kerekded feneked... - minden megnevezett testrészt megcsókolok rajta, most nem vággyal telve, csak lágyan, kedvesen.

- És te? Nálad hogyan történt? - kérdezek vissza, mert most már én is nagyon szeretném tudni az ő válaszát.

- Nem tudom – feleli vállrángatva -fogalmam sincs, egyszer csak itt volt. És most már itt is marad, amíg lélegzem – teszi hozzá. Most ő hajol rám és borít be a testével is újra. - A tiéd vagyok és te az enyém, ez már bizonyos és a szerelmünk elég erős ahhoz, hogy szembeszálljunk érte az egész világgal.

- Boo? - kérdi később kedvesem elgondolkodva – mondd, szerinted mi bűnözők vagyunk? - Nem értem, hogy jutott ez most eszébe, de biztosítanom kell róla, hogy téved. Felé fordulok és mélyen a zöldjeibe nézve válaszolok.

- Nem. Miért lennénk, hisz senki nem látott meg minket.

- Ez igaz. De a tolvaj sem akkor válik tolvajjá, mikor elkapják, hanem mikor elköveti a lopást, nem igaz?

- De. Igaz. Mi viszont nem ártunk senkinek. Senkit nem károsítunk meg. Valóban kirekesztene minket a társadalom, ha megtudnák, hogy ilyesmit művelünk, ezért nagyon óvatosnak kell lennünk, de bűnözők nem vagyunk, Haz. Csak szerelmesek – gyengéden megcsókolom, érzem, hogy némiképp felenged, de még mindig maradtak aggályai.

- Sosem lehetünk együtt úgy, ahogy szeretnénk, világ életünkben rejtőzködnünk kell majd és titokban találkozni, ez annyira igazságtalan! - fakad ki. Nagyon is megértem, tudom, miről beszél, ráadásul neki a feje felett lebeg a házasság is, ami, úgy tűnik, már el is terveztetett. Én maradhatok agglegény egész életemben, ha úgy akarom, de neki kötelezettségei vannak, amiket ha nem is most, de egyszer majd teljesítenie kell. Erre most nem tudok mit felelni. Alig pár perce biztosított róla, hogy szembeszállunk a világgal is egymásért, de máris felmerült benne a kétség, és ha igazán őszinte akarok lenni, nekem sincs még csak halovány elképzelésem sem, hogy hosszú távon ez hogyan fog működni közöttünk.

Csók, drágáim!
Megszületett a következő epizód is. Mit gondoltok, meddig tudják titkolni a kapcsolatukat? Vajon elég erősek hozzá, hogy valóban szembeszálljanak bárkivel és bármivel a szerelmükért?
Szeretettel:
Gotti kapitány 🥰🥰🥰
xx