Rivaille nyöszörögve nyitotta ki a szemeit, majd hunyorogva csukta vissza őket, hogy aztán pár másodperc múlva riadtan üljön fel.

Eszébe jutott minden, a tömlöc, a démonok, a farkasok... Mindez egyszerre rohanta meg.

Levegő után kapkodva nézte meg hova is került. Ezek szerint nem halt meg, a lába rettenetesen fájt, s úgy gondolta, ha halott lenne, akkor nem érezné a kínt. Bár azok után, amiken eddig keresztül ment már semmin nem lepődött volna meg.

Végig nézett magán, nem emlékezett arra, hogy került oda, ahol volt.

Ismeretlen ruhákban volt, amik az elmúlt idő után nagyon furának tűntek számára. Egy fekete melegítő, és egy pulóver.

Értetlenül nézett körbe. Egy nagy szobában volt, ami teljesen idegen volt számára. Nem volt olyan fényűző, egyszerű volt. Egy franciaágy, egy gardrób, egy éjjeli szekrény, és egy tv...?

Most már abszolút nem értette mi folyik itt.

Nagy erőfeszítések árán, de eljutott az ablakig, ahol kíváncsian nézett ki. Az ég a szokásos kék színben pompázott, autókat, járókelőket, embereket látott.

Mi a franc? Hol vagyok? Megőrültem? Az egész csak egy álom volt? - merültek fel benne sorban a kérdések, de valamiért mégsem tudta elhinni, hogy az az egész nem volt valóságos. Ennek oka pedig főként a különös érzés volt, ami átjárta minden porcikáját. Olyan volt, mint amire emlékezett. A démonkopók ereje... Csak most sokkal intenzívebben érezte.

Az ajtóhoz bicegett, majd kinyitotta. Ha tényleg visszakerült a saját világába, akkor fogalma sincs mit fog csinálni. Valamiért már a régi élete sem vonzotta. Az iskola, a barátai, Kenny... Nem vágyott vissza az unalmas hétköznapokhoz... Hiányolta Erent.

Furcsa, idegesítő érzés volt, hogy vágyott a démon társaságára...

Tch.

Egy folyosóra jutott. Mivel csak balra tudott menni, így arra folytatta útját, a fal mellett támaszkodva.

Egy lépcsőhöz ért, ahol lement, és egy tágas nappaliba jutott, ahol négy emberrel találta szembe magát.

Mind a kanapén ültek, átlagos ruhákban, átlagos kinézettel. Három ismeretlen, és Jeager.

Megbámulta a szarvakkal rendelkező démont, ahogy a kanapén ült... Teljesen abszurd látványt nyújtott.

Megnyikordult a lába alatt a lépcső, mire mindenki azonnal felé kapta a fejét.

- Rivaille! Végre felébredtél! - a démon egy másodperc alatt termett mellette, és karolta át a derekát. - Még pihenned kéne, de örülök, hogy végre felkeltél. Már azt hittem sose ébredsz fel!

Rivaille próbált elhúzódni, de a másik erősen tartotta. Végül feladta a harcot, és Eren segítségével jutott el a kanapéig.

- Mi történt? Hol vagyunk? Kik ezek? - kérdezte sorban.

- A te világodban, biztonságban. Apám megakart ölni, szóval kénytelen voltam meghozni ezt a döntést. Egyépként majdnem egy hetet átaludtál. Ők pedig itt a farkasok. Azzal a feltétellel segítettek átjutni, hogy ha páran jöhetnek védelmezni az alfájukat.

Bármennyire is hihetetlenül, vagy bizarul hangzott, amit mondott a démon, Rivaillenak nem volt oka arra, hogy azt higgye hazudik, így kénytelen volt hinni neki.

- Mi ez a ház?

- Mivel a farkasok szabadon járnak át a világok közt, van pár házuk a te világodban, ahol lakni szoktak, míg itt tartózkodnak. Nekünk adták az egyiket.

- Nekünk?

- Neked, és nekem. Ők máshol laknak, a környéken. Ennyi engedményt azért kaptunk.

