Harry:

Ez egyszerűen hihetetlen. Ilyen nincs...Lou édes ajkai az enyémeken...Először csak egy pillanatig, talán el sem hittem volna, hogy megtörtént, de aztán ott volt megint. Fogalmam sem volt, mit kellene tennem, csak azt tudtam, hogy érezni akarom. Újra és újra.

- Kérek még - nyögöm ki nagy nehezen, mikor a válaszomért könyörög. Nem engedhetem el. Átkarolom a nyakát és magamhoz húzom. Nagyot sóhajt és újra rám hajol, velem pedig forogni kezd a szoba. Azok az ajkak, amikről annyit álmodoztam éjjel is, nappal is, most engem csókolnak és Istenem, de még hogyan...eleinte csak a számat simogatta az övével, de aztán megérzem a forró nyelvét, amint próbál befurakodni ajkaim közé. Akarom! Igen, annyira akarom, hogy az már fáj és kinyitom a szám, hogy a nyelveink is találkozhassanak. Mélyen hördül fel és elmélyíti a csókot, én pedig tapasztalatlanságomban csak a mozdulatait igyekszem leutánozni. Én is körbesimítom a nyelvemmel az övét és még szorosabban ölelem magamhoz.

Leírhatatlan az eufória, amit érzek, minden megszűnik körülöttem, csak a testem bizsergésére és Boo sóhajaira tudok figyelni.

Beletúr a hajamba, a göndör fürtjeimmel játszik. Mindig is imádtam, ha a fejbőrömhöz ért, de ez most más. Lángol a vérem, tüzel a testem, többet, még többet akarok.

- Boo - nyöszörgöm, mikor elszakad tőlem és rám veti a a fátyolos, igéző szemeit. Csak most veszem észre, milyen vörösek és dagadtak, mintha sokat sírt volna az utóbbi órákban.

- Hazza, én...én...- zavarban van, ahogyan én is, de számomra már nem kérdés.

- Szeretlek, Louis - bököm ki. Ha lehet, még jobban kikerekednek a szemei és mintha újabb könnycseppek akarnának előbújni, de ahogy ő nem hagyta az enyémeket, most én sem engedem hullatni a sajátjait. Közelebb húzom az arcát és lecsókolom a sós nedvességet róla. - Szeretlek, Louis - ismétlem most a bőrére lehelve. Már nem kell titkolnom tovább. Előle nem.

- Istenem, én is szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek...- minden szava máshol ér, ahogy az arcomon jár most körbe a csókjaival. - Olyan rég és olyan reménytelenül...Annyira féltem, hogy el fogsz küldeni, hogy elkárhoztatsz az érzéseim miatt. De beleőrültem volna, ha tovább kell titkolnom. És ahogy itt ültél előttem...én nem bírtam...nem bírtam tovább.

- Én is érzem, ugyanezt, Boo. Nem tudom, mióta, de elég rég ahhoz, hogy tudjam, szerelmes vagyok beléd - most én kezdeményezek. Hozzá szorítom az ajkaim és ő újra birtokba veszi őket, szinte leigáz a hevességével. Már nem idegen az érintés, nyelveink vad táncba kezdenek. Lou kezei a hátamon barangolnak, aztán a mellkasomon, felgyújtva bennem egy olyan tüzet, amit eddig elképzelni sem tudtam, hogy létezhet. Hol volt ez a tegnapi suta próbálkozásomhoz Lizette kisasszonnyal...össze sem lehet hasonlítani. Az semmit nem mozgatott meg bennem, egy halvány szikrát sem, de ez itt most... tűzorkán. Perzselő, mindent felemésztő. Minden ízemben reszketek, lángolok, ahol hozzám ér. Végigsimítok a felsőtestén, mire a számba nyög és ha lehet, még szenvedélyesebben csókol. Nem bírok magammal, a nadrágom már lereped rólam, úgy feszíti a merevedésem. Enyhülésért könyörög, de nem tudom, mit kellene tennem, ezért teljesen az én Loumra bízom magam.

- Zárd be az ajtót - kéri. Valahogy fel kellene állnom, de képtelen vagyok, ezért ő indul el és fordítja el a kulcsot, mely halk kattanással jelzi, hogy most már biztonságban vagyunk. Ahogy közeledik felém, látom, hogy ő sincs jobb állapotban nálam, az éjszakai alsója természetellenesen dudorodik felém és úgy néz ki, mintha elázott volna. Megáll előttem és a galléromhoz nyúl. Gombolni kezdi egyesével az ingem, szabaddá téve a bőröm, ami már esendve várja, hogy érintkezhessen az övével. Megszabadít ettől a piperkőc ruhadarabtól és a sajátját is az enyém mellé dobja a padlóra. Vágyat látok most az azúrokban, nyoma sincs a kétségnek, ez színtiszta szenvedély.

- Gyönyörű vagy, Hazzus - mondja - mindenhol meg akarlak érinteni. Annyira vágyom rád...- elbizonytalanodom. Nem az érzéseimet illetően, hisz azokat tagadni sem tudnám, nem. Csupán fogalmam sincs, mit kellene most tennem. Szavak nélkül próbálom elmondani neki, hogy muszáj irányítania, és úgy tűnik, érti. Hogyne értené, mióta élek, ismer. A gondolataimat is előbb tudja, minthogy bennem megfogalmazódnának. Csak azon csodálkozom, hogy lehet, hogy a legfontosabbat nem vette észre. Vagy talán észrevette, csak nem merte elhinni?

