Harry:

Drága szerelmem!

Eltelt egy újabb hét nélküled, ez már a harmadik. Szinte el sem tudom hinni, hogy ennyi ideje kell nélkülöznöm a szemeid ragyogását, a gyönyörű mosolyodat, az ölelésed kéjét. Három hete, hogy el kellett hagyjalak, még ha határozott időre is, de elképzelni sem tudom, hogyan fogom ezt itt kibírni nélküled.

Az első két hétben megfelelő bánásmódban részesültem, de aztán történt valami, nem tudom, hogy mi, de a parancsnok hihetetlenül mérgesen jött be a barakkunkba, kiemelt a társaim közül és elküldött konyhai szolgálatra. Nem panaszkodtam, tettem, amire utasítottak, részt vettem az ételek előkészítésében, étkezés után pedig a mosogatásban. Annyira nem volt vészes, majdhogynem élveztem is, és legalább melegben voltam, de másnap reggel már kaszárnyát kellett takarítanom, mert szerintük ellenszegültem a parancsoknak és nem végeztem el megfelelően a rám bízott feladatot.

A parancsnok azt mondta, ha továbbra is ilyen engedetlen leszek, nem írhatok neked több levelet, úgyhogy igyekszem mindent a legtökéletesebben csinálni, hogy még csak eszükbe se jusson elvágni tőled.

Istenem, bár tudnál válaszolni... már arra is gondoltam, hogy talán írtál, de nem adják oda. Remélem, hogy rosszul gondolom. És remélem, hogy te megkapod az én leveleimet.

Ugye jól vagy, életem? Ugye minden rendben van otthon?

Annyira eszeveszettül hiányzol...olyan kétségbe esetten vágyom rád... éjszakánként csak az emlékeim segítenek ellazulni és kipihenni a napi fáradalmakat, de reggel is az édes arcod látom magam előtt. Eszembe jutott a kedvenc fánk és a kis tavunk, bár most biztosan befagyott, mégis oda húz a szívem. Vissza hozzád, a karjaidba, hogy soha többé ne kelljen egyetlen napot sem nélküled töltenem.

Szeretlek:

A te Hazzád

Louis:

Most már tudom, hogy mindez Frank műve. Hisz megmondta, bárhová elér a keze, és a szívem szakad meg az én Harrymért, de erősnek kell lennem, nem adhatom meg neki, amit követel. Én csakis Hazzyé vagyok, senki másé, hiába próbálja meg velem elhitetni, hogy számomra csak ő létezhet. Ki kell tartanom, bármilyen nehéz is, a hetek múlnak, egyszer csak vége lesz ennek a rémálomnak. Talán ha látja, milyen állhatatos a szerelmem, idővel feladja.

Megígérte, hogy nem fog megerőszakolni, de minden egyes nap próbálkozik a közelembe férkőzni. Mióta megérkeztek az új ruháim, csakis azokat viselhetem, elvárja tőlem, hogy a személyzetet úgy utasítgassam, ahogyan ő szokta.

- Ők most már a te cselédjeid is, szépséges Louis-m, bármikor a szolgálatodra lesznek – mondta a minap. Persze azt kikötötte, hogy a birtokot nem hagyhatom el, és ha ő nincs velem, akkor a házat sem. Szóval ha esetleg eszembe jutna beszélni Niallel, ő ott kell, hogy legyen.

Tegnap nem küldtem le a szennyesemet és ma sem fogom, sőt kértem Pippától két extra lepedőt. Meg kell próbálnom. Nincs más lehetőségem. Meg kell szöknöm, mielőtt kitalálja, hogy csak az ő szobájában alhatok. A szobám tizenöt lábnyi magasságban van, négynek elégnek kell lennie. Aztán elkötöm Spencert és soha nem látnak többet. Ott lapulnak már a lepedők összecsomózva, megvárom, míg besötétedik, aztán...

- Minden rendben van, gyönyörűm? - kérdezi gyengéden - Olyan feszültnek tűnsz, gyere, ellazítalak egy kicsit – mondja és válaszra sem várva áll mögém, hogy a vállaimat kezdje masszírozni.

- Te voltál, ugye? - Igyekszem, hogy a hangom ne legyen vádló, inkább szimpla érdeklődésnek szánom, de tudnom kell. Bár hisz tudom enélkül is.

- Ugye nem várod, hogy erre komolyan feleljek? - duruzsolja a fülembe – Nézd, édesem, hoztál egy jó döntést és megmentetted az anyád és a húgod életét azzal, hogy itt maradtál. Bebizonyítottad, hogy jó fiú vagy és tudod a kötelességed. De még mindig várok rád és fogy a türelmem. Nem akarok keményebb lenni veled, mint amennyire feltétlenül muszáj, de érts meg engem is! Évek óta szerelmes vagyok beléd és kívánlak. Úgy kívánlak, mint még az életben talán senkit. Te pedig itt illegeted magad előttem a csinos ruhácskáidban, de azt se engeded, hogy megcsókoljalak. Szerinted meddig fogom tűrni ezt?

- Frank, én nem kértem ezeket a ruhákat! – fordulok felé. - Nem kértem tőled semmi mást, csak azt, hogy engedj el. Nem szeretlek, soha nem is foglak szeretni, a szívem Harryé. Mindig is az övé volt és az övé is marad egészen az utolsó dobbanásáig. Hidd el, hogy ha meg is kapnád, amit akarsz, nem lennél velem boldog. Mert én soha nem tudom megadni neked, amire vágysz.

