Eren bal kézzel tartotta Rivaillet, míg a jobbal kardját emelte fel, készen arra, hogy ha kell, megvédje mindkettejüket.

A barlangból morgás, csaholás szűrődött ki. A férfi rettenetesen feszült volt. A méreg után, ez volt a terv legrizikósabb része, ha a vad farkasok nem úgy reagálnak, ahogy kell, vagy nem teszik meg, amit akar, akkor minden rombadől...

A farkasok körbe vették, amint észrevették, de nem állították meg, nem támadtak rá.

Csak működjön a terv...

A nagy csarnok közepén állt meg, ott ahol legutóbb is jártak. Nem kötődött sok jó emléke hozzá, így minden izmát megfeszítve, ugrásra készen állt.

- Mit tettél vele?

- Ereszd el démon!

- Széttéplek!

- Megölted?

A farkasok közül jópáran átalakultak, és ilyen, és hasonló mondatokat kiáltottak.

- Csendet! - kiáltotta Eren, mire páran elhallgattak.

- Mi nem engedelmeskedünk neked, herceg, csak a királynak és az alfánknak tartozunk hűséggel, de ha választanunk kell, is az alfát választjuk. - lépett elő egy nő. Testét nem takarta semmi, de Eren tekintetét nem is vonzotta a fedetlen látvány. Neki nem kellett senki, csak a kezében tartott mozdulatlan fiú.

Mióta kezdetét vette a terv, egyre biztosabbá vált abban, hogy milyen jellegűek is az érzelmei. Birtokolni akarta, megvédeni a másikat, bár ezeket eddig is tudta, egy új felismerés is csatlakozott az előbbiekhez, még pedig az, hogy talán ennél többet is érzett... Mármint, hogy azt akarta, a fiú is viszonozza érzelmeit.

- Az alfád a karjaimban fekszik nem?

- Simán széttépünk, ha bántottad... - morrant fel.

- Nem bántottam. Éppen ellenkezőleg, kimenekítettem a kastélyból, ugyanis a király meg akarja ölni. - szavait csend követte.

- És mit akarsz, mit tegyünk? Miért ilyen gyenge a szívverése? És mit tervezel vele? - sorolta a kérdéseket.

- Várj! Te hallod a szívverését? - lépett egyet előre Eren.

- Persze. Ostoba nemes vagy, ha még azt sem tudod, hogy mindennek, ami él, ver a szíve...

Él. Rivaille él...

Az örömtől legszívesebben felordított volna, de ehelyett, csak még szorosabban fogta a fiút.

- A tervem az, hogy Goartanorba viszem, a saját földjére. Nyissatok kaput!

- Ugyan miért engednénk, hogy elvidd az alfát? Mi lenne, ha inkább most azonnal széttépnénk? - szavaira a démon ujjai még szorosabban fonódtak a markolatra.

- Abban a világban, nem akarják megölni. Ha itt marad, még ti sem tudjátok megakadályozni, hogy a király megölje. És egyépként is, az az otthona.

- Honnan veszed, hogy átjárót tudunk nyitni?

- Át szoktatok szökni, ezt mindenki tudja, bár nem vagyok biztos, a módszereitekben...

Jó pár perc, feszült csend telepedett a farkasokra és a démonra.

- Rendben, de csak egy feltétellel, páran veletek mennek, hogy védelmezzék az alfát.

Ez most komoly? Nincs szükségen egy falka ebre, egyedül is meg tudom védeni.

- Rendben. - csikorgatta a fogát. Ha ez az ára, legyen.

- Kérnénk pár percet.

Az összes farkas elvonult egy kisebb barlang részbe, így Eren egyedül maradt Rivailleal.

A fiú mozdulatlan, sápadt arcára nézett, kócos hajára, ami belelógott a szemébe. Óvatosan elrakta a kardot, majd kisimította a kósza tincseket a másik homlokából.

Tényleg megéri mindent hátrahagyni? A testvéreimet, apámat, mindent, amit eddig ismertem? A világot, amit ismertem? Egyáltalán hogyan fogok boldogulni? Mi lesz ha ellök, és azt mondja gyűlöl, majd visszatér oda, ahol mindvégig lennie kellett volna?

Száműzte a gondolatokat. Ő már egyszer elhatározta magát, nem kételkedhet abban, hogy helyesen cselekszik e. Nem akart megbánni utólag semmit, de azt biztosan tudta, hogy ha a fiú meghalna, azt nagyon bánná.

- Rendben. Ők öten mennek veletek. - mondta a nőstény farkas.

Eren bólintott.

- Mit kell tennem?

- Nagyon egyszerű a szertartás. - mondta.

A farkasok átkísérték egy másik terembe, aminek a közepén egy kör alakú tó volt.

- Ugorj bele! - mondta a nő, ő meg csak nézett. A víz rohadt mélynek tűnt, de semmilyen mágiát nem látott rajta. Egyszerűen csak a feneketlen sötétséget.

- Na ne szórakozz! Az alfád élete a tét!

- Gyáva démon! - mondta, mire két farkas beleugrott a vízbe, ami szikrázva csobbant, majd nyelte el őket.

- Most már hiszel nekem? Csak ugorj és ne pánikolj! Ne szard össze magad!

Mi az, hogy gyáva vagyok? Dehogyis! Mi van ha átver? Mi lett azzal a kettővel?

Eren vicsorított egyet, szemei enyhén felszikráztak.

Késő vissza fordulni, most, vagy soha! - gondolta, nekifutott, majd egy hatalmas csobbanással elmerültek a jéghideg folyadékban.

Olyan érzés fogta el, mintha darabokra szaggatnák, nem kapott levegőt, mozdulni sem bírt.

Ennyi minden után, ez a vége?