Louis:

Drága, édes, ártatlan Hazzám...azt hiszi, tapasztaltabb vagyok nála, ha tudná, hogy előbb csókolózott, mint én...persze én már szereztem örömet magamnak, ebben előtte járok és azon vagyok, hogy ő is átélje azt a gyönyört, amit újonnan felfedezett szerelmünk adhat. Hátradöntöm az ágyamon, ki kell szabadítanom ebből a lehetetlenül szűk pantallóból, amit visel. Eszementen vágyom látni őt újra mezítelenül, mint ahogy már annyiszor tettem a kis tavunknál a fürdőzéseink alatt, de ez most más. Most nem kell visszafognom magam, most hozzá érhetek. Akarja. Érzem. Szinte elolvad a kezeim alatt, és mikor kibontom az utolsó ruhadarabjaiból, reszketegen, de egyben megkönnyebbülten sóhajt fel. Felmászok, hogy a fejünk egy magasságban legyen, majd újra az ajkait marcangolom őrült szenvedéllyel. Magamba akarom szippantani, a részemmé akarom tenni az én szépségemet. Az én csodámat. Hangosan nyöszörög a kezeim alatt, úgy csókol, mintha nem lenne holnap, és nem tudom, valóban lesz-e, vagy ez a pár pillanat csak a miénk, ezért ezt most teljes valómmal át akarom élni. A hasát cirógatom, az imádni való kis gödröt a közepén, mely sötét pihékben folytatódik az ágyéka felé. Annyira zsenge, annyira üde, annyira elképesztően gyönyörű. Kipirult arcában gyönyörködöm, tekintetének tüzében fürdőzöm, mikor rámarkolok acélkemény merevedésére. Megugrik alattam és felsikolt, muszáj a szabad kezem a szájára tapasztanom, nehogy a hangoskodása felverje a ház népét. Tiltott dolgot teszünk. Mások szemében bűnt követünk el. De hogy lehet bűnös az, ami ennyire jó?

- Halkan, szerelmem, nem szabad elárulnunk magunkat - suttogom a fülébe, aztán körbe is nyalom a finom, puha bőrt körülötte. Csak bólint homályos tekintettel és próbálja kontrollálni a hangerejét.

Hüvelykujjammal a nedves kis résen körözök, tenyerem végighúzom a teljes hosszán. Felém emeli a csípőjét, úgy kér, hogy folytassam. Drágám, azt hiszi, kérnie kell? Akkor se tudnám abbahagyni, ha tornádó söpörne végig a harpedneni dombokon. Két kezét a derekamra fonja és ujjait a nadrágom korca alá dugja, úgy igyekszik lefejteni rólam. Elengedem a formás ajkait és a számmal tapasztom be őket, hogy segíteni tudjak neki a műveletben. Mindketten meztelenek vagyunk már, izzadunk a hűvös nyári hajnalban, Hazza kezeit a férfi mivoltomra kulcsolja és ugyanúgy kényeztet, ahogy én őt. Őrület! Azt hittem, az öröm, amit magamnak okozok, fenséges, de akkor az, amit most tőle kapok, milyen jelzővel illetendő? Nem tudok most ezen gondolkodni, a gyönyör elveszi az eszem. Gyorsítok a mozdulataimon összefüggő nyöszörgést kiváltva ezzel az én göndör hercegemből. Közeleg a vég, én már tudom, de ő nem is sejti, mi vár rá és ettől lesz igazán varázslatos az egész. Felülök és a felsőmet a hasára terítem.

- Ez kelleni fog - súgom még utolsó erőmmel, mielőtt visszatérnék a kényeztetéséhez. Onnantól nincsenek szavak, csak a szakadatlan zihálásunk, Hazza sóhajai, az én nyögéseim. Elképesztő, hogy mire képes a puha kis keze...ó Istnem, közeleg... egészen apróra zsugorodik a gyomrom, ahogy gyülemlik a gyönyör és Harry hangja is megváltozik. Mozdulatai már nem ütemesek, szemei mintha kis félelmet tükröznének az ismeretlentől.

- Mindjárt jó lesz, szerelmem, mindjárt...- még be sem fejezem a mondatom, mikor felkiált, teste görcsösen összerándul, szemei lecsukódnak és markomat elönti sűrű, forró magja. Csókkal fojtom belé újra a hangokat, de közben engem is utolér a végzet, Harry nevével az ajkaimon lépek át a gyönyörök birodalmába.

Harry:

Fogalmam sem volt, hogy a szerelem ilyenre képes. Most tudom csak, mit veszítettem volna, ha a dühtől elborult agyamnak parancsolva nem rontok be akkor Boohoz. Sosem tapasztaltam volna meg ezt a csodát, ami életem eddigi legszebb élménye.
- Boo? - szólalok meg nagy nehezen, de ezt el kell mondanom neki, ezt akarom, hogy tudja.
- Mi az, életem? - kérdi és összekulcsolt kezünket úgy fordítja, hogy a csuklómat csókolhassa.
- MOST nyílt meg alattam a Föld...

Louis a mellkasára von, a hajamat puszilgatja, most minden olyan békés. Olyan tökéletes. Így akarok maradni. Örökre.

Csók, drágáim!
Nos, vallottak végre egymásnak a mi kis tündéreink. Már nem titok többé, mit éreznek egymás iránt. Tetszett az egymásra találásuk? Én nagyon élveztem írni 🥰🥰🥰
Szeretettel:
Gotti kapitány
xx