Nézd, hallottam, hogy van Londonban egy hely, ahol fiatal fiúk nyújtanak ilyen szolgáltatásokat és...

- Honnan hallottál te erről? - vág a szavamba olyan indulattal, amit még soha nem tapasztaltam tőle. Szabályosan megijeszt az elborult tekintete, ezért jobbnak látom nem belekeverni ebbe Niall nevét.

- A városban hallottam, hogy beszélték. Kérlek, Frank, miért nem mész el oda és keresel valakit, lehet, hogy van ott egy olyan fiú, aki épp rád vár...

- Ne merészeld még egyszer ezt a témát megemlíteni se, megértetted? - horkan fel és a jobbját felemeli, mire felfoghatnám, mire készül, a tenyere csattan az arcomon, én pedig a földre zuhanok.

Ég az arcom és folynak a könnyeim ő pedig csak fújtat felettem, attól félek, újabb ütéseket várhatok tőle, de nem mozdul, csak áll, a szemei szinte vérben forognak. Mi rosszat mondhattam? Ennyire elképzelhetetlennek tartja, hogy valaki más esetleg pont őt szeretné?

- Louis, menj most a szobádba és zárd magadra az ajtót, ha jót akarsz – mondja már nyugodtabban. Reggelre megnyugszom, de most tűnj el a szemem elől...

Semmit sem tennék szívesebben, bár arra gondolok, legutóbb sem jelentett neki akadályt a zárt ajtóm. Talán, mivel ő kérte, visszafogja magát annyira, hogy ne jöjjön utánam. Reggelre pedig már úgyis hat határon túl leszek...

Felszaladok a szobámba és a biztonság kedvéért úgy fordítom el a kulcsot, hogy ne tudja kívülről belökni. Az ágyamhoz rohanok és előveszem az odakészített lepedőket, kicsit várnom kell, hisz talán még nem vonult vissza, de azért még egyszer szemre akarom vételezni a magasságot, hogy biztos ne legyen rövid az összeeszkábált kötelem. Bár amilyen elszánt vagyok, az se zavarna, ha ugranom kellene, nem érdekel már a veszély sem, csak el innen minél messzebbre, még ha nem is anyáékhoz, de valahová, ahol nem talál rám.

Elhúzom a függönyt és a vér meghűl az ereimben...nem, ilyen nincs, ez nem lehet! Berácsoztatta az ablakom!

¤¤¤¤

- Jó reggelt, szerelmem! – üdvözöl áhítatos tekintettel, mintha mi se történt volna tegnap este. Pedig az ujjainak a nyoma még mindig ott virít a járomcsontomon és az állam felett. Igyekszem természetesen viselkedni, hogy ne lássa az arcomon a csalódásomat, de van egy olyan érzésem, hogy nagyon is tudja, mi játszódik le bennem.

- Jó reggelt, Frank – köszöntöm, de egyáltalán nem szeretnék beszélgetni vele. Folytatom az utam a könyvtárszoba felé, ő azonban utánam szól, s ezzel megállásra késztet.

- Örültél az ajándékomnak, szépségesem? - kérdi ártatlanul – Tudod, annyi balesetről hallani, mikor valaki csak ki akar hajolni az ablakon és véletlenül kiesik. És én csak vigyázni akarok rád, oltalmazni, hogy veled ez ne történhessen meg. Minden ablakon rács van, akkor csinálták, amikor elvittelek körbejárni a birtokot.

- Igen, ez...nagyon kedves tőled, igazán köszönöm – ilyen nehezen talán még soha nem hazudtam, a keserű epe marja a torkom, mert úgy látszik, fogalmam sincs, mire képes még.

- Te is ugyanígy oltalmazhatod Harryt, lehetsz az őrangyala – mondja teljes nyugalommal.

- Frank, ha Harry egyszer hazajön, szerinted mit fog szólni ahhoz, hogy rabként tartasz fogva a házban? Ha meglát ezekben a piperkőc ruhákban, ha azt látja, hogy az alkalmazottaid körülöttem sürögnek-forognak, mindeközben a lábamon rablánc és a fejem felett pallos? - kérdezem felindultan. Nem bírom már magamban tartani, az agyamra leszáll a köd és csak remélni merem, hogy nem mentem túl messzire.

- Drágaságom... kicsi Louis-m...- jön egyre közelebb és a kezeivel közrefogja az arcom – nem tiszta még mindig? Harry nem fog hazajönni. Bármi is történik, ő már nem a szeretőd többé. Az én vagyok és tűkön ülve áhítom a pillanatot, amikor bevégezzük végre a sorsunkat. Arra ne várj, hogy ő majd kiment innen, mert el sem fog jutni a birtok határáig, ha én nem akarom. Viszont ha ennyire szíveden viseled a sorsát, tehetsz érte, hogy jobb legyen neki. Csak egy szavamba kerül, tudod.

- Nem, Frank – húzom ki magam –, ez nem fog megtörténni. Kérlek, fogadd el, hogy önszántamból sosem leszek a tiéd.

- Jaj, dehogynem, szépséges Louis-m. Dehogynem...

Csók, drágáim!
Tudom, hogy nagyon késő van, legtöbben már csak reggel fogjátok olvasni, de oda se neki... gondolom, akkor is örülni fogtok neki...vagy nem...🙄🙄🙄
Mindenesetre fogadjátok
Szeretettel:
Gotti kapitány
xx