A farkasok sorban bemutatkoztak a fiúnak, aki viszonozta a gesztust, de még mindig kissé elveszett a gondolatai közt.

Akkor soha többé nem kell visszamennem oda? Itt maradhatok? Biztonságban? A démonnal?

- Oké. - mondta, majd hátra dőlt. Van más választásom, mint sodródni az árral?

A farkasok azt mondták elmennek, szóval ketten maradtak a nappaliban.

- Hogy van a lábad?

- Fáj. - felelte.

- Mikor átjöttünk az átjárón, egy kicsit lezuhantunk... - mondta a férfi, miközben közelebb ment a fiúhoz.

- Oké... Most mi lesz?

- Hát együtt lakunk, és... - hajolt közelebb a férfi, mire Rivaille próbált elhúzódni. -... és azt csináljuk, amit csak szereznénk...

A férfi feje egyre közeledett a fiúéhoz, mire Rivaille teljesen lefagyott.

- Szabad? - kérdezte a démon, miközben smaragd szemeivel a fiú arcát tanulmányozta.

Mit?

Nem tudta pontodan mi következik, vagy, hogy ez helyes-e, de minden porcikáját bizsergés járta át a másik közelségétől, és nem tudott tisztán gondolkodni.

Aprót bólintott, mire a kettejük közti távolság teljesen megszűnt, és Eren finoman összeérintette ajkaikat.

Rivaille el se akarta hinni, hogy hagyta, hogy megcsókolja. Ráadásul egy férfi, aki nem mellesleg démon is.

S mindezek ellenére hagyta magát, nem próbálta meg eltolni a férfit, aki finoman kezdte el mozgatni ajkait, miközben finoman eldöntötte a kanapén a fiút, feje mellett megtámaszkodott, és kezét becsúsztatta a fiú pólója alá.

Rivaille egész teste bizsergett.

A férfi finoman megharapta a fiú alsó ajkát, mire Rivaille a meglepettségtől aprót nyögött, amit kihasználva Eren átcsúsztatta nyelvét a fiú szájába.

Rivaille még sosem csókolózott ezelőtt, és nem igazán tudta mit csináljon. A sok új érzéstől teljesen elvesztette a józan eszét.

Végül igyekezett viszonozni a csókot, és ő is elkezdte mozgatni ajkait, és nyelvét, bár közel sem volt olyan ügyes, mint a férfi, amin Eren el is mosolyodott egy kicsit.

A férfi keze egyre feljebb tűrte a fiú pulóverét, de aztán hirtelen megállt, és lassan elhúzódott.

Kipirulva, csillogó szemmel figyelték egymást, majd mikor Rivaille végre ismét a maga ura volt, ijedten kapta arca elé a kezét, hogy takarja zavarát.

Eren azért hagyta abba, mert nem gondolta, hogy teljesen helyes amit tesz. Lassan akart közelebb kerülni a fiúhoz, és nem akarta kihasználni pillanatnyi gyengeségét.

Úgy tervezte, majd ha Rivaille nem bánja meg ezt, a mostanit, akkor tovább halad.

Attól tartott, ha hirtelen rohanja le, akkor a végén a fiú meg fogja utálni, bánni fogja amit tett, esetleg megpróbál elszökni.

- Gyere! Biztosan éhes vagy. - fogta meg a fiú kezét, és húzta fel.

- Tudsz főzni? - kérdezte Rivaille, mikor végre visszanyerte hangját.

- Nem, de van még pizza. Meg kell, hogy mondjam, a goartanori ételek, sokkal jobbak, mint a delotraniak.

A férfi, aki démon, az előbb csókolt meg, úgy, hogy elvileg utálnom kellene, most pedig polúverben fog pizzát enni velem... Sose hittem volna, hogy ilyen helyzetbe fogok kerülni valaha is... Azt meg még annyira se, hogy élvezni fogom ezt a helyzetet... - gondolta Rivaille, miközben az összekulcsolt ujjaikra nézett.

Vele fogok élni, mellette leszek, ő pedig mellettem. Tch... Idegesítő, hihetetlen, de pont megfelel.